Szerkesztő:Atti/Készülő/temporary2

Zöld Péter (Csíkmadéfalva, 1727. szeptember 21. – Csíkszentimre, 1795. június 25.) székely missziós pap.

Könyvek

• Zöld Péter Batthyány Ignác erdélyi püspökhöz írt jelentése (1781), Hargita Kiadó, 2004

Külső hivatkozások

• Csíkország és a moldvai magyarok]

Feldolgozandó

ZÖLD Péter az 1762-64-es székelyföldi események egyik fõszereplõje. Közismert a végkifejlet, hogy 1764 januárjában a Madéfalvára összegyûlt, a fegyvert felvenni nem akaró, tehát a katonai határõrség megszervezése ellen tiltakozó csíki és háromszéki székelyeket lemészárolják (SICULICIDIUM). ZÖLD Péter a börtön elõl Moldvába szökik, és az oda menekült székelyek plébánosa lesz, de sokat tesz a moldvai és a gyímesi csángókért is. Megírja a moldvai magyarok történetét 1420-ig visszamenõen, missziót vezet a Dnyeszteren túli Csöbörcsökbe. Gróf HADIK András hívására sok menekült visszatér Erdélybe, köztük ZÖLD is. Ezután húsz éven át csíkdelnei plébános.

1. Õsei, származása. Az idõben visszalapozva, õsei után kutatva, 1614-ig, ZÖLD Mártonig jutunk, aki különös módon, hiányzik a madéfalvi lófõk közül. Neve közvetve tûnik fel a híres BETHLEN Gábor féle összeírásban, éspedig így: „Szász Lukács, Zöld Márton zsellére”. A többi csíki Zöld család ekkor zsellérsorban Bánkfalván, Csomortánban és Rákoson lakik1. A késõbbi, az 1643-as katonai összeírás talán éppen ugyanezt a ZÖLD Mártont találja a régi lófõk között Madéfalván, akinek felnõtt fia Mihály, unokája András. Ez az utóbbi még gyermek2. Az 1681-es lustrában ( katonai összeírásban) ZÖLD Mihály és ZÖLD András nevével találkozunk. ZÖLD András falusbíró3. Egy 1702-beli kimutatásban ZÖLD András, István, János és Tamás egy sorban szerepelnek4. Ezek a férfiak „osztozó atyafiak”, tehát testvérek és utódai („Condescendensei”) ZÖLD Mihálynak. ZÖLD Andrásné, a delnei CSATÓ Furus dédanyja a plébános ZÖLD Péternek és testvéreinek. Nagyanyjuk ZÖLD Péterné JÁRTÓ Erzsébet 1730-ban özvegyasszony. Fia, idõsebb ZÖLD János, a plébános atyja5. A már említett ZÖLD András az ifjú ZÖLD János és ZÖLD Péter „szülõattya” (dédapja) 1710-ben, 60 (?) éves korában, „szülõannya” (dédanyja) CSATÓ Furus pedig 1711-ben, 67 éves korában hunyt el. A rákosi anyakönyv korukra vonatkozó adatai, pontosságukat tekintve, kétségbe vonhatók6. Páter ZÖLD Péter édesapja, idõsebb ZÖLD János 1765-ben 67 évesnek mondotta magát, de nem bukkantunk nevére, adataira a csíkrákosi anyakönyv 1696-1698-as bejegyzettjei között. Viszont 1770-ben, elhunytakor 75 évesnek írták be. Egy ZÖLD János 1722-ben és az azt követõ években csíki perceptor, vagyis adószedõ. Nem lehet tudni, hogy a mi ZÖLD Jánosunk, vagy egy másik ilyen nevû ember töltötte be ezt a tisztséget. Ketten is viselték Madéfalván ezt a nevet7. A madéfalvi ZÖLD család lófõ família volt. ENDES Miklós szerint 1742-ben „hadi érdemeik” elismeréseképpen kaptak Mária Teréziától nemeslevelet. A csíkmadéfalvi ZÖLD Jánosnak, feleségének, OLTI Katalinnak és fiainak, valamint ZÖLD Mátyásnak és hozzátartozóinak a nevére kiállított ármális némiképp zavarba hoz, mert ENDES nem említi ZÖLD János fiai közt a Péter nevét, hanem csak az Andrásét és a Jánosét8. ZÖLD Péter édesanyja OLTI Katalin a madéfalvi OLTI Péter leányaként 1703-ban született. ZÖLD János és OLTI Katalin 1721. Július 6-án keltek egybe9.

2. Élete. Csíkmadéfalván született. Keresztvíz alá tartásának tényét 1727. szeptember 21-én rögzítették a csíkrákosi anyakönyvben. Szülei, amint már mondottuk, ZÖLD János és OLTI Katalin. Keresztszülei a rákosi SZABÓ János és felesége, SÁROSI Borbála. A kis Pétert BARABÁS Márton, a késõbbi fõesperes és kanonok keresztelte meg. Ha nem szeptember 21-én, akkor csupán 1-2 nappal születhetett korábban10. Gyermekkoráról, azon kívül, hogy minden valószínûség szerint Madéfalván nevelkedett, nem tudunk semmi bizonyosat. Századok óta Göröcsfalva, Madéfalva, Rákos és Vacsárcsi együtt alkotta a rákosi egyházközséget, amelyet Kisasszony megyéjének is neveztek. Itt 1733-tól SIMON Imre András a plébános, 1733-ig KOVÁCS Miklós, majd SÁNTA Kelemen az iskolamester. A tanítók, akik egyben harangozók is: BÖJTE Lõrinc és ÉLTES Péter11. Arról, hogy járt-e a kisboldogasszonyi iskolába a kis ZÖLD Péter, semmi adatunk nincsen. Ha erre sor került, úgy ott is azt tanulhatta, amit régóta a többi római katolikus kisiskolában tanultak: a keresztény tanítás alapjait, a nyomtatott és írott szövegek olvasását, az írást, az egyszerû számvetést, a ministrálást és (esetleg) az egyházi éneklést. A középiskola két utolsó osztályát, a poétikát és a retorikát a székelyudvarhelyi jezsuita gimnáziumban 1743-45-ben végezte12. Amíg másmilyen adatok nem látnak napvilágot, addig azt a feltevést kell a legvalószínûbbnek tartanunk, hogy ZÖLD Péter a középiskola alsóbb osztályait Csíksomlyón a ferencesek gimnáziumában járta ki. (A syntaxista, principista, grammatista, párvista, declinista éveket, tanulmányokat végezhette itt). A két település közötti, viszonylag kis, 10-12 km-nyi távolság is emellett szól. BITAY Árpád több közleményben, tanulmányban foglalkozott ZÖLD Péter életével. Õ derítette ki, hogy teológiai és filozófiai tanulmányait 1748-ban, 21 éves korában fejezte be a jezsuiták kolozsvári fõiskoláján, éspedig a SZEBELÉBI Bertalan-féle alapítvány költségén. A bölcsészdoktori címet adományozó ünnepi összejövetelen a vitatéma így hanzott: „Emelni vagy csökkenteni elõnyösebb-e az idegen áruk vámját?”. A tíz jelöltnek („új-doktornak”) erre, erre az akkor is idõszerû kérdésre kellett a választ megadnia13. Az 1748-at követõ 5 esztendõre majdnem semmiféle hírem, adatom nincsen arról, hogy vajon káplánként, plébánosként hol mûködött, mit tett ? Ha csak az egyik könyve címoldalán szereplõ bejegyzését nem számítom ide. Az „Ex libris P(atri) Petri Zöld, 1752” bejegyzés lelkészi státusáról szól14. 1753. június 23-án, vagy valamivel utána sajátkezüleg írta be a rákosi anyakönyvbe latinul, hogy „rákosi káplán”. A Kisasszony egyházmegyében egy évig tölt be ilyen szerepkört15. Ezután 1754-tõl 1764-ig Csíkszentlélek plébánosaként szolgált. Elsõ jelentkezése a szentléleki anyakönyvben 1754. július huszonnyolcadikáról datálódik. Néhány hónap híján 10 évet töltött itt. A szentléleki anyakönyvbõl hiányoznak az 1761-1764 közötti idõre vonatkozó beírásokat tartalmazó lapok. Már 1764-ben kitéphették azokat. Ki tehette ? Maga a plébános is, amikor üldözni kezdték. De cselekedhették olyanok is, akik féltették, aggódtak sorsáért. Vagy éppen azok, akik ZÖLD Péter ellen bizonyítékokat kerestek. Nem tévedhetünk afelõl, hogy a hiányzó lapok azért tûntek el, mert az akkori katonai és egyházi hatóságok szemében ZÖLD Péterre nézve terhelõ bizonyítékokat, tényeket tartalmaztak16. A bécsi udvar 1761-ben erdélyi román és székely határõrezredek szervezését határozta el. A császáriakat a belpolitika terén társadalmi, politikai, a külpolitikában leginkább katonai jellegû megfontolások késztették erre. A székelyek az újbóli fegyverfelvételt a régi szabadságjogaik helyreállításától (mint az adómentesség, a tisztjeik, vezetõik választásának a joga, stb.) tették függõvé. Az udvar ezt nem fogadta el. Kezdetben, legalább elvben, önkéntes alapon indult meg a határõrezredek szervezése. 1763 õszén azonban királyi rendelet kötelezi a csíkiakat és a háromszékieket a fegyveres szolgálatra. BAJTAY Antal püspök már 1763-ban Szebenbe rendeli a szentléleki plébánost, mivel a határõrség, a fegyverfelvétel ellen lázított, agitált. Emiatt itt 10 napi kenyéren és vízen letöltött fogságot kellett elviselnie. A püspök elhatározta a plébános áthelyezését is, de a csíkszentlélekiek, ha ez nem legenda csupán, kérték, hogy ZÖLD Péter visszatérhessen a faluba17. 1763 karácsonyán az események felgyorsulnak. A határõrséget szervezõ Fõbizottság, mivel ott már küldetését befejezte, Gyergyóból átjött Csíkba. A madéfalvi férfiak ekkor, hogy a besorozást, a fegyverfelvételt elkerüljék, kivonultak a szépvízi Pálos erdejébe. Példájukat sok más csíki falu férfilakossága is követi. Rövidesen Háromszékrõl is megérkezik a mintegy 700 fõbõl álló csapat. Az „erdeiek” és a háromszékiek egyesültek, és Szépvízrõl január 5-én Madéfalvára vonultak. Küldötteik bejelentették a sietõsen Taplocára költözött, menekült (?) Fõbizottságnak, hogy január 7-én kérvényt (instantiát) fognak átadni. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mert a SISKOVICS-LÁZÁR-BETHLEN alkotta bizottság úgy döntött, hogy szétvereti, megfélemlíti az ellenállókat. 1764. január 7-én hajnalban CARATO alezredes vezetésével 1350 császári katona körbezárja és két ágyúval lövetni kezdi a falut, majd a katonák a menekülõkre támadnak. Körülbelül 200 embert megölnek, több százat a csíkszeredai Mikó-várba kísérnek. Az áldozatok közül 44-et Madéfalva határában temettek el, ott, ahol most az emlékmû áll. (Akik ott nyugosznak, azok leginkább Háromszékiek !) Megkezdõdtek a kihallgatások. A püspök BEKE István delnei, ZÖLD Péter szentléleki, NÉMETHI József szentmihályi plébánost az ellenük felmerült vádak miatt 1764 elején magához rendelte. BEKE István és ZÖLD Péter, amikor hírét vették Gyulafehérváron, hogy delnei, illetve szentléleki lakásukat az itthoniak felverték és kirabolták, hazaszöktek. BEKE István hamarosan visszatért a fogságba, de ZÖLD Péter nem ! 1764 tavaszán bujkálni kényszerült. Nehezen tudta, ha egyáltalán fel tudta dolgozni a híveinek ezt a pálfordulást. Kegyelemben, gráciában nem reménykedhetett. Lázadásra, felkelésre számított? Indulatainak engedve, bosszúra gondolt ? 1764. április 22-én, húsvét napján 7 szentléleki katona bukkant rá, de õ felöltõjét (bundáját ?), amelyben 74 arany is volt, az elfogóinak a fejére borította, és elmenekült. Április 27-én azonban vadászaton (?!) lévõ katonatisztek a fitódi erdõben elfogták. Csíksomlyóra SZÁSZ Jánoshoz, az espereshez kísérték. ZÖLD Péter hátrahagyva papi ruháit, könyveit, amiknek az árát õ maga 150 forintra becsülte, onnan is elszökött. Valamivel ezután Páter ZÖLDET a madéfalvi ZÖLD József Moldvába, Kománfalváig kalauzolta19. Az eléggé szûkszavú források még megõriztek számunkra néhány adatot, amelyek a szentléleki tevékenységére utaltak. Így 1755-ben a fõmegyebíróval, BOCSKOR Jánossal és helyettesével, BASA Mihállyal, akivel majd 1762-ben pereskedik, a papilak templom felöli kijáratához feliratos „galambbúgos kaput” állíttattak, amelyet, sajnos, 1897-ben a tízesbeliek lebontanak. A feliratos gerenda is eltûnt. Ugyancsak 1755-ben ADORJÁN János mindszenti plébános neki adja, vagy eladja a Martini BONACINAE: Compendium (Köln, 1671) címû könyvet, amelyet ZÖLD Péter halála évében ZÖLD Antalnak és Jánosnak, unokaöccseinek ajándékoz20. Mielõtt Erdélybe titkon visszatért, azt tervezte, hogy a csíkszentlélekiek esztenajuhát a „negyedfélmegye” havasáról (a Csíki-havasokból) behajtja Moldvába. A moldvaiak támogatásukról biztosították õt. Utólag az elfogásakor esett kárának ily módon történõ kiegyenlítésérõl lemondott. Bár õ is menekülni kényszerült, mégis ellenezte a kivándorlást. Az újabb menekültekre így rivallott: „Miért jöttetek pogány földre ? Miért nem maradtatok odahaza? Még nekem is viszszamenésre szándékom vagyon !” Moldvában plébánosunk condrában járt. Majd amikor titokban unokatestvérével, ZÖLD Mátyással visszatért Madéfalvára, akkor zekét és bocskort viselt, tette ezt minden bizonnyal a figyelem elterelésének szándékával is. CARATO június 14-én õt és unokatestvérét az édesapja házában elfogatta. De maga a hír, hogy ZÖLD Péter visszatért, nagy ijedtséget, riadalmat keltett Csíkban a bûnfenyítõ bizottság, a császári hatóságok körében. Bizonyára arra számítottak, hogy megjelenését egyéb nem várt esemény is követi21. Hõsünket vasra verve a Mikó-várba hozták. Csíkszeredában a katonatisztek elõtt tett vallomása a korabeliek szerint nagy feltûnést keltett, és zavart váltott ki. Vallomása õszinteségét nincs miért kétségbe vonnunk. Azt állította több erdélyi arisztokratáról, nemesemberrõl, köztük a székely határõrséget szervezõ Fõbizottság két arisztokrata tagjáról, LÁZÁR Jánosról és BETHLEN Miklósról, de másokról is, hogy 1762-ben és 1763 elején egyértelmûen ellenezték a határõrállítást. Helyeselték ZÖLD Péter cselekedeteit, magatartását. Az önkéntesség elvét hangoztatták. Az erõszakos szervezés BUCCOWnak a mûve, állították. Mára, vagyis 1764-re ezek az arisztokraták a határõrség felállításának az ellenzõibõl a fegyverfelvétel nagy híveivé váltak, míg õt, ZÖLD Pétert, mint egy utolsó gonosztevõt üldözik. Joggal gondolta azt, hogy életveszélyben van, hiszen a katonai hatóságok bûnbakot kerestek. A bitófa árnyékában érezhette magát, a bécsi haditanácsban a bujtogatókra halálos ítéletet kértek, a vezetõk kiirtását követelték. A felvilágosult bécsi udvar az erdélyi határõrség szervezésével lazítani akart az erdélyi feudális társadalom merevségén, kötöttségein, konzervatizmusán, melynek haszonélvezõje éppen a nemesség volt. Azon pedig csak vitázni lehet, hogy amit a felvilágosult abszolutizmus e téren tett: a kár volt-e nagyobb vagy a haszon22, lévén ekkor már megkésett ez az intézkedés. Újból gyulafehérvári fogság következik. BAJTAY püspök, ha meg is büntette a néphez hû papjait, de nem adta õket a bosszúra készülõ katonatisztek kezére. Az egyházi bíróság 1765. március 8-án mondott elmarasztaló ítéletet. BEKE Istvánt lázításért, ZÖLD Pétert pedig azért ítélték el, mert lázított, és összeesküvést szõtt. Ez utóbbi Mindszenten, Szentléleken, Delnén, Szentmiklóson, Szépvízen és Vacsárcsiban s talán máshol is összegyûjtötte a nemeseket és a népet, a népen itt lófõk, gyalogrendûek és jobbágyok egyaránt értendõk, és megeskette õket, hogy összetartanak, egymáshoz hûségesek maradnak. Nem fognak engedni a császári katonatisztek és az új határõrök erõszakosságának. A csíkszentgyörgyi Domus históriában a szájhagyomány késõbbi lejegyzõje azt mondja, hogy a csíkszentléleki pap nem nézhette „miképpen árad a zabolátlanság pusztító lángja, fájt neki, hogy akik eddig mint testvérek egymást védve éltek, most egymás ellen viaskodnak, s mint ellenségek egymást öldöklik”. Véget akart vetni annak, a határõrség szervezése nyomán kialakult áldatlan állapotnak, amelyben, ahogyan mondották, „mindenki mindenkinek az ellensége lett”. Az összeesküvésnek nevezett eskütételre, melyre általában éjszaka került sor, a nép és ZÖLD Péter késztette, sõt kényszeríttette a nemeseket. Közel 200 év múlva felrótták neki, hogy az osztályharc helyett az osztálybékét, a nemzeti alapon történõ összefogást szorgalmazta. A két pap büntetése: 4 évi várfogság. Ebbõl 1 év nehéz, 3 pedig könnyebb rabság. Büntetésük letöltése után szülõföldjükön többé nem lehettek volna papok. Az õrök éberségét kijátszva 1765. június 24-én másodszor is elszökött Gyulafehérvárról. Íme ZÖLD Péternek a körözõlevélbeli személyleírása: „mintegy 40 esztendõs korú, kevéssé középszerûnél magasabb, erõs és egészséges testû, nagyfejû, kicsiny és egybeszedett homlokú, kicsiny, fekete és fényes szemû, hosszú és fekete hajú s bajuszú, beretvált szakállú, feketeszeg, és kemény, elhagyott ábrázatú, rövid nyakú, szélyes vállú, durva járású, ugyan durva, de hangos szavú ember”. HADIK András aláírásával ellátott körözõlevél szerint a menekülõ plébános viselete: köpönyeg, fekete lájbi, magyar nadrág és csizma. „Papi köntösit elhagyta magától”23. Megvolt az oka rá, hogy így tegyen ! Nagy lelkierõvel, ügyességgel, erõs fizikummal és jeles szellemi adottságokkal megáldott férfiú volt, bátor ember. Hozzá foghatót a 18. századi Csíkból nemigen ismerünk. Megintcsak Moldvába vitte a sorsa. A Lengyelországban székelõ „bákói püspök” engedélyével, amelyet számára, ahogyan írja, a moldvai fejedelem, III. Grigore GHICA könyörgött ki, a menekült székelyek plébánosa lett. Moldvában a csíki és háromszéki menekültek száma egyre nõtt. Létszámukat késõbb talán igen magasra, 7-8 ezerre becsülik. Az erdélyi kormányszék drasztikus intézkedésekkel akar végetvetni a kivándorlásnak. Ha a szökött ember nem kerül elõ, írja egy 1765-ös rendelet, két szomszédját pálcáztassák meg, és adóját, „eleven díját” fizettessék meg velük24. Csíkban, öregségére való tekintettel, a plébános apját felmentették ugyan, de öccsét, ZÖLD Jánost egy évi fogsággal és hivatalvesztéssel sújtották, amiért bátyja személyében házánál szökevényt rejtegetett. „A vér vízzé nem válik”, válaszolta testvérhez méltóan az öccse a bûnfenyítõ bizottság „miért” kérdésére25 ! Lelkészi munkásságát Páter ZÖLD, úgy tûnik, a kalugerpataki (kalagorpataki) plébánia körzetében folytatta. A menekült székelyeken kívül még lelki gondozásban részesítette a Câmpeniben („Kömpen”), Tázlón, Frumoszán, Szaloncon, Jánosvölgyében, Ungureniben és Púlbokon szétszórtan lakó magyarokat is. Ehhez a plébániához tartozott még (1780-ban) Barát, Bákó, Alsó-Margineni, Fundu-Fântânel, Blegyest. Õ említi, hogy „ezen faluknak népei részint a régen oda költözöttekbõl állnak, részint pedig azokból, akik a Székelyföldrõl oda nemrég futamodtak”. A jászvásári (Iaºi) misszió fõnöke 1767-ben arra kéri ZÖLD Pétert, hogy látogassa meg a legkeletibb magyar települést, a tatárföldi Csöbörcsököt, ahol 17 év óta nem járt katolikus pap, és lakóit részesítse lelki vigasztalásban, keresztény oktatásban. Jelentésében részletesen beszámol a CARISI Ferenc nevû olasz szerzetessel május hónapban 13-14 napon át végzett missziós munkáról. Egyebek között újrakereszteltek 2512 embert, meggyóntattak és megáldoztattak 7139 személyt. Errõl a missiós útjáról jegyzeteket is kellett készítenie, amelyeket, biztosra vehetõen, visszatértekor Erdélybe magával hozott26. LÁZÁR István taplocai nemest, volt kormányszéki hivatalnokot, mert õ is így akarta, a bûnvizsgáló bizottság tagjai már 1765-ben ajánlották kegyelemre. Vállalkozott is rá, hogy viszszahozza a menekülteket, ám a nagy hó miatt (vagy egyébért ?) a hazatérés akkor elmaradt. HADIK András erdélyi kormányzó és fõparancsnok is támogatta a visszatelepítés gondolatát. LÁZÁR István valószínû, hogy 1766 õszén hazajött, mert 1767-ben már Csíkban találják. Az alkudozás ZÖLD Péterrel és társaival tovább folytatódik. Most már õk szabnak feltételeket: - ZÖLD Pétert helyezzék vissza az eklézsiájába, - a visszatérõ gyalogkatonákat írják a huszárok közé, - javaikat harmincad nélkül engedjék át a gyímesi vámon. ZÖLD János is, amint SZÁDECZKY Lajos írja, Péter bátyja „visszaédesgetésén buzgólkodott”. Végre kegyelmet kaptak. 1768 szeptemberében a plébános számos menekülttársával visszavándorolt Erdélybe. Beszámolójában viszszatérõkként, úgy gondolom, azokat a székelyeket említheti, akik a plébános egyházközségében voltak letelepedve. Nem tudni pontosan, hogy a feltételekbõl, amelyeket szabtak, mi valósult meg. Úgy néz ki, hogy a hatalom most engedékenyebb volt. Ezután 20 éven át, 1768. szeptember 20-tól 1788. október 5-ig, csíkdelnei plébános. 1780-ban esetleg az õ kezdeményezésére, de mindenképpen a beleegyezésével állítottak fogadalmi vagy emlékkeresztet Delnén és Csicsóban a templom, illetve a kápolna mellé. Ezeket a népi vallásosság és hitélet megnyilatkozásaiként tartják számon. Egyben a XVIII. századi csíki naiv mûvészet jól sikerült, jellegzetes alkotásai. Felmerült ekkor a delnei templom restaurálásának vagy teljes újjáépítésének a kérdése is. 1780-ban ZÖLD Péter vezetésével a csíksomlyói klastrom kriptájába temették el BOROS Ferencet, a volt felcsíki királybírót, akihez az 1762-64-es ellenállási mozgalom emlékei köthették. Ekkoriban, 1783-ban önállósult egyházilag, vált külön Csíkcsicsó Delnétõl. A delnei plébániához tartozott Pálfalva is. ENDES Miklós úgy tudta, hogy a delnei plébános támogatta a különválás gondolatát, azonban a delnei Domus história megõrizte, igaz késõbbi átírásban, ZÖLD Péter gondolatait: TÖRÖK Ferenc székelyudvarhelyi esperes addig hízelgett BATTHYÁNY Ignác erdélyi püspöknek (1780-1798), amíg az bele nem egyezett abba, hogy Csicsóba is papot küldjön. „Egy koldustarisnyából kettõ lett”” vélekedett errõl a delnei pap27. Nem tudni arról, hogy esperesi, sõt kanonoki címet kapott volna, amint HEIDENDORFI CONRAD Mihály önéletírásában pontatlanul említi. Ismeretes viszont az, hogy 1781-ben a felcsíki egyházi emberek, a klérus jegyzõje, nótáriusa volt. Tanúság errõl az a somlyói parókia és a csíkszeredai adósai között, magyar nyelven rögzített megegyezés, amelyet a delnei plébános jegyzett le. Betölthette ezt az inkább tiszteletbeli funkciót már korábban is. Talán ez okon lehetett tagja annak az egyházi bíróságnak, amely elõtt 1778-tól Csíkszentmiklós, mint felperes község és SÁNDOR Lajos helybeli pap, mint alperes közötti pör lezajlott. ZÖLD Péter 1784-ben felcsíki alesperes. BATTHYÁNY Ignác püspök által újonnan létesített tisztség lehet. Esetleg öngúny van abban, ahogyan õ maga írja: „al-kõdi v(ice)esperes” vagyis a kõdaljai, a Kõdön alóli terület alesperese !?! A késõbbiekben nem találkozni a tisztségnek ilyen megnevezésével. A csíksomlyói plébánia adóskönyvében 1777-tõl 230 forintnyi tartozással szerepel. „Ezen adósságot méltóságos gróf BATTHYÁNY Ignác püspök Úr, amint mondják, elengedte volt T-dõ ZÖLD Úrnak, amikor Delnétõl Csicsót elválasztatá”28. 1788 õszétõl áthelyezték Csíkszentimrére. (Október 14-i az elsõ anyakönyvi bejegyzése, 1795. március 3-i az utolsó !). Rákosi plébános lesz 1795 tavaszán. Itt 1795. március 12-én keresztelt utoljára. Több hónapon át betegeskedett. 1795. június 25-én, 68 éves korában hunyt el. Június 27-én temették. SZÉKEL Ciprián ferences páter „Coadjutor” kísérte el utolsó útján. Más csíki pap, tudtommal, nem volt jelen a temetésén29. Körülbelül 45 évet állt a papi hivatás, a katolikus egyház, a hívek lelki gondozása szolgálatában. Nehéz néhány mondatban összefoglalni tevékenységét. Olyan szavakat, fogalmakat sorakoztatunk fel itt, mint a gyóntatás, áldoztatás, és misézés. Egy pap mindennapi teendõi. De emellett a pap keresztelt, esketett és temetett. Mindig ott állt az emberi élet nagy keresztútjainál. A búcsúk, a búcsújárások, elsõáldozások elõkészítése, megszervezése is feladatai között szerepeltek. És mindenkor keresztény etikára tanított. ZÖLD Péter plébános Szentléleken (1754-64), Delnén (1768-88), Szentimrén (1788-95) és Rákoson (1753-54, 1795), amennyire ezt megközelítõ pontossággal meg tudtuk állapítani, 1349-szer keresztelt, 297-szer esketett és 477 esetben temetett. Hiányoznak a szentléleki esketések és temetések, az 1748-52-es évek számadatai, valamint, részben, a Moldvában eltöltött évek adatai is30. A lelki dolgok, a szellemiek terén akkor a pap volt az elsõ ember a faluban. Tõle függött az iskola mûködése, részben a tanítás minõsége a kisiskolában. Munkálkodása abban a korban igen jelentõs befolyással volt a falu erkölcsi arculatára. A plébános nagy tekintélynek örvendett. Nem volt elhanyagolható szerepe az egyházközség gazdasági életében, a létfenntartásért vívott küzdelem mindennapjaiban. A gyakran felmerülõ gazdasági, társadalmi ellentétek, feszültségek eligazítása sem követelhetett kevés energiát. De tette mindezt más is, minden pap, képességei és lelkiismerete szerint.

3. Jelleme, szellemisége. A határõrség szervezése idején a csíki ellenállás egyik leghatározottabb vezetõje, aki felvilágosít, és tanácsot osztogat, de akire oly jellemzõ a tettvágy is. Amikor Vacsárcsiban az összegyûjtött és húzódozó nemesek afelõl érdeklõdtek, hogy ki parancsára esketi meg õket, a válasz az, hogy saját elhatározásából. A fenyegetõ közhangulat engedékenyebbé tette itt is a nemesurakat. Parasztvezérekre emlékeztetõ ZÖLD Péter gesztusa, kijelentése: „ennek csak meg kell lenni!”. Ehhez hasonló jelenetek játszódtak le Szépvizen, Delnén, esetleg máshol is. Utólag a nemesek nagyon bánták esküjüket, átkozták a papot, és a történteket jelentették BARABÁS Márton rákosi esperesnek, az pedig RÖMER kapitánynak. A korabeli tanúvallomások ismeretében és más források alapján az sem dönthetõ el egyértelmûen, hogy BEKE István vagy ZÖLD Péter ajánlotta-e az ellenállás résztvevõinek, hogy vonuljanak ki az erdõbe. A csíkszentmiklósi FERENCZ Antal, a szépvízi MIKLÓS György és LESTYÁN Miklós Szentkirályról úgy tudják, hogy Páter ZÖLD indítványozta a kivonulást Pálos és Szalonka erdejébe. Így kerülhették volna el, szerinte, a határõrségbe történõ besorozást. A besorozás elõl végül úgy sem bújhattak el. A határõrség felállítása miatt számosan Moldvába menekültek. ZÖLD Péter népe iránti felelõsségének tudatában már elsõ kényszerû moldvai tartózkodása idején ellenezte a kivándorlást. Már akkor (1764) kijelentette, hogy õ vissza szándékozik térni Erdélybe. Világos lehetett az ellenállás letörése után is, hogy azok ártanak leginkább a közösségnek, akik elhagyják azt, és elmennek, és azok használhatnak inkább, akik itthon maradnak, vagy visszatérnek31. Ez okon mondott le a szentlélekiek tervezett megbüntetésérõl. És emiatt tért vissza titkon Moldvából azzal a naiv, megalapozatlan reménynyel, hogy öccse majd csak kikilincseli (?) neki az itthonmaradás lehetõségét, a kegyelmet. (És ha mégis vissza kellett volna térnie önkéntes számûzetésének a helyére, apja és öccse, ezt biztosra vehetjük, nem engedték volna el teljesen üres kézzel !) Az már bebizonyosodott róla, hogy szervezete erõs és kitartó, a fáradtságot, nélkülözést könnyen elviselõ ember. Nemcsak testi ügyessége, hanem szellemi adottságai is kiválóak, másként, amint BITAY Árpád is megállapította, nem lehetett volna annyira népszerû a csíkiak körében. A körözõlevél segítségével alakját magunk elé képzelhetjük. Csupán az adott vitára némi okot, hogy a „kicsiny és egybeszedett homlokú” kitételt hogyan értelmezzük ? Édesapjának a bûnfenyítõ bizottság elõtt tett vallomását, miszerint Péter fia mindig is szófogadatlan volt, úgy értelmezzük, hogy ZÖLD Péter sok esetben, már korábban is, másképp ítélt és másképp cselekedett, mint a környezete. Másságáért, erélyességéért talán az édesanyját, OLTI Katalint is „okolhatjuk”, mert az édesapját, igaz, már idõs korában, halk szavú, csendes emberként említik. Kézírása, anyakönyvi bejegyzései nem egyszer indulatos, impulzív természetet, temperamentumot sejtetnek. Õ maga mondja, hogy 1764-ben, a kivándorlásakor nemcsak a menekülõk kérése volt rá hatással, hanem akkor õt is elragadta az ifjúkori hév32.

ACTA - 1996 (A Székely Nemzeti Múzeum, a Csíki Székely Múzeum és az Erdõvidéki Múzeum Évkönyve)

Alakja megihlette az írókat: Cseres Tibor elbeszélést írt róla, Imets Dénes drámát, Kozma Mária novellát. Legemlékezetesebb Nyirô József regénye, a Madéfalvi veszedelem. Filmet azonban nem forgattak róla. Holott kora, mozgalmas élete, szangvinikus alkata, izgalmas személyisége kínálva kínálja a forgatagos sztorit és/vagy a hátborzongatóan gyönyörû drámát. * "A határôrség szervezése idején a csíki ellenállás egyik leghatározottabb vezetôje, aki felvilágosít és tanácsokat osztogat, de akire oly jellemzô a tettvágy is. Amikor Vacsárcsiban az összegyûjtött és húzódozó nemesek afelôl érdeklôdtek, hogy ki parancsára esketi meg ôket, a válasz az volt, hogy saját elhatározásból. A fenyegetô közhangulat engedékenyebbé tette itt is a nemesurakat. Parasztvezérekre emlékeztetô Zöld Péter gesztusa, kijelentése: ’Ennek csak meg kell lenni!’ Ehhez hasonló jelenetek játszódtak le Szépvízen, Delnén, esetleg máshol is. Utólag a nemesek nagyon bánták esküjüket, átkozták a papot, és a történteket jelentették Barabás Márton rákosi esperesnek, az pedig Römer kapitánynak." * Ki volt Zöld Péter? "A moldvai magyarságot illetôen a XVIII. századra Zöld Péter írásai tartalmazzák a legfontosabb adatokat. Marcus Bandinust (XVII. század) követôen Domokos Pál Péter felléptéig alig akad hozzá mérhetô írástudó, akit a csángómagyarság sorsa ennyire érdekelt volna." (Szôcs János) * Zöld Péter 1727-ben született Csíkmadéfalván, teológiai tanulmányait 21 éves korában fejezte be a jezsuiták kolozsvári fôiskoláján, majd szülôföldjén volt plébános. A bécsi udvar 1761-ben erdélyi román és székely határôrezredek szervezését határozta el. A székelyek az újabb fegyverfelvételt régi szabadságjogaik helyreállításától (adómentesség, tisztjeik, vezetôik választásának joga stb.) tették függôvé. Az udvar ezt nem fogadta el. Kezdetben elvileg önkéntes alapon szervezték a határôrezredeket, 1763 ôszétôl viszont királyi rendelet kötelezi a csíkiakat és a háromszékieket a fegyveres szolgálatra. Zöld Péter 1763-ban csíkszentléleki plébános. Szebenbe rendeli püspöke, mivel a határôrség, a fegyverfelvétel ellen lázított, agitált. Tíz napi, kenyéren és vízen letöltött fogságot rónak rá. 1763 karácsonyán az események felgyorsultak, a határôrséget szervezô fôbizottság Gyergyóból átjött Csíkba, ekkor, hogy elkerüljék a besorozást, a madéfalvi férfiak kivonultak a szépvízi Pálos erdejébe. Nemsokára Háromszékrôl is érkezett egy hétszáz fônyi csoport, az egyesült székelyek 1764. január 5-én Madéfalvára vonultak, 7-én adták volna át instanciájukat (kérvényüket) a bizottságnak, de ez úgy döntött, hogy szétvereti, megfélemlíti az ellenállókat. 1764. január 7-én hajnalban Carato alezredes vezetésével 1350 császári katona körbezárta és két ágyúval lövetni kezdte a falut, majd a katonák a menekülôkre támadtak. Körülbelül 200 embert megöltek, több százat a csíkszeredai Mikó-várba kísértek. Az áldozatok közül 44-et Madéfalva határában temettek el, leginkább háromszékieket. A madéfalvi veszedelem, a Siculicidium, székelyöldöklés nyomán menekülôk áradata indul Moldvába. Az ellenük felmerült vádak miatt 1764 elején Zöld Pétert, Beke István csíkdelnei és Némethi József csíkszentmihályi plébánosokkal együtt "magához rendelte" a püspök Gyulafehérvárra. Otthoni lakásaikat a helybeliek felverték és szétdúlták. A hírre hazaszöknek. Beke István nemsokára visszatért fogságába, Zöld Péter azonban bujdosni kényszerült. Nem tudta feldolgozni híveinek pálfordulását. Kegyelemre nem számíthatott. Lázadásra, felkelésre készült? Indulatainak engedve, bosszúra gondolt? * A Páter Zöld címû könyvecskében olvassuk mindezt, Szôcs János magvas összefoglalójában (Zöld Péter élete és munkássága). A madéfalvi lázadás legendás hírû vezetôjét 1764-ben elfogják, de megszökik, Moldvába menekül. Titkon hazatér, ismét elfogják, társával együtt négyévi várfogságra ítélik, amibôl egy év nehéz, három pedig könnyebb rabság. Büntetésük letöltése után szülôföldjükön többé nem lehettek volna papok. Az ôrök éberségét kijátszva 1765. június 24-én másodszor is megszökik Gyulafehérvárról. Megintcsak Moldvába megy, ott a Lengyelországban székelô "bákói püspök" engedélyével, melyet számára III. Grigore Ghica fejedelem járt ki, a menekült székelyek plébánosa lesz. A csíki és háromszéki menekültek számát 7-8 ezerre becsülik. Nagy lelkierôvel, ügyességgel, erôs fizikummal és jeles szellemi adottságokkal megáldott férfiú volt Zöld Péter. Hozzá foghatót a XVIII. században nemigen ismerünk, állapítja meg életrajzírója. A menekült székelyek mellett lelki gondozásban részesítette a "régen oda költözött" magyarokat is. A jászvásári misszió fônökének kérésére 1767- ben meglátogatja a legkeletibb magyar település, a tatárföldi Csöbörcsök népét, ahol 17 éve nem járt katolikus pap, és lelki vigasztalásban részesíti ôket. Missziós társával, Carisi olasz szerzetessel két héten át újrakereszteltek 2512 embert, meggyóntattak és megáldoztattak 7139 személyt. Zöld Péter 1768-ban kegyelmet kap, számos menekülttársával együtt végre hazatérhet. Ezután 20 éven át csíkdelnei plébános, 1784-ben felcsíki alesperes, 1788-tól Csíkszentimrén, 1795-tôl Csíkrákoson szolgál. Ugyanebben az évben hunyt el, 68 éves korában.

Moldvai tapasztalatairól két nevezetes, majdnem teljesen azonos tartalmú beszámolót írt, mindkettôt latin nyelven. Az elsô Pray Györgyhöz, majd Molnár Jánoshoz került, aki megjelentette a Magyar Ház III. kötetében (1783, Pozsony). Ugyanott és ugyanabban az esztendôben az Ungarisches Magazin is közli a német változatot. Az itt olvasható magyar szöveg Domokos Pál Péter 1931-ben készült fordításának változatlan átvétele. * Zöld Péter Batthyány Ignác erdélyi püspökhöz írt jelentése 1781-ben keletkezett. "Az ebben megfogalmazott gondolatok még határozottabbak, adatai, nagyobbrészt, pontosabbak - állapítja meg Szôcs János. - Többször hangsúlyozza azt a lelki, szellemi nyomort, amelyben a moldvai katolikus magyarok kénytelenek élni, mert idegen papjaik ’nyomorultul és lanyhán szolgálják’ a hívôk közösségét. Nem ismervén a nép nyelvét, lelkét sem tudják megközelíteni. Azt tanácsolja, küldjenek közéjük a magyar és román nyelvet jól ismerô papokat az erdélyi ferencesek közül."

• Erdély püspöke 1787-ben levélben folyamodott a római pápához. Az 1788-ban érkezett válaszból kiderült, hogy a szentatya nem nézi oly kritikus szemmel s nem látja olyan drámainak a moldvai magyarság helyzetét, mint Zöld Péter és Batthyány Ignác. (Pater Zöld. Bibliotheca Moldaviensis. Kétnyelvû kiadás. Editie bilingva.

Hargita Kiadóhivatal Csíkszereda - Editura Harghita Miercurea- Ciuc, 2002. A román fordítás Bartha György és Mihály András munkája.)