„Marillion” változatai közötti eltérés

Visszatérve a Marillionra, Fish és Diz azonnal nekiláttak nótákat írni a zenekar tagjaival, és hamarosan megszületett az első, a „The Web”, melynek zenei alapját mint tudjuk, a „Close” adta. Sok régebbi instrumentális dalt átdolgoztak, ilyenekből jött a Grendel, vagy a Spring demoról ismert „Alice”-ből a „Snow Angel”, amely Forgotten Sons-á változott. Jónéhány próba után, az első fellépésre 1981. március 13-án került sor Bichesterben a Red Lion Pub-ban, majd folyamatosan követte a többi is. Ezután a koncert után határozta el Fish, hogy arcfestést alkalmaz az előadás ill. az arca színesítésére. Sok kritikust ezzel viszont maga ellen fordított, mivel a hangja mellett már a festett arc is Peter Gabriel-re emlékezette az embereket, bár Fish nem törődött vele. Mint tudjuk, ők azért többek voltak egy átlagos Genesis imitátor zenekarnál.

Fish az éneklés mellett kiváló medzsernek is bizonyult, kapcsolatai révén igen sok koncertet tudtak lekötni, ezen felül pedig a zenekar ügyeit is remekül intézte. A korai tagcserék is az ő „rovására” írhatók, bár mint hallhatjuk a lemezeken, nem hozott rossz döntéseket. Nem volt megelégedve Brian Jelliman és Mick Pointer munkájával, mindenképpen szerette volna, ha távoznának a csapatból, és helyettük képzettebb zenészeket akart bevenni. Steve Rothery ellenben Fish barátjával Diz Minnit-tel nem volt kibékülve, Mick Pointer-t viszont a csapatban akarta tudni. Végül oda jutott a dolog, hogy ’81 novemberében Brian Jelliman felmondott, megüresedett helyére pedig egy igen fiatal tehetség, Mark Kelly billentyűs érkezett a Chemical Alice-ből. Ez a felállás már szilárdabbnak tűnt, és néhány koncert után meglepően hamar híre ment a bandának.

Márciusban újabb tagcsere történt. Diz Minnit mondott búcsút a csapatnak, ami Fish-t, a jóbarátot nem annyira, de Steve Rothery-t annál inkább feldobta, mivel ő – ahogy már szó volt róla –, nem volt teljes mértékben elégedett a basszeros teljesítményével. Helyére Pete Trewavas került, akit egyből bedobtak a mélyvízbe egy 25 állomásos skót turné keretében. Időközben folyamatosan keresték a lehetőséget egy lemezszerződés aláírására, melyre hamarosan sor is került az EMI-nál, annál a lemezcégnél, ahol nem sokkal korábban visszautasították őket. Szeptemberben felvették a „Market Square Heroes” és a „Three boats down from the Candy” című dalokat, melyek októberre kiadásra is kerültek Mark Wilkinson fantasztikus borítójával. A lemez az angol lista 60. helyére kúszott fel, mely egy első kislemezes zenekartól óriási teljesítmény, bár hozzá kell tenni, hogy a Marillion már annyira ismert volt országszerte, mint egy jól befutott kétlemezes banda. Innentől kezdve aztán tényleg beindult a szekér, a Marillion karrierje meredeken ívelt felfelé.

Nem sokkal az első kislemez megjelenése után a zenekar stúdióba vonult, hogy felvegye a „Script for a Jester’s tear” című debutáló albumot, mely ’83 márciusában látott napvilágot. Időközben még kiadtak egy másik kislemezt, a „He knows you know” és a „Charting the single” című szerzeményekkel. Az angol Top 40 35.helyét foglalta el a korong.