Szerkesztő:Djembello/próbalap
Rokon Ilonka Copyright szerkesztés
©º°°º©©º°°º© Rokon Ilonka néni, a falu géniusza ©º°°º©©º°°º© szerkesztés
Mindenkinek van egy Rokon Ilonka nénije, sőt, több is. Ilonka néni persze lehet Gizikém, Ági néni, de
lehet ő Józsi bá vagy Bélám is, a bennünk lakozó Pistikém és Rozikám egyszerre. Ő a mi. A mi kollektív
tudatunk. Közösségünk emlékezete, élő lelkiismerete. Egyszerre hisz bennünk és kritikus. Valójában ő
a polgármesterünk, de még pártba sem kell belépnie. Hisz őt nem választjuk – ő maga választotta ki
magát, azaz ő a kiválasztott, aki vezet bennünket tűzön-vízen át, szó szerint: hol ránk pörköl, hol
leönt bennünket egy vájdlingnyi mosogatólével, hogy szégyelljük magukat. Szégyelljük is magunkat,
vagy épp őt, ha a barátaink előtt virít egy nagyot.
Ilonka nélkül nem voltunk, nem vagyunk és nem is leszünk. Ő a mi hagyományunk. Ahogy a
politikusaink mondják minden egyes ünnepi rendezvényen: ő a jelen, aki a múltból merít, hogy
jövőnket építse. Ilonka néni kábé pont olyan értelmetlen, mint politikusaink és az utóbbi mondat, ám
bugyutasága mögött ott a bölcsesség is. A bölcsesség köve, ami ott van a múlt mélységes múltjának
kútkáváján, aztán jön az a büdös kölök, és belelöki.
Mert mindég a gyerekkel van a baj. Karácsonykor akar diszkóba menni, karácsony este, amikor az a
családé. Amikor összegyűlik a família végre, duruzsol a kályha, asztalon az a sok sült hús, zsírban
úszva. A gyerek meg nem akar húst enni, mert vegán, vagy mi a lópikula. Így nem lesz ember belőle.
Inni is mit iszik? Azt a sok hülyeséget, a szokkot, a kólát meg a dobozos energiát. Bezzeg az apja: ő
már a karácsonyfát sem tudja felállítani, mit lehet tenni, István nap van, sőt általában valakinek a
névnapja van, már délelőtt lecsúszott egy kis anyag. A szent éjjeli mise, na oda se jár nagyon senki,
aki berúgott, az elaludt, aki pedig túlzabálta magát, az meg a tévét bambulja és nem bír fölkelni. A
gyerek meg diszkózna, meg csak a kocsma meg a haverok, a hülyeség. Erre van esze. Az apjától
örökölte Ilonka néni szerint. Ilonkától örökölte, még nála is hülyébb – mondja az apja.
Ilonka néni a család esze, a megmondóember, a kommunikációs éceszgéber, Habony Árpád
kishegyesi inkarnációja, csak neki nem Gucci-táskája van, hanem banyatankja és cekkerje. A párt ökle,
a nőszövetség alfahímje ő. A 20. század gyermeke, de az életét már nem tudja elképzelni a Facebook
nélkül. A veteményeskertet felváltotta a trollkodás és a lájkolás. Harminc éve azért nem volt ideje
semmire, mert dolgozott a szövetkezetben vagy valami gyárban, esetleg a községházán főzte a kávét
vagy írnokoskodott, utána otthon várta a főzés, a mosás, a tyúkok, a gyerekek, az esti tévésorozat.
Ma meg azért nincs ideje semmire, mert a neten lóg, de még a vonalas telefonon is napi egy órán át
tartja a kapcsolatépítés frontját. De nem maradhat le egy posztról sem, amit a falubeliek vagy épp a
távoli rokonok tettek ki. A hozzászólásokhoz okvetetlen hozzászól, csupa nagybetűvel ír, hogy
érzékeltesse: szavainak nagyobb a súlya.
Mindenről tud, de igazából a mindennapi élet szakértője. Magabiztossága határtalan: neki nincsenek
kérdései, kizárólag csak már kész válaszai. A feltett kérdések csupán retorikai alakzatok, poétikai
kakastollak a magyarság bokrétáján. Mondhatni, évezredes tudáskészlet elemei kelnek életre nap
mint nap, tökmindegy, miről van szó. A világ rendje nem borulhat fel, történjék akármi. Amikor a
család Szegedre utazik a Tescóba bevásárolni, ő mondja meg apának, aki kocsit hajt, hogy melyik
sorba álljon be. És persze nem az lesz a gyorsabbik sor, de amikor átérnek, diadalittasan kiált fel: én
megmondtam!
Ilonka néni, hát ő mindig megmondja. Az ősi tapasztalatokat jóslatokkal keveri, és úgy keveri a paklit,
hogy mindig neki legyen igaza, akárcsak a horoszkópnak. Neki a szomszéd kertje sose zöldebb, hiszen
fehéren-feketén látja a világot.
A nyolcvanas években Causescut a Kárpártok géniuszaként kellett ünnepelni. Ma Ilonka néni az, aki e
szerepet viszi. Az egyetemen is taníthatna, akadémiai kutatásokat végezhetne, de ő tudja, az élet
véges, az ördög pedig a részletekben lakik. A mindnyájunkban meglévő ördög, a gonosz ellen küzd a
maga éles nyelvével, és ha a katolikus egyház engedné, pap lenne, mert az igehirdetés az ő igazi
szakmája. Ámen.
De valljuk be, minden hibája ellenére Ilonka nélkül ma elvesznénk a mindennapok mókuskerekében.
Ő falunk, a Közép-Bácska Velencéjének világítótornya, az igazi rokon. Ha megcsörren a vonalas
telefon, már rettegünk, hogy Rokon Ilonka néni az, és megint megmondja a tutit, elmondja hibáinkat,
szörnyülködik, hogy ez meg az már megint mit csinált, mit mondott vagy éppen mit tervez. Hogy
hallottad már?
És mégis, Ilonka néni az a rokon, aki nélkül a család, a társadalom alapegysége, ahogy mondják, már
összeomlott volna, mert a világ szövegből épül fel, olyan szövegekből, amelyeket folyamatosan
ismételni kell, akárcsak a népdalokat és a mocskos, trágár vicceket, amiket le sem szabad írni.
Ezért javaslom hát Ilonka nénit – ha elnöknek nem is -, de a falu díszpolgárának mindenképp. Hisz mi
is egy díszes társaság vagyunk, és azt kapjuk, amit megérdemlünk. A jobbik esetben.
Micimackó György