„Fantasztikus szimfónia” változatai közötti eltérés

''„Ott folytattam, ahol Beethoven abbahagyta”'' – mondtajelentette ki Berlioz a műve kapcsán, és ezzel arra utalt, hogy ő valóban a Beethoven kijelölte úton haladt, olyan szimfóniát írt, amely egységes mű. Ezt az egységet szolgálja egyfelől a zenéhez írt szöveges program, másfelől a darab egészén átívelő, minden tételén más és más formában visszatérő vezérmotívum, ami újdonságvalóban újdonságnak számít Berlioz művében.<ref>{{cite book|editor=Kroó György|author=Frigyesi Judit|title=Hector Berlioz: Fantasztikus szimfónia. In: A hét zeneműve 1979/3.|publisher=Zeneműkiadó|year=1979|location=Budapest|pages=14–15}}</ref> Programzenét már korábban is sokan írtak, [[Antonio Vivaldi|Vivalditól]] Beethovenig, de kétségtelen, hogy közvetlen mintaképe Beethoven ''Pastorale''-ja. Innen jött az, hogy a ''Fantasztikus szimfónia'' is öttételes lett, hogy a tételek programfeliratot kaptak (noha ezek Beethovennél csak pár szavasak), és a ''Jelenet a mezőn'' tétel hangulatában is a ''Pastorale'' második tételének ''(Patak mellett)'' természetképére ismerünk rá. Ugyanakkor felfedezhető benne az ötödik szimfónia monotematikus szerkesztése is.<ref>{{cite book|author=Kroó György|authorlink=Kroó György|title=Berlioz|publisher=Gondolat Könyvkiadó|year=1980|location=Budapest|pages=82|id=ISBN 963-280-852-5|chapter=A Fantasztikus szimfónia}}</ref>

A szimfónia főtémája, a zenei értelemben vett rögeszme, a szeretett nő képe, valójában csak egy rövidke zenei gondolat. Egy olyan zenei motívum, amely alkalmas arra, hogy a szimfónia minden tételében visszatérjen, és minden alkalommal más és más hangulatot árasszon. Ez a mód valóban újszerű volt, mert míg a klasszikus szimfóniaszerkesztési elvek szerint a téma mindig változatlan formában tér vissza, addig a ''Fantasztikus szimfóniában'' nem. Ebben rejlik a mű programzenei lényege: elsősorban nem attól programzene, hogy szöveges programmal rendelkezik, ''„hanem mert az egész művet meghatározó karakterváltások világos zenei programot rejtenek magukban.”''<ref>{{cite book|editor=Kroó György|author=Frigyesi Judit|title=Hector Berlioz: Fantasztikus szimfónia. In: A hét zeneműve 1979/3.|publisher=Zeneműkiadó|year=1979|location=Budapest|pages=21}}</ref>

Az öt tétel szimmetrikus elrendezésű: az első ''(Álmok, szenvedélyek)'' és az ötödik tétel ''(Boszorkányszombat)'' közötti középső tartópillér a természetfestő harmadik tétel ''(Jelenet a mezőn)''. A közbülső, második és a negyedik tételek egyetlen képet jelenítenek meg: a második egy báljelenetet, a negyedik pedig a vesztőhelyre vonulást.

Az első tételben ''(Álmok, szenvedélyek)'' a 19. század elejének divatos világfájdalom-érzése jelenik meg, és itt mutatkozik be az „idée fixe”, a zenei rögeszme, az imádott nő dallama. A második tétel ''(Bál)'' egy keringő-tétel, amelybe szintén beleszövődik az ifjú szerelmének dallama, ami majd még az egyre fokozódó ritmusú tánc végén bukkan fel újra egy pillanatra. A harmadik tétel ''(Jelenet a mezőn)'' egy természeti képet fest le, amiben kétségkívül felismerhető a ''Pastorale szimfónia'' hatása. A vonósok tremoló háttere előtt [[angolkürt]] és [[oboa]] válaszolgat egymásnak (Berlioz előírása szerint az oboa a színfalak mögül, a „távolból” szólal meg). Az „idée fixe” témája a középső részben tűnik fel, majd egy viharzene következik, ami mennydörgéssel zárul. Az egyik pásztor még belekezd egy dallamba, de már nem érkezik válasz. A negyedik tétel ''(Menet a vesztőhelyre)'' indulója kissé zaklatott dinamikával operál: a sötét és fenyegető zene halkulásába hirtelen belevág egy hangos akkord, majd ismét halkulni kezd, és ez ismétlődik a tétel folyamán. A költő szerelme csak a rész végén jut eszébe, ekkor bukkan fel az őt jellemző zenei motívum, hogy ezt is egy hangos ütés (a lesújtó bárd) szakítsa meg. Az ötödik tétel ''(Boszorkányszombat)'' a sötétség hangjaival indul, mintha egy baljós hangulatú romantikus opera része lenne. Ebbe az utolsó tételbe szövi bele Berlioz a ''Dies irae'' dallamát.<ref name="Pandi"/><ref>{{cite book|editor=Kroó György|author=Frigyesi Judit|title=Hector Berlioz: Fantasztikus szimfónia. In: A hét zeneműve 1979/3.|publisher=Zeneműkiadó|year=1979|location=Budapest|pages=21–24}}</ref>