„Új gazdaságpolitika” változatai közötti eltérés

Az „'''új gazdaságpolitika'''” ([[Orosz nyelv|oroszul]] Новая экономическая политика [novaja ekonomicseszkaja polityika], rövidítve NEP) a szovjet [[gazdaságpolitika]] formája volt az [[1920-as évekbenévek]]ben, amelyben különböző tulajdonformák léteztek együtt a részleges [[piacgazdaság]] alapján. Elmélettörténeti jelentősége abban áll, hogy egyrészt rávilágít a [[Szovjetunió]] történetének differenciált elemzése szükségességére, másrészt mert a [[keleti blokk|szocialista országokban]] a legtöbb reformkísérlet számára a NEP ideológiai hivatkozási alap volt.

A [[Nagy Októberi Szocialista Forradalom|forradalom]] után a hatalomra került [[bolsevik]] [[politikai párt|pártnak]] nem volt a szocializmusra[[szocializmus]]ra vagy az átmeneti időszakra kidolgozott gazdaságpolitikája, intézményrendszere és apparátusa. A [[Kommunista Kiáltvány]]ban leírt átmeneti lépések kevéssé voltak alkalmasak arra, hogy azokat közvetlenül felhasználhassák Oroszországban, és a [[párizsi kommün]] gazdasági intézkedéseit sem lehetett többnek tekinteni mint általános alap. Lenin ''Állam és forradalom'' ciműcímű munkája elsősorban az állam politikai és szervező szerepével, valamint az önigazgató társadalomhoz való viszonyával foglalkozott.

Az orosz háborús gazdaságban az állami beavatkozás számos formája már létezett ([[jegyrendszer]], állami megrendelések, stb.). Ezen kívül a munkásigazgatás[[munkásönigazgatás]] különféle formái működtek, amelyek főként a gyári vezetés ellenőrzésével, néhány helyen pedig a gyár vezetésével foglalkoztak.<ref>Rosenber, W. (1978): Workers and Workers' Control in the Russian Revolution. ''History Workshop Journal 1978 5(1):89-97; doi:10.1093/hwj/5.1.89''</ref> Ilyen módon, leszámítva a bankmonopólium létrehozását, néhány nagyvállalat államosítását[[államosítás]]át és a már meglévő állami beavatkozási formákat, a bolsevik párt nem nyúlt a gazdasági folyamatokba, bár támogatta a munkásigazgatást és vidéken a szegényparasztok mozgalmait. [[1918.]] elejéig (a német támadásig) egy új gazdaságpolitika kidolgozása folyt, amelynek fő vonásai megegyeznek a NEP-pel, és a NEP "első„első kiadásának"kiadásának” lehetne tekinteni, azonban bevezetését az [[polgárháború és intervenció Szovjet-Oroszországban|intervenció]] levette a napirendről. 1918. tavaszán a gazdaságpolitikában éles fordulatra került sor, amelynek lényege a [[hadikommunizmus]] bevezetése volt.

A hadikommunizmus intézménye, bár a gondolat nem volt idegen a bolsevik párt néhány vezetője számára,<ref>Bukharin and Preobrazhensky "The ABC of Communism", Penguin Books, 1969</ref> alapvetően abból a követelményből nőtt ki, hogy az intervenció és a polgárháború miatt nagylétszámú hadsereget kellett élelmiszerrel ellátni, miközben a mezőgazdaság, részben a világháborús vérveszteség, részben a mozgósítás miatt munkaerőhiánnyal küzdött, valamint azért, mert az ország infrastruktúrája összeomlott a fűtőanyag-hiány miatt. Lényegében egy teljesen központosított, bár fokozatosan kiépülő gazdasági (kötelező munkavégzés az államositott[[államosítás|államosított]] iparban, kötelező termény-beszolgáltatás a mezőgazdaságban) és elosztási rendszer (fejadagok a munkavégzés és a munka típusa szerint) jellemezte az országot 1918-1921. között, amelyben abszolút elsőbbséget kapott a hadsereg és a dolgozók ellátása.

Az [[polgárháború és intervenció Szovjet-Oroszországban|intervenció és a polgárháború]], majd a [[Lengyelország]]gal való háború után a bolsevik párt kísérletet tett arra, hogy a [[hadikommunizmus]] intézményei (központi elosztás, fogyasztási kommunák) fenntartásával térjenek át a békeidőszakra. [[Lev Davidovics Trockij|Trockij]] és hívei a szakszervezetek gazdasági vezető szerepével kiegészítve akarták ezt elérni, de vereségük a VIII. Összoroszországi Szovjetkongresszuson,<ref>A szakszervezetekről, a jelenlegi helyzetről és Trockij elvtárs hibáiról. ''Lenin Összes Művei 42. kötet'', Kossuth 1981)</ref> valamint a politikai helyzet radikális megváltozása [[1921]]-ben gyökeres fordulatot eredményezett a gazdaságpolitikában.

A hadikommunizmus megtartása politikai okokból lehetetlennek bizonyult. A parasztság lázadozott a kötelező beszolgáltatás ellen,<ref>[[Alec Nove, A.]] (1969): ''An economic history of the USSR'', London: Penguin. Magyarul: ''A Szovjetunió gazdaságtörténete''. (Kossuth, 197?)</ref> a [[kronstadti felkelés]] azzal fenyegetett, hogy lázadások lehetnek az alapvetően paraszti hadseregben és hogy a [[mensevik]] és [[eszer]] program („szovjeteket bolsevikok nélkül”) hatásos lehet. Gazdaságilag is lehetetlennek bizonyult a hadikommunizmus fenntartása az infrastruktúra szétzilálódása miatti ipari összeomlás és a pusztító éhínség, valamint a nagyarányú és növekvő munkanélküliség miatt, amelyet várhatóan tovább növelt volna a hadsereg nagy részének leszerelése.

A NEP elsődlegesen nem gazdaságpolitika volt, hanem politikai lépések egysége, amelynek célja a gazdasági folyamatokon keresztül a [[proletárdiktatúra]] védelmét célozta: parasztság semlegesítését és az árucsere megindítását (ezt szolgálta a vállalati gazdasági döntések jelentős decentralizációja is – ebben az időszakban a népgazdasági tervek legfeljebb jelzőszámok voltak<ref>Carr, E. H. and Davies R.W. (1969): ''Foundations of a Planned Economy, 1926-1929'', London: Macmillan</ref>). A harmadik cél, az ipar helyreállítása a külföldi tőke bevonásával koncessziókon keresztül, a külföldi tőke bizalmatlansága miatt nem valósult meg.

Valójában a gazdasági helyzet ezt nem engedte meg. 1923-'251923–25 között az ipar nem volt képes elegendő árut kínálni a parasztságnak és ezért az [[agrárolló]] kinyílt (a gabonaárak relatív esése), ami miatt a parasztok visszatartották feleslegüket és az árugabona mennyisége csökkenni kezdett.<ref>Karcz, J. F. (1967): Thoughts on the grain problem, ''Soviet Studies'', Vol 18(4)</ref> Ez ismét kiélezte a vitát a párton belül. [[Lev Davidovics Trockij|Trockij]] és frakciója lényegében a felesleg katonai erővel való elvételét javasolta ([[Jevgenyij Alekszejevics Preobrazsenszkij|Preobrazsenszkij]]), míg [[Joszif Visszarionovics Sztálin|Sztálin]] és [[Nyikolaj Ivanovics Buharin|Buharin]] szövetsége úgy vélte, hogy erre a vezetésnek nincs ereje, az intézkedésnek pedig értelme nincs. A vita a párt centrumának győzelmével végződött és az ipari árakra plafont határoztak meg.<ref>Jackson, W. A. D. (ed) (1971): ''Agrarian policies and problems in communist and non-communist countries''. Seattle: Universitz of Washingon Press</ref> Bár ez politikailag kezelhetővé tette a helyzetet, egyszersmind létrehozta az iparcikkekkel kereskedő spekulánsok széles rétegét is (''nepman''). Számos megítélés szerint ez a beavatkozás a piacokba a NEP végét jelenti, valójában azonban a NEP teljes felszámolása egészen [[1929]]-ig tartott.

Mivel a NEP „piacgazdasága” a gabonapiacokon alapult, nem véletlen, hogy a NEP felszámolásának döntő oka a gabonakérdés volt. [[1926]]-[[1927|27]]-ben az állami felvásárlási árak a költségek alá estek, amire a parasztság azzal válaszolt, hogy vagy visszatartotta [[gabona|gabonáját]] a magasabb árakban reménykedve, vagy az állami felvásárlók helyett a gabonaspekulánsoknak adta el a felesleget. A gabonaválság azt a szintet érte el, hogy az állam engedélyezte gabona külföldről való behozatalát. Bár elképzelhető, hogy Sztálin beszélgetésében 1928. május 28-án<ref>A gabonafronton. ''Sztálin Művei 11. kötet'', 88-10488–104. o. Szikra, 1950</ref> az árugabonára vonatkozó adatok, amelyek később a megszorító intézkedések igazolását szolgálták, meglehetősen pontatlanok voltak, ezt ma már nem lehet eldönteni. Mindenesetre a szovjet vezetés valóságos aggodalma nem kérdéses.<ref>Lewin, M. (1968): Russian Peaants and Soviet Power, London: Allen&Unwin</ref> 1927-28-ban pártmozgósítással küldtek embereket vidékre, akik jelentős nyomást gyakorolva (falvak lezárása, letartóztatások spekuláció vádjával) a parasztságra növelték az állami gabona mennyiségét. Mivel csaknem polgárháborús[[polgárháború]]s helyzet alakult ki számos vidéken ezeket az intézkedéseket [[1928]]-ban felfüggesztették, majd [[1929]]-ben, amikor Buharin és Sztálin szövetsége felbomlott és a Buharin-csoportot eltávolitottákeltávolították a vezetésből, az ötéves tervvel összefüggésben bevezették kötelező beszolgáltatási normákat. Ezzel a gabonapiac, a NEP alapja, lényegében megszűnt létezni.

Ezzel egy időben a vállalatok önállóságát is kezdték megszüntetni. Az állami vállalatok viselkedése sem a tervszámokat, sem a piaci információkat nem követte, alapvetően stagnáltak, miközben egy milliós ipari és 8 milliós mezőgazdasági munkanélküliség létezett.<ref>Gregory, P. and Stuart, R. (1990): Soviet Economic Structure and Performance, 4th Edition, New York: Harper&Row</ref> A vezetés válasza erre a klasszikus [[tervgazdaság]] kidolgozása volt, amelyet az első ötéves tervvel vezettek be. Ez azt jelentette, hogy a vállalatok számára a stratégiai önállóság megszűnt és működési önállóságukat szigorúan korlátozta a pénzellátás rendszere, valamint a vállalati vezetők kinevezésének gyakorlata biztosította a közvetlen központi beavatkozás lehetőségét (különösen a 30[[1930-as évek]] második felétől, amikor az iskolák elegendő képzett embert kezdtek kibocsátani).

Ezzel párhuzamosan megszületett az árak szabályzásának átfogó rendszere a terveken belül, így a [[piac]] minden tekintetben kiszorult a gazdaság fő területeiről.

==HivatkozásokJegyzetek==

[[Kategória:A Szovjetunió politikájatörténelme|U~j gazdasa~gpolitika]]