„Páter Béla” változatai közötti eltérés

8 125 bájt hozzáadva ,  10 évvel ezelőtt
nincs szerkesztési összefoglaló
 
A [[Sáros vármegye|Sáros vármegyei]] Eperjesen született. Ősrégi [[Szepes vármegye|szepesi]] család sarja. Elődei a XVI. század óta [[Lőcse|Lőcsén]] laktak. Apja, Páter Károly [[Lőcse|Lőcsén]] törvényszéki bíró, anyja, Fornét Antónia, a [[Strázsa|strázsai]] (michelsdorfi) evangélikus lelkész leánya. Páter Károly és családja csupán egy évig, 1860-ban tartózkodott Eperjesen, ekkor született hetedik, egyben utolsó gyermekükként Béla fiuk. 1861-ben a család újra [[Lőcse|Lőcsére]] került, Páter Béla itt végezte elemi és középiskolai tanulmányait.
A [[Pázmány Péter Tudományegyetem|Budapesti Tudományegyetemet]] és a [[Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem|Királyi József Műegyetemet]] látogatva szerzett természetrajz- és földrajzszakos középiskolai tanári oklevelet (1883). Pályáját a Műegyetem [[növénytan]]i tanszékén kezdte, 1885-tőlmajd rövidesen a [[Kassa|Kassán]],Kassai 1894-től Kolozsvárt a MezőgazdaságiGazdasági Tanintézet növénytan tanára, majd a [[Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem|Mezőgazdasági Akadémiává]] átszervezett intézet rektora csaknem egy évtizedig. A főiskola kiadásában megjelentnövénytani többtanárának tankönyvnevezték szerzőjeki.
 
1893-ban áthelyezték a [[Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem|Kolozsmonostori Gazdasági Tanintézethez]] (amelyet a későbbiekben [[Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem|Gazdasági Akadémiává]] szerveztek át). Tulajdonképp helycsere történt, ugyanis Páter Béla elődjét, [[Szaniszló Albert|Szaniszló Albertet]] az ő helyébe, a kassai tanintézethez helyezték.
1904-ben létesítette Kolozsvárt a világ legelső gyógynövénykutató állomását, ennek igazgatója volt 1931-ig. Nem kevesebb mint 136 fajjal kísérletezett, a legtöbbnél első ízben közölt adatokat a termesztésbe vonás lehetőségeiről és a terméshozam gazdasági vonatkozásairól. Műtrágyázási kísérletei úttörő jelentőségűek.
 
1893–1912 között a kolozsvári Állami Vetőmagvizsgáló Állomás vezetőjeként a lóheremag tisztításának és arankamentesítésének az úttörője.
1900-ban résztvett Magyarország küldöttségében a párizsi világkiállításon, ahol munkásságát és gyógyteáit aranyéremmel jutalmazták.
1904-bentől létesítettegyógynövénytermesztési Kolozsvártkísérleteket folytatott, ebből a magból fejlődőtt ki Kolozsváron a világ legelső gyógynövénykutatógyógynövény-kísérleti állomásátállomása, ennek igazgatója volt 1931-ig. Gyógynövény-botanikus kertet létesített, vegyi laboratóriumot szervezett a hatóanyagtartalom meghatározására. Nem kevesebb, mint 136 fajjal kísérletezett, a legtöbbnél első ízben ő közölt adatokat a termesztésbe vonástermesztésbevonás lehetőségeiről és a terméshozam gazdasági vonatkozásairól. Műtrágyázási kísérletei úttörő jelentőségűek.
 
1906-ban a [[Babeş–Bolyai Tudományegyetem|Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen]] megszerezte a „növénymorfológia és -ökológia tudományok magántanára” képesítést; disszertációja: ''Paszulybetegségek''. 1907-ben az egyetem magántanára lett. 1920-ig a gyógyszerészhallgatóknak gyógynövényismeretet adott elő.
1910-ben kinevezték a [[Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem|Gazdasági Akadémia]] igazgatójának. 1913–1914 között a [[Babeş–Bolyai Tudományegyetem|Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem]] növénytani tanszékének ideiglenes vezetője volt – erről a tisztségéről lemondott [[Győrffy István (botanikus)|Győrffy István]] javára, hogy folytathassa tanári munkáját a [[Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem|Gazdasági Akadémián]] és gyógynövény-kutatásait.
1920-ban, a [[Trianoni békeszerződés|hatalomváltozás]] után a Magyar Földművelési Minisztérium felajánlotta Páter Béla számára a Budapesti Kertészeti Tanintézet igazgatói állását, de ő választott hazájában, [[Kolozsvár|Kolozsváron]] maradt, Farkas Árpáddal együtt – a többi tanár Magyarországra távozott. A következő évben, 1921-ben viszont kénytelen volt megválni a [[Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem|Gazdasági Akadémia]] igazgatóságától és tanári katedrájától.
1922-től Martinovici Constantin újonnan kinevezett rektor mellett, ha nem is hivatalosan, de ügyvezető társrektorként működött, és 1931-es nyugdíjazásáig megmaradt a gyógynövény-kísérleti állomás vezetőjének.
A [[Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem|Mezőgazdasági Főiskola]] centenáriumi kiadványa és az [[Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem|Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem]] 2004-es (a 135 éves évfordulóra kiadott) kötete tanúsága szerint az 1928–1938-as időszakban az intézet tanáraként működött. A román kormány több magas kitüntetéssel ismerte el munkásságát.
 
1938. június 21-én halt meg [[Kolozsvár|Kolozsváron]], a [[Házsongárdi temető]] lutheránus temetőkertjében temették el.
Gyermekei közül Károly (1900–1964) szintén neves agrárszakember – talajvegyész – lett, aki 1949–1964-ben a [[Gödöllői Agrártudományi Egyetem]] tanszékvezető egyetemi tanáraként működött, annak rektora is volt 1951–1955 között.
 
==Munkássága==
Első cikkeit főnöke és tanára, a szintés [[Szepes vármegye|szepességi]] [[Klein Gyula (botanikus)|Klein Gyula]] botanikus professzor buzdítására írta.
Első tudományos írását 1883-ban közölte a budapesti ''Természettudományi Közlöny'', ahol a következő évtizedekben 75 cikkel jelentkezett. Tanulmányait megjelentette a [[Botanikus kert (Kolozsvár)|Kolozsvári Botanikus Kert]] román nyelvű folyóirata is (1922-27). Német és francia szaklapok munkatársa, ezekben számolt be a Romániában termesztett gyógynövényekről. A [[kék iringó]], a [[gyöngyajak]], a [[fillérfű]] az ő cikkei alapján került be a jelenkor gyógynövényeinek sorába. Egyaránt foglalkozott a vadon termő gyógynövényekkel ''(Plante medicinale sălbatice''. 1926) és a termesztett fajokkal ''(Cultura plantelor medicinale''. 1926. című munkáiban). Utolsó műve, a magyar nyelvű ''Csodahatású gyógynövények'' (Kolozsvár 1936) jelentős szerepet töltött be az erdélyi természettudományos és egészségügyi ismeretterjesztő irodalomban.
 
[[Kassa|Kassai]] tartózkodása idején több szakmai egyesületnél vállalt feladatot: titkára volt a Felső-Magyarországi Kertészeti Egyesületnek, a kassai Állatvédő Egyesületnek és a [[Magyarországi Kárpát-egyesület]] kassai szakosztályának. Ebben az időben hallgatói számára megszerkesztette ''Gazdasági Növénytani Vezérfonal'' c. kurzusát, ezenkívül több, mint száz írása jelent meg a korabeli szaklapok – a [[Természet Világa|''Természettudományi Közlöny'']], ''[[Köztelek]]'', ''Mezőgazdasági Szemle'' és ''Gyakorlati Mezőgazda'' – hasábjain.
 
Kolozsvári tanárkodása idején kutatói és szakírói tevékenysége hangsúlyosabbá vált. 1895-ben megjelent a ''Népszerű gazdasági növénytan az alsófokú gazdasági iskolák számára'' című tankönyve, valamint ''A gabonafélék, a burgonya és a szőlő legfontosabb gombabetegségei'' című szakkönyve. Egy év múlva tette közzé ''Állattan földművesiskolák számára'' című tankönyvét, amely a Földművelésügyi Minisztérium pályázatán első díjat nyert. 1902-ben megjelent az akadémiai hallgatók számára készült ''Gazdasági növénytan'' első kötete, a második kötet 1908-ban látott napvilágot.
 
A gyógynövényekről első írása 1905-ben jelent meg, ezután cikkeinek többségében a gyógynövények leírásával, gyógyhatásuk ismertetésével foglalkozott. A [[kék iringó]], a [[gyöngyajak]], a [[fillérfű]] az ő cikkei alapján került be a jelenkor gyógynövényeinek sorába. Egyaránt foglalkozott a vadon termő gyógynövényekkel és a termesztett fajokkal.
Közölt a ''Mezőgazda'', ''[[Gazdasági Lapok]]'', ''Kísérletügyi Közlemények'', ''Mezőgazdasági Szemle'', ''Gyógyszerészeti Értesítő'', ''Gyógyszerészeti Közlöny'', [[Erdélyi Gazda (folyóirat, 1869–1945)|''Erdélyi Gazda'']] című folyóiratokban, a román nyelvű ''Buletinul Agriculturii'' mezőgazdasági értesítőben, valamint külföldi, német és francia lapokban. A Páter nevéhez fűződik a Kolozsvári Egyetem román nyelven megjelenő időszakos lapjának (''Buletinul de informaţii al grădinii botanice şi al muzeului botanic'') a szerkesztése.
 
Páter Béla Európa-szerte, sőt a tengeren túl is elismert botanikus és gyógynövényszakértő volt. Az általa alapított Kolozsvári Gyógynövénykísérleti Állomás mintájára hozták létre később, az akkori Ausztria területén, Bécsben és Prágában, majd a Trianon utáni Magyarországon a hasonló rendeltetésű intézményeket.
A Páter Béla vezetésével végzett kutatások: 8 mentafaj, 11 olajrózsa-faj; meghonosították a bolgár és francia olajrózsát, az angol, francia levendulát, a Mitcham és a japán mentát, a kínai rebarbarát. Kutatták a gyógynövények betegségeit és azok leküzdési módjait. Új specieseket honosítottak meg, magas illóolaj-tartalmú, minőségi fajokat.
Az 1920–1921-es román agrárreformot követően az állam szorgalmazta a gyógynövények termesztését a kisebb gazdaságokban, és a vadontermők gyűjtését. A Gyógynövénykísérleti Állomáson bemutatóparcellákat hoztak létre, Páter Béla Erdély-szerte tanfolyamokat szervezett, szakismereteket tartalmazó füzeteket és egyéb népszerűsítő kiadványokat szerkesztett a gazdák számára. A felvásárolt gyógynövényt belföldön és külföldön értékesítették. 1932-ben megalakította a Cooperativa Adonis nevű gyógynövénygyűjtő és -értékesítő szövetkezetet.
Gyógynövény-készítményei közül igen jelentősek voltak az ő nevével fémjelzett („Prof. dr. Páter-tea” gyógyszertári névvel forgalmazott) teakeverékek, ezek Európában is közismertek voltak.
 
Nagyszerű tanár volt. Tanítványai közül többen is folytatták a gyógynövényekkel való foglalkozást – kiemelendő [[Bodor Kálmán]] és [[ifj. Gidófalvi István]] munkássága.
Egykori munkatársai közül [[Kopp Elemér]] biztosította gyógynövénykutató iskolájának folytatását, őmellette olyan jeles tudósok nőttek fel, mint [[Rácz Gábor]], [[Rácz-Kotilla Erzsébet]], [[Csedő Károly]] és mások.
 
Páter Béla számottevő közéleti tevékenységet fejtett ki. Elsőként vezette be a védnöksége alatt álló iskolákban a rendszeres iskolai tejszolgáltatást. Az 1920-as években újraszervezte a háborúban megsemmisült erdélyi méhészgazdálkodást.
Az [[Erdélyi Gazdasági Egyesület|Erdélyi Gazdasági Egyletben]] előbb igazgató-választmányi, 1925-től tiszteletbeli tag. Az [[Erdélyi Múzeum-Egyesület|Erdélyi Múzeum-Egyesületnek]] választmányi tagja volt, majd [[Szádeczky-Kardoss Gyula]] halála után az egyesület Természettudományi Szakosztályának elnöki tisztét töltötte be. Az [[Erdélyi Kárpát-egyesület|Erdélyi Kárpát-Egyesületnek]] választmányi tagja, majd elnöke. [[Kolozsvár]] szabad királyi város törvényhatósági bizottságának tagja és a város gazdaságait ellenőrző bizottságának elnöke – utóbbi minőségében egészen 1915-ig élénk működést fejtett ki. Éveken keresztül prezsbitere volt a kolozsvári ágostai evangélikus egyháznak, 1925-ben főgondnokká választották. A Kolozsvárt élő szepességieket [[Fábry Viktor]] evangélikus lelkésszel összetoborozta, és ''Scepusia'' néven kis társasággá szervezte.
 
Sokat járt botanizálni a kolozsvári Bükk-erdőbe, az [[Erdélyi Kárpát-egyesület|Erdélyi Kárpát-Egyesület]] ([[Erdélyi Kárpát-egyesület|EKE]]) ''Erdély'' című folyóiratában ismertette az erdő növényvilágát. Az általa annyiszor bejárt útszakasznak az EKE vezetősége a Páter-út nevet adta, szintén őróla nevezték el a Bükkben a Páter-tetőt és a Páter-forrást.
Egykori munkatársai közül [[Kopp Elemér]] biztosította gyógynövénykutató iskolájának folytatását.
 
==Főbb művei==
Névtelen felhasználó