„Alice in Chains” változatai közötti eltérés

Az '''Alice in Chains''' '''(AIC)''' egy népszerű [[seattle]]-i [[rock]]együttes, amely [[1987]]-ben alakult. Azóta több mint 40 millió albumot adtak el világszerte{{forrás?}}, ezzel a [[Nirvana]], a [[Soundgarden]] és a [[Pearl Jam]] mellett a műfaj egyik legsikeresebb, és egyben legelismertebb zenekara.

1987-ben a gitáros és dalszerző Jerry Cantrell a Music Bank nevű stúdióban találkozott össze az ott dolgozó Layne Staley-vel. Cantrellnek éppen nem volt hol laknia, és úgy alakult, hogy Staley-vel egy szobába került. A két fiatal zenész hamar összebarátkozott, majd Layne nem sokkal később csatlakozott Cantrell garázsbandájához, (Mike Starr basszusgitár, Sean Kinney dob), létrehozva ezzel a klasszikus Alice in Chains-lineupot. Ezután felvették az Alice in Chains nevet, amely Staley egyik korábbi zenekarának nevére (Alice N' Chainz) reflektál.

1989-ben a managerük, Susan Silver (Soundgarden) leszerződtette őket a Columbia Records-al kiadóval. 1990 júliusában megjelentették első hivatalos kiadványukat, a 'We Die Young' című EP-t, amit először csak a metál-rádiókmetálrádiók játszottak. EzzelEzt akövetően zenekarkészült előkészültel aza zenekar első nagylemezheznagylemeze, amely a [[Facelift]] cimet kapta. A lemezen levő 'Man In The Box' című dal hamarosan sláger lett, a videoklipjét az MTV is erős rotációban játszotta.

Nem sokkal később jelent meg VHS-en a 'Live Facelift' koncert videókoncertvideó. A fekete-fehér felvételeken öt dal ('Man in the Box', 'Love, Hate, Love', 'Bleed the Freak', 'The Real Thing', 'Sea of Sorrow') élő verziója hallható a zenekar egyik seattle-i koncertjéről, valamint három videoklipvideoklippel kiegészítve ('We Die Young', 'Man in the Box', és a 'Sea Of Sorrow').

=== A mainstream-benmainstreamben eltöltött évek (1991-1994) ===

A csapat ezt követően elkészitetteelkészítette a [[SAP (album)|SAP]] című EP-t, amin jórészt akusztikus dalok szerepeltek. A lemezen vendégzenészek is közreműködtek: Ann Wilson (Heart), Mark Arm ([[Mudhoney]]) és [[Chris Cornell]] ([[Soundgarden]]).

1992-ben az együttes még több publicitást kapott, amikor a [[Would?]] című új daluk megjelent a Facérok (Singles) c. film soundtrackjén (a film egyik jelenetében is megjelentek a srácok, két dalt - köztük az 'It Ain't Like That'-et - is előadnak. A dalból készült videoklipet a nagyobb zenecsatornák óriási rotációban keztékkezdték játszani. EzA dal a dalkövetkező csaknagylemez előjátékbeharangozója volt a következő nagylemezhez, amely a [[Dirt]] cimet kapta (megjelenés: 1992 ősze). A Dirt a kritikusok és a közönség köreibenkörében is hatalmas sikert aratott, év végére elérte a platinalemez státusztlett, és egyben az együttes legtöbb példányszámban eladott lemeze lett. EkkoribanStaley ekkoriban kezdett el Staley keményen drogozni, ezért a Dirt turnén néhány fellépést le is kellett mondaniuk.

Ugyanezen a koncertturnénturnén Mike Starr az ''AIC'' folyamatos elfoglaltságára hivatkozva (de valójában drogproblémái miatt) kilépett a csapatból, helyét Mike Inez vette át, aki korábban [[Ozzy Osbourne]] basszusgitárosa volt. 1993-ban stúdióba vonultak, hogy felvegyenek két számot ('A Little Bitter', 'What the Hell Have I?') Arnold Schwarzenegger ''Utolsó akcióhős'' (Last Action Hero) c. filmjéhez. A filmzene albumon többek között a Megadeth, az AC/DC, a Queensryche, az Anthrax, a Def Leppard, és a Tesla is egy-egy új, addig kiadatlan dalával jelentkezettszerepelt, tehátígy az album igazi kuriózumként hatott az album. Nyáron felléptek a Lollapalooza fesztiválon, olyan együttesek mellett, mint például a [[Tool]] és a [[Rage Against The Machine]]. A közönség nagyon jól fogadta az együttest.

1994 januárjában a zenekar a kritikusokat és a közönséget egyaránt meglepte a 7 dalt tartalmazó [[Jar of Flies]] című EP-vel (7 dalt tartalmazott), amiamivel visszatérés voltvisszatértek a ''Sap'' akusztikus számaihozszámainak stílusához. A lemez rögtön az első helyen debütált az eladási listán, ezzel az egyetlen középlemez lett, ami feljutott a csúcsra. 1994 nyarára turnét terveztek a [[Metallica]]-val, de a koncerteket a Staley drofüggőségéről szóló híresztelések miatt még a turné megkezdése előtt lemondták.

Layne Staley egy, a mai napig kultikus számba menő projekttel kezdte aaz 1995-ös évet. Egy közösen eltöltött elvonókúrát követően Mike McCready (a Pearl Jam gitárosgitárosa) hozta össze a Mad Season zenekart Staley-vel, a Screaming Trees dobosával, Barett Martin-nalMartinnal, valamint egy addig ismeretlen basszusgitárossal. Később két dal ('Above', 'Long Gone Day') erejéig csatlakozott hozzájuk Mark Lanegan (Screaming Trees, Queens Ofof Athe Stone Age, stb.) énekes is. 1995 márciusában jelent meg egyetlen albumuk az 'Above' címmel. Layne olyan hálás volt McCready-nek, amiért nem hagyta a projektet 'kihűlni', és amiért folyamatosan agitáltabátorította őt, hogy külön köszönetben fejezte ki háláját a gitárosnak az album borítóján. Az enyhén blues-osbluesos, de a seattle rock stílusjegyeit magán viselő anyag szövegei hihetetlen mélységeket ostromoltak. Az 'I Don't Know Anything' és a 'Long Gone Day' minden idők egyik legsúlyosabb dala lett, mind a szövegét, mind a hangszerelését tekintve (előbbi a totál kiakadt főriffjével, utóbbi a disszonáns szaxofon szólóval a végén). A lemezt egy Mad Season VHS ('Live At The Moore') megjelenése követte 1995 augusztusában: talán ez a seattle-i Moore színházban rögzített anyagonanyag láthatjukaz viszontegyetlen, talánahol egyedül jómegfelelő minőségben eztláthatjuk a fantasztikus kóperációtzenekart. A koncert felvétel után pedigkoncertfelvételt két videoklip ('River Of Deceit', 'Lifeless Dead') zárja a videótköveti. Utóbbit Stone Gossard, a Pearl Jam gitárosgitárosának stúdiójában forgatták, ésaki egy pillanatrapillanat erejéig őmaga is feltűnik a klipben. A '90 -es évek második felében többször felröppent egya hír (melyet több megbízható zenei szaklap is lehoztalehozott), miszerint dobozban áll, és kiadásra vár egy következő Mad Season dupla(!) album, azonban erről biztos információt azóta sem kaptak a rajongók.

Az Alice in Chains 1995 novemberében tért vissza: kiadta az [[Alice In Chains (album)|Alice In Chains]] c.néven futó albumot, amit a közönség különböző címekkel ruházott fel, ilyenmint például a ''Grind'' (az első szám a lemezen), ''Three Legged Dog'' ("háromlábú kutya", a borítóról elnevezve) és avagy ''Three'' (ez volt az ''AIC'' harmadik nagylemeze). EzenEz munkájuka munka visszatérés volt az együttes [[heavy metal]]-os gyökereihez, ezért a fogadtatás a rajongók és a szakértőkkritikusok részéről is megosztvavegyes fogadtákvolt. Az album első helyen debütált az eladási listákon, de a csapat ezúttal sem turnézott a Staley heroinfüggőségéről szóló hírek miatt.

Az album megjelenése előtt a zenekar egy meglehetősen bizarr és vicces videófilmet is megjelentetett VHS-en 'Nona Tapes' címmel. A videó zenei aláfestését már az új album dalai adták egyfajta beharangozó céllal. A videóról eltérő véleményeket fogalmaztak meg a rajongók szerte a világon: míg egyikegy részük kifejezettennkifejezetten viccesnek találta, ahogy Jerry Cantrell vasvillával trágyát lapátol, Mike Inez hajcsavarókkal a fején ül a fodrásznál a hajszárító búra alatt, vagy hogy Sean Kinney-t bohócnak van öltöztetve és maszkírozva láthatják., Másika részüktöbbiek azonban nem nagyonigazán tudtatudták el- és befogadni az AIC komor, fájdalmas, érzelemdús zenéjétől merőben különböző képieltérő megjelenítéstképeket.

A zenekar legközelebb 1996-ban tűnt fel az [[MTV Unplugged]]-on műsorban (három év után ez volt a legelső koncert az előző három év alattkoncertjük). Az egész előadás alatt észrevehető volt, hogy Layne Staley az utóbbi időben nagyon legyengült. A dalokban nem minden részt énekelt, amitezeket általában ő szokott, ezért Cantrell-nek kellettvette helyettesíteniát. JellemzőJól voltmutatja a csontsovány Layne állapotáraállapotát, hogy a 'Sludge Factory'-t csak harmadszorra tudták eljátszani, mert Staley - hiába volt előtte a dal szövege a kottaállványon - az első két alkalommal elrontotta a szöveget. A koncerten a jobb hangzás érdekében Scott Olson személyében még egy gitárost alkalmaztak, aki az utolsó számnál (Killer Is Me, addig kiadatlan) cserélt Inez-zelInezzel, és basszusgitáron zenéltjátszott. A koncertet [[Unplugged (Alice In Chains album)|Unplugged]] címmel jelentették meg. Az AIC egyik legnagyobb rajongói, a Metallica együttes tagjai közül hárman (James Hetfield, Kirk Hammet, és Lars Ulrich) is a nézők között foglaltakvoltak. helyet,Az tiszteletükreegyik kétdalok dal köztiközötti szünetben Mike Inez a tiszteletükre belecsapott az 'Enter Sandman' főriffjébe, Sean Kinney is beszállt, Jerry Cantrell azonban annyira meglepődött, hogy a nevetésen kívül mást nem tudott hozzátenni a dalhoz.

Az akusztikus koncert után a [[Kiss]] újraegyesülési turnéján léptek fel négy alkalommal. Július 3-án a Kansas City-beli koncert volt az utolsó, amitamin az ''Alice In Chains'' Layne Staley-vel adottegyütt előjátszott.

Cantrell mindenáron együtt akarta tartani az együttest, ezért tartotta a kapcsolatot Staley-vel, de az világossá vált számára is, hogy Staley nemegészségi elégállapota egészségesegyelőre ahhoz,nem hogyteszi hamarosanlehetővé újraa dolgozniközös tudjonmunkát. Cantrell viszont elkezdett dolgozni egy szóló projektenszólóprojekten, eredménye aaz 1998-ban kiadott ''Boggy Depot'' c. album 1998-ban. Ez a kiadvány akár egy "elveszett" ''AIC'' albumnakalbumként is felfogható"értelmezhető, mivel Mike Inez és Sean Kinney is közreműködnekközreműködik rajta.

1998-ban Staley utoljára újraegyesültjátszott a csapattal, hogy felvegyenekés két új számot vettek fel (''Get Born Again'', ''Died''). Ezeket az 1998 őszén kiadott [[Music Bank]] címet viselő box set tartalmazza a, további 46 szám mellett, amikmelyek között vannak ritkaságok és régi demók is találhatók. A következő évben megjelent a [[Nothing Safe: Best of the Box]] c. lemez is, rajta 15 számmal (köztük a két új isdallal). 2000-ben [[Live (Alice In Chains album)|Live]] címmel egy koncertalbumot adtak ki. Ezt 2001-ben követte a [[Greatest Hits (Alice In Chains album)|Greatest Hits]] album, egy időre lezárva az AIC albumok sorát.

Bár az együttes hivatalosan soha nem oszlott fel, StaleytStaley-t még mélyebb depresszióba sodorta a barátnője elvesztése (1996, fertőzés). Ezután szinte teljesen elszigetelte magát a külvilágtól, csak ritkán hagyta el Seattleseattle-i házát. AzA remény, hogy az ''Alice In Chains'' teljesegyszer újraegyesülésénekmég gondolataújra együtt játszhat, 2002. április 20-án végleg szertefoszlott, amikor: Layne Staley holttestét megtaláltákezen a napon találták meg házában. A halál oka szívroham volt a [[heroin]]-[[kokain]] keverékének (speedball) belövése miatt. A halál megközelítőleges időpontját április 5-nekében állapították meg. Pontosan nyolc évvel ezelőttazelőtt, ugyanazonugyanezen a napon halt meg [[Kurt Cobain]], a Nirvana frontembere. Sőt, Staley és Cobain egyszer egy rehabilitációs központban egy szobában laktak, mindkettejük heroinfüggő volt. Azonban nem sokat beszéltekbeszélgettek, mert ugyebár Kurt rühellte a grunge-ot…

ALayne Staley halála megrázta a rockvilágot, többtöbben előadódalt dedikáltírtak daltaz Staley-nekénekes tiszteletére, pl.:mint például [[Eddie Vedder]] ([[Pearl Jam]]) vagy a Staind (14 Shades of Grey album, a dal címe 'Layne' c. dal). Cantrell-t isCantrellt sokkolta barátja halálhíre, ezért a második szóló albumátszólóalbumával (Degradation Trip, Vol 1&2, 2002) Staley emlékének szántaadózott. Az albumon egyébként Mike Bordin dobol (Faith No More, ex-Ozzy), és Robert Trujillo basszusgitározik (ex-Suicidal Tendencies, ex-Ozzy, Metallica). Bár a lemez néhány száma tényleg Staley-ről szól ("Thinking 'bout my dead friends whose voices ring on"), mégisaz teljesalbum voltmár április 20. előtt elkészült.

Layne Stanley kivételes “húzású”, igazi frontember típusú előadó volt. Tragikus alkata, habitusa magában hordozta azt a bizonyos fátumot, amely akár a grunge fő hangulati vonásának is tekinthető.

Halála óta a legnagyobb sztárok közül is többen is (pl. Phil Anselmo és erős tájszólásával még James Hetfield is) próbálkoztak egyszeri happening jelleggel beszállni a zenekarba egy-egy szám erejéig, de ezek a próbálkozások nem nagyonvoltak okozhattaktúl maradandó élményt senkinek,átütőek: csakmindössze azt tették nyilvánvalóvá, hogy az Alice In Chains dalokat senki más nem tudja hitelesen tolmácsolni. Staley személye egyértelműen pótolhatatlan.

2005-ben Cantrell, Inez és Kinney az előző évi tsunami áldozatainak megsegitéséremegsegítésére rendezett segélykoncert erejéig újraegyesültekegyütt játszott. A mikrofon mögött Pat Lachman ([[Damageplan]]) állt. aA mikrofonkoncerten mögött. Meglepetésvendégekmeglepetésvendégek is megjelentek a koncertenvoltak: [[Maynard James Keenan]] (Tool), Wes Scantlin (Puddle Of Mudd) és Ann Wilson (Heart).

2006. március 10-én az 'AIC' tagjai a VH1 Decades of Rock ciműcímű műsorában léptek fel, ahol két saját dalt adtak elő (Rooster, Would?). Az énekesi poszton Phil Anselmo ([[Pantera]]), William DuVall és Ann Wilson is közreműködött. A zenekar ezután rövid turnéra indult az Egyesült Államokban, Európában és Japánban. Az együttes újraegyesülésével egyidőbenegy időben a Sony Music kiadta a [[The Essential Alice In Chains]] c. dupla válogatásalbumot, ami 28 dalt tartalmazottdallal.

A turné alatt William DuVall foglalta el az énekesi posztot, aki korábban Jerry Cantrell szóló turnéjánakszólóturnéja előzenekarának ([[Comes with The Fall]]) énekes/gitáros/agya volt. [[Duff McKagan]] ([[Guns N’ Roses]], [[Velvet Revolver]]) is csatlakozott hozzájuk basszerként.

A turné előtt Kinney egy interjúban azt nyilatkozta, hogy jó lenne új anyagot írni, de nem 'Alice in Chains' név alatt,. ennekEnnek ellenére 2007 tavaszán jött a hivatalos sajtóközlemény, mely szerint a zenekar mégiscsak új anyagot készit,készít William DuVall-alDuVallal. Az új lemez 2009. szeptember 19-én jelent meg 'Black Gives Way Toto Blue' cimmel,címmel. azAz első singlekislemez, az 'A Looking in View' 2009. június 30-án debütált a zenekar hivatalos oldalonoldalán, illetve egy héttel később pedig a dalhoz készült videoklip is felkerült a videomegosztó portálokra.

A második és harmadik kislemez+ és videoklip a 'Check My Brain' és a 'Your Decision' dalokhoz készül(t).

ABár a rajongók és a kritikusok egyöntetű véleménye volt - (és ez valószínűleg mindörökremegmásíthatatlan) így is marad -véleménye hogyszerint Layne Staley pótolhatatlan, a 'Black GiveGives WaysWay Toto Blue' azonban a legmerészebb elvárásokatvárakozásokat is felülmúlta: a körülményekhez képest maximálisata teljesítettzenekar a zenekarmaximálisan teljesített, DuVall fantasztikusan énekel, a zene továbbra is az egyedi AIC maradt,hangzást képviseli. Ennek az albumotanyagnak nyugodtanegyértelműen odaott leheta tennihelye a Facelift, a Sap, a Dirt, a Jar Of Flies, és a III melléalbumok mellett. 2009-ben a zenekar mindenhol teltház előtt játszikjátszott, a kritikusok fejetelismerése hajtanakmellett a(az zenekaralbum előtt (még az olya végletesen metálosmetálpárti Metal Hammer magyarországi kiadásában is a hónap lemeze lett az album!).

Az Alice In Chains 2009. november 27-én a Petőfi Csarnokban telt ház előtt adott felejthetetlen koncertet a zenekar. William DuVall egyszerűen csak a turné legjobb európai koncertjének nevezte a budapestit, és megígérte, hogy még visszatérnek hazánkba.