„Kossuth Lajos emlékezete Erdélyben” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Kossuth Lajos emlékezete Romániában |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
1. sor:
'''Kossuth Lajos emlékezete''' a romániai magyarok körében ([[1849]]-[[1991]]). A magyar nép érzelmi és tudatvilágában a jobbágyfelszabadító [[1848-as forradalom és szabadságharc]] és a debreceni Függetlenségi Nyilatkozat megszemélyesítőjeként [[Kossuth Lajos]] alakja legendássá vált. Kultusza már a [[világos]]i tragédiát követő emigráció évtizedei alatt kialakult, majd az [[1867]]-es [[Kiegyezés|kiegyezés]] után nyílt politikai formákat is öltött, különösen [[Erdély]]ben, ahol [[Bartha Miklós]] ellenzéki pártja, a [[Függetlenségi Párt]] hódított teret [[Habsburg]]-ellenességével és hangsúlyozottan magyar nemzeti jellegével. Ugyanebben a mozgalomban megszületett azonban [[Mocsáry Lajos]] nemzetiségbarát, közös magyar-román-szláv összefogásának programja is. Míg a nemzeti irányzat tüntetésekben, hazafias ünneplésekben és szobrok, kegyhelyek állításával idézte 1848-49 történelmi emlékét, a Mocsáry-tábor együttműködést keresett a románsággal.
Kossuth 1869-ben közölt levele [[nagyszalonta]]i híveihez a helybeli Népkör Évkönyvében rávilágított a száműzött kormányzó s népünk érzelmi kapcsolatára. Amikor [[K. Papp Miklós]] megindította [[Kolozsvár]]t a Történelmi Lapokat (1874-1876), felhívta a figyelmet a [[zsibó]]i Wesselényi-levéltár Kossuth-relikviáira, történésztársa, [[Jakab Elek]] pedig nekikezdett a Kossuth-kéziratok feldolgozásának. Az egyre sűrűbb Kossuth-idézést követte [[Benedek Elek]] 1882-es cikke Kossuth alakjáról a magyar [[népköltészet]]ben.
[[1918]] után felizgatott román nacionalista elemek, megfeledkezve az erdélyi román jobbágyságot a magyarral együtt felszabadító Kossuth társadalmi jelentőségéről és [[Nicolae Bălcescu]]val közös béketervezetéről, sorra lerombolták a Kossuth-[[szobor|szobrokat]] [[Arad]]on, [[Nagyszalonta|Nagyszalontán]], [[Zsombolya|Zsombolyán]] és [[Marosvásárhely]]en, ugyanígy meggyalázva [[Petőfi Sándor|Petőfi]], [[II. Rákóczi Ferenc|Rákóczi]], [[Szigligeti Ede|Szigligeti]], [[Kölcsey Ferenc|Kölcsey]], [[Bocskaí István|
A [[bécsi döntés]]sel Magyarországhoz visszacsatolt Nagyszalontán 1940 őszén Tóth András Kossuth-szobra visszakerült talapzatára, de a Kossuth-kultusz feléledésének egészében nem kedvezett a politikai légkör. [[Sándor József]], az agg [[EMKE]]-elnök [[Kolozsvár]]t az [[1941]]. [[március 15]]-i ünnepélyen megpróbálta ugyan – magasra emelve Kossuth poharát – felszólítani a magyar kormányt, hogy maradjon távol a németek háborújától, de ez a Kossuth-idézés immár pusztába kiáltott szó maradt. A magyarság is belesodródott a háborúba. Az "ellabancosodott szellem és közélet" ellen [[Szenczei László]] emelt szót ''Kossuth és Erdély'' c. cikkében, tiltakozva a [[duna]]i népek testvériségét sürgető száműzött államférfiú emlékének elhanyagolása miatt. "Erdély valamennyi népe számára – írta 1943-ban – újra végzetszerűen időszerű Kossuth és az ő eszmevilága. Csak az ő szellemi tarsolyában találhatunk írt Erdély bajaira és azokra a nagy problémákra, amelyek minden gondolkodó erdélyi embert foglalkoztatnak, bármily nyelven beszéljenek is."
| |||