Szerkesztő:Forrásszerkesztő/próbalap

Kölcsey politikai-történelmi költészetének egyik legjelentősebb alkotása a Himnusz. Vörösmarty Szózata mellett a magyarság emblematikus verse. Erkel Ferenc 1844-ben zenésítette meg, azóta a magyar nemzet himnusza.

Keletkezésének napja 1823. január 22. A vers keletkezéstörténetéhez tartozik – a már említett alkotói korszakváltás mellett – az a társadalmi-politikai helyzet, mely az 1820-as évek elején jellemezte az országot (fokozódó uralkodói önkény, sorozások, rendkívüli adók kivetése stb.). Kölcseyt korábban is foglalkoztatták a politikai, társadalmi kérdések. A Himnusz a hagyományőrző-hagyományteremtő vallásos történelemmagyarázat mellett az aktuális helyzetre vonatkoztatott reflexió, egyfajta lázadó, ellenzéki tiltakozás is.

Nemzeti énekünk így hangzik:

Kölcsey Ferenc: Himnusz A magyar nép zivataros századaiból

Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt!

Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére. S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád hős magzatjai Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein Ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél. Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára, S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt Gyúlt harag kebledben, S elsújtád villámidat Dörgő fellegedben, Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain Ozmán vad népének Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének! Hányszor támadt tenfiad Szép hazám kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé Kard nyúl barlangjában, Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában, Bércre hág és völgybe száll, Bú s kétség mellette, Vérözön lábainál, S lángtenger fölette.

Vár állott, most kőhalom, Kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. S ah, szabadság nem virúl A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvánk hő szeméből!

Szánd meg isten a magyart Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart Tengerén kínjának. Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt!