Szerkesztő:Perfectmiss/Magyar népviselet
Az öltözetnek minden kultúrában és minden időben nagy szerepe volt. Egy-egy ruhadarabnak a viselése vagy letevése rangnak, méltóságnak is jelképe. Egyes ruhaformák vagy ruhák színei önmagukban is alkalmasak arra, hogy különféle alkalmakat vagy érzelmeket fejezzenek ki. A középkori lovagvilágban például a nők ruhájának kék színe hűséget, a zöld pedig reményt fejezett ki.
A paraszti társadalomban ugyanílyen jelképes értelmet kaptak az öltözetek, melyeknek jelentését az adott közösségben egyformán megértett mindenki.
Az öltözködés szabályozói
szerkesztésA falusi szokás szerint mindenki olyan öltözetben járhatott, amilyet az illető falusi társadalomban betöltött szerep neki megengedett, ill. tőle megkövetelt. Azonban néha az egyházi és világi intézmények is beleszóltak ebbe a szabályozómechanizmusba. 1567-ben például a debreceni zsinat hosszú időre megszabta az egész Tiszántúl öltözködését azzal, hogy kimondta:
- "A tiszthöz illendő méltó ruhát viseljen minden. A bíró mást, a hajdú mást, egyéb mester az ő tisztihöz illendőt viseljen."[1].
De a palóc viseletekben a vállkendőt szintén egyházi előírásra vezették be az ing kivágásának takarására. Azonban nem minden intézkedésnek volt foganatja, hiszen például a 19. század első felében a szűrök cifrázása ellen hozott nagyszámú tiltó rendelkezés éppen ellentétes hatást ért el. Hatósági rendelet volt az is, hogy a szűrposztót csak zsellérek (és általában nincstelenek) horhatták csak, a nemességet tiltották tőle. A beregi kisnemesek tiltakoztak,mégis országosan a a szűrposztót inkább a szegények, míg a prémes bőröket a nemesek hordták.
Viseletek társadalmi rétegek szerint
szerkesztésEgy falun belül másképp öltöztek a földműves parasztok, a mesteremberek, a pásztorok és másképpen az idegenből jöttek. A pásztorok a régiesebb darabok viselői, őrzői voltak, míg a mesteremberek a városiasodás előmozdítói. A speciális foglalkozásúak csoportja, amilyenek a dohánykertészek, kubikosok általában az újítók felé húztak, mivel a városias öltözet olcsóbb volt, mint a hagyományos. A hagyomány legtovábbi őrzője a birtokos parasztság volt. Őket követték a kisebb vagyonúak.
A különbség a gazdag és és szegény paraszt ruhatára között egyrészt a mennyiségben volt. Egyiknek 20-25 szoknyája volt, a másiknak legfeljebb 5. Másrészt különböztek ruháik a minőségben is: a szegények kevésbé finom, de azonos hatású anyagokat használtak. Több helyen a a ruhadíszek, szalagok, paszományok készültek olcsóbb anyagokból. Végül voltak olyan ruhadarabok, amikre a szegényebbek csak áhítozhattak: bő hímzett ünneplő suba, vagy bizonyos ékszerek: lázsiások, ezüstcsatok, ezüstgombok.
Viseletek korosztály és állapot szerint
szerkesztésKorosztályok
szerkesztésA faluközösség életkor szerint akár 5-8, de esetleg 9 korosztályra is tagozódhatott: csecsemő, iskolahagyott, eladólány ill. legény, menyecske ill. fiatalember, javabéli, öreg- és vénasszony ill. -ember.
Egy korosztály elhagyása és az újba lépés minden esetben megmutatkozott az öltözködésen is. A hagyományos paraszti társadalomban, amíg a kisgyerek iskolába nem kerül, nem sokat gondolkodtak az öltözetén. Egyforma zubbonyban, hosszú ingben jártak, a kisfiút csak egy kalap különböztette meg a kislánytól. Az első gatyát vagy nadrágot a kisfiú az iskolábajárás kezdetén kapta, a kislány is ekkor kapott szoknyát és kötényt.
Amikor már tudott kaszálni (16-18 éves korában) kapta a fiú a pitykés mellényt, díszes inget, hímzett kötényt, csizmanadrágot, bokrétás kalapot. Ekkor kezdhetett udvarolni a lányoknak. A lányok iskolahagyott koruktól lettek eladók. Protestáns vidékeken a konfirmációra kapták meg a legdíszesebb öltözetet, ekkor tették a fejükre a pártát, adták a nyakukba a családi ékszereket. Az eladó lány és az a fiatalasszony, akinek még nem volt gyereke járt a legszínesebben. Őket illette a piros és fehér szín.
Ahogy korosodott a nő, úgy fordult a ruhája egyre sötétebbé: a barnán, kéken, zöldön, bordón, és ezek árnyalatain át a feketébe. Az öregasszonyok mindenhol feketében jártak.
Az asszonyokhoz hasonlóan cifrán öltözhettek még a fiatal házasemberek, amíg gyerekük nem született. Viseletükről azonban korán eltűnt a cifra: kalapjuk mellől letették a bokrétát, elhagyták a hímzett inget, a pitykés mellényt, és sima sötétben jártak. Kivétel csupán a templomi suba és a cifraszűr, melyek egy egész életre szóltak.
Állapot
szerkesztésA falusi lányok fedetlen fővel, hajadonfőtt jártak, ünnepi alkalmakkor pártát illesztettek a fejükre. Amint a lány asszony lett, "bekötötték a fejét", azaz főkötőt és az fölé fejkendőt kapott, amit többé nem tehetett le. Voltak ennél kevésbé általános alkalmat jelző ruhadarabok, pl. egy muff-féle a Kisalföldön, ami nem a hideg ellen védett, hanem a templomba menő asszony dísze volt.
Az öltözeten a jegyesség állapota is jelezhető volt. A vőlegények különféle jegykendőket, bokrétákat viseltek. Egyes falvakban a jegykötényen a szalagot is másképp kötötték (pl. mezőkövesdi jegysurc). Ismét máshol (Sárköz) jegypántlikát hordott a legény a mellén, melyre a saját és a jegyese monogramja volt islógokkal kirakva. Érsekcsanádon egyforma volt a vőlegény és menyasszony kötényének anyaga, színe,formája, csak a vőlegényé keskenyebb volt.
Régiesebb szabású öltözék is jelezhetett állapotot: egyes Dunántúli községekben az asszony, ha a fia megnősül, akkor régebbi szabású ing viselésével jelezte anyósi állapotát.
Viseletek alkalmak szerint
szerkesztésMunkaruhák
szerkesztésA leghétköznapibb alkalom a munka. A munkában használatos ruhák anyaga régiesebb volt, mint az ünneplőké, dísztelenebb is azoknál. Sokszor a régi divatok ünneplőit hordták munkaruhaként. Például az egykor általánosan hordott ing-gatya viseletet már csak dologban használták. Mivel a paraszti munkák sokfélék, így a munkaruhák is igen változatosak voltak: tapasztáshoz, meszeléshez, kenderáztatáshoz másképp öltöztek. Ez utóbbi munkához vették fel a legrosszabb ruhadarabot. De másképp öltöztek aratáshoz é szénagyűjtéshez is. Egyes ruhadarabok kifejezetten egy-egy munka elvégzéséhez kapcsolódnak. Például a melleskötényt araáskor vették fel a palóc marokszedők, sok helyen pedig még külön karkesztűt, pótujjat húztak, hogy védjék alsókarjukat.
A munka- és ünneplőruhák között átmenetet képeztek a falubajáró ruhák, melyekben piacozni, vásározni, ügyeket intézni jártak.
Ünnepi ruhák
szerkesztésAz ünnepi viseletek igen sokfélék voltak. A két legkiemelkedőbb ünnep a karácsony és a húsvét. Az előbbi azért is, mert ekkor jártak teljes téli pompában, az utóbbi pedig azért, mert ekkor vették fel először a nyári ruhákat.
Az ünnep első napján sötét színekben jártak, a második napon pedig világosban. Az ünnep délelőttjének nagyobb jelentősége volt, mint a délutánjának, táncba egyszerű mosható ruhákban jártak.
Az öltözködést befolyásoló kiemelkedő alkalom volt a lakodalom, a haláleset és az azt követő gyász. A lakodalomban a menyasszony és vőlegény egyaránt bemutatta legpompásabb öltözékét. Maga a viselet nemkülönbözött a nagyünneplőtől. Nem egy faluban még az I. világháború körül is feketében esküdtek a menyasszonyok. Az ünnepi alkalmat a fejdísz és a bokréták jelezték. A 19. században a felföldi és dél-dunántúli lakosságnál használták az esküvői mentét: ez egy kék posztó borítású prémes kabát, melyet panyókára vetve viselt a menyasszony. A matyó legények viszont külön esküvői szűrt viseltek. Országos szokás volt, hogy a menyasszonytánc alkalmával a menyasszony többször átöltözzön. A ruhák mellett ekkor mutatta be az új asszony új fejviseleteit, főkötőit. A menyasszonytánc alkalmával összegyűjtött ezüstpénzekből készítettek később lázsiást.
Női ruhadarabok
szerkesztés== Férfi ruhadara bok ==
A magyar népviseletek eredete
szerkesztésViseletek tájegységek szerint
szerkesztésAlföld
szerkesztésmatyó
Felföldi viseletek
szerkesztéspalócok, aszód környéki
Dunántúl
szerkesztésÚj magyar népviseletek
szerkesztésMegjegyzések
szerkesztés- ↑ Fél, 6.old.
Források
szerkesztés- Fél Edit: Népviselet, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1962