„Új gazdaságpolitika” változatai közötti eltérés

A NEP elsődlegesen nem gazdaságpolitika volt, hanem politikai lépések egysége, amelynek célja a gazdasági folyamatokon keresztül a [[proletárdiktatúra]] védelmét célozta: parasztság semlegesítését és az árucsere megindítását (ezt szolgálta a vállalati gazdasági döntések jelentős decentralizációja is – ebben az időszakban a népgazdasági tervek legfeljebb jelzőszámok voltak<ref>Carr, E.H. and Davies R.W. (1969): ''Foundations of a Planned Economy, 1926-1929'', London: Macmillan</ref>). A harmadik cél, az ipar helyreállítása a külföldi tőke bevonásával koncessziókon keresztül, a külföldi tőke bizalmatlansága miatt nem valósult meg.

A parasztság semlegesítésének fő eszköze a terményadó volt. A terményadó bevezetése azt jelentette, hogy miután a [[paraszt]] lerótta adóját, a felesleggel szabadon rendelkezett és azt az újra engedélyezett helyi piacokon eladhatta. Ezért cserében ipari nyersanyagokat és fogyasztási cikkeket kapott részben az államtól, részben a gyáraktól, részben a piacozásra kényszerült munkásoktól (öngyújtók fabrikálása). Hamarosan kiderült, hogy az ipar összeomlása olyan méretű volt, hogy helyi szinten az árucsere nem működött, így engedélyezték az országos adásvételt. Ezzel együtt megjelent a földek bérbeadása és a szegényparasztok munkavállalása a gazdaparasztok földjein.

A [[bolsevik]] vezetés az országos méretű árucserét és a bérmunka kiterjedését a mezőgazdaságban komoly visszalépésként értelmezte. Ez magyarázza, hogy a gazdaság csekély megélénkülését is jelnek tekintették arra, hogy megindulhat a NEP visszavétele, mint például a XI. párkongresszuson.<ref>Lenin Összes Művei 45. kötet, 89. o. Kossuth, 1981</ref> Mivel a az ipari termelés továbbra is rendkívül alacsony színvonalon állt, a visszavonást, megállítást általában úgy értelmezték, hogy a NEP-en belül, a NEP eszközeit felhasználva kiszorítható a magánipar és magánkereskedelem, valamint a parasztságot a szövetkezetbe lehet vezetni.

Valójában a gazdasági helyzet ezt nem engedte meg. 1923-'25 között az ipar nem volt képes elegendő árut kínálni a parasztságnak és ezért az [[agrárolló]] kinyílt (a gabonaárak relatív esése), ami miatt a parasztok visszatartották feleslegüket és az árugabona mennyisége csökkenni kezdett.<ref>Karcz, J. F. (1967): Thoughts on the grain problem, ''Soviet Studies'', Vol 18(4)</ref> Ez ismét kiélezte a vitát a párton belül. [[Lev Davidovics Trockij|Trockij]] és frakciója lényegében a felesleg katonai erővel való elvételét javasolta ([[Jevgenyij Alekszejevics Preobrazsenszkij|Preobrazsenszkij]]), míg [[Joszif Visszarionovics Sztálin|Sztálin]] és [[Nyikolaj Ivanovics Buharin|Buharin]] szövetsége úgy vélte, hogy erre a vezetésnek nincs ereje, az intézkedésnek pedig értelme nincs. A vita a párt centrumának győzelmével végződött és az ipari árakra plafont határoztak meg.<ref>Jackson, W. A. D. (ed) (1971): ''Agrarian policies and problems in communist and non-communist countries''. Seattle: Universitz of Washingon Press</ref> Bár ez politikailag kezelhetővé tette a helyzetet, egyszersmind létrehozta az iparcikkekkel kereskedő spekulánsok széles rétegét is (''nepman''). Számos megítélés szerint ez a beavatkozás a piacokba a NEP végét jelenti, valójában azonban a NEP teljes felszámolása egészen [[1929]]-ig tartott.