Szerkesztő:KAIRSESV/Növénytársítás

A növénytársítás egy növénytermesztési módszer, melynek lényege, hogy a növények úgy kerülnek elültetése, hogy az így kialakított vegyeskultúra a lehető legoptimálisabb legyen a befektetett erőforrások és a terméshozam arányában. A növénytársítás alapja, hogy azok a fajok, amelyek egymás fejlődését valamilyen módon segítik, egymás mellé kerülnek, míg azok, amelyek egymást hátráltatják, minél messzebb legyenek egymástól. A növénytársítás szűkebb értelemben egy adott időpont állapotát tükrözi, tágabb értelemben pedig hozzá tartozik a vetésforgó és a növényváltás módszere is, amely értelmében az adott területen már vagy még meg nem található növények hatásával is számol.

Vetésforgó szerkesztés

A vetésforgó egy példája. Az itt látható vetésforgóban négyféle növény található balról jobbra: burgonya, zab, borsó, rozs. A 18. században kialakított klasszikus ún. norfolki vetésforgó elemei: cukorrépa, tavaszi árpa, nitrogénkötő pillangós kultúra (vörös here, lucerna), őszi búza.

A vetésforgó tulajdonképpen a talaj termőképességének megőrzésére vagy megújítására kialakított módszer, amely eszközei a különböző növényfajok. A vetésforgóban a fajok úgy követik egymást, hogy a talaj tápanyagértéke visszatöltődjön, és evvel elkerüljük az ún. talajuntságot, vagyis az az állapot, amikor egy vagy több tápanyagcsoport kiveszik a talajból, és ezért az ott lévő növények fejlődése megakad vagy lehetetlenné válik.

A talaj kihasználása alapján a növényeket három csoportba szokás sorolni:

talajzsaroló növények: amelyek maximálisan kihasználják a talaj tápanyagkészletét, például a káposztafélék;
talajkímélő növények: amelyek fejlődésük mellett jelentős tápanyagmennyiséget visszajuttatnak a talajba, például a salátafélék;
talajjavító növények: amelyek több tápanyagot adnak a talajnak, mint amennyit kivesznek, például a hüvelyesek.

A vetésforgóban talajzsaroló növények nem követhetik egymást, feltétlenül szükséges előbb a talaj feljavítása. De a talajkímélő növények között is ügyelni kell arra, hogy ne ugyanahhoz a családhoz tartozó fajok jöjjenek egymás után, mivel ezek ugyanazokat a tápanyagokat veszik fel.

A vetésforgó időtartama háromféle lehet:

rövid vetésforgó: 2-4 év után kerülnek vissza a növények a helyükre, ebben az esetben nagyobb az esélye gombás betegségek kialakulására;
középhosszú vetésforgó: 5-8 év alatt ér körbe a vetésforgó, általában a zöldséges kertben ez megfelelő;
hosszú vetésforgó: a forgási idő 10 év is lehet, ezt a típust inkább a szántóföldeken alkalmazzák, ahol gyakoriak a monokultúrák.

Növényváltás szerkesztés

„A növényváltás alatt egy területen az évről-évre kialakított növényi sorrendet értjük.”^[1] Tehát az egy éven belül egymást követő növények váltakozása a növényváltás, tulajdonképpen az egy éven belül megvalósuló vetésforgó. Legfőbb okai az egyes növények eltérő tenyészideje és az eltérő hőmérsékletigény.

A növények tenyészideje alatt azt az időintervallumot értjük, amely idő szükséges az értékes részek kifejlődéshez vagy megéréséhez. Ez alapján a növényeket négy csoportba oszthatjuk:

rövid tenyészidejű növények: elsősorban olyan növények, amelyeknek a levelét szedik: különböző salátafélék és káposztafélék közé tartozó levélzöldségek, amelyek tenyészideje 5-10 hét;
közepes tenyészidejű növények: ezeknek szintén levelét szedjük, de a levelek kifejlődéshez több időre van szükség, ezek főleg nagy- és keménylevelű káposztafélék, ezek tenyészideje 10-15 hét;
középhosszú tenyészidejű növények: ide elsősorban gyökérzöldségek (répa, cékla, zeller), gumós növények (burgonya) és néhány hüvelyes tartozik, ezek tenyészideje 15-20 hét;
hosszú tenyészidejű növények: olyan növények, amelyek termését fogyasztjuk, úgy is mint tökfélék, ehető termésű burgonyafélék (paradicsom, paprika), gabonanövények és kukorica, valamint különböző hagymafajták, ezek tenyészideje 20 hét fölött van.

Minden növénynek van egy úgynevezett optimális hőmérsékleti igénye, ez a szám azt mondja meg, hogy mi az optimális hőmérséklet a vegetatív és reproduktív fázisban fényszegény időben.^[2] A növények az optimális hőfoktól legfeljebb ±7°C eltérést viselnek el károsodás nélkül, ennél nagyobb eltérés már károsodást okoz. Az optimális hőmérséklet alapján a növények öt csoportba sorolhatók:

optimuma: 13 °C: káposztafélék, retek, torma;
optimuma: 16 °C: sárgarépa, petrezselyem, pasztinák, cikória, borsó, fejes saláta, paraj, rebarbara, sóska, egyes hagymák;
optimuma: 19 °C: cékla, vöröshagyma, fokhagyma, zeller, spárga;
optimuma: 22 °C: paradicsom, padlizsán, sütőtök, bab, kukorica;
optimuma: 25 °C: dinnyefélék, uborka, spárgatök, paprika.

A tenyészidő és a hőmérsékleti igény miatt a vetésben megkülönböztetjük vetési csoportokat, általában hármat:

elővetemény: olyan növények tartoznak ide, amelyek korán vethetők, esetleg még fagytűrők is, tenyészidejük pedig rövid, a talajt pedig nem károsítják, sőt, akár még javítják is; elsősorban salátafélék, libatopfélék és bizonyos káposztafélék tartoznak ide; az előveteménynél fontos szempont, hogy betakarítható legyen, mire a fővetemény kikerül;
fővetemény: a főveteménybe közepes, középhosszú és hosszú tenyészidejű növények kerülnek, amikor a hőmérséklet már engedi;
másodvetemény: a folyamatos betakarítás után szabadon maradt területeket gyakran másodveteménnyel vetik be, a másodveteménybe olyan növények kerülhetnek, amelyek jól bírják az esetleges hőingadozást; késői másodveteménybe gyakran vetnek olyan növényeket is, amelyek feladata csupán a talajtakarás, ezért a növényeket télen hagyják megfagyni, tavasszal pedig bedolgozzák a talajba, evvel javítva a talaj minőségét és állagát.

A növénytársítás, a vetésforgó és a növényváltás közös elvei szerkesztés

1. Ugyanahhoz a családhoz tartozó növényeket ne ültessük egymás mellé vagy egymás után, mivel ezek ugyanazokat a tápanyagokat veszik fel a talajból és ugyanazokra a kártevőkre érzékenyek.

Bővebben: Kártevőriasztó növények

Érintett növények	Kártevő	Elriasztó növények
Gyümölcsfák	A hangyák kártétele a kertben főleg a levéltetvekkel való társulásukból adódik. A levéltetvek emésztési melléktermékként mézharmatot termelnek, amelyet a hangyák szívesen lenyalogatnak. A hangyák a levéltetveket új helyekre is betelepítik, és megvédik őket a természetes ellenségeiktől, mint például katicabogaraktól és a darazsaktól. A hangyák másik kártétele, ha a friss hajtásokat megeszik, illetve a virágokon lévő megjelenésükkel zavarják a beporzó rovarokat. A hangyáknak ugyanakkor jótékony hatása is van, ugyanis számtalan káros rovart fogyaszt.	Csombormenta Fodormenta Gilisztaűző varádics Levendula Madársaláta
	A levéltetvek (Aphidoidea) „a virágokat, a hajtáscsúcsokat és a friss leveleket támadják meg, majd szívogatják a növényi nedveket, amitől a levelek foltosodni és torzulni kezdenek. A tetvek mézharmatot választanak ki, ami vonzza a hangyákat, és elősegíti a gombabetegség és a korompenész kialakulását, a tetvek pedig veszélyes növényi vírusokat terjesztenek.” ^[3]	Ánizs Banán Borsikafű Csalán Csombormenta Dohány Fodormenta Fokhagyma Gilisztaűző varádics Gólyaorr Kamilla Koriander Levendula Metélőhagyma Petúnia Sarkantyúka Turbolya
Spárga	Közönséges spárgabogár (Crioceris asparagi) esetében: „A lárva okozza a legnagyobb gondot, ami az összes zöld részét a spárgának megrágja, ezzel csökkent, vagy teljesen meg is gátolja a növény fotoszintézisét.”^[4]	Paradicsom
Káposztafélék (Brassicaceae), több konyhakerti (fejes káposzta, kelkáposzta, karalábé, retek, karfiol, brokkoli, bimbós kel, kínai kel, bordás kel, leves kel), illetve takarmánynövény (takarmánykáposzta, takarmányretek) mellett ebbe a családba tartozik a repce, számos gyógy- és fűszernövény (például a mustár, a torma, a kerti zsázsa) és több ismert gyom is.	A gyökerek károsítása révén a tavaszi káposztalégy (Phorbia brassicae) már röviddel a kiültetés után a fiatal növények egy részének pusztulását okozhatja. A gyökerek károsítása révén a tavaszi káposztalégy (Phorbia brassicae) már röviddel a kiültetés után a fiatal növények egy részének pusztulását okozhatja. ... A levélkártevők közül a szikleveles korban megjelenő keresztesvirágúak földibolhái (Phyllotreta spp.) a palántázott és a helyre vetett káposztaféléket egyaránt károsítják. ... A szúró-szívó szájszervű levélkártevők közül a káposzta-levéltetű (Brevicorine brassicae) a legjelentősebb faj. ... A káposztalepke (Pieris brassicae) és a káposzta-bagolylepke (Mamestra brassicae) a leveleket lyuggatja, karéjozza. A káposzta-bagolylepke lárvája a káposztafejet alkotó leveleket átrágva behatol a fej belsejébe is.^[5]	Bársonyvirág Fokhagyma Hagyma Illatos macskamenta Izsóp Kakukkfű Kapor Kender Körömvirág Menta Muskátli Paradicsom Retek Rozmaring Sarkantyúka Üröm Zeller Zsálya
Burgonyafélék (Solanaceae)	„A burgonyabogár [(Leptinotarsa decemlineata)] tipikus oligofág [meghatározott növényfajokhoz vagy szűkebb csoporthoz kötött] kártevő: valamennyi tápnövénye a burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozik. A termesztett Solanaceae növények közül a burgonya és a tojásgyümölcs [padlizsán] tekinthető teljes értékű tápnövényének. A paradicsomon főleg a bogarak, paprikán legfeljebb az idősebb lárvák kártételével kell számolni. Mind a lárvák, mind a bogarak károsítanak” ^[6]	Árvacsalán Bab Hagyma Kapor Len Lóhere
Bükkfafélék (Fagaceae), Szappanfafélék (Sapindaceae), Fűzfafélék (Salicaceae), Rózsafélék (Rosaceae)	Májusi cserebogár (Melolontha melolontha): „az imágók a lombos erdei fák (cser, tölgy, vadgesztenye, nyár), a gyümölcsfák közül főként a csonthéjasok, továbbá a málna és a szőlő leveleit fogyasztják. A lárvák a szabadföldi, a kertészeti, a gyümölcs és az erdészeti növények föld alatti részének rágásával okoznak kárt. Ezek közül is a szamóca és a saláta a kedvenc tápnövényük.”^[7]	Fokhagyma Gilisztaűző varádics Muskátli Ruta
Burgonyafélék (Solanaceae), Tökfélék (Cucurbitaceae)	A takácsatka (Tetranychus urticae) a pókszabásúak (Arachnida) közé tartozik, tehát nem rovar. „Ennek a szabad szemmel alig látható kis kártevőnek több száz kultúrnövény és gyom tartozik a gazdanövénykörébe, a zöldségfélék közül mindenekelőtt az uborkát, a cukkinit, a görögdinnyét, a padlizsánt, a paprikát, a zellert, a babot és a paradicsomot károsítja.” ^[8] A takácsatka a leveleket és és a gumókat károsítja, kiszívja belőlük a tápanyagot, ráadásul a sérüléseknél a növény sok nedvességet veszít, a levelek elsárgulnak, nem képesek a fotoszintetizálásra, a növény visszamarad a fejlődésben.	Hagyma Rebarbara

2. Talajzsaroló növényt talajkímélő vagy talajjavító növény kövesse.

3. A gyomosító vagy gyomnevelő növényeket követő szakaszba gyomfojtó vagy gyomirtó fajokat helyezzünk.
A gyomhoz való viszony alapján négy csoportot állapíthatunk meg:^[9]

gyomirtó növények: amelyek termesztésével a gyomokat is irtjuk (pl. paradicsom, burgonya, paprika, csemegekukorica stb.);
gyomfojtók: amelyek sűrű állásuk vagy nagy levélzetük miatt nem engedik a gyomok kifejlődését (pl. fejes káposzta, tök);
gyomnevelők: amelyek lassú csírázásuk, csekély talajtakarásuk következtében nem képesek megakadályozni a gyomok kelését és elszaporodását (pl. sárgarépa, vöröshagyma, petrezselyem stb.);
gyomosítók: olyan fajokat sorolunk, amelyek elszórt és újra kelő magjuk, a talajba maradt gyökerük miatt még a következő évben is nagy számban kikelnek(pl. rebarbara, torma, napraforgó).

4. Rendezzük össze azokat a növényeket, amelyek vetési ideje, tenyészideje és betakarítása, magassága és igényelt területe hasonló, az így kialakult sorok vagy ágyások kezelése könnyebb.

5. A különböző mélységbe lenyúló gyökerű növények váltsák egymást. "A mélyen gyökerező növények a mélyből szívják magukba a tápanyagot. Amikor az ilyen növényeket levágjuk, vagy a levelei lehullnak, akkor a tápanyagok a talaj tetejére kerülnek. A növény mulccsá változik, és amikor lebomlik, táplálja a sekélyen gyökerező növényeket. Az ilyen mélyen gyökerező növényeknek az a másik előnyük, hogy át tudnak törni a talaj keményebb és agyagos rétegein, és képesek javítani a mélyebben levő talajréteg minőségét, amit a zöldségek nem tudnának áttörni."^[10] A különböző gyökérmélységű növények váltakozása nemcsak a vetésforgóban hasznos, a rövid tenyészidejű növények jellemzően kisebb gyökérzettel rendelkeznek, ezért ezeket szívesen ültetik ún. köztesként két fősor közé, a sekélyen gyökerező köztesek felszedése nem okoz kárt a környező növények gyökérzetében. Az egyik legkedveltebb köztes a hagyma, amelynek gyökere egész közel van a felszínhez.

A növények egymásra gyakorolt hatása szerkesztés

Kémiai hatás szerkesztés

A növények a talaj felett jellemzően illóolajaikkal kommunikálnak. A növény-növény kapcsolatban jellemző figyelmezető hatás érvényesül, ha az adott élőhely egyik növényét valamilyen élőlény megtámadja, az adott növény figyelmezető anyagokat bocsát ki a levegőbe, így a többi növény már az előtt meg tudja kezdeni a felkészülést, mielőtt őt magát is károsodás érné. Ez a fajta kommunikáció közvetlennek tekinthető, mivel növények között megy végbe.

A talajszint alatt a növények a földalatti részeik által termelt anyagokkal, illetve a talajra került elhalt részeikkel gyakorolnak hatást egymásra. Az azonos helyen élő növények egymással szembeni kémiai gátló mechanizmusát allelopátiának (allelo- ’egymás’ + -pátia ’szenvedés’) nevezik. A növények képesek más növények csírázásának, növekedésének, termésének és érésének gátlására.

Mechanikus hatás szerkesztés

A felszín feletti mechanikus hatás vonatkozhat a napfény és ezáltal a hő, valamint a csapadék mennyiségére. A gyorsabban növő és a nagyobb növények leárnyékolják kisebb termetű társaikat, evvel segíthetik vagy gátolhatják azok fejlődését. A földön elterülő növények felfogják a csapadék nagy részét, ugyanakkor meg is gátolják a már nedves talaj kiszáradását.

A talajszint alatt a gyökerek fejlődésükkel megbontják, porítják a talajt, evvel lehetővé teszik más növények gyorsabb gyökérnövekedését és hatékonyabb tápanyagfelszívását.

Biológiai hatás szerkesztés

A növények biológiai egymásra hatása egy nem növényi élőlény általi közvetett befolyás.

A talajszint felett az állati beporzású növények vonzzák (attraktáns hatás) a megfelelő fajt, így biztosítva a szaporodást.

A talajszint alatt a növények különböző hasznos élőlényeket csábítanak magukhoz, például a földigilisztát. A legújabb kutatások pedig arra is fényt derítettek, hogy a növények gyökérzete között olyan gombahálózatok jönnek létre: „a fotoszintetizáló növények gyökerzete és a gombák közötti szimbiotikus, mindkét fél számára hasznos – a gombának szénhidrátokat, a növénynek a tápanyag- és vízfelvételt hatékonyabbá tevő – kapcsolatrendszer miatt a gombafonalak a felszín alatt kiterjedt hálózatokat alkotnak. Ez pedig tápanyagszállító összeköttetést biztosít egy egész növénytársulás minden egyes tagja között.”^[11]

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

[1] A növényváltás a szántóföldi zöldségtermesztésben

[2] Zöldségtermesztők kézikönyve: A hőmérséklet szerepe

[3] ttps://www.csalan.hu/otletek/biokerti-tippek/leveltetvek Levéltetvek]

[4] Mit tehetünk a közönséges spárgabogár ellen?

[5] Növényvédelem: A káposztafélék kártevői

[6] Növényvédelem: A burgonya kártevői

[7] Növényvédelem: A kukorica kártevői

[8] Takácsatkák elleni védekezés kertészeti kultúrákban

[9] Vetésforgók a zöldségtermesztésben

[10] Permakultúrában használatos növények

[11] Miről beszélgetnek egymással a növények?

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

[6]

[7]

[8]

[9]

[10]

[11]