„Vita:Sárkány (mitológia)” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
18. sor:
Forrást egyelőre én sem tudok felmutatni, mindenesetre van abban valami, amit az anon írt. A hüllőszerű mitológiai alakok alapvetően a bölcsességet, gyógyítást képviselték a koraókori mitológiákban, és csak az indoeurópaiaknál vált negatív figurává. Egyes csökevények még ebben is a korábbi állapotra mutatnak, mint például Aszklépiosz kígyós botja. Vagyis mivel a magyarok semmiképp sem indoeurópai mitológiájúak (no meg nem is finnugor), ezért a sárkányábrázolásnak már kultusztörténetileg is másnak kellett lenni, mint az indoeurópaiaké. A fejek száma nem lényeges kérdés, bár itt is az indoeurópai mítoszok hozzák először a több fejet, lásd lernai hüdra. Egyes magyar népmesék még a több fej elképzelésének fejlődését is mutatják, amikor a hősnek sorban kell leküzdeni az egy-, három- és hétfejű sárkányt. Más kérdés, hogy a magyar népmesék mai állapota már abból a korból való, amikorra a változás már régen megtörtént. Ezért a ma ismert népmesék már nem tükrözhetik az eredeti állapotot. Ezért nem tud róla a néprajzi lexikon. Ezekben a mesékben már kizárólag a gonosz sárkány szerepel. [[Szerkesztő:Laszlovszky András|L András]]<sup>[[kép:Magyar-horvát.jpg|16px]][[Szerkesztővita:Laszlovszky András|pankuš→]]</sup> 2010. szeptember 19., 10:32 (CEST)
 
Találtam egy jó online forrást: [http://www.magyarmegmaradas.eoldal.hu/cikkek/our-history/ak29]; Kép: [http://www.sarretinfo.hu/kepek/0908/csuba_ferenc.jpg] – [[Special:Contributions/138.232.251.152|138.232.251.152]] ([[User vita:138.232.251.152|vita]]) 2010. szeptember 19., 11:36 (CEST)
Visszatérés a(z) „Sárkány (mitológia)” laphoz.