„Gaál Gábor (író)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →Forrás |
|||
4. sor:
Gál Anna szolgálólánynak és Szécsényi Nagy Gábornak, egy huszárezred lovászmesterének házasságon kívül született gyermeke volt. Budapesten a VII. kerületi Szent István úti főgimnáziumban érettségizett, majd 1911 őszétől a budapesti tudományegyetem bölcsész karának latin–magyar szakos hallgatója, ahol [[Riedl Frigyes]] szemináriumai és [[Alexander Bernát]] filozófiai kollégiumai hatottak értelmi formálódására. Ezekben az években az avantgárd kezdemények iránt érdeklődő fiatal pesti irodalmárok köréhez tartozott, és a [[Franyó Zoltán]] szerkesztette budapesti ''Új Revü''ben verssel jelentkezett. Főiskolai tanulmányait és induló irodalmi pályáját 1914 őszén katonai behívó szakította félbe. Amikor közel hároméves frontszolgálat után 1917 nyarán mint kíméletre szorulót kiképzőtisztnek Pestre vezényelték, eszmei és politikai radikalizálódása során közel került ahhoz az írócsoportosuláshoz ([[Lukács György]], [[Balázs Béla]], [[Sinkó Ervin]]), amely egy magasabb eszmeiségű irodalom programját hirdette s a kibontakozó antimilitarista mozgalom élesztője volt. 1917–18-ban, miközben a [[Hevesy Iván]] szerkesztette ''[[Jelenkor]]''ban közölt könyvkritikákat, befejezte egyetemi tanulmányait, és tanári képesítést nyert. Az [[őszirózsás forradalom]] idején a Művelődésügyi Minisztériumban dolgozott. A [[Tanácsköztársaság]] kikiáltása után Lukács György népbiztos munkatársa a Közművelődési Népbiztosságon mint a tankönyvszerkesztő bizottság, majd a szocializált színházak referense. Az V. Vörös Dandár észak-magyarországi hadjáratában Lukács György politikai biztos katonai tanácsadója. A hadműveletek során [[Karikás Frigyes]]nek is munkatársa volt.
A fehérterror elől 1921-ben [[Bécs]]be emigrált, ott [[Hatvany Lajos]] szűkebb köréhez tartozott. Írásai a ''Jövő, Tűz, Bécsi Magyar Újság, Panoráma'' és más emigráns lapokban jelentek meg. 1923–24-ben [[Berlin]]ben dramaturg [[Korda Sándor]] filmvállalatánál. 1925 őszén visszatért Budapestre, ahol 1919-beli forradalmi tevékenységéért letartóztatták és pert indítottak ellene. Ideiglenes szabadlábra helyezése után újra Bécsbe távozott, majd 1926 őszén Kolozsvárra érkezett. Az első években az élvonalbeli kolozsvári napilapok ''([[Keleti Újság]], [[Új Kelet]], [[Ellenzék (napilap)|Ellenzék]])'' cikkdíjas külső munkatársa, de publicisztikájával és kritikáival az ''[[Erdélyi Helikon]]''ban és a ''[[Pásztortűz]]''ben is jelentkezett. Egyik törzstagja volt a [[kolozsvár]]i New York<ref>Később Continental kávéház.</ref> kávéházban működő [[
A ''[[Korunk]]'' szerkesztésébe 1928-ban kapcsolódott be. A címlapon neve 1929 januárjától együtt olvasható a lapalapító [[Dienes László]]éval 1931 szeptemberéig, amikor Dienes neve elmarad. Valójában már 1928 végétől, Dienesnek Berlinbe távozásától ő szerkeszti a lapot, s egészen 1940. szeptemberi megszűnéséig élete eggyéforrt a Korunk életével. Krajcáros gondok és hatósági zaklatások árnyékában, önmaga irodalmi ambícióinak jó részét feláldozva vállalt küzdelmet a szellemi baloldal fórumának fennmaradásáért és színvonaláért. „Kötelességek halmazából áll számomra a világ [...] A lap hivatása a lényegem” – írta egyik levelében, s ez a személyi helytállás a magyarázata annak, hogy a marxista Korunk a fasizálódó Romániában közel másfél évtizeden át a haladó magyar kultúra őrhelye lehetett.
| |||