Erradupizir

guti uralkodó

Erradupizir (vagy Eridupizir, Erridupizir, Erridupizzir) a gutik uralkodója, Enridapizzir fia, mintegy 60–80 évvel az első ismert guti fejedelem, Zarlak után. Fennmaradt nippuri feliratainak stílusa – titulusa „a gutik királya, a négy égtáj ura” – arra utal, hogy Narám-Szín kortársa lehetett, annak késői periódusában, a középső kronológia szerint az i. e. 23. század vége felé. E feliratokban a hegyi népek ellen vezetett hadjáratairól számol be a nyugati Zagroszban, többek közt a lullubiak lázadásáról. Ez ismét arra utal, hogy a gutik törzsterülete nem a mai Kurdisztán környékén volt. Az Akkád Birodalom északi határain egy erős törzsszövetség kezdett alakulni, amely már a következő nemzedék alatt megdöntötte a birodalom hatalmát. Egyes források úgy értelmezhetők, hogy ezt a támadást még Erradupizir vezette.

Erradupizir
gutik uralkodója
Uralkodási ideje
i. e. 2200 körül
Elődjeismeretlen
Utódjaismeretlen
Születetti. e. 23. század
Elhunyti. e. 23. század
SablonWikidataSegítség

Halála után 3–5 évig nem volt guti uralkodó, vagy nem maradt fenn a neve. Az interregnum után Imta követte.

Források szerkesztés

  • Pascal Attinger (szerk.): Akkade-Zeit und Ur III-Zeit, Orbis Biblicus et Orientalis, 160/3. 94. o.
  • Middle East Kingdoms