Szerkesztő:Bmekjk/próbalap

BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar

A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (KJK) 1951. óta képez okleveles mérnököket. A közlekedésmérnök képzés ekkor indult Szegeden a Közlekedési Műszaki Egyetem megalapításával. Mai státusát a Budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem 1967-ben történt egyesítésekor nyerte el, és ma már, a kor követelményeinek megfelelően, a közlekedés, a szállítás, valamint a közlekedési eszközöket, az anyagmozgató gépeket és az építőipari gépeket gyártó és javító ipar feladatainak ellátására képez okleveles mérnököket.

Képzések

• Járműmérnök – BSc, MSc, duális MSc
• Közlekedésmérnök – BSc, MSc, duális MSc
• Logisztikai mérnök - BSc, MSc, duális MSc
• Autonóm járműirányítási mérnök – angol nyelvű MSc, duális MSc

Kandó Kálmán Doktori Iskola

A Karon folyó oktatás legmagasabb szintjét a Kandó Kálmán Doktori Iskolában folyó doktori (PhD) képzés képviseli, amely a tudományos kutatás mellett az oktatói-kutatói pályára is felkészíti a doktorandusz hallgatókat. A képzés időtartama 4 év, mely szakmai tárgyak hallgatásából, oktatási tevékenységből és önálló tudományos kutatómunkából áll. A kutatás egy témavezető irányításával zajlik, melynek eredményeit a doktorandusz publikációk, majd disszertáció formájában mutatja be.

Tanszékek:

Anyagmozgatási és Logisztikai Rendszerek Tanszék

Gépjárműtechnológia Tanszék

Járműelemek és Jármű-szerkezetanalízis Tanszék

Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék

Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék

Vasúti Járművek, Repülőgépek és Hajók Tanszék

Története

Közlekedési Műszaki Egyetem

A közlekedésmérnök képzés 1951-ben Szegeden indult az Öthalmi laktanya épületében, majd a Vásárhelyi sugárút volt gépkocsizó laktanyájában. Irányító főhatósága a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium volt. Az új Közlekedési Műszaki Egyetem (KME) az eredeti elképzelések szerint széles profilú lett volna, felölelve az út- és vasútépítés eszközeivel és berendezéseivel kapcsolatos valamennyi szakmai ágazatot, továbbá a vasúti-, közúti-, vízi-, és légiközlekedés és járművei területét. Első lépésként a vasútépítési és vasúti üzemeltetési szakok indultak. Az oktatást 16 oktató végezte, akik közül hatan Budapestről jártak Szegedre. Közülük 11 volt főállású, de több óraadó is közreműködött az alaptárgyi és szaktanszékeken, valamint az akkori előírásoknak megfelelő politikai, nyelvi, katonai és testnevelési feladatok ellátására szer­vezett oktatói csoportokban.

Költözés Szolnokra

1952-ben az egyetemet Szolnokra helyezték át, ahol a megyei Bíróság épületében kapott helyet. 1953-ban az Út- és Vasútépítési szakokat leválasztották a KME-ről és Buda­­pestre az Építőipari Műsza­ki Egyetem (ÉME) Építőmérnöki Karára helyezték át. Ezzel egyidejűleg Szolnokon megalakult a gépjármű üzemeltetési szak, és a vasútüzemeltetési szakon belül a vasúti távközlési és biztosító-berendezési ágazat.

Költözés Budapestre

1956 elején megkezdődött a KME Budapestre költöztetése, és be­tagozódása az ÉME és a KME összevonásából létesült Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetembe (ÉKME) annak egyetemi szintű okleveles mérnökképzést adó, Közlekedési Üzem­mérnöki Karaként. Kez­detben az egyetem központi (K) épületében kapott ideiglenes elhelyezést, majd a Hadmérnöki Kar megszűnése után – 1958-tól közel 20 éven át – a Kinizsi utcai volt Református Gimnázium épülete lett a Kar szék­helye.

Budapesti Műszaki Egyetem

1967-ben került sor a BME és az ÉKME egyesítésére, Budapesti Műszaki Egyetem (BME) elnevezéssel. Kialakult a Kar végleges arculata, okleveles közlekedésmérnökök, és a közlekedés céljait szolgáló okleveles gépészmérnökök képzésére (járműgépész és gépesítési szakokon). Az oktató-nevelő és tudományos munka szervezeti kereteit az Aero- és Termotechnika, az Építő és Anyagmozgató Gépek, a Gépelemek, a Gépipari Technológia, a Gépjárművek, a Közleke­désautomatikai, a Közlekedésüzemi, a Közlekedésgazdasági, a Matematika, a Mechanika és a Vasúti Járművek Tanszék képezte. 1979-ben felépült a Sztoczek utcai járműgépész (J) épület, majd 1984-ben a Z épület a Bertalan Lajos utca 2. alatt. Ezáltal a Kar teljes egészében csatlakozott az Műegyetem budai campusához.

A 60-as évek közepétől mind a szakmérnök kép­zés, mind a gazdasági mérnökképzés nagymértékben fejlő­dött a Karon. 15 szakmérnöki szakon és a gazda­sági mérnöki szak  5 ágazatán folyt posztgraduális képzés, és az egyes szakok többszöri beindítására is sor került.

1978-ban megújult a Kar valamennyi szakának tanterve. A köz­lekedési szak hallgatói közlekedésmérnöki diplomával, a járműgépész és a gépesítési szak hallgatói pedig gépészmérnöki diplomával fejezték be tanulmányaikat. Ez a tanterv maradt érvényben 1991-ig.

A járműgépész szakon folyó képzés 1985-től a re­pü­lő­gépész, 1988-tól, pedig a hajóépítő gépész ágazat beindításával bővült. A járműgépész és a gépesítési szak hallgatói számára 1985-től további szaktárgy-csoport választási lehetőség állt fenn, módot adva a járműgyártás és -javítás tárgykör elmélyültebb tanulmányozására. 1976-tól 1990-ig a hajózási és a hajógépész szakokon 3 éves főiskolai szin­tű üzemmérnök kép­zés is folyt.

Strukturális átalakítások

A Kar moduláris tantervét 1991-ben, a Kar alapítása 40 éves jubileumának évében vezették be, melyet a Közlekedési Minisztériummal szoros szakmai együttműködésben, vállalatok és intézmények véleményének messzemenő figyelembevételével alakítottak ki. Az új kari tanterv bevezetése után 2 évvel az Egyetem Tanácsa elfogadta a kredit rendszerű képzés koncepcióját.

A Közlekedésmérnöki Kar a hagyományos járműgépész, városi közlekedési, közlekedési rendszertechnikai és közlekedésbiztonsági műszaki szakértői szakokon túl, a műszaki diagnosztika, a karbantartás, a mérnöki menedzsment és logisztika szakterületén is indított képzéseket.

Fontos mérföldkő volt a Kar életében a nappali doktori képzés beindítása 1993-ban. Ennek tovább fejlesztéséből kialakult a Karon akkreditált „Közlekedéstudományok Doktori Iskola” és a „Járművek és Mobil Gépek Tudománya Doktori Iskola”, ezek adták a hazai közlekedési és járműtechnikai tudományos kutatói és az egyetemi oktatói utánpótlás legfőbb forrását.

A 2005-ben elfogadott felsőoktatási törvény előírásaihoz iga­zodva, 2006 szeptemberétől a Karon is beindult a lineáris kétlépcsős mérnökképzés, a­mely­nek első lépcsőjében a közlekedésmérnöki BSc szakon 3 szakirányon folyt mérnökképzés. A három szakirány kapcsolódott a Kar hagyományos képzési profiljához, nevezetesen a közlekedési folyamatok, a járműtechnika és a logisztika szakterületeihez. 2010 szeptemberében el­indult a járműmérnöki BSc alapszak képzés, majd  2012 szeptemberében a logisztikai mérnöki BSc alapszak képzés is.

A Kar képzési profiljának pontosabb meghatározása érdekében 2011-től a Kar neve Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar-ra változott.

A Kar vezetői:

1951-1952 Dr. Rostásy István, a KME igazgatója

1952-1955 Dr. Turányi István, a KME igazgatója

1955-1957 Dr. Turányi István, a Közlekedési Üzemmérnöki Kar dékánja

1957-1964 Dr. Kádas Kálmán, a Közlekedési Üzemmérnöki Kar dékánja

1964-1967 Dr. Silbersdorff László, a Közlekedési Üzemmérnöki Kar dékánja

1967-1973 Dr. Turányi István, a Közlekedésmérnöki Kar dékánja

1973-1979 Dr. Orosz József, a Közlekedésmérnöki Kar dékánja

1979-1985 Dr. Lévai Zoltán, a Közlekedésmérnöki Kar dékánja

1985-1990 Dr. Michelberger Pál, a Közlekedésmérnöki Kar dékánja

1990-1997 Dr. Zobory István, a Közlekedésmérnöki Kar dékánja

1997-2005 Kövesné Dr. Gilicze Éva, a Közlekedésmérnöki Kar dékánja

2005-2012 Dr. Kulcsár Béla, a Közlekedésmérnöki Kar dékánja

2012-          Dr. Varga István, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar dékánja

Forrás:

http://kozlekedes.bme.hu/

https://www.bme.hu/