Szerkesztő:Neomann/piszkozat

A pedagógus neveléssel és tanítással foglalkozó személy, tanító és nevelő. Maga a szó a görög paidagogoszból származik, jelentése: gyermekvezető. A pedagógusnak a tanításon és nevelésen kívül sok más egyéb feladatnak is meg kell felelnie, szerepköre rendkívül komplexnek tekinthető. Ide tartozik a kollégáknak, diákoknak, illetve a szülőknek való megfelelés, amelyek sokszor ellentétbe is kerülhetnek egymással. A pedagógusnak egyaránt van hatalma, de egyben kiszolgáltatott is.

Történeti áttekintés, ki tekinthető pedagógusnak a különböző korokban és mi a feladatuk?

Ókor

Mezopotámia

Kr.e. II-I. évezredben kialakult egy független szabad értelmiségi réteg, akik a tábla házának a tanárai voltak és oktatással foglalkoztak. Az oktatás mellett a neveléssel is foglalkoztak, ami abban nyilvánult meg, hogy fegyelmezés esetében különféle testi fenyítéseket alkalmaztak.

Egyiptom

Magánnevelők tanították a gyermekeket, intézményesült formában megjelent az írnokképző iskola. A tanítást vállaló írnokok utánzás, gyakoroltatás módszereivel adták át a tudást.

India

Kasztok alapján szerveződött a tanítás, 4-5 hónapot eltöltöttek a tanító házában. Testi fenyítés nem volt, helyette éheztetés, hideg vízben fürdés, tudástól való eltiltás. Buddhizmus megjelenése után buddhista papok vették át a tanítást.

Kína

A falvakban vándortanítók magániskolákban oktattak, a városokban a kormány létesített ilyen intézményeket. Az oktatás ingyenes volt. Alapiskolába 5-től 10 éves korig jártak a fiúgyermekek, befejezésekor pedig vizsgát tettek. A tehetősebb családok leányait magántanítók oktatták.

Spárta

Táborok, ahol paidanomosznak (gyermekfelügyelõ) nevezték az oktatót. Itt közös nevelésben részesültek. Csoportokba osztották őket, s vezetőikké a legértelmesebb és legbátrabb fiúkat tették.

Athén

Mai pedagógus szavunk innen származik, paidagogosz. A paidagogosz a görögöknél az a rabszolga volt, aki elkísérte a gyermeket az iskolába, illetve mivel ő maga műveltebb volt az átlag rabszolgánál, ezért az otthoni tanulásban is segítette a gyermekeket. Gyakori volt, hogy a tanítás átadása mellett az erkölcsi nevelésben is segédkezett, tanító és nevelő szerepe is volt egyben. Athénnál már a korai időszakban is megjelent az oktatásnak az intézményesült formái és ennek megfelelően minden intézményhez a megfelelő pedagógus. A legjobban a hellenisztikus korszakban teljesedett ki az oktatási intézmény és ebből adódóan ezt a korszakot érdemesebb részletesebben megvizsgálni.

hellenisztikus nevelés

Elemi oktatás színtere didaszkaleion. Itt tanított az iskolamester: a grammatisztész vagy didaszkalosz. Munkájáért fizetséget kapott, ami miatt igen kevésre becsülték a kor mentalitása miatt. Fizetését a tanítványainak számától függött, minél többen voltak, annál nagyobb volt a fizetsége. Szinte bárki lehetett grammatisztész, illetve didaszkalosz. Egyedül csak az alapvető ismereteket kellett tudnia, számolás, olvasás és írás. A középfokú oktatás a grammatikai iskolában a grammatikosz ('irodalomtanár') vezetésével folyt. Itt megkezdődött a klasszikus írók és költők műveinek elemzése.

Szókratész

Neveléstörténet szempontjából nagyon fontos pedagógiai módszert alkalmazott az un. bábáskodás módszerét, ami egyfajta induktív eljárások sorozata volt. A heurisztikus módszer alkalmazásával a beszélgetés során a konkrétumból kiindulva, mesterien megfogalmazott kérdések sorozatán át jutott el az általános igazságokig.

Róma

Kr.e. 300-146-os időszakban intézményesül az oktatás, ami hasonló a görögökéhez. A tanítók használnak testi fenyítést, segítenek a tanulásban különféle módszerekkel, sok eltérés nincs.

Quintillianus

A római pedagógiai elmélet és gyakorlat legkiemelkedőbb egyénisége Marcus Fabius Quintilianus volt (35-tôl a század végéig). Retorikai iskolában oktatott, a császári udvarban működött nevelőként, majd - két évtizedes tanítás után - visszavonult. Ezután írta meg a "Szónoki képzés tizenkét könyve" (Institutionis oratoriae libri duodecim) című nagyszabású művét. Művében kitér a nevelők és pedagógusok feladatára is részletesen. Fontosnak tartja, hogy a dajkák, anyák és nevelők műveltek legyenek, helyesen tudjanak beszélni és erre tanítsák meg gyermekeiket is. A tanítónak feltétlenül meg kell figyelnie a gyermeket és a veleszületett sajátosságait is, hogy majd ezekhez tudja alkalmazni a módszereit. Mindenekelőtt az emlékezőtehetség felismerése és fejlesztésére kell figyelnie, miközben kihasználhatja a gyermek meglevő utánzási hajlamát, tanulékony természetét. Ezenkívül Quintillianus határozottan fellép a testi fenyítés ellen.

Korai kereszténység időszaka, Szent Ágoston gondolatai

Szent Ágoston fontos pedagógiai elméleteket fogalmazott meg, illetve a pedagógus feladatát is meghatározta, aminek a középkorban is fontos szerepe volt. A tanításnál fontos, hogy alkalmazkodjék a jelöltek értelmi és érzelmi fejlettségéhez. A rendszeres oktatást előzze meg az érzelmek, mindenekelőtt az Isten iránti szeretet felkeltése. A pedagógusnak nemcsak tanítania kell a gyermeket, hanem szeretnie is, ugyan a gyermek eredendően rossz, de a pedagógus segíthet abban, hogy a helyes irányba terelje tanítványait.

Középkor

Klerikus műveltség

A klerikus műveltség elterjed ebben az időszakban. Új iskolatípusok jönnek létre: Plébániai iskolákban a plébánia papjai tanítottak. Az ifjúságot maguk köré gyűjtötték, liturgikus könyvek olvasására tanították őket és gregorián énekekre. Székesegyházi iskolákban az egyház jogainak és érdekeinek védelméért a székesegyházi-káptalani iskolákat magasabb képesítésű tanárokkal, tudós férfiakkal igyekeztek megerősíteni. Ekkor, az ezredforduló táján kristályosodott ki a klerikus műveltség két egymásra épülő rétege.

Városi polgárság iskolái

A városi plébániai iskolák oktatója, az iskolarektor (rector scholae, magister scholae) volt. Többnyire egymaguk látták el valamennyi tanulócsoport oktatását, de a nagyobb városokban az énektanítás és a tanulók templomi szolgálatának megszervezése a kántor feladata volt. A felnőtt tanárok mellett több helyen segédtanítót (preceptor, informator, Geselle) alkalmaztak. Ezek nagyobb diákok voltak, akik a kezdők gyakoroltatásában segédkeztek. Az iskolarektor a plébános felügyelete alatt állott, javadalmazását az egyház látta el, de egyes városokban a városi tanács is juttatott számukra bizonyos pénzösszeget. Megbecsült állás volt a középkorban a városi iskolarektorság, az anyagi gyarapodás és a társadalmi tekintélyszerzés jó lehetőségét adta. Emellett az is jellemző, hogy a rektorok általában nem maradtak sokáig hivatalban. Gyakran más városban folytatták az iskolavezetést vagy a még jövedelmezőbb városi jegyzőséggel, illetve a papi hivatással cserélték fel a tanítást. Megtehették, hiszen iskolai végzettségük - az esetek többségében - ezt lehetővé tette számukra: a nagyobb városok vezetői ragaszkodtak hozzá, hogy az iskolamester az egyetemek bölcsészeti ("ars") fakultásán szerezhető baccalaureus vagy magiszter fokozattal rendelkezzen. Figyelemreméltó fejlemény, hogy a XIV-XV. században már többnyire világi férfiak, az ún. városi literátus réteg tagjai vállalkoztak iskolarektorságra.

Humanizmus

A humanisták felléptek a középkori oktatás ellen és kritikájuk az alábbiak voltak: A testi fenyítés ellen való fellépés, az ostoba oktatók ne taníthassanak, mert ezzel az ifjúságot is megrontják. A lexikális magolás helyett inkább a logikus gondolkodást sajátíttassa el az oktató a tanítványaival.

Jelentős képviselői

Rotterdami Erasmus, Joan Luis Vivés, Francois Rabelais, Michel de Motaigne

Rotterdami Erasmus

A jó nevelő figyelembe veszi a gyermekkor sajátosságait és ehhez igazítva igyekszik kialakítani egy olyan nevelési és oktatási módszert, ami megfelel ezeknek a sajátosságoknak.

Juan Luis Vivés

Az oktatásnak a nevelés végső céljára kell irányulnia. Pedagógiai eszménye: az egészséges, edzett testű, klasszikus nyelvekben és természettudományokban egyaránt jártas, erkölcsileg érett, világban érvényesülni tudó, őszinte, bensőséges vallásos hitű ember. Szükségesnek tartja, hogy a nevelő tervszerűen tanulmányozza a gondjaira bízott minden egyes gyermek képességeit, hajlamait, jellemvonásait - ezzel a pszichológiai szempont érvényesítésének indokoltságát fogalmazza meg elsőként a nevelés történetében. A nevelő akkor jár el helyesen, ha módszereit, nevelési eljárásait a gyermek egyéni sajátosságaihoz hangolja. Elítéli a tanárokat, akik kizárólag fenyegetéssel és "sűrű ütlegekkel" akarnak eredményt elérni, de a testi fenyítéket - a "fenyegetésre nem hajló" gyerekek esetében - mégis megengedhetőnek tartja. A gyermekek megfigyelése ne ötletszerű akció legyen, hanem folyamatos pedagógiai tevékenység. Az összegyűjtött ismeretanyagot a tanárok osszák meg egymással.

Francois Rabelais

A nevelésnél fontos a természet közelsége, jó kapcsolat alakuljon ki a tanár és a tanítványa között, fontos a testedzés és a gyakorlati ismeretek.(63-64)

Michel de Montaigne

Tiltakozik a memoriterek ellen: "Lényeggel szürcsöljön, ne szabályt magoljon!" Szerinte a fiatalokat önálló gondolkodásra kell megtanítani az öncélú verbalizálás helyett.

Átmeneti időszak

A 17. század időszaka, amikor a szülők és nevelők közelebb kerülnek a gyermekeikhez és ez az oktatásban is megnyilvánul.

Johannes Amos Comenius

Mivel kevés olyan ember van, aki jól ért a gyermekneveléshez, ezért mihamarabb képzett tanítókra kell bízni a gyermekeket. Ezenkívül a nyilvános oktatás mellett foglal állást Comenius.

Apáczai Csere János

Magyar Enciklopédia 10. része: A tanítóval szemben igen szigorú követelményeket támaszt: a) A tanító erkölcsösen éljen, "tanítványainak jó s dicséretes példát adjon". b) "Elég tudós legyen" hivatalának betöltéséhez. c) Tudását "jó lelkiismerettel" másoknak is adja át. d) Tanítványait "mint atyjok szeresse", tanítsa őket "világosan, röviden és teljességesen". e) Említse meg őket "Isten előtti könyörgésében". f) Ajándékokon "ne legyen kapdosó". g) Törekedjen arra, hogy tanítványai "erkölcsét és nyelvét" fejlessze. h) Szerettesse meg magát tanítványaival. i) Tanítói munkáját "a külömb-külömb féle elmékhez jól alkalmaztassa".

Pázmány Péter

A hagyományos tekintélyelvű nevelés híve. A tekintély és a szeretet ötvöző ereje a legjobb a keresztény nevelésnél.

Felvilágosodás

A liberalizmus és deizmus előtérbe kerül, ami nagy hatással van a pedagógus szerepkörére és a gyermekvilágra, illetve az oktatásra is.

John Locke

Főleg az arisztokrata gyermekek neveléséről ír, azt hangsúlyozza, hogy magántanítót kell felbérelni. Olyat, aki "okosan formálja lelkét", "meg tudja óvni ártatlanságát, ápolni, fejleszteni jó tulajdonságait" és "ki tudja irtani belõle a rosszakat".

Jean-Jacques Rousseau

A nevelő legfontosabb feladata nem az, hogy növendéke fejét "teletöltse tudománnyal". Mindenekelőtt alkalmassá kell tennie őt a nevelésre, s ehhez először is ügyelnie kell arra, hogy a gyermek spontán fejlődése zavartalan legyen. Vigyáznunk kell a gyermekre "az első pillanattól kezdve, hogy világra jött", azért, hogy "eredeti formáját" megõrizhesse. Ennek a formának, azaz: a gyerekben szunnyadó lehetőségeknek, erényeknek a kibontása a nevelőre vár. Rousseau nevéhez köthető a negatív nevelés is: Ez egy olyan nevelés, "amely tökéletesíteni akarja szerveinket, ismereteink eszközeit, mielőtt ismereteinket megszereznénk, és amely a szervek gyakorlásával készít elő az értelemre. A negatív nevelés [...] nem ad erényeket, de megóv a bűnöktől, nem tanít meg az igazságra, de megóv a tévedéstől; alkalmassá teszi a gyermeket mindarra, ami majd az igazsághoz vezetheti, amikor már képes lesz megérteni, és a jóhoz, amikor már képes lesz szeretni."

Helvetius

A nevelés teszi az embert azzá, ami - hirdeti Helvetius. Az ész, az erény és a tehetség mind a nevelés eredménye. Ebből arra következtet, hogy nemcsak az egyes ember, hanem a tágabb közösségi körök, a nemzetek boldogulása is a neveléstől függ. S ha ez így van, akkor a felvilágosult államnak joga és kötelessége a nevelés tartalmának és szervezeti kereteinek meghatározása. Az állam tehát illetékes a köznevelés, a közoktatás kérdéseiben.

19. század

A pedagógia ebben a korszakban válik önálló tudományággá, illetve a pedagógus fogalom jelentésével is ebben a korszakban kezdenek el jobban foglalkozni. A tanítás és nevelés önálló tudományágként kezd el megjelenni. Jelentős képviselői: Ernst Christian Trapp, August Hermann Nemeyer Franke, Vinzenz Eduard Milde, Herbart.

Pozitivizmus

A nevelés lényegét abban látják, hogy a társadalomba való beilleszkedéshez megfelelő nevelést biztosítsunk a gyermekek számára. Jeles képviselői: Auguste Comte, Herbert Spencer, Alexander Bain

A pedagógus napjainkban, pedagógusszerep

A pedagógusszerep napjainkban egy rendkívül komplex feladatnak tekinthető, amivel többen is foglalkoztak a 20. század elején, illetve napjainkban is. Különféle elméleteket állítottak fel a pedagógusszereppel kapcsolatosan, amely egyben lefedi a pedagógusnak a feladatát is.

Riesman

A tanárszerep változásairól ír, főleg amerikai modell alapján dolgozott. A 20-as évektől az 50-es évekig a pedagógus és diákok között nem jött létre komolyabb kapcsolat, a pedagógusok nem játszottak szerepet abban, hogy az ízlés és kortárs csoporton belüli kapcsolatokat társadalmasítsák. Ezenkívül a diákoknál nincs meg a kellő motiváció sem az intellektuális tartalmak iránt, ami annak is köszönhető, hogy a pedagógusok nem segédkeztek ebben. Az 50-es évektől ebben jelentős változás történik, a pedagógusnak fontos szerepe lesz abban, hogy motiválja a diákokat és megértesse velük, hogy mennyire fontos szerepük van abban, hogy a közösségben milyen szerepet töltenek be.

Lange-Garritsen a pedagógus szerepeiről

Tanuló tanár viszonyt átfogja. 60-as évekig az iskola egyfajta belső világot alakított ki, saját normarendszerrel, ahol nagyhatalma volt a pedagógusnak és igazgatónak. A 60-as évek után jelentős változások jelentek meg, ami főleg a pedagógus feladataiban jelenik meg. A pedagógusnak többféle szerepet kellett elsajátítania szakmáján belül. Kolléga szerep: A pedagógus a többi pedagógussal összehangolva igyekszik dolgozni, így a diákoknak egy egységesebb tudást tudnak átadni. Ezen kívül a szülőkkel, diákokkal, felettesekkel folytatott interakciók során is megragadható a szerepük komplexitása. Fontos még a hivatalnoki és nyilvános szerep is, ugyanis a közéletben való részvétel egyfajta követelménynek tekinthető a pedagógusnál.

Nevelői stílusok

Caselman: Feladatcentrikus vagy gyerekcentrikus tanár. A feladatcentrikus elsősorban tantárgyára koncentrálja a diákokat, míg a gyerekcentrikus többet foglalkozik a diákok lelki világával és a nevelésnek is nagyobb jelentőséget tulajdonít. Kuzmina: Mester, majdnem mester és nem mester pedagógus szerepek megkülönböztetése. Anderson: Uralkodó, együttműködő. Ez megegyezik a tekintélyelvű, illetve a demokratikus pedagógusi nevelési stílusokkal. Általában a demokratikust szokták sokan pártolni, mert így a diáknak több joga van, illetve aktívabban is részt tud venni az órákon, de ennek ellenére sokszor elkerülhetetlen az autoriter stílus, aminél a pedagógus irányítja teljes egészében az óra menetét. Tausch házaspár: Távolságtartó, felelőtlen, unalmas pedagógusszerep. Elsősorban negatív oldaláról vannak megközelítve ezek a szerepek. Ungárné Komoly Judit: Agresszív, restriktív, kooperatív, inerciás, indifferens szerepek.

Magyarországi viszonylatok

Az államszocializmus idején a rendszernek megfelelő gyermekeket akartak nevelni a jövő nemzedékének, ebből adódóan a pedagógusnak elsődlegesen ez volt a feladata. A 90-es évektől jelentős változás történik: A gyerekszemlélet megváltozik, a gyermek él, nem az életre készül, nem tantárgyat tanítunk, hanem gyereket. Ezek az elméletek vezettek ahhoz, hogy az autoriter oktatási formát felváltotta a demokratikus, ennek következtében a pedagógusok közvetlenebb viszonyt alakítottak ki a diákokkal. A legtöbben a pedagógusszerepek sokféleségét támogatják, ami egy demokratikus társadalomban elengedhetetlen.

Ungárné dr. Komoly Judit

Műhelybeszélgetések és kutatások kapcsán az alábbi tényezőket állapította meg arról, hogy mit várnak el a diákok egy pedagógustól: A pedagógus legyen határozott, következetes, diáktól sokkal többet tudjanak, jó vezetők legyenek, tekintélyük legyen, diákok számára példaértékű. Ez nagy felelősséget jelent, ami személyesen is érinti magát a pedagógust.

Kériné Sós Júlia

Elsősorban a különféle pedagógusok közötti különbségeket vizsgálta, amit elsősorban a különböző fizetések kapcsán lehetett megállapítani. Az általános iskolás pedagógus keresi a legkevesebbet, a középiskolás valamivel többet, míg az egyetemi kapja a legtöbbet. Minél magasabb szinten van a pedagógus, annál inkább elvárjuk tőle, hogy a tantárgyát, illetve tudományos körét minél jobban ismerje.

Kozma Tamás

A pedagógus szerepeit 3 nagyobb feladatkörben határozta meg. A pedagógus tanít, nevel, illetve adminisztrál.

Technológia és hatása a pedagógusszerepre

A technológiai fejlődés jelentősen megváltoztathatja a pedagógus feladatát, fontos kérdéssé válik, hogy vajon a gép átveszi-e a pedagógusnak a szerepét. Ezek kapcsán már különböző pedagógustípusok létre is jöttek. Elvi technológiai ellenesség, azok a pedagógusok, akik teljes mértékben ellenzik a technológiát, elsősorban a régi jól bevált módszereket használják az oktatásban. A formálisan elfogadók az alapmódszereknél megmaradnak, a technológiát inkább csak kiegészítő eszközként használják. A technicista túlkapók esetén a pedagógus szerepe háttérbe szorul, a technológia, illetve a számítógép veszi át az oktatást.

Alternatív iskolák jellemzői és pedagógusaik

A szabály nem felülről jön, közös megegyezés alapján jön létre. Diák-pedagógus között partneri viszony jön létre. Osztályozásban a szöveges értékelés kezd előtérbe kerülni. Új struktúrák a tanulásban, amivel fen lehet tartani a diákok érdeklődését.

A tanár segítőként jelenik meg, lásd terem elrendezése körben székek, mindenki látja egymást. Több tantárgy, tanár is csak egy forrás, segítő a sok forrás közül. Egyenlő helyzet megvalósul tanár-diák között. Belső értékekből kell kialakítania a tanárnak a tekintélyt. A gyermek egyéni értékrendje és személyisége nagy szerepet kap.

Montessori

A gyermeknek meg kell adni a szabadságot az önfejlődésre és ezáltal egy belső kontroll által kialakul egyfajta engedelmesség is. A pedagógusnak az a szerepe, hogy ehhez megfelelő környezetet biztosítson, ne befolyásolja, bűntesse, jutalmazza a diákot, segítő támaszként legyen jelen. Természetesen, ami nagyon haszontalan dolog vagy káros, azt tiltani kell, de főleg a diák kreativitására kell támaszkodni.

Rudolf Steiner

Waldorf pedagógia egyik alakja: Szintén fontos a diák szabadsága, de a tanítást a tanár vezeti. Memorizálás ellen való fellépés, a tanultak feldolgozása fontos. A gyermek általános ismeretével tisztában kell lennie a pedagógusnak, de nem kell alázatosnak lennie a diákkal szemben. A tananyag közös 8 évig, ez alatt a diák megtanulja mi a tekintély, majd miután új tárgyakkal ismerkedik meg, ekkor lépne életbe a kreativitás. Kevés szerepet kap a művészet és kreativitás, ami a Waldorf iskola fontos mozgatórugója.

Carl Rogers

A pedagógus fontos feladata, hogy a gyermek személyiségét fejlessze. A tanulásban a pszichoterápia módszerei használhatóak, emiatt a pedagógusnak is ismernie kell ezeket: szembenézés a problémával, kongruencia, feltétel nélküli pozitív elfogadás, empátiás megértés. Pedagógus feladata: Biztosítani a problémafelvető tanulást, tanár legyen hiteles, a tanár fogadja el olyannak a tanulót amilyen, minden forrás elérhetővé tétele a tanuló számára. önmegvalósítás késztetése, nincs szükség vizsgákra az élet hozza majd el ezt.

Célestin Freinet

Tanár-diák között fontos a partneri kapcsolat. Gyerekek számára biztonságérzet kialakítása. Közös szabályalkotás diákok és pedagógusok között. Önállóan kiválasztható feladatatok. Reggeli beszélgetőkörök, minden diák fejtse ki saját gondolatát.

Hivatkozások

Felhasznált szakirodalom

- Zrinszky László: Pedagógusszerepek és változásaik, Megtalálható: Új Pedagógiai Közlemények, Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi kara, Neveléstudományi Tanszék kiadványai, Budapest, 1994

- Mészáros István, Németh András, Pukánszky Béla: Neveléstörténet, Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe, Osiris Kiadó, Budapest, 2004

- Czike Bernadett: A pedagógusszerep változása, Alternatív és nem alternatív iskolák összehasonlítása, Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2006