„Seres János” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
5. sor:
Seres János Selyeben, az egykori [[Abaúj-Torna vármegye]] falujában született, a [[Cserehát]] térségében. A vidék később, egész művészi pályafutása során ihletője maradt. Apja a „hatholdas” Seres János, anyja Hornyák Mária. Az apa olvasó, művészetkedvelő ember volt, s miután fény derült legnagyobb fia rajztehetségére, felkereste Miskolcon a református gimnáziumot, és kérte fia taníttatását. Az iskola és a református egyházközség felvette a tízéves fiút „hetes diák”-nak. Ez azt jelentette, hogy a fiú minden nap más-más tehetős családnál ebédelt, a szállásról azonban maguknak kellett gondoskodniuk. Jól tanult, rajzban és irodalomban tűnt ki leginkább. Nagy szerencséjére a rajztanára a sok más művészre is ható [[Imreh Zsigmond]] festőművész volt, aki kiemelt feladatának tekintette Miskolcon a művészeti kultúra terjesztését. Az ifjú Seres János állandó vendége volt a helyi kiállításoknak, rendszeres múzeumlátogató volt, sokat olvasott. Elhatározta, hogy festőnek tanul. Érettségi után azonban dolgoznia kellett, mert a szülői támogatás nem volt elégséges a budapesti továbbtanuláshoz.
A [[Magyar Képzőművészeti Egyetem|Képzőművészeti Főiskolán]] [[Burghardt Rezső]] osztályába osztották be, ám ő átkérte magát [[Rudnay Gyula]] csoportjába. Rudnayt nem tartotta sokra a korabeli műkritika, maradinak, idejétmúltnak tartották,
Seres János lelkesen vett részt a miskolci képzőművészeti élet újbóli felpezsdítésében. Barátaival, Bod László festőművésszel és [[Várady Sándor]] szobrászművésszel kiállításokat szerveztek, szabadiskolát alapítottak, és országjárásaik során terjesztették a kultúrát. A népi kollégiumok feloszlatása után a Bányaipari Technikumban kapott tanári állást, ahol annak felszámolásáig dolgozott. Az ő kezdeményezésére jött létre az I. Országos Miskolci Képzőművészeti Tárlat, aminek a kiállítási anyagát szinte egyenként szedték össze [[Csabai
1968-ban meghívták az egri [[Eszterházy Károly Főiskola|Ho Si Minh Tanárképző Főiskola]] (ma [[Eszterházy Károly Főiskola]]) Rajz tanszékére, ahol 1980-ig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Jórészt neki köszönhető, hogy a Rajz tanszék az ország legkiválóbb intézményévé emelkedett, ahonnan számos kiváló kvalitású képzőművész került ki az évek során.
|