„Joseph Addison” változatai közötti eltérés

Addison [[Milston]]ban született, [[Wiltshire]] grófságban. [[Amesbury]]ben, [[Salisbury]]ben és [[Lichfield]]ben járt iskolába, aztán a ''Queen's College''-ba, [[Oxford]]ba járt egyetemre. [[1693]]-ban elvégezte az egyetemet, de még hat évig ott maradt, akkor évi háromszáz fontos királyi kegydíjat kapott, ami lehetővé tette, hogy elutazzon [[Németország]]ba, [[Olaszország]]ba és [[Franciaország]]ba. A kegydíj [[1692]]-ben, [[III. Vilmos angol király|III. Vilmos]] halálakor megszűnt, és természetesen Addison Whigwhig barátai is buktak, akik a pénzt szerezték neki. A pleykák ellenére, Addison sose szegényedett el igazán, bár persze fiatalkorában nagyobb jómódban élt.

Visszatért hát Angliába, és ''The Campaign'' címmel költeményt írt Marlborough herceg [[blenheim]]i győzelméről, ami pillanatnyilag híressé tette. Szerzett egy [[szinekúra|szinekúrát]], amit egész életében meg is tartott, bár karriert is csinált közben: Lord Sunderland másodtitkárja lett, aztán Lord Halifax másodtitkára volt egy [[hannover]]i úton, majd Lord Wharton ír kormányzó első titkára, [[1708]]-tól haláláig parlamenti képviselő. A [[Whigwhig]] frakcióban ült, de állítólag sose szólalt fel.

A Whig-whig kormány bukásával Addison politikai karrierje véget is ért, de lehetősége volt újabb karriert csinálni: már így is ismert író volt. Most felújította régi barátságát egykori iskolatársával, [[Richard Steele]]-lel, aki [[1709]]-ben elindította a ''The Tatler'' című, háromhetente megjelenő folyóiratot. Addison besegített a lapba; a három év alatt megjelnő 271 számból 42-t ő szerkesztett. [[1711]]-ben Steele-lel együtt elindította a ''The Spectator'' című napilapot, ami huszonegy hónaon át folyamatosan megjelent. Addison kétszázhetvennégy cikket publikált, majd 24-et a [[Budgell]]-féle ''The Spectator''ben, és 51-et a Steele szerkesztette ''The Guardian''-ben. A ''Spectator''ba írott esszéi Addison legjobb művei; bár saját korában talán jobban ismerték ''Cato'' című tragédiájáról, amiről [[Voltaire]] azt tartotta, hogy „''nagyobb, mint [[William Shakespeare|Shakespeare]]''”, és ami a leginkább hasonlít a [[Corneille]]-, Racine-féle francia tragédiára.

Lehetetlen leírni, micsoda hatása volt a ''Spectator''nak a koörabelikorabeli Angliára. Középutat mutatott a [[puritán]] aszkézis és a restaurációs romlottság közt. Mindezt rendkívül finom, szellemes stílusban. Még maga [[Doctor Johnson]], a Diehardkeményvonalas Torytory, is tisztelettel adózott Addison stílusának. Addison nem volt eredeti gondolkodó, de nagyon ékesszóló volt.

[[Anna brit királynő|Anna királynő]] [[1714]]-ben bekövetkezett halála után a Whigek újra hatalomra kerültek, Addison megint karriert csinált: egyszer megint az ír kormányzó első tiktáratitkára lett, majd a Legfelsőbb Bíróságon dolgozott, [[1717]]-ben pedig bekerült Lord Sunderland kormányába. Ekkor volt életében a leghíresebb és leggazdagabb, de jóformán ez is volt életének legkellemetlenebb korszaka: beteg volt, és végül kénytelen volt minden tisztségéről lemondani [[1718]]-ban. [[1716]]-ban feleségül vette Charlotte-ot, Warwick gróf lányát. A házasság feltehetően nem volt boldog, de azért annyira rossz se, ahogy a krotársakkortársak pletykálták. Addison visszahúzódó, félénk ember volt, néha nyomasztotta a felesége nemesi köreinek hűvös formalitása. Egy (valószínűleg gyengeelméjű) lányuk volt.