„IV. Viktor (ellenpápa, 1159)” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
7. sor:
==1159-es kettős választás==
Az előzményekből sejthető, hogy Szent Péter 169. utódjának megválasztásakor a bíborosok között is nagy lehetett a feszültség. A [[konklávé]] sürgősségében minden választásra jogosult egyet értett, így az Adorján pápa halála után néhány nappal le is zajlott.
A konklávé [[1159]]. [[szeptember 7]]-én ment végbe, azonban ezen a napon két helyen is új egyházfőt választottak. A szavazati joggal rendelkező húsz bíboros közül 14-en adták le voksukat Bandinelli kardinálisra [[Agni]] városában, így Octavianot a fennmaradó hat főpap választotta egyházfővé.
Állítólag amikor Bandinelli immár III. Sándorként éppen a bíborosok hódolatát fogadta, az ellenpárt, egyúttal a császárság jelöltje, IV. Viktor erőszakosan leszedte róla a pápai jelvényeket és a bíborpalástot, és gyorsan magára aggatta őket. A tettlegességig fajuló légkör diktálta nagy sietség miatt állítólag a palástot kifordítva öltötte magára, mire a helyiségben nagy hahotázás támadt.
Az itáliai közhangulatnak köszönhetően egyik pápa sem tudott Rómában tábort ütni, így III. Sándort – a kétségkívül törvényes pápát – és kíséretét a Frangipani család párthívei az egyházi állam déli csücskében található Nimfa kastélyába vitték. Itt került sor a pápa felszentelésére és trónra emelésére, az erre jogosult ostiai bíboros-érsek közreműködésével. Ezzel egyidejűleg történt IV. Viktor pápává „avatása” is, a farfai apátságban, mindössze egy bíboros és néhány német püspök jelenlétében. Ezzel a skizma kezdetét vette.
Röviddel beiktatása után – immár Terracinából – Sándor pápa levelet intézett az éppen Lombardia földjén hadakozó Barbarossa Frigyeshez, hogy értesítse a kialakult helyzetről. A császár úgy gondolta, hogy szakadás esetén az ő hatáskörébe tartozik az egység helyreállításának keresztülvitele, ezért 1160 februárjában zsinatot hívott össze [[Pavia|Páviába]], melyre mindkét pápát maga elé idézte, mint Bandinelli és Monticello bíborosokat. III. Sándor azonban szilárdan ellenszegült az uralkodónak, és megüzente neki, hogy világi ember nem hívhat össze zsinatot, és nem vethet legitim pápát világi ítélőszék bíráskodása alá.
A páviai zsinat a meghirdetett időpontban összeült, de Sándor pápa természetesen távol maradt. Frigyes és a befolyása alatt álló zsinati atyák – többségében német főpapok – IV. Viktort kiáltották ki legitim pápának, Sándort pedig Rolando [[kancellár]] néven kiátkozták. A kiközösítésre kiközösítés volt a válasz, ami a császárra és az ellenpápára irányult. A páviai zsinat törvényességét egyébként Európa-szerte megkérdőjelezték. 1160 őszén a többi ország képviselői [[Toulouse]]-ban tartottak zsinatot, ahol III. Sándort erősítették meg. Kialakultak tehát a frontvonalak. IV. Viktor jórészt csak a birodalomra támaszkodhatott, III. Sándor azonban magáénak vallhatta a franciák, az angolok, az írek, a magyarok és a spanyolok támogatását.
==Ellenpápaság==
| |||