Főmenü megnyitása

Suták József (Szabadka, 1865. november 5.Budapest, 1954. július 19.) piarista szerzetes, matematikus, egyetemi tanár.

Suták József
Született 1865. november 5.
Szabadka
Elhunyt 1954. július 19. (88 évesen)
Budapest
Állampolgársága szerb
Nemzetisége magyar
Foglalkozása szerzetes,
matematikus,
egyetemi tanár

Kutatási területe: szintetikus és projektív geometria, a determinánselmélet, függvénytan és differenciálegyenletek. 1897-ben lefordította és kiadta Bolyai János Appendixét.

Tartalomjegyzék

ÉletpályájaSzerkesztés

A gimnáziumba Szabadkán és Vácon járt. 1883. augusztus 27-én lépett a rendbe; azután két évig Nyitrán teológiát tanult. 1889. július 14-én miséspappá szentelték föl. 1890-ben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen mennyiség- és természettanból középiskolai tanári oklevelet szerzett. Oklevele megszerzése után egy évig tanított a rend szegedi főgimnáziumában, majd Budapesten tanított gimnáziumokban. 1892-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1896-tól a budapesti tudományegyetemen a matematika magántanára, 1912-től nyilvános rendes tanára, 1936-ban nyugdíjazták. Nyugdíjazása után az ő matematikai katedráját szüneteltették gazdasági ok miatt, majd 1946-ban újraélesztették III. sz. Matematika Tanszék néven, s vezetésével az akkor már világhírű matematikust, Riesz Frigyest bízták meg.

MunkásságaSzerkesztés

Matematikai munkásságával hozzájárult a Bolyai János életmű jobb megismertetéséhez és népszerűsítéséhez. Elméleti matematikai munkásságán túl középiskolai matematikai, geometriai és algebra könyvek írásával is foglalkozott, s érdekelte az az irodalom, amelyet a tanárok az ifjúság kezébe adnak.[1]

Művei (válogatás)Szerkesztés

  • A másodosztályú felületek általános elmélete. Budapest, 1895
  • Bolyai János: Scientia spatii absolute vera = a tér absolut igaz tudománya. Előszóval, magyar fordítással s magyarázatokkal ell. Suták József ; Életrajzzal ell. Schmidt Ferenc. Budapest : Kilián Frigyes bizománya, 1897. XXVIII, 144 p., 2 t.
  • A Bolyai-féle geometria : magyarázat. Budapest : Hornyánszky Nyomda, 1897. 143 p., [2] t.fol. : ill. ; (Koll. 4. - Scientia spatii absolute vera című művel)
  • A fény elektromágneses elmélete. 1895.
  • A differencziál- és integrálszámítás elmélete. Budapest : Lampel, 1900. :XII, 388 p., 6 t.
  • A differenciálegyenletek elmélete. Budapest : Stephaneum Ny., 1906. XXIII, [1], 426, [2] p.
  • A görbék abszolut elmélete. Bp. : Stephaneum Ny., 1918. 30 p. : ill. (A Szent István Akadémia Mennyiségtan-, Természettudományi Osztályának felolvasásai ; 2. sz.)[2]
  • A differencziál- és integrálszámítás elmélete. 2. jav. kiad. Budapest : Eggenberger-féle Könyvkereskedés, 1922. 400, VI p.
  • Az n m dimenziós euklidesi tér n dimenziós felületei. Budapest : Stephaneum, 1928. 10, [2] p.

Díjak, elismerésekSzerkesztés

  • MTA pályadíj (1895)[3]

Jegyzetek és forrásokSzerkesztés

  1. 1908-ban összeállította azoknak az ifjúsági könyveknek a jegyzékét, melyeket a pesti piarista főgimnáziumban talált, lásd A Budapesti Piarista Főgimnázium ifjúsági könyvtárállományának címjegyzéke.
  2. Suták József felolvasta 1916. október 20-án.
  3. A fény elektromágneses elmélete c.tanulmányáért kapta

Külső hivatkozásokSzerkesztés