„Marillion” változatai közötti eltérés

'''A "Fish-éra" - 1980-1988'''

 

1979-ben alakult egy instrumentális zenét játszó együttes az angliai Aylesburyban, melyet Tolkien egyik regénye után egyszerűen Silmarillionnak nevezett el a három alapító tag, Mick Pointer (dob), Brian Jelliman (billentyű) és Doug Irvine (basszus). Mint minden lelkes kezdő csapat, ők is szinte minden szabadidejüket örömzenéléssel töltötték, melynek eredményeként hamarosan néhány dal (The Web, Grendel) gerince is megszületett, bár gitáros hiányában fellépéseket még nem tudtak vállalni és persze a próbák is egyre nehezebben folytak. Sok sikertelen meghallgatás és keresgélés után végül a Melody Maker-ben feladtak egy hirdetést, amire jó 300 km-nyi utazás után egy Steve Rothery nevű srác jelentkezett. Az első meghallgatás után örömmel vették tudomásul, hogy megtalálták végre a legmegfelelőb embert a gitárosi posztra, aki úgy tűnt, életet tud lehelni majd a dalokba. Néhány hónapi próba után 1980 márciusában sikerült elrendezniük maguknak egy kis stúdióidőt, és a későbbi esetleges jogi problémák elkerülése végett, már Marillion néven jelenkeztek be, hogy felvegyék első demojukat, mely Spring Demo néven vált ismertté. A négy nagyobb lélegzetű szerzeményt rögzítettek, melyek közül három – a „Haunting of the Gill House”, a „Herne the Hunter” és a „Scott’s porridge” – instrumentális dal volt, a negyediket, az „Alice”-t pedig néhány versszaknyi énekkel támogatták meg. Doug nagy ímmel-ámmal elvállalta, hogy a basszus mellett énekelni is fog, bár mivel tisztában volt énekesi képességeivel, nem állt kitörő örömmel a mikrofon elé. Ennek ellenére úgy érezték, ez utóbbi kísérlet bejött, és a következő, júniusi stúdióidőt már e recept szerint, énekkel megerősített dalok rögzítésével töltötték ki. Felvették a „The Web” elődjét, a „Close”-t, mely már igazán emlékeztetett a végkifejletre, a „Lady Fantasy”-t és mégegyszer az „Alice”-t. Ez a Summer Demo néven ismert felvétel már egy összekovácsoltabb, profibb, egy igazán lemezre érett csapat munkáját mutatta, mely arra enged következtetni, hogy két demo közti hihetetlenül rövid időszakban óriási fejlődésen ment keresztül a zenekar, mind a dalírást mind pedig a zenei színvonalat illetően. Némi kívánnivalót szinte kizárólag az ének hagy maga után. Érezhetően hiányzik a karakteres drámaiság, ami később – mint tudjuk – Fish beléptével megoldódott.

A felvételek elkészülte után elkezdtek koncertezni, majd 13 fellépést követően 1980 novemberében Doug úgy érezte, túl öreg már rock and roll-hoz, és otthagyta a zenekart. Ismét következett egy hirdetés a Musicians Only nevű újságban, miszerint egy énekes-basszusgitárost keres az aylesbury-i Marillion.