|
'''Mezei Balázs''' ([[Budapest]], [[1960]]. [[február 15.]]), magyar vallásfilozófus, irodalmár, habilitált egyetemi tanár, az [[Eötvös Loránd Tudományegyetem|ELTE]] BTK oktatója, a [[Pázmány Péter Katolikus Egyetem|PPKE]] BTK Filozófiai Intézetének igazgatója, a [[Magyar Tudományos Akadémia]] doktora. Szakterületei a [[fenomenológia]], a [[vallásfilozófia]] és a [[A filozófia története|filozófiatörténet]] filozófiája.
== MunkásságaÉletpályája ===
=== A prototeológiától a vallásbölcseletig ===
A [[vallás]]ról való gondolkodás terén két, szisztematikus igénnyel megírt munkát adott közre. Az első munka [[1995]]-ben készült el és [[1997]] elején látott napvilágot, címe: ''Zárójelbe tett Isten. Edmund Husserl és egy fenomenológiai prototeológia vázlata'' (Budapest: Gond-Osiris). A másik munka ''Vallásbölcselet'' címmel, két kötetben jelent meg mintegy 70 ív terjedelemben [[2004]]-ben, ténylegesen [[2005]] elején (Gödöllő-Máriabesnyő: Attraktor). Ez utóbbi munka alapszövege 2002 végén már készen állt, de a végleges szöveg végül is csak 2004 elején alakult ki. A két munka elkészülte között tehát nagyjából egy évtizednyi különbség áll fenn. ▼
▲A [[vallás]]ról való gondolkodás terén két, szisztematikus igénnyel megírt munkát adott közre. Az első munka [[1995]]-ben készült el és [[1997]] elején látott napvilágot, címe: ''Zárójelbe tett Isten. Edmund Husserl és egy fenomenológiai prototeológia vázlata'' (Budapest: Gond-Osiris). A másik munka ''Vallásbölcselet'' címmel, két kötetben jelent meg mintegy 70 ív terjedelemben [[2004]]-ben, ténylegesen [[2005]] elején (Gödöllő-Máriabesnyő: Attraktor). Ez utóbbi munka alapszövege 2002 végén már készen állt, de a végleges szöveg végül is csak 2004 elején alakult ki. A két munka elkészülte között tehát nagyjából egy évtizednyi különbség áll fenn.
Mindkét könyv önálló és jellegzetes terminológiát fejleszt ki és alkalmaz meglehetősen széles körben, rendszeres igénnyel. Az első könyv egy tudományos programot indítványoz, amelynek célja részben egybevág a második munka tartalmával. A másik munka azonban látszólag nem támaszkodik az elsőre, noha ugyancsak a vallásról való gondolkodás körében mozog. Különbség mutatkozik szóhasználatukban is: a [[prototeológia]] kifejezés például csak egyszer említtetik a Vallásbölcseletben, amely egyébként is eltekint a fenomenológiai fogalmak használatától (noha alkalmazza a [[fenomenológia]]i filozófiából nyert [[filozófia]]i eredményeket). Ezzel szemben a Zárójelbe tett Isten c. könyv széleskörűen alkalmazza a fenomenológiai szókészletet, s mint alcíme is mutatja, [[Husserl]] gondolatvilágából indul ki egy „fenomenológiai prototeológia” létrehozásának érdekében.
{{csonk-szakasz}}
E különbségek részben abból a fejlődésből adódnak, amely a két munka keletkezése között eltelt időben végbement. Ebben az időszakban a legfontosabb fejlemény a fenomenológiai szókészlet elhagyása volt, amely részben már a Zárójel…-ben is megtörténik; a fenomenológiai megközelítés nem tűnt elég tágasnak ahhoz, hogy a vallásbölcseleti koncepcióhoz szükséges fogalmi mozgékonyságot biztosítsa. Másfelől míg a Zárójel… történeti megalapozása a fenomenológiai, illetve a kortárs vallásfilozófiai gondolkodás körébe esik, addig a Vallásbölcselet már sokkal átfogóbb igénnyel az egész nyugati gondolkodástörténet alapján áll, mint ezt a mű történeti fejezetei és fejtegetései jól mutatják. Az utóbbi munka tehát minden tekintetben az első munka tartalmi és módszertani kiszélesítését hozta, noha a fenomenológiát nem hagyja el egészen, hanem bizonyos pontokon, mint a Bevezető utal rá, részleges összefüggésben alkalmazza.
=== Prototeológia ===
A ''Zárójel…'' egy fenomenológiai prototeológia megalkotását ígéri [[Husserl]] gondolkodásának felhasználásával. A prototeológia kifejezést a munkában sokoldalúan kifejtik; röviden meghatározva olyan teológiai gondolkodást jelöl, amely a történetileg, vallásilag (relígiózusan) vagy denominációsan (konfesszionálisan) kialakult teológiai módszertanok és szótárak gondolati-valóságos alapját keresi, amelyen ezek lehetővé és ténylegessé váltak. „Előzetes” teológiáról van tehát szó, ahol ennek megfelelően a „teológia” kifejezés jelentése is átalakul: azt a tapasztalati-reflexiós területet jelöli, amely a történetileg létrejött teológiai iskolák egységes sémája alá rendelhető.
Megjegyzendő, hogy a szerző bevezetését megelőzően a "prototeológia" kifejezés nem volt széles körben használatos, helyenkénti felbukkanása általában a teológiai gondolkodást időben megelőző, archaikus fejleményekre utalt. Ez a kronológiai jelentés lényegesen megváltozik Mezei terminológiájában.
A munka mindenekelőtt áttekinti Husserl álláspontját a vallásra, a teológiára vonatkozóan. Elfogadja a fenomenológia döntő módszertani és filozófiatörténeti szerepét. Husserl felfogását, aki közismerten nem vállalkozott a fenomenológia teológiai kiterjesztésére, hanem a munka elvégzését először [[Heidegger]]től, majd [[Edith Stein]]től remélte, kritikusan ismerteti és igyekszik a fenomenológiai módszer segítségével tovább gondolni. Ennek során részletesen ismerteti a husserli életmű alapvonalait, a vele szemben megfogalmazódó (a vallási gondolkodás köréhez közel álló) kritikákat (2. és 3. rész), majd továbbhalad az istenfogalom fenomenológiai elemzése irányában (4. rész). A noématikus és a noétikus istenfogalom-elemzések már arra szolgálnak, hogy egy önálló, immár prototeológiainak nevezett felfogás kereteit biztosítsák.
Ez utóbbi részletes kifejtésére az 5. részben kerül sor. A szöveg pontos fogalmazása szerint
{{rquote|0%|center|A fenomenológiai prototeológia legfőbb tevékenysége mindenekelőtt a mindennapi teológiai naivitás felszámolása. Ezen nem azt kell érteni, hogy a fenomenológiai prototeológia a ténylegesen meglévő konfesszionális vagy általában vallási hagyományok destrukciójára törekedne; helyesebb lenne talán – noha e kifejezés implikációinak számos elemétől elhatárolódom – teológiai dekonstrukcióra hivatkozni, ami azonban a jelenlegi összefüggésben csak annyit jelent, hogy a meglévő konfesszionális vagy egyéb vallási hagyományok általunk szemlélt anyagából eltávolítjuk azt a kritikátlan naivitást, mely ezek problémamentes elfogadásához tapad.1 Csak így remélhetünk eljutni azokhoz a mélyen fekvő struktúrákhoz, amelyekre a konfesszionális és vallási rendszerek magában az emberben ráépülnek, pontosabban: amelyek mintegy pőre vázát alkotják maguknak a naiv beállítottságban ismert rendszereknek. Ily módon a fenomenológiai prototeológia feladata egyrészt a teológiai életvilág struktúráinak megállapítása, egyfajta teológiai formális ontológia létrehozása; ebben a teológiai ontológiában a fenomenológiai prototeológia szemügyre veszi a vallási jelenségek történeti, kultúrtörténeti, nyelvi-formális összetevőit, ugyanakkor azon átfogó formák értelmét is, melyeket vallásoknak vagy konfesszióknak nevezünk… Ha azonban ezen a ponton megállnánk, nem tennénk többet, mint a vallástudomány némely jelenkori nagyjai; filozófiailag nem jutnánk semmire. A fenomenológiai prototeológia azonban túlmegy ezen a ponton s kimutatja, hogy maga a teológiai életvilág is fenomenológiai vizsgálatra szorul; rávilágít arra, hogy a teológiai életvilágban felfedezett eidetikusan egyetemes struktúrák voltaképpen a teológiai tudat struktúrái, tudaton értve, mint Husserl által mindig, nem valamilyen absztrakt vagy apriorisztikus tudati létet, hanem a teológiai empíriát már eleve tartalmazó tudatot. A teológiai életvilág prototeológiai redukciója azt eredményezi, hogy elvileg létrejön annak a tudománynak a lehetősége, mely az empirikusan mindenkor valamilyen vallásformációban vagy konfesszióban megragadott tartalmakat a maguk megragadottsága és tartalmisága, e kettő átfogó összefüggései, válfajai, tipológiája és szerkezete felől noématikusan vizsgálja. Ebbe a vizsgálatba végül is bele kell hogy tartozzék a teológiai életvilág ismereti forrásainak vizsgálata is, vagyis olyan kifejezések eredeti jelentéséé, mint ’kinyilatkoztatás’, ’tradíció’ vagy ’írás’, avagy: ’kegyelem’, ’bűn’, ’megbocsátás’ stb.” (167-169)}}
Ugyancsak az 5. részben tekint át kritikus szempontból néhány párhuzamosnak látszó felfogást, mint amilyen [[Rahner]], Heidegger és [[Levinas]] gondolkodása. Az utóbbi jelentősége különösen erőteljes a prototeológiai koncepció kifejtésében. Így kerül sor a 6. fejezetben a prototeológiai rendszer anyagának (hülé), formájának (eidosz), illetve a kettő egységének (logosz) elemzésére, részletes bemutatására. Ezek az elemzések a fentebb említett „teológiai életvilág” felfejtésének tekinthetők. E részekben nemcsak a felfogás hármassága – amelyben a harmadik mozzanat egyben a másik kettő egységét is nyújtja –, hanem a világos tartalmi jellemzők is a vallásbölcseleti koncepcióra mutatnak előre. A prototeológiai hülé a vallási tapasztalati anyag; az eidosz ezzel szemben az a mód, ahogyan a hülé felfogásra kerül; a szöveg szerint e mód a soliloquium, amelynek beható elemzése teszi ki a fejezet döntő hányadát. A prototeológiai logosz a hülé és az eidosz egysége, azaz egy alapvető tapasztalati-reflexív közvetlenség, amely mint ilyen mégis a kimondható és a kimondhatatlan egységeként kimondhatatlan, ineffábilis. E részben kerül sor a költészet és az ineffabilitás kapcsolatának széles körű elemzésére is.
A 9. rész a jelen munka kulcsfejezete. A kidolgozott fogalmi és tartalmi alapokon sor kerülhet a prototeológiai istenfogalom kifejtésére. Ehhez olyan kifejezések tisztázása szükséges, mint a metabázis, amely bármely tapasztalati összefüggésben az eredeti tapasztalati-reflexív adottság spontán eltolását, másodlagossá tételét jelenti – ami minden további kognitív és történeti folyamatnak a lehetőségi feltétele. A prototeológiai istenfogalom kifejtésekor ezért először is ennek a spontán metabázisnak a bekövetkeztét kell elhárítani az apotézis (a metabázis félretétele, zárójelezése) által. Ezáltal lehetővé válik az eredeti közvetlenségben való megmaradás. A második lépésben a szintézis mozzanatát alkalmazzuk, amelynek hatására lehetővé válik a megmaradó közvetlenség revelatorikus feltárulása. A szintézisnek csak egy jellegzetes megnyilvánulása a lelkiismeret filozófiatörténetileg gyakran elemzett jelensége. A harmadik mozzanat, amelyet a szöveg aposzintézisnek nevez, olyan gyakorlat, amely a revelatorikus közvetlenséget a testimóniumban vagy tesztifikációban, a radikális közvetlenség odaadó feltárásában foganatosítja. Ekképpen rajzolódik ki előttünk a prototeológiai istenfogalom formája és tartalma.
E forma és tartalom végeredményben etikai, gyakorlati jellegű, amely jelleget a műben anaballikusnak, felemelőnek nevez:
{{rquote|0%|center|"A fenomenológiai prototeológia módszere tehát szinteképpen anaballikus etika, melyre jellemző, hogy 1. módszerében lépésről lépésre halad, amennyiben át kell jutnia az apotézis, a szintézis és az aposzintézis fázisain; 2. ezen módszertani mozzanatok alkalmazása során nem egyszerűen a módszer anyagának tekintetében, hanem átfogó exisztenciális értelemben lényegi változásokat eredményez; 3. ezek a változások azonban nem egy zárt rendszeren belül megvalósuló változások, hanem minden tekintetben tökéletesen nyitottak, aminek következtében soha nem érhető el olyan gyakorlati etikai optimum, mely az anaballikus folyamatot empirikusan terminálná. Az anaballikus folyamat gyakorlatilag terminálhatatlan, elvileg azonban, irányultságát tekintve, terminusát jelenti az, amire eleve ráirányul. Azt, amire eleve ráirányul, nevezzük, végelemzésben, prototeológiai istenfogalomnak – olyan istenfogalomnak, mely a fentebb számos elemzésben követett határpontok között kapcsolatot létesít. Ilyen határpontok voltak a noématikus istenfogalom széttörése a tartalmazhatatlan, a végtelen által; ilyen a noétikus istenfogalomban felbukkanó szinopszis mozzanata; ilyen az ineffabilitás, az apotézis élménye, és ilyen a szüneidetikus formaként meghatározott lelkiismeret. A prototeológiai istenfogalom ezen mozzanatokat kapcsolja össze az anaballikus etika funkcionális segédfogalmaként.” (355)).}}
Látható, hogy a szóban forgó munka komplex módszertani-tartalmi kifejtés, amely konkrét történeti elemzésből indul ki, de szerkezetében és kifejtésében fokozatosan átfogóan módszeressé válik. Az aposzintézis módszere egyben a prototeológiai istenfogalom tartalmi megnyitásának a módszere is. Ezért a prototeológia mint diszciplináris elnevezés módszertanilag az aposzintézisre vonatkozik, az aposzintézis pedig a prototeológiai istenfogalom tartalmi feltárására, megjelenítésére. Ennek során a szöveg számos mellékelemzést tartalmaz, amelyek segítségével – legyen szó [[William Shakespeare|Shakespeare]] Lear királyáról, [[Jung]] Jób könyvéről, vagy Levinas egyes gondolatmeneteiről – az olvasó összetett és tartalmilag-szerkezetileg kidolgozott képet nyerhet a prototeológia egész felfogásáról. Ennek elősegítése végett a könyv két függeléket tartalmaz: az egyik a kortárs vallásfilozófiát tekinti át, a másik a prototeológia felfogását mutatja be leegyszerűsített formában.
A munka egészének mérlegelésekor érdemes feltenni a kérdést, hogy a cím – Zárójelbe tett Isten – nem félrevezető-e. A tájékozatlan olvasó azt gondolhatja, hogy a munka a teizmus kiküszöbölésére irányul. Aki azonban alaposabban elmerül a könyv tanulmányozásában, hamar észre fogja venni, hogy itt éppenséggel nem az istenség zárójelezéséről van szó, hanem a zárójelezés fokozatosan bebizonyosodó lehetetlenségéről. Husserl fenomenológiája – mint a szöveg alaposan tárgyalja – a hagyományos istenfogalom zárójelezését tűzi ki célul; A könyv ennek végső kivitelezhetetlenségét mutatja meg, mégpedig éppen a husserli módszer alkalmazásával. Kétségtelen, ennek során a zárójelezés, kikapcsolás eljárása döntő fontosságú lesz – ezért is nem szerepel a cím után kérdőjel –, mivel a prototeológiai istenfogalomhoz csak a naiv teológiai felfogások kikapcsolásával juthatunk el. Ám amit a kikapcsolás nyomán elnyerhetünk, az sokkal több az elveszítettnél – a közvetlenség tapasztalati-reflexiós egysége, amelyben az ineffabilitás mint ilyen valóban kifejeződhet.
A mű minden rendszeressége mellett igen szerteágazónak tűnik. A következetes és alapos olvasó azonban nemcsak a tematika egységes kibontakozását fogja hamar észrevenni, hanem azt is, hogy a szerteágazó elemzések e tematikát oly módokon is elmélyítik, amelyek részletes kifejtésére a könyvben nem kerülhet sor. A szépirodalmi elemzések például az irodalmi művekben található tapasztalatok fontosságára irányítják a figyelmet, a kortárs filozófiai elemzések pedig eredeti szemszögből nézve szélesítik ki az olvasó horizontját. Itt említendő a munka nyelvi sajátossága is, amely főképpen a szabad elemzések költőien kifejlő részeiben mutatkozik meg.
=== Vallásbölcselet ===
Amikor Mezei Balázs vallásfilozófia helyett vallásbölcseletről beszél, azt kívánja jelezni, hogy az e cím alatt kifejtett felfogás a filozófiában és a vallásfilozófiában historikusan rögzített szóhasználat, módszer és összefüggés egészén bizonyos módosításokat hajt végre. E módosítások nem annyira gyökeresek, hogy a vallásbölcselet helyett teljességgel új elnevezés bevezetésére jogosítanának fel; de nem is annyira tradicionálisak, hogy megelégedhetnénk a vallásfilozófia bevett kifejezésével. Vallásbölcseletről beszélünk, amelynek történeti hátterét, tárgyát és módszerét ebben a munkában részletesen kifejti; s alább e kifejtések rövid és áttekintő összefoglalását olvashatjuk.
{{Bővebben|Vallásbölcselet (könyv)}}
=== Fontosabb szakmai eredményei ===
* [[1994]]-[[1995]]: Central European University Research Support Scheme Scholarship for Brentano's Theory of the History of Philosophy (Publikálva a ''The Four Phases of Philosophy'', szerzői együttműködésben Barry Smith -el)
|
