„Arány” változatai közötti eltérés

 

 

 

A művészetben az ''arány'' az egyes részek méretének viszonya az egészhez és minden rész méretének viszonya valamennyi rész méretéhez. Az ''arány'' minden alkalommal jelentkezik, valahányszor valaminek, ami önmagában teljes egész, különböző formájú részei vannak. Erre jó példa az [[emberi test]], vagy pedig ha több tárgy együttvéve összillő egészet képez, mint például az [[épület]]en az [[oszlop]]ok, [[pillérek]], [[ív]]ek, [[gerenda | gerendák]] és a szerkezetnek többi része.

 

 

 

[[Henszlmann Imre]] véleménye szerint az [[ókor]]iak, kivált a [[Görögország | görög]]ök az emberi test arányainak szabályait az építészetre is alkalmazták. Az eljárást, melyet követtek, ''geometriai arányozási módnak'' nevezi a "Théorie des proportions appliquées dans l'architecture. Paris. 1860." című művében. A [[középkor]]i építészet arányozási módját pedig "A székesfehérvári ásatások eredménye. Pest, 1864" című munkájának egy fejezetében fejti ki.

 

 

 

Az ''arány'' szerepe a költészetben, kevésbbé világos, pedig itt is nagyfontosságú. Az ''arány'' az, amely a dalnak épp úgy megadja a tetszetős méreteket, mint bármely más műnek. Főleg a [[dráma | drámában]] majdnem ki lehet számítani az egyes fölvonások és jelenetek közti arányt. Elterjedt a hosszú [[expozició]] a gyors és csattanós befejezés mellett. De az ízlés változó: a régen divatos öt felvonást a négy, majd később a három [[felvonás]] váltotta föl. Így az ''arány'' a jellemeknek egymáshoz viszonyulásában, a párbeszédek méreteiben és sok egyébben is mutatkozik. Az ''arány'' figyelmen kivül hagyása sok tehetségnek kárára vált. Néha az ''arányosságot'' el lehet túlozni, ilyenkor mesterséges, fagyos, visszatetsző ''arányosság'' lesz belőle. A [[Franciaország | francia]] ízlés néha túlzó az arányosságban. Az angol ízlés néha túlzó a [[szabadság]]ban és az [[aránytalanság]]ban.