Wikipédia

„Egészségbiztosítás” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
Santafe (vitalap | szerkesztései)
282 szerkesztés
Santafe (vitalap | szerkesztései)
282 szerkesztés
Nincs szerkesztési összefoglaló
1. sor:
{{tataroz}}
Az '''egészségbiztosítás''' a társadalombiztosítás egyik pillére (a nyugdíjbiztosítás mellett), amely alapján a társadalom tagjai betegség esetén közösségi pénzügyi alapból fizetett egyészségügyi ellátást kapnak. A gyógyítás finanszírozását végezheti közvetlenül állami szervezet adóból, ez a szovjet típusú, megszervezőjéről [[Szemasko]]-modellnek nevezett rendszer. Ezt vették át a II. világháború után a szovjet érdekszférába került „népi demokratikus” (szocialista) országok, valamint [[Anglia]] [[W. Beveridge]] munkaügyi miniszter javaslatára 1942-ben<ref>Angliában az egészségbiztosítás gondolatát először egy humanista orvos, Hugh Chamberlen vetette fel [[1694]]-ben.</ref>.
 
A korszerű társadalombiztosítási rendszerek [[Bismarck]] 1881-ben megkezdett és 1889-ben befejezett törvényeinek elvei szerint működnek ma is. Ennek pénzügyi alapja a törvényben rögzített, célhoz kötött adó: a járulék, amelynek fizetése speciális, biztosítási jogviszonyt hoz létre. JellemzőjeEnnek főbb jellemzői: a minden jövedelemmel rendelkezőre egységesen kirótt, törvényben meghatározott mértékű járulékfizetés, a biztosítási rendszerbe lépés kötelező belépés , és a biztosítók befogadási kényszere (nem vizsgálhatják a biztosított egyéni egészségügyi vagy pénzügyi kockázatát). Ezek az elvek az egyes országokban azonban eltérő technikákkal, különböző módon valósulnak meg. A szolgáltatásokat a bismarcki rendszerben önigazgató közvetítő szervezetek, (nyugdíj-) és) egészségbiztosítók finanszírozzák. Néhány országban történetileg önálló balesetbiztosítás, Németországban 1996-ban önálló (kötelező) ápolásbiztosítás alakult meg.
 
Az egészségbiztosító elméletileg kétféle lehet: magán vagy állami szervezet. A tisztán [[piacgazdaság|piaci alapú]] és tisztán állami [[egészségügyi rendszer|rendszerek]] között azonban számos, a két rendszer elemeit vegyítő átmeneti változat létezik<ref>Nehezíti az értelmezést, hogy a finanszírozó szervezetek (biztosítók) tulajdonviszonyaitól sok esetben eltérőek az egészségügyi intézmények tulajdonviszonyai. Az USA döntően magántulajdonban lévő biztosítói mellett az 5756 kórházból 4936 közösségi intézmény</ref>. Az [[Európai Unió]] (EU), illetve [[Európa]] országaiban különböző modellek léteznek. Az európai rendszerek többségében az egészségbiztosítók erős állami szabályozás alatt álló, különleges jogállású, köztes (nem állami, de nem is magántulajdonú) közösségi szervezetek. Ebbe a kategóriába tartozik [[Németország]], [[Ausztria]], [[Franciaország]], [[Belgium]], [[Hollandia]] és [[Luxemburg]]. Centralizált állami rendszer működik Angliában és [[Írországban]], ahol az egészségügyi alapbiztosítás állampolgári jogon járó, adóból finanszírozott. [[Svédország]], [[Finnország]], [[Dánia]] döntően állami, (területi alapon) decentralizált egészségbiztosítást működtet. A déli országok ([[Portugália]], [[Spanyolország]], [[Olaszország]], [[Görögország]]) egészségbiztosítása vegyes, csak kisebb részben társadalombiztosítási alapú. A posztszocialista országok mindegyike áttért az állami rendszerről a biztosítási alapú rendszerre, ez Magyarországon az 1992-ben született egészségbiztosítási törvénnyel történt meg.
 
A döntően piaci alapú egészségbiztosítás példája az [[Egyesült Államok]], azonban az idősek és a szegények ellátását ott is állami szervezetek (''Medicare'' illetve ''Medicaid'') finanszírozzák. Ott a társadalombiztosításban a részvétel nem kötelező, melyen több elnök kísérelt meg változtatni, köztük a jelenlegi. Több – elsősorban kelet-európai, posztszocialista – országban, különösen Magyarországon, a hivatalos, biztosítói finanszírozáson kívül az egészségügy finanszírozásának van egy jelentős, illegális eleme, a [[paraszolvencia]] (azaz a zsebből zsebbe fizetés, hálapénz).
 
A fejlett és fejlődő országok egészségbiztosítási rendszerei évtizedek óta finanszírozási problémákkal küzdenek, emiatt e rendszerek folyamatosan változtatásokra szorulnak, és a rendszerek átalakítása, az [[egészségügyi reform]] mindenütt visszatérő belpolitikai kérdés. A reformokat több tényező teszi sürgetővé: az egyre drágább gyógyító eljárások és gyógyszerek okozta költségrobbanás, a népesség elöregedése, amely csökkenti az egészségügyi hozzájárulást fizetők, illetve növeli a szolgáltatásokat igénybe vevők számát és arányát. Növeli a keresletet a népesség rossz egészségi állapota, az egészség társadalmi és munkaerő-piaci felértékelődése, a szolgáltatások magasabb színvonala iránt növekvő általános igény is. Nem elhanyagolható költségtényező lehet az eltérő egészségügyi rendszerek eltérő hatékonysága is.
 
 
24 ⟶ 23 sor:
A 19. század végén létrehozott német társadalom- ezen belül az egészségbiztosítási rendszer az európai rendszerek alapja. A német társadalombiztosítás Bismarck 1881-ben leírt, később a jóléti államok alapját képező gondolata volt, mely szerint: ''„a kormánynak a lakosság vagyontalan, legnagyobb lélekszámú és legalacsonyabban iskolázott rétegében is ápolnia kell azt az eszmét, hogy az állam nem csupán a szükség, hanem a jólét intézménye is. Átlátható, konkrét előnyök felmutatásával kell az embereket rávezetni arra a felismerésre, hogy az államot nem pusztán a szerencsésebb helyzetűek védelmére találták ki, hanem a rászorulók szükségleteit és érdekeit is szolgálja.”''
 
A biztosítók jelentős része területi vagy szakmai alapon működik. A kettősségnek a bismarcki törvények vitája és elfogadása idején fennálló politikai helyzet volt az oka. A munkásmozgalom, a szakszervezetek természetesen az iparban voltak erősek, ezért ágazati rendszerrendszert akartak, hogy irányításukban jelentős szerepet kapjanak. Ezzel szemben a politikai pártok területi alapon szerveződtek, ezért szerették volna a területi alapon létrejövő biztosítókat. Végül Bismarck kompromisszuma győzött: mindkét forma törvénybe került.
 
Az általános kötelező betegbiztosítás a lakosság 85 %-ára terjed ki, a magas jövedelműek (4050 euro/hó) választhattak magánbiztosítót, kiléphetnek a kötelező biztosítási rendszerből, 5 % (rendőrök, katonák) pedig speciális biztosítással rendelkeznekrendelkezik. Az egészségügyi kiadások közel 23 %-a magánkiadás, amiből 10 %-ot magánbiztosítással, tizenhármat közvetlenül, co-paymentként fizetnek a betegek. Ezek közül jelentős a 10 euros kórházi napidíj (évente maximum 28 napig), a receptdíj (receptenként 5-10 között), valamint a negyedévente fizetett 10 euro vizitdíj-átalány<ref>Kivételesen szigorú, hogy felnőtt beteg méltányossági jogcímen sem kaphat felmentést a vizitdíj fizetése alól.</ref>, amit bizonyos kezeléseknél esetenként is fizetendő 10 euro egészít ki. 2005-ben 267 biztosító működött, ma 162, köztük néhány nagy hagyománnyal, de csak pár tízezres taglétszámmal<ref>http://www.krankenkassen.de/gesetzliche-krankenkassen/krankenkassen-liste/</ref>, számuk szervezeti változások miatt változik.
 
Az utóbbi tíz évben számtalan változás történt. 2002-től a biztosított 18 havonként biztosítót válthat, amit 2003-ban a tagok 23,4 %-a tett meg. Korábban a biztosítók a törvényben meghatározott járulékot maguk szedték be, és egy bonyolult kompenzációs rendszerrel újraosztották, 2008-tól központi hivatal szedi a járulékot, és osztja vissza a biztosítóknak<ref>Magyarországon az adókkal együtt az adóhivatal szedi be.</ref>. A biztosítók tagjaik közül a szűrési programokban részt vevőknek, a kevés egészségügyi szolgáltatást igénybe vevőknek jogszabályban rögzített mértékű díjfizetési kedvezményt adhatnak. Önként vállalt magasabb járulék ellenében a biztosítók egyébként nem térített szolgáltatásokat (magasabb táppénz, gyógyszerköltség vagy természetgyógyászati kezelés) térítési díjait (vagy egy részét) átvállalhatja.
 
A háziorvosi és a szakorvosi rendszer gyakorlatilag teljesen magánformában működik, a 2083 kórházból 32% állami, 37,5% nonprofit magán, és 30,5% profitorientált, az utóbbi években egyre több kórház -köztük többezer ágyas egyetemi központok- került kórház-üzemeltető magánvállalatokhoz.
és 30,5% profitorientált, az utóbbi években egyre több kórház -köztük egyetemi központok- kerültek kórház-üzemeltető magánvállalatokhoz.
 
=== Ausztria ===
39 ⟶ 37 sor:
Az egészségügyi kiadások 57,4 %-át a befizetett járulékok, 19,5 %-ot az állam és a (helyi, tartományi) önkormányzatok, 23,1 %-át a magánkiadások fedezik. Ez utóbbiak 65,4 %-a a betegek közvetlen készpénzfizetése. A receptdíj 5, a kórházi tartózkodás napidíja (maximum 28 napig) 8,3-10,5 euro, amit csökkentett összeggel a 3 év feletti gyerekek után is fizetni kell. Európában elsők között, 2006-ban vezették be az elektronikus betegkártyát, aminek díja évi 10 euro. Járóbeteg-ellátást igénybe vevő a "helyszínen" készpénz-hozzájárulást (''co-payment'') fizet, mely biztosítónként eltérő mértékű (a közalkalmazottaké, vállalkozóké 20, a bányászok, vasutasok biztosítójánál 14%).
 
A szakorvosi ellátás magánpraxisokban történik, a 264 kórházból 103 magán<ref>Magánintézménynek számítanak az egyházi, alapítványi kórházak is.</ref>, a kórházi ágyak 15 %-a működik profitérdekelt kórházban. A kórházak többsége holdingszerű szervezetbenszervezetekbe működiktömörül, melyek központosítottan látják el elsősorban a nem orvosi feladatokat. E szervezetek területi (tartományi) alapon működnek, tagjai eltérő tulajdonosú intézmények.
 
=== Anglia ===
49 ⟶ 47 sor:
Az angol orvosok aránya a lakosság-számhoz Európában a legalacsonyabb<ref>100.000 lakosra 250 orvos, az EU átlag 356 (2004).</ref>, a kórházi ágyak száma intenzíven csökken<ref>1990-ben ezer lakosra 5,9, 1995-ben 4,1 és 2008-ban 2,6 aktív ágy. Összehasonlításként: USA 3,1, Hollandia 4,3, Magyarország 7,0, Németország 8,2 (megj.: aktív és krónikus ágy együtt, 2008.).</ref>, az orvosi ellátás nehezen elérhető. Ezen részben segít a kényszerből is népszerű ''NHS Direct'' folyamatosan működő telefonos orvosi tanácsadó<ref>Igen szigorú szakmai és működési szabályok szerint működik, meghatározva a szakmai kérdés-soroktól a maximális várakozási időig számos részletet. Szolgáltatásait a legkorszerűbb marketing eszközökkel reklámozzák, hiszen alkalmazása rendkívül költséghatékony.</ref>. Az orvosi ellátási esetek 90 %-a háziorvosnál történik, beutalója nélkül intézményben nem fogadják a beteget. Választások során minden politikai párt ígéri a műtéti várólisták idejének csökkentését<ref>2008. augusztusában volt a várakozási idő átlaga a legalacsonyabb: 18 hét.</ref>. A betegek receptenként 2009-ben 7,1 fontot fizettek, de az állami rendszer orvosai csak a gyógyszerek egy részét jogosultak felírni az NHS költségére.
 
Az egészségügy problémáinak megoldására több, részleges sikereket hozó reform született. 2005-ben döntöttek arról, hogy magánkórházakban is finanszírozza az állam meghatározott ellátások egy részét (a nem sürgős műtétek 11 %-a magánellátás), és meghatározott kritériumok megléte esetén állami tulajdonú kórházak átalakulhatnak önállóan működő nonprofit társaságokká. 2009-ben új egészségügyi törvény lehetővé teszi a fizetős ápolási szolgáltatásokat, támogatja az egészségügyi vállalkozásokat és innovációt, erősíti a betegjogokat és a betegek védelmét a gyengébb egészségügyi szolgáltatóktól. Szabadabbá vált egyes -hosszú várakozási idejű- beavatkozások előzetes engedély alapján más országokban történő igénybevétele.
 
=== Egyesült Államok ===
55 ⟶ 53 sor:
Az [[USA]] egészségbiztosítási rendszere évtizedek óta heves viták tárgya, aminek oka két ellentétes társadalompolitikai nézet ütközése. A konzervatív nézet szerint az egyén döntési szabadságának alkotmányos jogát sértené a kötelezővé tett egészségbiztosítás<ref>[[Ronald Reagan]] (H. Goldwater elnöki kampányában) 1967. október 27-i, elhíresült tv-beszédjében mondta: „Azok, akik a szabadságunkat elcserélnék a jóléti állam népkonyhájával, azt mondják, hogy létezik valamiféle utópisztikus megoldás a győzelem nélküli békére.”</ref>, míg a liberálisok felfogása szerint az állam kötelessége a kötelező szolidaritás, a betegek javára történő állami pénzügyi redisztribúció. A biztosítás napjainkig nem kötelező, ami alapvető eltérés minden más fejlett ország rendszerétől<ref>[[Michael Moore]] amerikai filmrendező [[2007]]-ben bemutatott dokumentumfilmje, a [[Sicko]], igyekszik rávilágítani az amerikai egészségügy problémáira.</ref>.
 
1811-ben iktatták törvénybe, hogy a háborús veteránok és hozzátartozóik –pénzügyi támogatás mellett- egészségügyi ellátásra is jogosultak, melyet külön szervezet, a ''Veteránügyi Hivatal'' (''Veterans Administration'') nyújt, amely így az USA első egészségbiztosítója volt. Az ellátottak száma ma 22, 6 millió, melyből 2,0 a [[második világháborúbanvilágháború]]ban, 7,5 millió Vietnámbana [[vietnami háború]]ban szerzett jogosultságot katonaként vagy családtagként. Az ellátást saját intézmény-hálózattal nyújtja, 152 kórházat és 798 szakorvosi-, és számos rehabilitációs centrumot tart fent, ezzel a legnagyobb egészségügyi szolgáltató is az USA-ban<ref>1989-ben [[George Bush]] elnök a következő szavakkal írta alá a hivatal önálló minisztériummá alakulását: "There is only one place for the veterans of America, in the Cabinet Room, at the table with the President of the United States of America."
[http://www.va.gov/about_va/vahistory.asp]</ref>. A lakosság a vagyonbiztosításhoz hasonlóan önként köthetett egészségbiztosítást, vagy betegség esetén készpénzzel fizette ki az ellátás teljes költségét.
 
1935-ben [[Franklin Delano Roosevelt|Roosevelt]] a [[New Deal]], a gazdasági világválságot követő fellendülés jegyében óriási állami finanszírozású közmunka-programokat indított, és elfogadtatta a tisztességes munkaviszonyról szóló törvényt (''Fair Labor Relations Act''), amely kötelezte az állami programban résztvevő vállalatokat, hogy dolgozóiknak egészségügyi ellátást nyújtsanak. A több tízezer embert foglalkoztató beruházások egészségügyi ellátásának szervezésére magántársaságok alakultak, akik egységes „fejpénz” (biztosítási díj) ellenében átvállalták a vállalatoktól az orvosi ellátás szervezését és finanszírozását. Ezt részben a helyszínre telepített „tábori kórházakban” biztosították, de leszerződtek a környék orvosaival, kórházaival is, később saját egészségügyi intézmény-láncokat hoztak létre. Így alakultak ki a ma már általános ''„managed care”'' (szervezett betegellátást nyújtó) magánvállalkozások, az ''HMO''-k<ref>''Health Maintenance Organisation''. A legnagyobb, tőzsdén jegyzett HMO a ''Kaiser Permanente'' közel 9 millió biztosítottat lát el[http://en.wikipedia.org/wiki/Kaiser_Permanente]</ref>, amelyek egyesítik a biztosítói és betegellátói szerepet.
 
Erősítette a szervezett biztosítási rendszer bővülését a [[második világháború]] alatt fellépő munkaerőhiány és az [[infláció]] ellen bevezetett bérstop, ami a vállalatokat a szociális ellátások, így az egészségbiztosítás kiterjesztésére kényszerítette. Az 1960-as évek végére a legtöbb amerikainak volt egészségbiztosítása, ezeket azonban többségében a munkaadók fizették dolgozóik és családjuk javára magánbiztosítóknál. A biztosítási díjak, az egészségügyi ellátás költségei a világon a legmagasabbak, a világ népességének 5 %-át kitevő amerikaiak a teljes egészségügyi ráfordítások 48 %-át költik el. Ennek elsődleges okai között van az ellátás magas színvonala, a magas egészségügyi bérek, a kiemelkedő kutatási- és gyógyszerkiadások<ref>Ezért mondta ''Lee Iacocca'', a [[Ford]], később a [[Chrysler]] vezére, hogy egy amerikai autóban több a gyógyszer, mint az acél.</ref>, a magas adminisztrációs költségek<ref>Egy gyakran idézett tanulmány[http://www.pnhp.org/publications/nejmadmin.pdf] szerint kétszerese a kanadainak.</ref>
 
1946-ban [[Harry S. Truman|Truman]] sikertelenül próbálta elfogadtatni egy általános és kötelező egészségbiztosítás tervét<ref>Akkor a legfőbb ellenző az orvosszövetség, az ''American Medical Association'' - AMA volt, amely 5 (ma kb. 200) millió dollárt szánt ellenkampányra, és a tervet támogató orvosokat eltiltotta a praxistól. Politikai támogatást a déli államok törvényhozóitól kaptak, akiknek szavazói az általános biztosítással járó kórházi deszegregációt ellenezték.</ref>, amivel azóta is több elnök kudarcot vallott, így [[Richard Nixon|Nixon]] 1974-ben, utoljára [[Bill Clinton|Clinton]] 2003-ban.
 
Jelentős lépés volt 1965-ben, amikor [[Lyndon B. Johnson|Johnson]] elnök elfogadtatta a ''Medicare'' és ''Medicaid'' rendszert. A ''Medicare'' program 40 millió 65 éven felüli, gyerek és fogyatékos számára a szövetségi kormány által finanszírozott egészségbiztosítás. A ''Medicaid'' 20 millió szociálisan hátrányos helyzetű egészségbiztosítása, amelyet az államok és a szövetségi kormányzat fele-fele arányban finanszíroznak. Magánbiztosított 198 millió amerikai, ebből 159 millió biztosítását munkáltatójuk fizeti, ami csökkenti a biztosítók kockázat szerinti szelekciós lehetőségét. A lakosság 15 %-a nem köt biztosítást (több mint 40 millió lakos), ők elsősorban a 65 év alatti, önálló jövedelemmel rendelkezők<ref>A nem, vagy alulbiztosítottak számára egy komolyabb betegség kezelése pénzügyi csődöt jelent[http://content.healthaffairs.org/content/suppl/2005/01/28/hlthaff.w5.63.DC1]</ref>. Az egészségügyre fordított kiadásoki 44 %-át állami forrásból, 36 %-ot a magánbiztosítók, a fennmaradó részt a betegek fizetik.
 
2008 végén viharos politikai csaták után az amerikai törvényhozás [[Barack Obama]] elnök kezdeményezésére új egészségbiztosítási törvénycsomagot fogadott el, mely szerint minden amerikai polgár vagy munkaadója köteles egészségbiztosítást kötni<ref>A biztosítás megkötését elmulasztókat megemelt adóval, komoly pénzbüntetéssel sújtják.</ref>, a biztosítók kötelesek minden jelentkezőt fogadni, megemelik az egészségügyi adójóváírás arányát, a Medicaid-ellátásra jogosultság határát, különadókat vetnek ki a gyógyszeripari cégekre, egészségügyi készülékek gyártóira (és a szolárium-üzemeltetőkre), szigorítják az állami biztosítók által nyújtott szolgáltatások igénybevételét. A törvénycsomag több lépcsőben lép életbe, hatására a jelenlegi 85 %-os biztosítási arány 98 %-ra nő.
70 ⟶ 68 sor:
=== Franciaország ===
 
Franciaországban az egészségbiztosítás kötelező, a lakosság 99,9 %-ára terjed ki, a munkaadók és munkavállalók elkülönített, jövedelemarányos befizetéseiből működik. Az egészségbiztosítás alapját három nagy biztosító és többszáz ”betegkassza”(''mutuelle'') bonyolult rendszere képezi. Az állami ''CNAMTS'' az ipari és kereskedelmi dolgozók, állami alkalmazottak (összesen a lakosság 82 %), valamint a szegények (1,6%) biztosítója, 16 regionális és 128 területi (helyi) biztosító tartozik hozzá. %), A ''CANAM'' szintén állami, a magánvállalkozók (5%) biztosítását szervezi. Az ''MSA'' magánbiztosító, tagjai a mezőgazdasági és vidéki dolgozók (7,2%). A nagyok mellett számos tradicionális ágazati (bányászat, tengerészek és kikötőmunkások, vasutasok, stb.) biztosító is működik. A három nagy biztosító tevékenységét 2004-től közös biztosítóegyesület, az ''UNCAM'' koordinálja, felügyeletüket a munkáltatók és a szakszervezetek képviselőiből álló testület látja el.
 
Az egészségbiztosítás másik, speciálisan francia eleme a mintegy 1500 ''mutuelle''. E szervezetek egyesületi vagy szövetkezeti jellegű társulások, állami ellenőrzés és regisztráció (''Registre national des mutuelles'') mellett működnek<ref>Sok szempontból a céhek társládáinak modern utódai.</ref>. Ezek azok a szervezetek, melyekkel a lakosság közvetlen kapcsolatban van. A ''mutuelle''-kek többsége –a három nagy szervezettel kötött szerződés alapján- végzi az operatív biztosítói teendőket, szerződnek a polgárokkal, munkáltatókkal, és szervezik a velük szerződöttek egészségügyi ellátását. Kisebb részük önálló biztosítóként működik, a mutuellek''mutuelle''-ek harmadik csoportja csak kiegészítő biztosítást nyújt azokra az esetekre, amikor az egyébként másutt biztosítottnak fizetnie kell a szolgáltatásért. <ref>Ilyen kiegészítő biztosítást a többi mutuelle is nyújt külön díjért.</ref>.
 
A mutuelle és a kiegészítő biztosítás különösen fontos, mert a francia ''co-payment'' rendszer Európában a legszigorúbb. AzA járóbeteg orvosi ellátás központilag meghatározott teljes díját (ez ma háziorvosnál 24 euro, szakorvosnál ennek akár a többszöröse, és 1 euro vizitdíj), a megvásárolt gyógyszer teljes árát a betegnek ki kell fizetni, és a biztosító (gyakrabban a mutuelle) utólag téríti meg a benyújtott számla meghatározott részét, általában 70%-ot)<ref>Ez a rendszer sokszor kellemetlen meglepetést okoz az EU tagországok polgárainak.</ref>. Kórházi kezelés végén 20 % önrészt fizet a beteg, és továbbá napi 15 euro térítési díjat. A kiegészítő biztosítások az önrészt, vagy annak egy részét átvállalják<ref>Vizit- és kórházi napidíjra kiegészítő biztosítás nem köthető.</ref>.
 
Az általános (kötelező) biztosítást nyújtó mutuelle-ek nonprofit kórházakat is működtetnek, de a kórházi ágyak kétharmada közösségi (állami, helyhatósági), profitorientált magánkórház a kórházak 40 %-a (de ez csak az ágyak 20 %-át teszi ki). Az egészségbiztosítás növekvő hiánya miatt 2004-ben komoly pénzügyi reformot hajtottak végre, a 20092008-benban kezdődött kórházi szerkezet-átalakítás keretében csökkentették a kórházak és a kórházi ágyak számát<ref>Ennek keretében bezárják Párizs 651-ben Landry püspök által alapított, a Notre-Dame mellett lévő kórházát, az Hôpital de Hôtel Dieu-t [http://www.syndicat-infirmier.com/AP-HP-fermeture-de-l-HOTEL-DIEU.html]</ref>.
 
=== Hollandia ===
 
2006 előtt Hollandiában egységes, általános kötelező biztosítás nem volt, magánbiztosítók működtek, amelyek közülközött az egyének, a vállalatok (dolgozóik és azok családtagjai részére) választhattak különböző biztosítási csomagok közülcsomagokat. 2006. január 1-én átfogó egészségügyi reform lépett életbe. A legfontosabb változás, hogy törvényben meghatározott alapcsomagra mindenki köteles biztosítást kötni a négy nagy (a lakosság 88 %-át lefedő) országos hatáskörű, vagy a további 28 területi <ref>Nem kötelező országos, csak korlátozott közigazgatási egységre kiterjedő rendszert működtetni az a biztosító, amelybe 850.000 főnél kevesebben lépnek be.</ref> magánbiztosítóval. A biztosítási díj egységes, azonban azok részére, akik évi 255 euronál kevesebb egészségügyi szolgáltatást vettek igénybe, év végén eltérő mértékű visszatérítési kedvezményt adhattak a biztosítók. Ezt a kedvezmény-rendszert adminisztratív bonyodalmai miatt megszüntették 2008-ban, azóta a kötelező egyösszegű<ref>Összege évi 155 euro, krónikus betegeknél évi 108.</ref> önrészből (''co-payment'') adhatnak kedvezményt, akár el is engedhetik.
 
A biztosítási törvény és az erős hatósági ellenőrzés<ref>Az Egészségügyi Felügyelőség (''Health Care Inspectorate'') az egészségügyi ellátás minőségét, az Egészségbiztosítási Testület (''Health Care Insurance Board'') pedig a pénzügyi tevékenységet kontrollálja.</ref> miatt a biztosítási szektorban csak korlátozott verseny alakulhatott ki. Azonban a biztosítási piac reformja az egészségügyi intézmények (kórházak) között éles versenyt váltott ki<ref>A háziorvosok és szakorvosok fix díjtételekért dolgoznak, így a verseny ezeken a területeken kizártkevésbé érvényesül.</ref>. A biztosítók és a kórházak (az önkormányzati, a nonprofit és a magán egyaránt) minden évben kemény ártárgyaláson szerződnek, az ellátások 90 %-ára éves átalány-díjra, a beavatkozások 10 %-ra pedig egyedi díjtételekre. Az alku eltérő bevételeket eredményez a kórházak között, a tárgyalási pozíció jelentősen függ a kórház által nyújtott szolgáltatások minőségétől. Részben ezzel függ össze, hogy az EU átlagnál 10 %-al alacsonyabb orvos létszám mellett a nővérek száma jóval magasabb<ref>100.000 lakosra 1051 ápoló jut, az EU-ban 762.</ref>.
 
Mivel a holland reform rövid idő alatt a teljes egészségbiztosítási és ellátási rendszert átalakította, kezdetben maguk a hollandok is sok esetben panaszkodtak az új rendszerre. Mindez mára jelentősen megváltozott, a 38 minőségi mutatón alapuló Európai Egészségügyi Fogyasztói Index (''European Health Consumer Index'') szerint 2009-ben Hollandia az első helyen állt<ref>http://www.healthpowerhouse.com/</ref>.
 
=== LengyelországbanLengyelország ===
 
Lengyelországban állampolgári jogon működő egészségügyi ellátás működött 1997-ig, ekkor áttértek a biztosítási alapú rendszerre. A biztosítási feladatokat ezt követően 16 önálló, állami tulajdonú vajdasági biztosító látta el. A decentralizált rendszer működési zavarai és a magas hiány miatt 2003-tól az egészségbiztosítást központosították, ma az Országos EgészségbiztosításiEgészség Alap (''Narodowy Fundusz Zdrowia -
NFZ'') finanszírozza az egészségügyet vajdasági biztosítókon keresztül.
 
Az egészségügy finanszírozásában az állami kiadások aránya 72,2 %, melynek 84,5 %-a az állam egészségbiztosítási bevételeiből, a kisebb rész (16,5 %) adóból származik, amellyel a költségvetés az inaktív lakosság ellátásának költségét kompenzálja. A magánkiadások aránya magas (27,7 %), nagy része készpénzben fizetett co-payment, valamint a -más országokban sem, vagy nem teljes körűen finanszírozott ellátások (alternatív medicina, fürdő- és fogászati kezelések, stb.). A kiegészítő biztosítások rendszere fejletlen, [[2004]]-ben a [[WHO]] adati szerint 30 cég kínált privát baleseti egészségügyi biztosítást, 23 teljes körű, 32 pedig kiegészítő biztosítást, a teljes befizetés e biztosításokra [[2003]]-ban 2 milliárd zloty volt, ami mindössze a kiadások 2 %-a. Ez összefügg a Lengyelországban is elterjedt hálapénz-jelenséggel.
 
Lengyelország 1990 és 2002 közt 6,6-ról 4,7-re csökkentette az 1000 főre eső kórházi ágyak számát, az átlagos kórházban eltöltött idő is valamelyest csökkent. A lengyel várólisták hosszúak, a kórházak eladósodottak, az egészégügyi munkaerő pedig az európai viszonylatban alacsony fizetések miatt elvándorol. A romló körülmények miatt a kormány 2010-ben reform-csomagot indított, aminek része a központi biztosító 3-4 részre bontása, majd részleges magánosítása is. A kórházak magas adóssága miatt adósságrendezési program is indult, a részvétel feltétele az intézmények önkéntes átalakulása részvénytársaságokká.
 
=== Kanada ===
104 ⟶ 103 sor:
=== Szlovákia ===
 
Az állampolgári jogon járó egészségügyi ellátást 1994-ben váltotta fel a kötelező egészségbiztosítási rendszer, ekkor tíz egészségbiztosító jött létre, köztük két állami, a többi magántőke bevonásával, állami garanciával működő „félállami". 2004-ben a konzervatív liberális [[Mikuláš Dzurinda|Dzurinda]]-kormány heves társadalmi ellenállás mellett sikeres gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre, átalakították az adó-, a nyugdíj-, és a szociális rendszer mellett az egészségügyet is. Ez utóbbi keretében bevezették a kórházi co-payment rendszerét (napi 50 korona), a vizit- és receptdíjat (20-20 korona)<ref>Ezen túl az ügyelet igénybevételéért 60, a mentőszállításért kilométerenkét 2 koronát kell fizetni.</ref>. A szakorvosok háromnegyede magánorvosként dolgozik. A kórházakat vállalati formába szervezték és 51 % állami tulajdon mellett lehetővé tették a privatizálásukat, a 12 legnagyobb kórház maradt állami kézben, a biztosítók a 73 kórházból csak 37-el kötelesek szerződni. A biztosítókat (a két államit is) részvénytársasággá alakították, megszüntették a veszteségeikre korábban érvényes állami garanciavállalást, de engedélyezték 4 %-ban maximálva profit elérését, így az utóbbiak valódi magánbiztosítókká váltak.
 
2007-től az új, baloldali [[Fico-kormány]] választási ígéretének megfelelően eltörölte a vizitdíjat (a co-payment más elemeit megtartva), és megpróbálta visszaállamosítani a biztosítókat. Az utóbbitól a heves ellenállás miatt elállt, azonban az engedélyezett nyereséget előbb csökkentette, majd megtiltotta. A tiltakozások miatt sikertelen maradt az a kísérlet, mely kötelezte volna az állami alkalmazottakat az állami biztosítóba történő egységes viszaléptetésre. Mindezek hatására a magánbiztosítók egy része kivonult, vagy összeolvadt, ma mindössze kettő működik. A magánbiztosítók működésének akadályozását 2011-ben az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta, ezért a korlátozó rendelkezéseket megszüntették. A lakosság 65 %-át a két állami összevonásával létrejött ''VsZP'', a magánbiztosítók közül a ''Dovera'' 25, az ''Union'' 5 %-ot lát el<ref>A 2010-ben a Doverával''Doverá''val fuzionált ''Apolló'' biztosítót a ''Slovnaft'' olajipari cég működtette, így tulajdonosa, a ''MOL'' közvetve egészségbiztosítót is működtet.</ref>.
 
Az egészségbiztosítóknak számottevő hiánya nincs, az állami tulajdonban lévőt a kormány vagyonátadással, többlet-járulék átengedéssel konszolidálja. Jelentős a kórházak adósságállománya: 2008. december végére 273,2 millió euro volt. Ekkor 130,2 millió eurót kapott 25 egészségügyi intézmény 15 éves kölcsönként, nagy részét a 12 állami
115 ⟶ 114 sor:
{{források}}
== Külső hivatkozások ==
*''Az Egészségügyi Világszervezet országjelentései 2010''.http://www.who.int/whr/2010/en/index.html(angol)
*''Az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet tanulmányai 29 ország egészségügyi rendszeréről''. http://www.eski.hu/hol/cikkekh.cgi?temakor=25
*Paul Krugman: ''A liberális lelkiismeret''. Gondolat, 2010. ISBN 978 963 693 178 0
*Jill Quadagno: ''One Nation, Uninsured''. Oxford University Press, 2005, ISBN 978 019 531 203 4
*Lee Iacocca: ''Egy menedzser élete''. Gondolat,1988. ISBN 963 282 103 3
*Kaiser Family Foundation: ''Trends and Indicators int he Changing Health Care Marketplace'', http://www.kff.org/insurance/7031/index.cfm
*Jonathan Alter: ''Az ígéret. Obama első elnöki éve''. Geopen, 2010. ISBN 978 963 9973 21 3
 
{{csonk-dátum|csonk-jog|2007 áprilisából}}
 
{{DEFAULTSORT:Egeszsegbiztositas}}
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Egészségbiztosítás”