„Csetnik” változatai közötti eltérés

{{nincs forrás}}

 

A '''csetnik''' ([[szerb nyelv|szerbül]]: ''Четник'') szónak több jelentése is van, de legtöbbször a [[szerbek]]hez köthető irreguláris katonai alakulat tagját jelöli. A német megszállás után a polgári emigráns kormányt támogató, angolbarát, de 1942-től a megszállókkal is megegyezést kereső, a kommunisták ellen is harcoló [[Draža Mihailović]] egységeinek a neve. 1944-től a [[brit]] támogatást fokozatosan elvesztették, azt a [[kommunista]] [[jugoszláv partizánok|partizán]]ok kapták meg. A kommunista [[Népi Felszabadító Hadsereg]] 1944-45-ben irtó hadjáratban szervezetüket szétverte, 1946-ben Mihailovićot kivégezték. Az 1990-es évek elején, a kommunista [[Jugoszlávia]] felbomlásakor a független állammá lett [[Horvátország]], [[Bosznia-Hercegovina]] [[szerbek]] (is) lakta területeinek Szerbiához csatolásáért a szerb haderő támogatásával harcoló szerb szabadcsapatok tagjai.

 

Csetnik tisztelgésnek: „A királyért és a hazáért.” (szerbül: ''За краља и отаџбину'') mondatot használták. Ezt a mottó, általában következőképp jelenik meg a zászlójukon: „Hittel Istenben! A királyért és a hazáért! Szabadság vagy halál!”. Sok csetnik szakállat kezdett el növeszteni a háború alatt – ugyanis a növekvő szakáll gyászt jelöl az [[ortodox kereszténység|ortodox keresztény]] hagyományban – azzal a szándékkal, hogy a király visszatéréséig tartsák meg azokat. Ez a szokásuk szerzett nekik egy prejoratív becenevet és „bradonje"-éknak szólították őket, ami [[szerbhorvát nyelv|szerb-horvátul]] „szakállasok"-at jelent. A csetnik egységeknek egyértelműen szerb nacionalista ideológiájuk volt és a szerb-domináns monarchista Jugoszlávia újraalakítása vagy egy [[Nagy-Szerbia]] nevű államalakulat létrehozása volt a céljuk. 1941 júniusában Dragisa Vasić és [[Stevan Moljević]], a csetnikek két vezető értelmiségie, kidolgozott egy memorandumot „''Homogén Szerbia''” címmel, melyben azt állították, hogy egész „[[Bosznia-Hercegovina]], [[Montenegró]], [[Macedónia]], [[Koszovó]], [[Vajdaság]], [[Horvátország]] nagyobb része, [[Albánia|Észak-Albánia]] (vagy esetleg egész Albánia), valamint [[Bulgária]], [[Románia]], és [[Magyarország]] részei és a központi [[Szerbia]] együttesen „benne lennének Nagy-Szerbiában”. A terv véghezviteléhez azt javasolták, hogy a" földet meg kell tisztítani az állam-ellenes és a nem-szerb, kisebbségi elemektől”. A háború során Mihailovic álláspontja a helyzettől függően a szerb-domináns, jugoszláv unitarizmus és a nagyszerb terv között pragmatikusan mozgott. Viszont látva hogy a nemzetközi támogatás csökken és ugyanakkor a szövetségesek elismerése és támogatása bekapcsolta a partizánokat is, Mihailović elhatározta, hogy összehívja a "Szent Száva kongresszust" (Szent Száva – Szerbia védőszentje), melyet [[Živko Topalović]] szervezett a Suvobor hegységben, Szerbiában. A kongresszus hét nyilatkozatot hozott meg, melyek szövetségi államberendezésről, valamint politikai és kulturális jogokról biztosítottak minden polgárt számára a háború utáni Jugoszlávia újralakításakor. Alkotmányos uralkodónak, II. Péter király kellet hogy maradjon mindaddig, amíg a szabadon választott országgyűlés úgy dönt, hogy a pozíciójáról el kell távolítani. E lépés azonban már túl későn jött, aminek eredményeként, a szövetségesek támogatásukat inkább már Josip Broz Tito marsall partizánjainak biztosították.

 

 

== Etnikai tisztogatás ==