„Van Allen sugárzási öv” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Xqbot (vitalap | szerkesztései)
a Bot: következő módosítása: uk:Радіаційні пояси; kozmetikai változtatások
DeniBot (vitalap | szerkesztései)
a kisebb formai javítások
3. sor:
A '''Van Allen sugárzási övezet''' (röviden: '''Van Allen-öv''') a [[Föld]] feletti, elektromosan töltött részecskéket tartalmazó dupla réteg, mely [[tórusz]]okra hasonlít.
 
Az övet (illetve öveket) az első amerikai műholdak, az [[1958]]. [[január 31.|január 31]]-én felbocsátott [[Explorer-1]], és ugyanazon év [[március 26.|március 26]]-án útnak indított [[Explorer-3]] mérési adatai alapján fedezték fel.
 
A műszereket a holland származású [[James Van Allen]] (1917-2006), az Iowa Egyetem fizika tanszékének vezetője tervezte a küldetés számára. Ezek között kapott helyet az a [[Geiger-Müller számláló]], amely felfedezte az egész Földet körülvevő, intenzív sugárzást mutató zónákat.
9. sor:
Az elnevezést az indokolta, hogy Van Allen ragaszkodott hozzá, hogy egy Geiger-számláló is legyen a műszerek között.
 
A két vastag gyűrű, amik körülveszik a Földet, elektromosan töltött részecskéket tartalmaznak, amiket a [[napszél]] hatása hoz létre.
 
A belső öv a Föld felett 2000  km-től 5000  km-ig terjed és 10-50 [[elektronvolt|MeV]] (=megaelektronvolt) energiájú [[proton]]okból áll, melyet a [[kozmikus sugárzás]] hoz létre.
 
A külső öv nagyjából 6000-10 000 km vastag, legsűrűbb része 15 000-20 000 km magasságban van. A külső öv főleg [[elektron]]okból áll. A külső övet [[1959]]-ben a [[Pioneer–1|Pioneer–1 űrszonda]] fedezte fel. A két zóna nem válik el élesen egymástól.
23. sor:
[[Elektromágneses vihar]]ok idején az elektronok száma helyenként ezerszeresére nőhet a viharmentes időszakhoz képest.
 
A sugárzások károsítják a [[napelem]]eket, az [[integrált áramkör]]öket és a különféle érzékelőket.
 
Rendszerint a [[műhold]]ak érzékelőit is kikapcsolják arra az időre, amíg az űreszköz egy intenzív sugárzási téren halad át. A [[NASA]] az [[Apollo-program]] keretében indított Hold-expedíciók tervezésénél figyelembe vette a Van Allen-övek helyzetét: olyan időpontokat és pályákat választottak, hogy az űrhajósok a lehető legrövidebb idő alatt haladhassanak keresztül a sugárzási övezeteken.