„Pierre Corneille” változatai közötti eltérés

1637 fordulópont volt a drámaíró életében. Ebben az évben került bemutatásra ''[[Cid (dráma)|Cid]]'' című tragédiája, amely minden addigi sikerét felülmúlta. A darab a közönség tetszése mellett kiváltotta a szakma ellenszenvét is. Rendkívül bonyodalmas esztétikai vita alakult ki a darab körül, amelyet maga Richelieu is megbotránkozással fogadott. A ''Cid'' [[London]]ban még ez évben megjelent angolul is.

Corneille azonban ahelyett, hogy a sikert kihasználva egymásutánegymás után állt volna elő újabb darabokkal, éveket fáradozott azon, hogy megakadályozza egy, az ő tisztével párhuzamos ügyészség felállítását Rouenban. 1639-ben véres zavargások törtek ki a városban, amelynek leverésére a hatalom büntető különítményt küldött ki. Közben Corneille újra írni kezdett, de ekkor már olyan darabokat alkotott, amelyekkel végleg a közízlés, a hivatalos irodalmi irányzatok szolgálatába állt. Korábbi drámáinak többsége ugyanis kevert műfajú, amennyiben sok [[tragikum|tragikus]] és [[komikum|komikus]] elemeket is tartalmaztak egyszerre.

1640-ben készült el ''[[A Horatiusok]]'', amelyet [[Armand Jean du Plessis de Richelieu|Richelieu bíboros]]nak ajánlott, mert elmondása szerint neki köszönheti hírnevét. A következő évben feleségül vette egy [[normandia]]i hivatalnok lányát. Hat gyermekük született, egy kivételével mindegyik megélte a felnőtt kortfelnőttkort. Nevelésükről szüleik példásan gondoskodtak.

A negyvenes években írta legegyenletesebb tragédiát (''Cinna'', ''Pompeius halála'', ''Rodogune''), de ekkor készítette el utolsó vígjátékát is ''Hazug'' címen. A ''Hazug'' a legjobb francia komédiának számít [[Molière]] fellépéséig. Aztán zűrzavaros időszakok jönnek : meghal [[XIII. Lajos francia király|XIII. Lajos]], az új király XIV. Lajos lett, aki ekkor még kiskorú, ezért ténylegesen nem kormányozhatott, hanem helyette Mazarin bíboros irányította az országot. A gyűlölt bíboros ellen egymásután törnek ki a lázadások, amelyek frondeFronde néven kerültek be a történelem könyvekbe.

Corneille mindvégig hűséges maradt királyához, ezért magasabb állásba helyezték, majd a zavargások elmúltával állás nélkül maradt. Elkészítette a ''Krisztus követése'' nagy sikerű francia fordítását, aztán újabb darabokat írt és vitetett színpadra. De ezeknek a fogadtatása már igen változó volt, szerzőjük irodalmi tekintélye azonban megmaradt. Ezen darabok színvonala messze elmarad a korábbi darabokétól, ami bizonyára szerző öregségével vagy talán testvérének, Thomas CorneillCorneille-nek a hatásával magyarázhatók. Thomas kevésbé tehetséges, felszínes drámaíró volt.

1662-ben Pierre a Guise herceg szolgálatába állt és családjával együtt felköltözött Párizsba a herceg rezidenciáján kaptak lakást. Ekkor már gyakorlatilag végbement az irodalomi életben a nemzedék váltás. [[Jean Racine|Racine]], Molière és [[Nicolas Boileau-Despréaux|Boileau]] fiatal, újító alkotók voltak ekkor még és éles vitákat folytattak a Corneille-párttal. A szerző újabb művei fél sikereketfélsikereket aratnak és a Racine-nal vívott költői versenyben is elulmaradtalulmaradt. Berenice történetének a témáját dolgozták fel párhuzamosan és Corneille darabja nem aratott sikert. Közben dicsőítő költeményeket írt a királyhoz, hogy egyik fia elhelyezését előmozdtísaelőmozdítsa, másik fia a hollandokkal vívott háborúban halt meg. 1684-ben még megírta utolsó remekművét ''Surene'' címmel. Majd gondoskodott gyermekei további jó létéről, aztán 1684-ben jobb létrejobblétre szenderült.