Főmenü megnyitása

A csetneki csipke a 20. század magyar terméke. Nevét Csetnek településről kapta, mely ma Felvidéken található. Megálmodói Szontagh Erzsébet és Szontagh Aranka, két úri hölgy a már említett Csetnekről. Technikailag a horgolt csipkék közé sorolhatjuk be, a későbbi időszakban a kevertek közé (az összekötő háló varrott lesz).

TörténeteSzerkesztés

Szontagh Erzsike és Aranka a 20. század kezdetén meglehetősen nehéz helyzetben volt, mert az akkori világ nézetei szerint az üzleti életet a férfiak irányították és kezelték. A női emancipáció ekkor még csak gyerekcipőben járt. Ahhoz, hogy a kezdeményezésük jelentőségét megértsük tudni kell, hogy a 19. század közepén a nagy munkanélüliséggel küzdő Írországban létezett egy úri hölgy, Lady de Vere, aki kezdeményezte a háziipar meghonosítását, hogy ezzel is segítse a szegénység és az akkortájt dúló burgonyavész által sújtott családok megélhetését. Saját vagyonát arra áldozta, hogy leányiskolákban támogassa a kézimunka tanítását, illetve hogy lehetőséget biztosítson a fiataloknak, hogy szakma mestereitől tanulhassanak.

Ehhez az eszméhez csatlakozva Erzsike és Aranka úgy döntött, hogy mivel Csetneken és környékén nagy szegénység volt, ők is meghonosítanak valamilyen háziipart. Egy nap Kata unokatestvérük Párizsból való hazatérte után megmutatta nekik az ott tanult divatos irlandi csipkét, ami ekkor egész Európa területén a legnépszerűbb csipkefajta volt. Ezt vették alapul, s hogy egyedi legyen, a magyar népművészet mintavilágát integrálták bele. Ezzel ők is hozzájárultak, illetve részben kezdeményezői lettek a tulipános mozgalomnak. E mozgalom célja a magyarországi nők egyenjogúsítása volt, akik szerettek volna beleszólni a politikába. Ezért igyekeztek meggyőzni a társadalmi élet résztvevőit, hogy Magyarország fejlődése érdekében ne Bécsben, hanem Budapesten költsék el pénzüket.

1905 nyarára készült el az első kollekció. Még ugyanezen évben megszervezték az első tanfolyamot Csetneken, amelyen 42 asszony vett részt. Később más városokban is szerveztek ilyen tanfolyamokat, például Budapesten, Temesváron, Zágrábban, Kecskeméten, Désen. Eleinte ingyen tanítottak, később a tandíj 3 korona lett. A tanfolyamokon előfordult, hogy annyi jelentkező volt, hogy csak kétszerre tudták megtartani a tanfolyamot. Egy alkalommal így ír Aranka: „úgysem szükséges, hogy a tanító mindennap nézzen a munkálkodó ujjakra, amit egyszer megmutatott, a tanítvány megértette – tessék azt gyakorolni, mert az a fő dolog". A tanfolyamokon betanított asszonyok dolgoztak be aztán nekik. Az asszonyok munkáját jól megfizették, a 14 évesek lányok 1, a felnőttek pedig 2-3 koronát kerestek naponta. Az összeg függött a munka minőségétől, nehézségétől és gyorsaságátől is. Az asszonyok ingyen megkapták azon darab mintaívét, amelyet el kellett készíteniük, illetve a kimért alapanyagot. Külön szabályzatot adtak ki a készítéssel és az áruátvétellel kapcsolatban. Ebben többek közt olyan pontok is szerepelnek, mint:

„A megrendelés mielőbb készitendö, annak 4 héten tuli szállitása biztos átvételre nem számithat."

„Csak azokat láthatjuk el munkával, kik állandóan a mi részünkre dolgoznak, mivel azoktól, kik másfelé is vállalnak megrendelést, biztos szállítás nem várható."

1907-ben, majd 1908-ban is alaptechnika ismertető kiskönyvet adtak ki Csetneki magyar csipke címmel. Mindkettőben alapmotívumok horgolásának mintáját írták le. A könyvek azonban hibás leírásokat tartalmaznak, megfogalmazásuk pedig olyan bonyolult, hogy a mai ember számára szinte érthetetlen.

Csetneki csipkét 1907-től még csak Rezessy Béla csetneki üzletében lehetett kapni. A következő években pedig Budapesten egyre több üzletben lehet csipkét vásárolni. 1910-ben jutnak el odáig, hogy kiváltják iparigazolványukat, és 1911-ben pedig bejegyeztetik a cégüket Csetneki Magyar Csipke Szontagh Nővérek név alatt. Szintén ekkor kerül sor arra, hogy saját üzletet nyissanak Budapesten. Ez az üzlet a Párisi utca és a Városház utca sarkán nyílik meg. Itt nem csak csetneki csipkét, hanem más csipkéket, hímzéseket, méterárut, egyedi tervezésű kézimunka rajzokat, kiadványaikat a csetneki csipkéről illetve képeslapokat is lehetett kapni, amelyeken az ő termékeik képei voltak találhatóak. A csetneki csipkék meg voltak számozva. Volt saját katalógusuk, amelyből a darabokat rendelni lehetett. Minden egyes elkészült darab védjeggyel volt ellátva, melyen egy négy levelű lóhere volt látható, s köré ez a szöveg volt írva: CSETNEKI MAGYAR CSIPKE Törv. Védve. A védjegy hátoldalára pedig ráírták a darab megnevezését, a minta számát, az árát és a készítés dátumát. Erzsike irányította az üzletet, míg Aranka az új darabok tervezésével és kivitelezésével foglalkozott. Nagy volt az érdeklődés nemcsak a csetneki csipke iránt de a többi termékük iránt is. Nemcsak Európából voltak megrendeléseik, de még Amerikából is rendeltek tőlük csipkét, ide hetente körülbelül 1000 korona értékű árut szállítottak. Számos kiállításon vettek részt munkáik, s több oklevelet is kaptak. Ilyen az 1908-ban kapott Eperjesi Tulipánszövetség kiállításáról származó emléklap illetve az 1910-ben Szabolcs vármegye gazdasági kiállításán kapott díszoklevél.

1912-ben a balkáni háború kezdetekor a megrendeléseket egyre gyakrabban mondták vissza, főleg az amerikaiak, de már az hazai kereslet is erősen megcsappant. Egyre kevesebb dolgozót tudtak foglalkoztatni. 1914-ben, az I. világháború kitörésekor, az üzletüket be kellett zárni. Aranka így ír erről: „Keserves volt ezt a telepnek tudtul adni, gondoltam milyen kétségbeesés lesz a válasz, de nem volt más lehetőség, hisz ekkor már 700 munkásnő küldte be nekünk készítményét, s minden eladás megszűnt."

1917-ben Aranka 61 évesen meghal. Halála előtt megígérteti Arankával, hogy nem feledkezik meg munkájukról, és megpróbálja újraéleszteni mindazt, amit a háború tönkretett. A háború után azonban a divat megváltozott. Az eddig használatos bársony helyett most a zsorzsett jött divatba, amihez már nem illett a vastag körvonalú csipke. Változtatni kellett. Aranka, hogy lengébb csipkét kapjon, a betétszálakat sokkal vékonyabbra cserélte, sok helyen el is hagyta. Ezt a technikát azonban már inkább terítők készítésére alkalmazták. 1920-tól tanítani kezdte az új technikát, de ezúttal már nem volt annyi jelentkező, mint amikor elkezdték a eredeti csipke gyártását. A II. világháború ideje alatt megint csak megszűnik a kereslet. S a háború után Aranka már nem tudja feltámasztani a csetneki csipkét. Élete utolsó éveiben fekvőbeteg lesz, majd 1950-ben 92 éves korában meghal.

Ezután egy fél évszázadra majdnem mindenki megfeledkezik a csetneki csipkéről. Kivételt képeznek a Rozsnyói Bányászati Múzeum munkatársai, akik a 60-as években megpróbálják feltérképezni a csipkekészítést, darabokat gyűjtenek a múzeum részére, de ekkor már igen nehéz helyzetben vannak. Csetneken már csak egyetlen asszony van, Zuzana Polomská, aki annak ellenére, hogy ekkor már 80 éves, még hajlandó néhány darabot készíteni a múzeum részére. 3 darabhoz Bölcskey Terézia által jutnak – 1 gallér és 2 kézelő. Aztán 1996-ban egy gyakorlott csipkekészítő, a debreceni Medgyesi Károlyné Vághy Ida az, aki felfigyel erre a technikára. Ismerősei segítségével hozzájut egy eredeti darabhoz, amelyet még Aranka készített. Aranka leírásai alapján tanulmányozni kezdi munkatársaival a már-már feledésbe ment technológiát. Saját örömükre új darabokat készítenek Aranka tervezései alapján, majd kiállításokon mutatják be ezeket. Ida néni tovább kutatva megkeresi a Szontagh hölgyek örökösét, s igyekszik feltérképezni mindent, ami a csetneki csipkével kapcsolatos. Célja, hogy ezt a csipkét megmentse az utókor számára. Munkáját az Iparművészeti Múzeum munkatársai segítik.

2004-ben létre jön a Csetneki Magyar Csipke Alapítvány, melynek célja a „kulturális örökség megóvása”. Az alapítvány székhelye Debrecenben van, elnöke pedig Ida néni. Az alapítvánnyal az interneten keresztül is megismerkedhetnek, hivatalos honlapjuk a www.csetnekimagyarcsipke.hu.


A csetneki csipke létrejötte és fejlődéseSzerkesztés

Az ír csipke úgy jött létre, hogy utánozni próbálták a 17. századi varrott reliefcsipkét. Ez az „irish guipure" csipke a századforduló idején Európában nagyon kedvelt csipkefajta volt. Főként ruhakiegészítőkként használták. Gallérok, kézelők, napernyő díszek, ruhabetétek, táskadíszek készültek belőle. Két típusát különböztetjük meg. Az egyik típus a „Rosaline“ csipkét veszi alapul, amelynél a csipkéből kidomborodnak az egyes motívumok. Motívumokként az apró kis rozettákat, a sokszirmú virágokat, a virágszirmokat illetve a leveleket használja. Ezeket aztán pikós hálóval köti össze. A másik típus a „Point Gros de Venice” csipke összhatását próbálja utánozni. Szintén a virágot és a levélkét használja alap motívumként, azonban nagyobb motívumokat is használ. Elrendezését tekintve a nagy motívumok a szélén, míg a kisebbek a közepe felé helyezkednek el. Az egyes elemeket pedig ugyanúgy, mint a „Rosaline”, pikós hálóval köti össze. Maga a csetneki csipke az ír csipkéből alakul ki. Az alapja ugyanaz, domború motívumok hálószerkezettel összekötve. Azonban a motívumok nem emelkednek ki a csipke síkjából, mint az az írnél megvan. Csupán egy leheletnyi plaszticitás van benne. A Szontagh nővérek új motívumvilágot adnak a csipkéjüknek. A magyaros hímzések mintavilágából merítenek ihletet, és a kor stílusához igazítják. Ilyenek motívumok a különböző granátalmák, a rózsák, a tulipánok a bajuszkák, levélkék, szőlőfürtök, cseresznyék illetve a karikák.

A csetneki csipke technikája két időszakra oszlik: az I. világháború előttire (régi technika) illetve a világháború utánira (új technika). A régi technika mindent horgol. A háló is horgolva van. A betétszál vastag, ami egy bizonyos tartást biztosít a csipkének. A motívumok szorosan és sűrűn vannak horgolva, ezáltal egyöntetű, egyenletes felületek jönnek létre. Míg az új technika a hálót már varrja, a betétszálat pedig majdnem teljesen elhagyja. A csipke így sokkal lengébb, könnyedebb lesz. Lazán horgolják. A motívumok kisebbek lesznek.