„Állami lakótelep” változatai közötti eltérés

== A két világháború között ==

[[Fájl:Meghívó.jpg|bélyegkép|balra|200px|Meghívó az unitárius templom felszentelésére. (1936)]]

A lakbérek nagyon alacsonyak voltak (a harmincas évek közepén átlagban évi 40 [[pengő]]), ezért a menekülteket követve a környező gyárak munkásai, kis fizetésű [[hivatalnok]]ai is egyre nagyobb számban költöztek az állami telepre.

A húszas évek közepén már hatezer ember lakott az Állami lakótelepi házakban, sőt a [[második világháború]] kitörésekor már 8–9 ezren. Általában sokkal jobb körülmények között éltek, mint a többi [[szükséglakótelep]]en (például a [[Mária Valéria-lakótelep]]en vagy az [[Auguszta-telep]]en), vagy akár a belső pesti kerületek [[bérlakás]]ainak többségében élők. Az Állami-lakótelepet sajátos kettősség jellemezte: az itt élők 70–80%-a állandó fizetéssel rendelkezett, önálló lakást bérlő állami alkalmazott, munkás, kistisztviselő volt, akik lakbért fizettek, komoly jövedelemhez juttatva ezzel előbb a Népjóléti, később a Belügyminisztériumot. Ebből a jövedelemből támogatták részben a legszegényebbeket, állították fel az ingyenkonyhát, támogatták a többi szükséglakótelepet. A telepen lakók kb. 30%-a a nyomorgók köréből került ki, ők gyakran minden jövedelem nélkül, sok-sok gyerekkel tengették életüket a kiutalt 1-1 szobában vagy konyhában. A 30-as években a tartósan nem fizetők egy részét még az ilyen szociális „szükséglakásokból” is kilakoltatták.