Szerkesztő:Futballmester/próbalap8
A Bayer 04 Leverkusen egy profi labdarúgóklub a németországi Leverkusen városából, amely 1986 óta szerepel valamelyik UEFA által indított európai kupasorozatban. A klub először az UEFA-kupa 1986–87-es kiírásában vett részt, ahol a második körig jutottak el. A csapat eddigi egyetlen nemzetközi trófeája az 1988-as UEFA-kupa győzelemért járó serleg. Ezen kívül még egy alkalommal szerepeltek valamelyik kupasorozat döntőjében, ahol az UEFA-bajnokok ligája 2001–02-es kiírásának fináléjában 2–1-es vereséget szenvedtek a Real Madrid együttesétől. Ez az idény nemcsak az elbukott döntőről maradt emlékezetes, hanem arról is, hogy további két, hazai sorozatban is alulmaradtak nyertes pozícióból. Emiatt ragadt rájuk a Neverkusen becenév is. A Bayer Leverkusen a 2023–24-es szezonnal bezárólag 29 idény során szerepelt az európai kupákban.
Történelem szerkesztés
1980-as évek: Első mérkőzések Európában szerkesztés
1990-es évek: Bajnokok Ligája-szereplés szerkesztés
2000-es évek: Neverkusen és az elbukott BL-döntő szerkesztés
2010-es évek: Sikertelenség szerkesztés
2020-as évek: A jelenkor szerkesztés
Rekordok szerkesztés
Klub szerkesztés
Játékos szerkesztés
Legtöbb mérkőzés szerkesztés
Legtöbb gól szerkesztés
Vezetőedző szerkesztés
UEFA-együttható szerkesztés
Öt év alatt szerkesztés
Tíz év alatt szerkesztés
Összesített statisztika szerkesztés
Kupasorozat szerint szerkesztés
Ország és ellenfél szerint szerkesztés
Eredmények szezononként szerkesztés
Szezon | Torna | Forduló | Ellenfél | Otthon | Idegenben[* 1] | Össz. | [* 2] | Forrás |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1986–87 | UEFA-kupa | Első forduló | Kalmar FF | 4–1 | 3–0 | 7–1 | [1][2] | |
Második forduló | Dukla Praha | 1–1 | 0–0 | 1–1 (i.g.) | ||||
1987–88 | Első forduló | Austria Wien | 5–1 | 0–0 | 5–1 | [3][4] | ||
Második forduló | Toulouse FC | 1–0 | 1–1 | 2–1 | ||||
Harmadik forduló | Feyenoord | 1–0 | 2–2 | 3–2 | ||||
Negyeddöntő | FC Barcelona | 0–0 | 1–0 | 1–0 | ||||
Elődöntő | Werder Bremen | 1–0 | 0–0 | 1–0 | ||||
Döntő | RCD Espanyol | 3–0 (h.u.) | 0–3 | 3–3 (3–2 t.) |
||||
1988–89 | Első forduló | Os Belenenses | 0–1 | 0–1 | 0–2 | [5][6] | ||
1990–91 | Első forduló | FC Twente | 1–0 | 1–1 (h.u.) | 2–1 | [7][8] | ||
Második forduló | GKS Katowice | 4–0 | 2–1 | 6–1 | ||||
Harmadik forduló | Brøndby IF | 0–0 | 0–3 | 0–3 | ||||
1993–94 | Kupagyőztesek Európa-kupája | Első forduló | Zbrojovka Brno | 2–0 | 3–0 | 5–0 | [9] | |
Második forduló | Panathinaikósz | 1–2 | 4–1 | 5–3 | ||||
Negyeddöntő | SL Benfica | 4–4 | 1–1 | 5–5 (i.g.) | ||||
1994–95 | UEFA-kupa | Első forduló | PSV Eindhoven | 5–4 | 0–0 | 5–4 | [10][11] | |
Második forduló | Honvéd | 5–0 | 2–0 | 7–0 | ||||
Harmadik forduló | GKS Katowice | 4–0 | 4–1 | 8–1 | ||||
Negyeddöntő | FC Nantes | 5–1 | 0–0 | 5–1 | ||||
Elődöntő | Parma[* 3] | 1–2 | 0–3 | 1–5 | ||||
1997–98 | UEFA-bajnokok ligája | Második selejtezőkör | Dinamo Tbiliszi | 6–1 | 0–1 | 6–2 | [12][13] | |
F csoport | Lierse SK | 1–0 | 2–0 | 2. hely | ||||
AS Monaco | 2–2 | 0–4 | ||||||
Sporting CP | 4–1 | 2–0 | ||||||
Negyeddöntő | Real Madrid[* 4] | 1–1 | 0–4 | 1–5 | ||||
1998–99 | UEFA-kupa | Első forduló | Udinese Calcio | 1–0 | 1–1 | 2–1 | [14][15] | |
Második forduló | Rangers FC | 1–2 | 1–1 | 2–3 | ||||
1999–00 | UEFA-bajnokok ligája | A csoport | SS Lazio | 1–1 | 1–1 | 3. hely | [16][17] | |
NK Maribor | 0–0 | 2–0 | ||||||
Dinamo Kijiv | 1–1 | 2–4 | ||||||
UEFA-kupa | Harmadik forduló | Udinese Calcio | 1–2 | 1–0 | 2–2 (i.g.) | [18][19] | ||
2000–01 | UEFA-bajnokok ligája | A csoport | Szpartak Moszkva | 1–0 | 0–2 | 3. hely | [20][21] | |
Sporting CP | 3–2 | 0–0 | ||||||
Real Madrid | 2–3 | 0–5 | ||||||
UEFA-kupa | Harmadik forduló | AÉK | 4–4 | 0–2 | 4–6 | [22][23] | ||
2001–02 | UEFA-bajnokok ligája | Harmadik selejtezőkör | Crvena zvezda | 3–0 | 0–0 | 3–0 | [24][25] | |
F csoport | Olympique Lyonnais | 2–4 | 1–0 | 2. hely | ||||
FC Barcelona | 2–1 | 1–2 | ||||||
Fenerbahçe | 2–1 | 2–1 | ||||||
D csoport | Juventus | 3–1 | 0–4 | 1. hely | ||||
RC Deportivo de La Coruña | 3–0 | 3–1 | ||||||
Arsenal | 1–1 | 1–4 | ||||||
Negyeddöntő | Liverpool | 4–2 | 0–1 | 4–3 | ||||
Elődöntő | Manchester United | 1–1 | 2–2 | 3–3 (i.g.) | ||||
Döntő | Real Madrid | 1–2[* 5] | ||||||
2002–03 | UEFA-bajnokok ligája | F csoport | Olimbiakósz | 2–0 | 2–6 | 2. hely | [26][27] | |
Manchester United | 1–2 | 0–2 | ||||||
Makkabi Haifa | 2–1 | 2–0 | ||||||
A csoport | FC Barcelona | 1–2 | 0–2 | 4. hely | ||||
Internazionale | 0–2 | 2–3 | ||||||
Newcastle United | 1–3 | 1–3 | ||||||
2004–05 | UEFA-bajnokok ligája | B csoport | Real Madrid | 3–0 | 1–1 | 1. hely | [28][29] | |
Dinamo Kijiv | 3–0 | 2–4 | ||||||
AS Roma | 3–1 | 1–1 | ||||||
Nyolcaddöntő | Liverpool | 1–3 | 1–3 | 1–6 | ||||
2005–06 | UEFA-kupa | Első forduló | CSZKA Szofija | 0–1 | 0–1 | 0–2 | [30][31] | |
2006–07 | Első forduló | FC Sion | 3–1 | 0–0 | 3–1 | [32][33] | ||
B csoport | Club Brugge | — | 1–1 | 3. hely | ||||
Tottenham Hotspur | 0–1 | — | ||||||
Dinamo București | — | 1–2 | ||||||
Beşiktaş | 2–1 | — | ||||||
Legjobb 32 | Blackburn Rovers | 3–2 | 0–0 | 3–2 | ||||
Nyolcaddöntő | RC Lens | 3–0 | 1–2 | 4–2 | ||||
Negyedöntő | Osasuna | 0–3 | 0–1 | 0–4 | ||||
2007–08 | Első forduló | UD Leiria | 3–1 | 2–3 | 5–4 |
Megjegyzések
- ↑ Az eredmények a Bayer 04 Leverkusen szempontjából értendőek.
- ↑ Fordulóból vagy csoportból továbbjutott ( ) vagy kiesett ( ).
- ↑ A Parma a sorozat végső győztese.
- ↑ A Real Madrid CF a sorozat végső győztese.
- ↑ A mérkőzés semleges helyszínen, a skóciai Hampden Parkban került megrendezésre.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ 1986–87 UEFA Cup – Matches (angol nyelven). UEFA. (Hozzáférés: 2024. május 3.)
- ↑ European Competitions 1986-87. www.rsssf.org. (Hozzáférés: 2024. május 3.)
- ↑ 1987–88 UEFA Cup – Matches (angol nyelven). UEFA. (Hozzáférés: 2024. május 3.)
- ↑ European Competitions 1987-88. www.rsssf.org. (Hozzáférés: 2024. május 3.)
- ↑ 1988–89 UEFA Cup – Matches (angol nyelven). UEFA. (Hozzáférés: 2024. május 3.)
- ↑ European Competitions 1988-89. www.rsssf.org. (Hozzáférés: 2024. május 3.)
- ↑ UEFA Cup 1990–91 – Matches. (Hozzáférés: 2024. május 3.)
- ↑ European Competitions 1990-91. www.rsssf.org. (Hozzáférés: 2024. május 3.)
- ↑ European Competitions 1993-94. www.rsssf.org. (Hozzáférés: 2024. május 3.)
- ↑ 1994–95 UEFA Cup – Matches (angol nyelven). UEFA. (Hozzáférés: 2024. május 3.)
- ↑ European Competitions 1994-95. www.rsssf.org. (Hozzáférés: 2024. május 3.)
- ↑ 1997–98 UEFA Champions League – Matches (angol nyelven). UEFA. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ European Competitions 1997-98. www.rsssf.org. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ 1988–89 UEFA Cup – Matches (angol nyelven). UEFA. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ UEFA Champions League, Cup Winners Cup, UEFA Cup 1998-99. www.rsssf.org. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ 1999–2000 UEFA Champions League – Matches (angol nyelven). UEFA. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ UEFA Champions League, UEFA Cup 1999-2000. www.rsssf.org. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ 1999–2000 UEFA Cup – Matches (angol nyelven). UEFA. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ UEFA Champions League, UEFA Cup 1999-2000. www.rsssf.org. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ 2000–01 UEFA Champions League – Matches (angol nyelven). UEFA. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ UEFA Champions League, UEFA Cup 2000-01. www.rsssf.org. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ 2000–01 UEFA Cup – Matches (angol nyelven). UEFA. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ UEFA Champions League, UEFA Cup 2000-01. www.rsssf.org. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ 2001–02 UEFA Champions League – Matches (angol nyelven). UEFA. (Hozzáférés: 2024. május 6.)
- ↑ UEFA Champions League, UEFA Cup 2001-02. www.rsssf.org. (Hozzáférés: 2024. május 6.)
- ↑ 2002–03 UEFA Champions League – Matches (angol nyelven). UEFA. (Hozzáférés: 2024. május 6.)
- ↑ UEFA Champions League, UEFA Cup 2002-03. www.rsssf.org. (Hozzáférés: 2024. május 6.)
- ↑ 2004–05 UEFA Champions League – Matches (angol nyelven). UEFA. (Hozzáférés: 2024. május 6.)
- ↑ UEFA Champions League, UEFA Cup 2004-05. www.rsssf.org. (Hozzáférés: 2024. május 6.)
- ↑ 2005–06 UEFA Cup – Matches (angol nyelven). UEFA. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
- ↑ UEFA Champions League, UEFA Cup 2005-06. www.rsssf.org. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
- ↑ 2006–07 UEFA Cup – Matches (angol nyelven). UEFA. (Hozzáférés: 2024. május 8.)
- ↑ UEFA Champions League, UEFA Cup 2006-07. www.rsssf.org. (Hozzáférés: 2024. május 8.)