„Nedves kollódiumos eljárás” változatai közötti eltérés

A '''nedves kollódiumos eljárás''' egy, a negatívok kidolgozásához (előhívásához) használt történeti fényképészeti [[kollódium]]os eljárás.

Mások kísérletei után [[Frederic Scott Archer]] dolgozta ki, és publikálta [[1851]]-ben. Az [[1850-es évektőlévek]]től az [[1880-as évekigévek]]ig volt széleskörű használatban. (Speciális célokra, változatait később is használták egészen a [[XX. század]] közepéig.) Ez az eljárás szorította ki az általános gyakorlatból a [[dagerrotípia|dagerrotípiát]] és a [[talbotípia|talbotípiát]]. Helyébe a [[XIX. század]] végén a [[zselatinos szárazlemez]] léplépett. Pozitívanyagaként a [[talbotípia|talbotípiánál]] is használatos só(s)papírt és az [[albuminpapír|albuminpapírt]] használták leggyakrabban.

Tükörüveglapra (plánüveg), melyet előzőleg gondosan [[zsír]]- és portalanítottak, kollódiumot[[kollódium]]ot ([[alkohol]] és [[éter]] keverékében oldott kollódiumgyapotkollódiumgyapotot) öntöttek fel, melyben előzőleg különféle - főleg [[jód]] - sókat oldottak. A művelet jellegzetes, nagy gyakorlatot ígénylő mozdulattal történt, melynek hatására a folyadék spirálszerű mozgás útján borította be az üveget.

Mikor a réteg kissé megszikkadt, érzékenyítették ezüstnitrát savanyított oldatával. Rögtön (nedvesen) a gépbe helyezték, exponálták, előhívták. A hívás kezdetéig nem volt szabad megszáradnia, mert elvesztette érzékenységét. Ezért mindig közvetlenül felvétel előtt kellett elkészíteni az anyagot. Előhívásra[[Előhívás]]ra vasszulfát, vasoxalát vagy [[pirogallol]] hatóanyagú - savas hívót használtak. Fixálása[[Fixálás]]a káliumcianid, nátrium-vagy ammóniumtioszulfát oldatában történt.

Tökéletesítése során különféle rétegekkel próbálták lassítani száradását illetve ipari célra száraz kollódiumos réteget is használtak. Érzékenyítésében az ezüstjodidodezüstjodidot az ezüstbromíd egészítette ki, illetve váltotta fel.