„Pinerolo” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
32. sor:
1064-ben Pinerolot a san veranoi benedek-rendi apátság kapta meg, majd 1220-ban elfoglalta I. (Savoyai) Tamás, aki 1243-ban IV. (Savoyai) Amadé javára lemondott róla.
1536-tól 1574-ig [[francia]] fennhatóság alatt állt,majd ezt követően Emanuele Filiberto gróftól városi rangot kapott.az 1631-es cherascoi szerződés eredményeképpen ismét francia kézre került, [[Richelieu]] bíboros [[Vauban|Vaubannak]], a korszak legnagyobb francia hadi mérnökének adta azzal, hogy Pinerolóból erős védvárat hozzon létre, ami biztosítja Franciaországnak az Észak-Itália feletti ellenőrzést. A lakosok költségére felújították a városfalakat és újjáépítették a várat, kibővítették a citadellát. Sok kézművesműhelyt lebontottak, ahonnan munkások [[Lyon|Lyonba]] költöztek. Pinerolo erődjét, a [[Donjont]] börtönként is használták, ahova [[XIV. Lajos]] az ellenségeit küldte, többek között a titokzatos "Vasálarcost".
Pinerolót 1696-ban hódította vissza II. Vikor Amadé, azonban a Napkirály távozása előtt felrobbanotta a citadellát és a várat. III. Károly Emánuel megszerezte a XIV. Benedektől Pinerolo püspöki székhellyé történő kinevezését. A kereskedelem fellendült, a lakosság száma hamarosan ötezerről héterezze emelkedett. 1801-ben Piemontot Franciaországhoz csatolták, ekkor Pinerolo egy részét utoljára foglalták el a franciák, és egészen 1814-igfennhatóságuk alá tartozott, amikor is Napóleon és birodalma bukásával Piemont visszatért I. Viktor Emánuel fennhatósága alá.
A Risorgimentoval gazdasági fejlődése felgyorsult, hidak, utak, vasutak épültek, amelyek megkönnyítették a kereskedelmet Liguriaval és a régió többi részével.
1819-ben már 12.000, 1890-ben pedig már 18.000 lakosa volt.
Aktívan résztvett az olasz ellenállásban.
A II. világháború után iparosodásnak indult, azonban az utóbbi években az ipar visszaesésével a város turizmus felé nyitott.
197. október 8-án itt tartóztatták le a Vörös Brigádok alapítóit: Renato Curciot és Alberto Franceschinit.
|