„Szász Károly (politikus, 1865–1950)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a link |
a →Pályája: linkek |
||
4. sor:
== Pályája ==
[[Szász Károly (író)|Szász Károly]] református püspök, költő, műforditó és barátosi Bibó Antónia fia. Középiskolai tanulmányait a budapesti [[Budapest II. kerülete|II. kerületi]] katolikus főgimnáziumban, a jogiakat pedig 1883–1887 között a budapesti egyetemen végezte. Egy szemesztert a
Az ''Uránia'' című tudományos folyóiratnak fennállásától (1900) társszerkesztője, a ''Budapesti Közlöny''nek szerkesztője volt.
11. sor:
Bensőséges hang, az emberi értékek megbecsülése csendült ki költeményeiből. Családi életének gyászát, az özvegyen maradt férj lelki vívódásait megkapó lírai formákba öntötte. Verses regénye, ''A szabadfalvi pap leánya'' (1927) finom hangulattal átszőtt történet az erényeiben tántoríthatatlan nőről; Katinka, a pap leánya varázsos, és mégis húsból-vérből való egyéniség, a női ideál művészi megmintázása. Mint drámaíró, Szász Károly az irodalmi becsvágyú színműírás hagyományainak folytatója. Színdarabjaiban pontosan megfigyelt magyar alakok jelennek meg és eleven fordulatokkal szövik történetük szálait. ''(Kántorné.)''
A magyar drámairodalmi törekvések megítélésében fontos helyet foglalnak el bírálatai. Könyvismertetéseit a nemzeti hagyományok tisztelete és bátor szókimondás jellemezte. [[Ady Endre]] egyik szélsőséges ellenfele volt, irodalmi értékelései közül Ady Endréről szóló tanulmánya országos feltűnést keltett. <ref>Benedek Elek erre írta Szász Károlyról: „Mindent elért, amit nagynevű ősök ivadéka elérhet (a legmagasabb székbe, a képviselőház elnöki székébe emelte Tisza István), igen, mindent elért, csak egyet nem ért el, azt, hogy Adyt – megértse. Erős a gyanúm, hogy nem is akarja megérteni.”{{cite web |url= http://mek.oszk.hu/08900/08918/fulszoveg.html|title=A püspök, meg a püspökfi, avagy: A magyar fa sorsa (Előszó) |author= Benedek Elek|publisher=|year=1927 |accessdate=2011-04-25|language =}}</ref> Mint tanulmányíró legszívesebben a magyar dráma múltjával és a magyar színészet történetével foglalkozott. Ezekből a tanulmányaiból nőtt ki rendkívüli gonddal kidolgozott összefoglaló munkája: ''A magyar dráma története.'' Kortörténeti értékű visszaemlékezéseiben a vérbeli emlékíró fordulatos stílusával öntötte irodalmi formába följegyzéseit ''(Tisza István, Emlékezés a vörös uralomra, Emlékek, Színésznők).''
Külföldi útjáról tárcákat írt a [[Fővárosi Lapok]]ba és a ''[[Vasárnapi Újság (hetilap, 1854–1922)|Vasárnapi Ujságba]]''; ezekben és más lapokban több költeménye jelent meg, a Budapesti Szemlébe néhány könyvbírálatot, a Vasárnapi Ujságba néhány életrajzot és színi bírálatot írt. Cikkei az Urániában (1900. Vörösmarty, 1903. Heine költeményeiből, 1906. Budapesti magyarság, 1907. Tolstoi Shakespeareről, 1907. A Nemzeti Színház, 1907-1908. Színházi levél c. számos bírálat a Nemzeti Színház előadásairól, és számos könyvismertetés.); a Magyar Nyelvben (1905-től apróbb nyelvészeti cikkek). A vallás- és közoktatásügyi miniszter által az 1900. évi párizsi világkiállítás alkalmából kiadott ''L'enseignement en Hongrie'' című monográfiába ő írta a felsőoktatásról szóló fejezetet; az 1908. évi londoni magyar kiállításra készült ''Education in Hungary'' című, szintén a miniszter által kiadott munkában pedig (mely magyarul is megjelent) a [[Magyar Nemzeti Múzeum]]ra, a múzeumok és könyvtárak országos felügyeletére, valamint a tudományos, irodalmi és közművelődési ügyekre vonatkozó részeket írta. A Beöthy-Emlékkönyvbe hosszabb tanulmányt írt ''[[Toldy István]] mint drámaíró'' címmel (1908).
| |||