Szerkesztő:Gyukics Péter hidfotos/piszkozat

ÚjságcikkSzerkesztés

Fotóművészet 2011. 3. szám, 110. oldal, „Könyvespolc" rovat

(Illusztrációk: a könyvborító, és a Margit híd légifotója)

……………………………..

Gyukics Péter nem kevesebbet, mint a teljességet tűzte ki célul, és ez heroikus vállalkozás. Szegény Tomori Endre mondta egyszer, és ez szállóigeként gyakran eszembe jut: ahol víz van, ott kép is van. De a dolog korántsem ilyen egyszerű. Valamiből az összes, az könnyen tud favágássá válni. Ha az ember megadja a módját, akkor minden, ez esetben például híd az előzőtől különböző lecke nézőpontban, világításban, kompozícióban, ötletben. Az egységesség és a különbözőség harmóniáját megteremteni olyan feladat, amibe gyakran beletörik jó nevű fotográfusok bicskája is. És mivel itt nemcsak örömfényképezésről van szó, a hídnak jól is kell látszani, szerkezetét, műszaki sajátosságait értelmesen megmutatva. ………………………………

Gyukics Péter könyve hasonlóan izgalmas utazás. Képes album lévén, a vízállásjelentésnél kevesebbet hagy a fantáziára, cserébe gazdagon önti a látványt. Ismét egy jó példa a verbalitás-vizualitás egymástól eltérő lehetőségeire: jóllehet minden kép (értsd: híd) mellett adatok sora, és soknál egyéb tudnivalók is olvashatók, ez a bőséges információ eltörpül a képekről leolvasható érdekességek özöne mellett. Ez persze a fotóst is dicséri, aki a képeket az egzakt információkon túl hangulattal, érzelemmel, vagyis tehetséggel töltötte meg. Ezt a könyvet nem elég könyvesboltban átlapozni, könyvtárból kivenni. A Duna hídjait nem kiolvassa az ember, hanem előveszi, keresgél, böngészik benne, hangulata szerint gondolatban átsétál egyik vagy másik hídon, vagy csak elüldögél a víz partján, mielőtt visszatérne a realitások világába, lapátolni a havi fixért.

Tímár Péter (főszerkesztő)

______________________________________

2011. május: "Stahlbau" c. német szaklap 2011. 5. számában, 323. oldalán közöl a könyvről féloldalas recenziót.

„Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?” Így lehetne – a Grimm testvérek ismert meséje után szabadon - megkérdezni, melyik a legszebb nyolc ország 295 Duna-hídja között.

Talán Finsterwalder Gänstorbrückéje Ulmban? Vagy Schlaich, Bergermann & Partner elegánsan lendületes Glacisbrückéje Ingolstadtban? Vagy a legöregebb a legszebb, nevezetesen a Steinerne Brücke Regensburgban? Mi lenne, ha a linzi VOEST-híd nyerné a szépségversenyt, vagy a tiszta rácsos szerkezet Tullnban, melyet 2009-ben helyeztek üzembe? Ingadozhatna Paris ítélete Alfred Pauser bécsi Donaustadtbrückéje, a pozsonyi Apollo híd, vagy a budapesti hídegyüttes között, mely utóbbinak koronája a Szabadság híd? Mi lenne Nikola Hajdin újvidéki Szabadság hídjával, vagy végül Angel Saligny vasúti hídjával a romániai Csernavodában?

Nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni. A szóban forgó hidas könyv segít ebben: Gyukics Péter művészi fotóival, dr. Tóth Ernő, dr. Kordos László és Reich Gyula magyarázó szövegeivel, melyeket dr. Träger Herbert fordított magyarról németre, a németajkú olvasó varázslatos utazást tehet a forrástól a deltatorkolatig, miközben lapozgatva elmélyed ebben a szép albumban és keresi a számára legszebbet. Így értelmével feltárhat egy régi európai kultúrkört. A könyv betű szerint Gyukics Péter hídfényképeinek kedvességéből és érdemeiből él, melyeknek jelentős része költői rangra tarthat igényt. Az ismertetett hídkönyv nem csak valóban méltó hozzájárulás a magyar EU-elnökség évében, hanem rámutat arra, hogy a sokat szidott európai egység gondolata önmagában rejtőzik.

Karl Eugen Kurrer főszerkesztő

______________________________________

OCTOGON 2011. 2-3. szám, 75. oldal www.octogon.hu

„Szeretem Budapestet” BOJÁR IVÁN ANDRÁS (főszerkesztő) rovata: Budapest könyvek

AMI ÖSSZEKÖT (Illusztráció: a könyvborító)

Pár évente újabb könyv érkezik. A borítókon rendszerint víz és egy híd látható. Most éppen a Duna valamely hídja, távoli vasszerkezet messze elnyúló hegyvonulat előtt, tájba simulva. Mint a XIX. század tudós hősei, Gyukics Péter fotós pozitivista igyekezettel veszi számba és regisztrálja a bennünket környező világ hídjait: a Tiszáét, Magyarországét és a Dunáét. ………………………………………………………………………

Alapkönyv. Nem csak hidászoknak. Most, amikor lassanként - részben a Duna-stratégia politikai statementekké üresedett szólamaitól - kitágul a szellemi horizontunk, s elhisszük, hogy a Duna menti népek élete évszázadok óta egymásrautaltságban telt, s telik majd a későbbiekben is: nagy segítség, ha tárgy és élményszerűen járhatjuk be a közös nagy folyam völgyeit. A hidak érdekesek, de beszédesek az adatok is, hogy hol mennyi híd, hány kerékpáros híd sorakozik a víz fölött, mert hát az szembetűnő, hogy a Németországtól Romániáig vezető úton egyre csak fogy a nagy alkotásokhoz szükséges kollektív erő és a pénz. Kitűnik persze az is, hogy Budapest tényleg nem átlagosan gyönyörű szakasza a víznek, hanem valami egészen ritka örökség hullott az ölünkbe, de az említett képességek hiánya sokszor bénultnak mutat bennünket is. Pedig vannak, akik a helyükön állnak. Mint Gyukics Péter is, aki szenvedéllyel és módszeresen végzi a munkáját. Nem rajta múlik, ha itt a jövőbe vetett reményekkel együtt úszik el a sodrással az örök dinnyehéj.

BIA 5/5-ös minősítés