Szerkesztő:Prost Acer/Magyar kerékpáros országúti országos bajnokságok (férfi)

A Magyar Kerékpáros Szövetség 1894. május 3-án alakult Budapesten. Az újonnan alakult szövetség saját szervezésben hosszabb ideig semmilyen versenyt nem rendezett. Az első, az MKSZ-hez köthető országúti versenyt a szövetséggel szoros kapcsolatban lévő Sport-világ újság szervezte Budapest és Siófok között. Ezt 1896 és 1900 között összesen ötször tartották meg, majd később kerékpáros klub élesztették újra.

Magyarország első hivatalos országúti bajnokságát - 50, illetve 100 kilométeres távokon - 1898. szeptember 25-én rendezték, a Tétény és Adony közötti országúton (oda-vissza). Előbbit Schwarz Herman nyerte, a később klasszikussá váló távon pedig utóbbit Gillemot Ferenc. Gillemot győztes ideje 3 óra 29 perc volt.

Felnőtt férfi országúti magyar bajnokságok

szerkesztés
Év Típus Győztes 2. helyezett 3. helyezett Útvonal Táv
1898 Országúti Gillemot Ferenc (Budapesti TC) (1.) Hóra Nándor (Hunnia MBC) Sarkady János (Vándorkedv KK) Tétény-Adony-Tétény 100 km
Schwarz Herman (Vándorkedv KK) (1.) Tétény-Adony 50 km
Hegyi Gillemot Ferenc (Budapesti TC) (1.) Kirchknopf Ferenc (MAC) Seregi Sándor (Condor KE) Budapest, Svábhegy 4,5 km
1899 Országúti Papp Ferenc (MTK) (1.) Papp Gyula (MTK) Benke József (Fővárosi KK) Tétény-Dunapentele 100 km
Hegyi Papp Ferenc (MTK) (1.) Budapest, Svábhegy 4,5 km
1900 Nincs adat - vélhetőleg nem rendezték meg
1901 Nincs adat - vélhetőleg nem rendezték meg
1902 Országúti Gyulay László (Vándorkedv KK) (1.) Bauer Sándor (Condor KE) Husztolecz Ferencz (Fővárosi KE) Budapest-Hatvan-Budapest 100 km
1903 Országúti Gyulay László (Vándorkedv KK) (2.) Husztolesz Ferenc (Fővárosi KE) Takács István (Vándoredv KK) Budapest, gödöllői országút 100 km
1904 Nincs adat - vélhetőleg nem rendezték meg
1905 Nem rendezték meg
1906 Nem rendezték meg
1907 Országúti Kaupert Márton (Kitartás KK) (1.) Tóth Gyula (Rákosszentmihályi KK) Giller Tamás (Kitartás KK) Budapest, gödöllői országút 100 km
Hegyi Kiss Sándor (Condor KE) (1.) Bakanek János (Csillag KK) Müller István (Csillag KK) Budapest, Svábhegy 4,5 km
1908* Országúti Vass János (Vándorkedv KK) (1.) Baráth Ödön (Condor KE) Tóth Gyula (Törekvés SE) Budapest, Fehérvári út 100 km
1909 Országúti Henzsely János (Vándorkedv KK) (1.) Tóth Gyula (Rákosszentmihályi KK) Spitz Dezső (Törekvés SE) Budapest, bécsi országút 100 km
1910 Országúti Gröger Károly (Rákosszentmihályi KK) (1.) Rubes Ferenc (Csillag KK) Bakanek János (Csillag KK) Budapest, gödöllői országút 100 km
1911 Országúti Müller István (Fővárosi KE) (1.) Tábi János (Világosság) Rubes Ferenc (Törekvés SE) Budapest, gödöllői országút 100 km
Hegyi Gröger Károly (Törekvés SE) (1.) Tóth Gyula (Rákosszentmihályi KK) Rubes Ferenc (Törekvés SE) Budapest, Svábhegy 4,5 km
1912 Országúti Gröger Károly (Törekvés SE) (2.) Tóth Gyula (Rákosszentmihályi KK) Müller István (Fővárosi KE) Budapest, gödöllői országút 100 km
1913 Nincs adat - vélhetőleg nem rendezték meg
1914 Nincs adat - vélhetőleg nem rendezték meg
1915 Nincs adat - vélhetőleg nem rendezték meg
1916 Országúti Bartos Béla (Törekvés SE) (1.) 100 km
1917 Országúti Dankó László (MÁV Gépgyár SK) (1.) Bartos Béla (Törekvés SE) Henzsely János (Edison SE) 100 km
1918 Országúti Uhereczky Ferenc (Világosság KK) (1.) 100 km
1919 Nem rendezték meg
1920 Országúti Rusovszky Mihály (Világosság KK) (1.) Dankó László (MÁV Gépgyár SK) Steiner Ferenc (Csillag KK) Budapest, gödöllői országút 100 km
1921 Országúti Tábi János (Világosság KK) (1.) Farkas Ferenc (Turul SK) Steiner Ferenc (Csillag KK) Budapest, gödöllői országút 100 km
Hegyi Tóth Gyula (Edison KE) (1.)
1922 Országúti Kozdon Gyula (Vándorkedv KK) (1.) Gröger Károly (Edison KE) Tőkés Mihály (Fővárosi KE) Budapest, gödöllői országút 100 km
Hegyi Tóth Gyula (Edison KE) (2.) Horváth Lajos (Turul SK) Rusovszky Mihály (Világosság KK) Budapest, Svábhegy 4,5 km
1923 Országúti Steiner Ferenc (Csillag KK) (1.) Sághy István (Világosság KK) Rusovszky Mihály (Világosság KK) Budapest, gödöllői országút 100 km
Hegyi Rusovszky Mihály (Világosság KK) (1.) Sághy István (Világosság KK) Bániczky József (Kitartás KK) Budapest, Svábhegy 4,5 km
1924 Országúti Schmidt Sebestyén (Világosság KK) (1.) Csuthy Sándor (Horgony KK) Bouska Rezső (Budapesti TC) Budapest, gödöllői országút 100 km
Hegyi Mazák Kálmán (MTK) (1.) Welwárt Nándor (MTK) Csuthy Sándor (Horgony KK) Budapest, Svábhegy 4,5 km
1925* Országúti Rörich Ferenc (Világosság KK) (1.) Rusovszky Mihály (MTK) Havrenszky József (TTC) Budapest, gödöllői országút 100 km
Hegyi Szekeres Béla (TTC) (1.) Budapest, Svábhegy 4,5 km
1926 Országúti Vida László (BSE) (1.) Zakariás Bálint (Turul KK) Huszka Dezső (Világosság KK) Budapest, gödöllői országút 100 km
Hegyi Lovas Károly (Világosság KK) (1.) Budapest, Svábhegy 4,5 km
1927 Országúti Huszka Dezső (Világosság KK) (1.) Győrffy Imre (Nyomdász TE) Vida László (BSE) Budapest, bécsi országút 100 km
Hegyi Lovas Károly (MTK) (2.) Vida Mihály (Turul KK) Wittner István (Árpád KK) Budapest, Svábhegy 4,5 km
1928 Országúti Szekeres Béla (Postás SE) (1.) Istenes János (Újpesti TE) Lovas Károly (MTK) Budapest, bécsi országút 100 km
Hegyi A Budai KE által rendezett hagyományos versenyt az MKSZ nem hitelesítette országos bajnokságként, mert a Svábhegy útjainak felújítása miatt máshol kellett rendezni. A versenyt Szekeres Béla (Postás SE) nyerte.
1929 Országúti Vida Mihály (Postás SE) (1.) Istenes János (Újpesti TE) Nemes István (Postás SE) Budapest, bécsi út 100 km
Hegyi Szenes Károly (MTK) (1.) Vida Mihály (Postás SE) Wittner István (Árpád KK) Budapest, Svábhegy 3,5 km
1930 Országúti Huszka Dezső (Világosság KK) (2.) Nemes István (Postás SE) Vida László (BSE) Budapest, gödöllői országút 100 km
Hegyi Németh Miklós (BSE) (1.) Szenes Károly (MTK) Istenes János (Újpesti TE) Budapest, Svábhegy 3,5 km
1931 Országúti Szenes Károly (MTK) (2.) Liszkay István (BSE) Huszka Dezső (Világosság KK) Budapest, balassagyarmati országút 100 km
Hegyi Németh Miklós (BSE) (2.) Kaczián István (Postás SE) Mikó II Zoltán (BSZKRT) Budapest, Svábhegy 3,5 km
1932 Országúti Oláh Károly (Testvériség SE) (1.) Orczán László (Törekvés SE) Bauholczer István (BSE) Budapest, bécsi országút 100 km
Hegyi Németh Miklós (BSE) (3.) Orczán László (Törekvés SE) Huszák III Dezső (BSE) Budapest, Svábhegy 3,5 km
1933 Országúti Vitéz József (MOVE Szent István SE) (1.) Nagy (Postás SE) Győrffy Imre (FTC) Budapest, bécsi országút 100 km
Hegyi Kaczián István (Postás SE) (1.) Adorján István (Székesfehérvári TC) Mikó II Zoltán (BSZKRT) Budapest, Svábhegy 3,5 km
1934 Országúti Ritz István (Postás SE) (1.) Éles Ferenc (Postás SE) Liszkay István (Dunakeszi Magyarság) Budapest, bécsi országút 100 km
Hegyi Éles Ferenc (Postás SE) (1.) Boday József (Jóbarát KK) Németh Miklós (BSE) Budapest, Svábhegy 3,5 km
1935 Országúti / Időfutam Oláh Károly (Újpesti TE) (2.) Nótás Károly (Postás SE) Ritz István (Postás SE) Budapest, kecskeméti országút 100 km
Hegyi Fekete Lajos (Újpesti TE) (1.) Boday József (Jóbarát KK) Nyilasi Béla (Újpesti TE) Budapest, Svábhegy 3,5 km
1936 Országúti / Időfutam Adorján István (Székesfehérvári MÁV Előre SC) Bognár János (Újpesti TE) Nótás Károly (Postás SE) Budapest, bécsi országút 100 km
Hegyi Fekete Lajos (Újpesti TE) (2.) Adorján István (Székesfehérvári MÁV Előre SC) Liszkay István (Törekvés SE) Budapest, Svábhegy 3,5 km
1937 Országúti Éles Ferenc (FTC) (2.) Nyilasi Béla (Újpesti TE) Ritz István (Postás SE) Budapest, bécsi országút 100 km
Hegyi Fekete Lajos (Újpesti TE) (3.) Boday József (Törekvés SE) Erőss Lajos (Magyar Posztógyári SE) Budapest, Svábhegy 3,5 km
1938 Országúti Farkas Dénes (BSZKRT) (1.) Nyilasi Béla (Weiss Manfréd TK) Brummel Ferenc (Magyar Posztógyári SE) Budapest, bécsi országút 100 km
Hegyi Nem rendezték meg
1939 Országúti Éles Ferenc (FTC) (3.) Pelvássy Ferenc (Postás SE) Gere Gyula (Postás SE) Budapest, népligeti nagykör 100 km
Hegyi Nem rendezték meg
1940 Országúti Éles Ferenc (FTC) (4.) Gere Gyula (Postás SE) Ladányi Gedeon (MKSZ - klub nélkül) Budapest, fehérvári út 100 km
Hegyi Karaki Zoltán (BSZKRT) (1.) Droba Aladár (Weiss Manfréd TK) Király János (Weiss Manfréd TK) Budapest, Svábhegy 3,5 km
1941 Országúti Éles Ferenc (FTC) (5.) Nagy Béla (Törekvés SE) Ladányi Gedeon (MKSZ - klub nélkül) Budapest, népligeti nagykör 100 km
Hegyi Kovács József (BSZKRT) (1.) Irházy Mihály (Sólyom KE) Karaki Zoltán (BSZKRT) Budapest, Hármashatárhegy 6,5 km
1942 Országúti Nótás Károly (Postás SE) (1.) Éles Ferenc (Weiss Manfréd TK) Vida Tibor (FTC) Budapest, népligeti kiskör 100 km
Hegyi Nótás Károly (Postás SE) (1.) Karaki Zoltán (BSZKRT) Vida Tibor (FTC) Budapest, Hármashatárhegy 6,5 km
1943 Országúti Éles Ferenc (FTC) (6.) Kiss Ferenc (Kispest-Szentlőrinci KK) Kovács József (BSZKRT) Budapest, népligeti kiskör 100 km
Hegyi Fekete Lajos (Weiss Manfréd TK) (4.) Karaki Zoltán (BSZKRT) Kiss István (BSZKRT) Budapest, Hármashatárhegy 6,5 km
1944 Országúti Karaki Zoltán (BSZKRT) (1.) Ötvös János (Kitartás KK) Gál József (BSZKRT) Budapest-Szentendre-Visegrád 100 km
Hegyi Karaki Zoltán (BSZKRT) (2.) Kiss Ferenc (Kispest-Szentlőrinci KK) Takács (Budapesti Előre SE) Budapest, Hármashatárhegy 6,5 km
1945 Országúti Jónás Ferenc (Fővárosi KE) (1.) Csikós Gyula (Munkás TE) Bíró Jenő (Fővárosi KE) Budapest, Városliget 100 km
Hegyi Pataki József (Munkás TE) (1.) Jónás Ferenc (Fővárosi KE) Nyilasi Béla (Munkás TE) Budapest, Svábhegy 3,5 km
1946 Országúti Hirsch József (Karakán SE) (1.) Nótás Károly (Budapesti Rendőr Egylet) Kiss Ferenc (Kispest-Szentlőrinci KK) Budapest-Kiskunfélegyháza 100 km
Hegyi Pataki József (Postás SE) (2.) Csikós Gyula (Postás SE) Hirsch József (Karakán SE) Budapest, Hármashatárhegy 6,5 km
1947 Országúti Kovács Károly (Csepeli MTK) (1.) Csikós Gyula (Postás SE) Nótás Károly (Budapesti Előre SE) Budapest, gödöllői országút 100 km
Hegyi Faludy Miklós (Budapesti Előre SE) (1.) Takács (Budapesti Előre SE) Gere Gyula (Postás SE) Budapest, Hármashatárhegy 5,5 km
1948 Országúti Kovács Károly (Csepeli MTK) (1.) Budapest, balatoni út 100 km
Hegyi Sere Gyula (Munkás TE) (1.) Kis-Dala József (Philips SE) Takács ( Budapesti Előre SE) Budapest, Svábhegy 7,3 km
1949 Országúti Kovács Károly (Csepeli MTK) (2.) Vida Tibor (Postás SE) Kis-Dala József (Csepeli MTK) Óbuda-Esztergom-Óbuda 200 km
Hegyi (összetett) Tihanyi Gyula (Postás SE) (1.) Kovács (Budapesti Előre SE) Sere Gyula (Csepeli MTK)
1950 (50.) Országúti Vida Tibor (Vörös Meteor SE) (1.) Farkas András (ÉDOSZ) Kertész Géza (Budapesti Előre SE) Budapest, városligeti nagykör 100 km
Hegyi (összetett) Sere Gyula (Csepeli Vasas SK) (2.) Vida Tibor (Vörös Meteor SE) Budapest, Svábhegy
1951 Országúti Farkas András (Budapest) (1.) Kertész Géza (Budapest) Kucsera Pál (Budapest) Szolnok 100 km
Csikós Gyula (Budapest) (1.) Kucsera Pál (Budapest) Zóka Ferenc (Budapest) Siófok (Balaton körül) 200 km
Hegyi Nyakas Miklós (Csepeli Vasas SK) (1.) Ott (Budapesti Előre SE) Ripp Imre (Szikra Szabad Nép SE) Budapest, Hármashatárhegy 6 km
1952 Országúti Bartusek Béla (Budapesti Honvéd SE) (1.) Tóbiás Zoltán (Szakszervezetek Országos Tanácsa) Trugli István (Szakszervezetek Országos Tanácsa) Siófok (Balaton körül) 200 km
Időfutam Sere Gyula (Budapest) (1.) Simó László (Budapest) Ripp Imre (Budapest) Budapest, balassagyarmati országút 100 km
Hegyi Farkas András (Budapesti Honvéd SE) (1.) Sere Gyula (Csepeli Vasas SK) Ripp Imre (Szikra Szabad Nép SE) Pécs 8,7 km
1953 Országúti A versenyt Kiss Ferenc (Szikra Szabad Nép SE) nyerte, de nem érte el a szintidőt, így nem avatták bajnoknak Tihanyi nagykör 100 km
Országúti A versenyt Sere Gyula (Budapest) nyerte, de átlagsebessége nem érte el a 37 km/h-s szintidőt, így nem avatták bajnoknak Siófok (Balaton körül) 200 km
Időfutam Nem rendezték meg
Hegyi Kis-Dala József (Újpesti Dózsa SE) (1.) Farkas András (Budapesti Honvéd SE) Simó László (Újpesti Dózsa SE) Lillafüred 13 km
1954 Országúti Bencze Márton (Vörös Lobogó SE) (1.) Albert József (Budapesti Honvéd SE) Vida Tibor (Szikra Szabad Nép SE) Budapest-Székesfehérvár-Veszprém-Szombathely 200 km
Időfutam Bencze Márton (Vörös Lobogó SE) (1.) Pásztor István (Budapesti Honvéd SE) Ötvös János (Újpesti Dózsa SE) Budapest, gödöllői országút 100 km
Hegyi Bicskei Richárd (Szikra Szabad Nép SE) (1.) Farkas András (Budapesti Honvéd SE) Török Győző (Budapesti Honvéd SE) Pécs 7,6 km
1955 Országúti Szabó Lajos (Budapest) (1.) Viszt György (Budapest) Csomor Elek (Budapest) Budapest-Esztergom-Budapest 200 km
Időfutam Csomor Elek (Budapest) (1.) Szabó Lajos (Budapest) Csikós Mihály (Budapest) Budapest, bécsi országút 100 km
Hegyi Farkas András (Budapesti Honvéd SE) (2.) Bicskei Richárd (Szikra Szabad Nép SE) Kis-Dala József (Újpesti Dózsa SE) Budapest, Hármashatárhegy 6 km
1956 Országúti Palotás Endre (Budapest) (1.) Péter (Budapest) Kis-Dala József (Budapesti Vörös Lobogó SE) Budapest, Budaörsi út (körpálya) 200 km
Időfutam Szabó Lajos (Budapesti Dózsa SE) (1.) Csikós Mihály (Budapesti Vörös Lobogó) Bende János (Szikra Szabad Nép SE) Budapest, gödöllői országút 100 km
Hegyi Bicskei Richárd (Szikra Szabad Nép SE) (2.) Holti László (Pécsi Törekvés SE) Török Győző (Budapest Honvéd SE) Budapest, Svábhegy 10 km
1957 Országúti Bencze Márton (MTK) (2.) Csomor Elek (Budapesti Építők SE) Szabó Lajos (Újpesti Dózsa SE) Budapest-Galyatető-Budapest 200 km
Országúti Csikós Mihály (MTK) (1.) Aranyi Lajos (Csepeli Vasas SK) Kaszab Gyula (Debreceni VSC) Budapest, Pesthidegkúti körpálya 100 km
Hegyi Holti László (Pécsi VSK) (1.) Aranyi Lajos (Csepeli Vasas SK) Albert József (FTC) Budapest, Svábhegy 9,5 km
1958 Országúti Horváth Ferenc (Budapesti VSC) (1.) Dietrich Tibor (Tipográfia SE) Török Zoltán (Budapesti Építők SE) Budapest-Galyatető-Budapest 200 km
Országúti Aranyi Lajos (Csepeli Vasas SK) (1.) Dévai János (Pécsi VSK) Urbán Béla (Csepeli Vasas SK) Máriaremete 100 km
Hegyi Holti László (Pécs-Baranya) (2.) Megyerdi Antal (Budapest) Mátis Andor (Pécs-Baranya) Budapest, Svábhegy 9,5 km
1959 Országúti Horváth Ferenc (Budapesti VSC) (2.) Megyerdi Antal (Tipográfia SE) Mátrai Péter (Csepel SC) Budapest, gödöllői országút 200 km
Országúti Dévai János (Baranya megye) (1.) Salamon (Budapest) Megyerdi Antal (Budapest) Máriaremete 100 km
Hegyi Megyerdi Antal (Budapest) (1.) Richter (Budapest) Mátis Andor (Baranya) Budapest, Svábhegy 9,5 km
1960 Országúti Dévai János (Pécsi Spartacus SE) Megyerdi Antal (Tipográfia SE) Stámusz Ferenc (Újpesti Dózsa SC) Budakeszi-Páty 200 km
Országúti A versenyt Aranyi Lajos (Csepel SC) nyerte, de szintidőn kívül érkezett meg, így nem avatták bajnoknak 100 km
Hegyi Megyerdi Antal (Budapest I) Bicskei Richárd (Budapest) Török Zoltán (Budapest) Budapest, Hármashatárhegy 6 km
1961 Országúti Juhász Béla (Budapest) Aranyi Lajos (válogatott keret) Mezei József (Budapest) Budapest-Dunaújváros-Dunaföldvár-Szeged 222 km
Időfutam Aranyi Lajos (Csepel SC) Mahó László (Csepel SC) Szabó Lajos (Újpesti Dózsa SC) Budapest, kecskeméti országút 50 km
Hegyi Megyerdi Antal (Budapest) Török Zoltán (Budapest) Mahó László (Budapest) Budapest, Svábhegy 7 km
1962 Országúti Aranyi Lajos (Budapest) Kovács (Budapest) Petróczy Attila (Budapest) Budapest-Galyatető-Budapest 204 km
Időfutam Aranyi Lajos (Budapest) Kaszab Gyula (Hajdú-Bihar megye) Juszkó János (Budapest) Budapest, gödöllői országút 50 km
Hegyi Megyerdi Antal (Budapest) Török Győző (Budapest) Polaneczky Dezső (Budapest) Pécs 7,2 km
1963 Országúti Nem rendeztek egyéni országúti országos bajnoki mezőnyversenyt semmilyen távon
Hegyi Megyerdi Antal (Tipográfia SE) Polaneczky Dezső (Újpesti Dózsa SC) Török Győző (Újpesti Dózsa SC) Budapest, Svábhegy 7 km
1964 Országúti Nem rendeztek egyéni országúti országos bajnoki mezőnyversenyt semmilyen távon
Hegyi Török Győző (Újpesti Dózsa SC) Polaneczky Dezső (Újpesti Dózsa SC) Kovács (Csepel SC) Budapest, Svábhegy 7 km
1965 Országúti Nem rendeztek egyéni országúti országos bajnoki mezőnyversenyt semmilyen távon
Hegyi Megyerdi Antal (Tipográfia SE) Juhász (Budapesi Építők SE) Takács András (Budapesti Előre SE) Budapest, Svábhegy 8 km
1966 Országúti Nem rendeztek egyéni országúti országos bajnoki mezőnyversenyt semmilyen távon
Időfutam Takács András (Budapesti Előre SE) Mahó László (Csepel SC) Borka (BVSC) Budapest, jászberényi országút 50 km
Hegyi Megyerdi Antal (Tipográfia SE) Takács András (Budapesti Előre SE) Polaneczky Dezső (Újpesti Dózsa SC) Budapest, Hármashatárhegy 5,6 km
1967 Országúti Keserű Ferenc (Budapesti Vasas SC) Peterman József (Újpesti Dózsa SC) Jezernitzki (Budapesti Építők SE) Budaörs-Almásfüzitő-Budaörs 190 km
Időfutam Takács András (Budapesti Előre SE) Magyar Tibor (Újpesti Dózsa SC) Tóth I. (Budapesti Vasas SC) Budapest, jászberényi országút 50 km
Hegyi Polaneczky Dezső (Újpesti Dózsa SC) Megyerdi Antal (Tipográfia SE) Balaskó György (Tipográfia SE) Pomáz-Dobogókő 17,6 km
1968 Országúti Rajnai György (Pécsi Spartacus SE) Peterman József (Újpesti Dózsa SC) Juszkó János (Budapesti VSC) Budapest, budaörsi országút 185 km
Időfutam Takács András (Budapesti Előre SE) Magyar Tibor (Újpesti Dózsa SC) Mahó László (Csepel SC) Budapest, bajai országút 38 km
Hegyi Megyerdi Antal (Újpesti Dózsa SC) Juhász Béla (Budapesi Építők SE) Peterman József (Újpesti Dózsa SC) Budapest, Hármashatárhegy 5,6 km
1969 Országúti Keserű Ferenc (Budapesti Vasas SC) Jezernitzki István (Budapesti Építők SE) Bojtor László (Budapesti Vasas SC) Budapest, budaörsi országút 182 km
Időfutam Takács András (BKV Előre SE) Tóth I. (Budapesti Vasas SC) Magyar Tibor (Újpesti Dózsa SC) Budapest, móri országút 50 km
Hegyi Magyar Tibor (Újpesti Dózsa SC) Peterman József (Újpesti Dózsa SC) Géra Imre (Miskolci VSC) Pomáz-Dobogókő 17,6 km
1970 Országúti hosszútávú Debreceni Tibor (Csepel SC) Géra Imre (Miskolci VSC) Takács András (BKV Előre SE) Budapest, Budakeszi országút 100 km
Országúti rövidtávú Peterman József (Újpesti Dózsa SC) Megyerdi Antal (Újpesti Dózsa SC) Debreceni Tibor (Csepel SC) Budapest, Budakeszi országút 168 km
Időfutam Takács András (BKV Előre SE) Magyar Tibor (Újpesti Dózsa SC) Rajnai György (Pécsi Spartacus SE) Budapest, bajai országút 50 km
Hegyi Megyerdi Antal (Újpesti Dózsa SC) Tóth E. (Tipográfia SE) Peterman József (Újpesti Dózsa SC) Pomáz-Dobogókő 17,6 km
1971 Országúti hosszútávú Sipos János (Budapesti Vasas SC) Bojtor (Budapesti Vasas SC) Peterman József (Újpesti Dózsa SC) Budapest, budaörsi országút 180 km
Országúti rövidtávú Hirt István (Pécsi Spartacus SE) Megyerdi Antal (Újpesti Dózsa SC) Peterman József (Újpesti Dózsa SC) Budapest, pátyi országút 100 km
Időfutam Takács András (BKV Előre SE) Géra Imre (Miskolci VSC) Debreceni Tibor (Csepel SC) Budapest, bajai országút 50 km
Hegyi Hirt István (Pécsi Spartacus SE) Debreceni Tibor (Csepel SC) Magyar Tibor (Újpesti Dózsa SC) Pomáz-Dobogókő 17,6 km
1972 Országúti hosszútávú Szemethi Dezső (Rába ETO SC) Cseke József (BKV Előre SC) Magyar Tibor (Újpesti Dózsa SC) Fonyód 153,2 km
Országúti rövidtávú Takács András (BKV Előre SC) Debreceni Tibor (Csepel SC) Peterman József (Újpesti Dózsa SC) Székesfehérvár 100 km
Időfutam Debreceni Tibor (Csepel SC) Géra Imre (Miskolci VSC) Szemethi Dezső (Rába ETO SC) Budapest, pátyi országút 52 km
Hegyi Debreceni Tibor (Csepel SC) Takács András (BKV Előre SC) Hirt István (Pécsi Spartacus SE) Pomáz-Dobogókő 17,6 km
1973 Országúti hosszútávú Debreceni Tibor (Csepel SC) Sipos János (Budapesti Vasas SC) Csuba (Postás SE) Fonyód-Kaposvár-Fonyód 153 km
Országúti rövidtávú Peterman József (Újpesti Dózsa SC) Debreceni Tibor (Csepel SC) Busi András (Újpesti Dózsa SC) Szolnok-Jászberény 100 km
Időfutam Takács András (BKV Előre SC) Kiss István (Újpesti Dózsa SC) Debreceni Tibor (Csepel SC) Budapest, pátyi országút 50 km
Hegyi Kiss István (Újpesti Dózsa SC) Debreceni Tibor (Csepel SC) Géra Imre (Miskolci VSC) Pomáz-Dobogókő 16 km
1974 Országúti hosszútávú Sarkadi Nagy Zsigmond (FTC) Szlipcsevics István (Tipográfia SE) Géra Imre (Miskolci VSC) Fonyód 167 km
Országúti rövidtávú Hirt István (Pécsi MSC) Debreceni Tibor (Csepel SC) Busi András (Újpesti Dózsa SC) Szolnok 100 km
Időfutam Kiss István (Újpesti Dózsa SC) Magyar Tibor (Újpesti Dózsa SC) Busi András (Újpesti Dózsa SC) Budapest, jászberényi országút 50 km
Hegyi Bürger Ferenc (FTC) Kiss István (Újpesti Dózsa SC) Szuromi György (BKV Előre SC) Pomáz-Dobogókő 17,6 km
1975 Országúti hosszútávú Takács András (BKV Előre SC) Debreceni Tibor (Csepel SC) Géra Imre (Miskolci VSC) Budapest, budaörsi országút 170 km
Országúti rövidtávú Szűr István (FTC) Sipos János (Ganz-MÁVAG SE) Bodnár József (FTC) Szolnok 100 km
Időfutam Takács András (BKV Előre SC) Busi András (Újpesti Dózsa SC) Debreceni Tibor (Csepel SC) Győr 50 km
Hegyi Bürger Ferenc (FTC) Debreceni Tibor (Csepel SC) Takács András (BKV Előre SC) Pomáz-Dobogókő 17,6 km
1976 Országúti hosszútávú Egyfutamos versenyben felnőtt egyéni bajnokságot nem rendeztek
Országúti rövidtávú Debreceni Tibor (Csepel SC) Fülöp József (Budapesti VSC) Szemethi Dezső (Győri MÁV DAC) Szolnok 100 km
Időfutam Takács András (BKV Előre SC) Busi András (Újpesti Dózsa SC) Devidovits (Olajbányász SE) Győr 50 km
Hegyi Szuromi György (BKV Előre SC) Csathó Tamás (Miskolci VSC) Bürger Ferenc (FTC) Pomáz-Dobogókő 17,6 km
1977 Országúti hosszútávú Halász László (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Debreceni Tibor (Csepel SC) Szlipcsevics István (Tipográfia SE) Szolnok 185 km
Országúti rövidtávú Csathó Tamás (Miskolci VSC) Szlipcsevics István (Tipográfia SE) Belvári András (Budapesti VSC) Budapest, budaörsi országút 100 km
Időfutam Szuromi György (BKV Előre SC) Busi András (Újpesti Dózsa SC) Belvári András (Budapesti VSC) 40 km
Hegyi Egyfutamos versenyben felnőtt egyéni bajnokságot nem rendeztek
1978 Országúti hosszútávú Bürger Ferenc (FTC) Szemethi Dezső (Győri MÁV DAC) Takács András (BKV Előre SC) Budaörs 187 km
Országúti rövidtávú Takács András (BKV Előre SC) Peszleg Zoltán (Csepel SC) Türk Árpád (Építők SC) Győr 108 km
Időfutam Takács András (BKV Előre SC) Szuromi György (BKV Előre SC) Zsombok István (FTC) Isaszeg 40 km
Hegyi Egyfutamos versenyben felnőtt egyéni bajnokságot nem rendeztek
1979 Országúti hosszútávú Halász László (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Liska Pál (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Halász Zoltán (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Budapest, budakeszi körpálya 174 km
Országúti rövidtávú Busi András (Csepel SC) Dér Árpád (Budapesti VSC) Antal László (Tipográfia SE) Győr 124 km
Időfutam Csathó Tamás (Miskolci VSC) Busi András (Csepel SC) Gábor András (FTC) Isaszeg 40 km
Hegyi Egyfutamos versenyben felnőtt egyéni bajnokságot nem rendeztek
1980 [1] Országúti hosszútávú Egyfutamos versenyben felnőtt egyéni bajnokságot nem rendeztek
Országúti rövidtávú Takács András (BKV Előre SC) Csathó Tamás (Miskolci VSC) Halász László (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Pécs 108 km
Időfutam Takács András (BKV Előre SC) Halász László (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Szuromi György (BKV Előre SC) Taksony 40 km
Hegyi Egyfutamos versenyben felnőtt egyéni bajnokságot nem rendeztek
1981 Országúti hosszútávú Egyfutamos versenyben felnőtt egyéni bajnokságot nem rendeztek
Országúti rövidtávú Halász László (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Csathó Tamás (Miskolci VSC) Zaka István (FTC) Pécs 108 km
Időfutam Halász László (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Szuromi György (BKV Előre SC) Takács András (BKV Előre SC) Taksony 40 km
Hegyi Takács András (BKV Előre SC) Halász László (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Juhász Béla (Építők SC) Dobogókő 93 km
1982 Országúti hosszútávú Antal László (Tipográfia SE) Szuromi György (BKV Előre SC) Nagy Gy. (Ganz-MÁVAG SE) Siófok (Balaton körül) 207 km
Országúti rövidtávú Prommer Gyula (Ganz-MÁVAG SE) Takács András (BKV Előre SC) Szuromi György (BKV Előre SC) Pécs 110 km
Időfutam Herner Gábor (MTK-VM) Rózsahegyi József (Videoton SC) Németh Zoltán (Videoton SC) Taksony 40 km
Hegyi Szuromi György (BKV Előre SC) Jenei Károly (DMVSC) Takács András (BKV Előre SC) Visegrád 60 km
1983 Országúti hosszútávú Hirth József (Pécsi MSC) Lázár Kornél (Csepel SC) Kovács A. (Csepel SC) Páty 180 km
Időfutam Pásztor Zoltán (FTC) Takács András (BKV Előre SC) Somogyi Miklós (Tipográfia TE) Miskolc 40 km
Hegyi Halász Zoltán (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Takács András (BKV Előre SC) Somogyi Miklós (Tipográfia TE) Visegrád 66 km
1984 Országúti hosszútávú Sajó Péter (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Zámbori György (Csepel SC) Hegedűs (MTK-VM) Páty-Telki-Zsámbék 199 km
Időfutam Szűcs Gábor (Csepel SC) Zsombok István (FTC) Szabó Lajos (Pécsi MSC) Győr 40 km
Hegyi Takács András (BKV Előre SC) Hegedűs (MTK-VM) Sajó Péter (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Budapest, Hármashatárhegy
1985 Országúti hosszútávú Halász Zoltán (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Liska Pál (Videoton SC) Halász László (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Debrecen 189 km
Időfutam Halász Zoltán (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Halász László (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Csathó Tamás (Postás SE) Isaszeg 40 km
Hegyi Takács András (BKV Előre SC) Halász Zoltán (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Hirth József (Pécsi MSC) Budapest, Hármashatárhegy
1986 Országúti hosszútávú Zámbori György (Csepel SC) Hirth József (Pécsi MSC) Liska Pál (Videoton SC) Páty 168 km
Időfutam Sajó Péter (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Prommer Gyula (Csepel SC) Zámbori György (Csepel SC) Győr 40 km
Hegyi Sajó Péter (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Csathó Tamás (Postás SE) Szuromi György (Postás SE) Budapest, Hármashatárhegy 5,6 km
1987 Országúti hosszútávú Sajó Péter (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Liska Pál (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Ottó József (Pécsi MSC) Páty 186 km
Időfutam Zsiborács Ottó (Csepel SC) Rózsahegyi József (Videoton SC) Sajó Péter (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Budapest-Soroksár 40 km
Hegyi (egyéni indításos) Zsiborács Ottó (Csepel SC) Egyedi Zoltán (Tamási Szövetkezeti Spartacus SE) Végvári Sándor (Debreceni MVSC) Budapest, Hármashatárhegy 5,6 km
1988 Országúti hosszútávú Nagy II Zoltán (Debreceni SI) Szmirnyák Zsolt (Debreceni MVSC) Vágvölgyi Zoltán (Csepel SC) Páty 171 km
Időfutam Somogyi Miklós (FTC) Szabó Lajos (Szegedi Építők Spartacus SE) Hirth József (Pécsi MSC) Taksony 40 km
Hegyi Egyfutamos versenyben felnőtt egyéni bajnokságot nem rendeztek
1989 Országúti hosszútávú Egyedi Zoltán (Tamási Szövetkezeti Spartacus SE) Hirth József (Schwinn-Csepel SC) Nagy II Zoltán (Debreceni VSC) Orfű 200 km
Időfutam Somogyi Miklós (FTC) Végvári Sándor (Videoton SC) Szuromi György (Postás SE) Taksony 40 km
Hegyi Egyfutamos versenyben felnőtt egyéni bajnokságot nem rendeztek
1990 Országúti hosszútávú Steig Csaba (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Eisenkrammer Károly (FTC-Jacobs) Csikós János (Debreceni VSC) Pécs 180 km
Időfutam Varjas István (Pécsi SE) Somogyi Miklós (FTC) Szmirnyák Zsolt (Budapesti VSC) Szolnok 41 km
Hegyi Steig Csaba (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Valter Tibor (FTC-Jacobs) Nagy II Zoltán (Debreceni VSC) Dobogókő 40 km
1991 Országúti hosszútávú Steig Csaba (Szekszárdi KSC) Egyedi Zoltán (Szekszárdi KSC) Valter Tibor (Jacobs-FTC) Visegrád 168 km
Időfutam Kovács Gábor (Tipográfia-Kontrax SE) Schrődl Péter (Tipográfia-Kontrax SE) Steig Csaba (Szekszárdi KSC) Győr 40 km
Hegyi Steig Csaba (Szekszárdi KSC) Valter Tibor (Jacobs-FTC) Egyedi Zoltán (Szekszárdi KSC) Dobogókő 16 km
1992 Országúti hosszútávú Steig Csaba (Szekszárdi Kerékpáros Klub) Eisenkrammer Károly (FTC-Jacobs) Szuromi György (Postás SE) Visegrád 180 km
Időfutam Szabó Lajos (Szolnoki Cukorgyár) Somogyi Miklós (Jacobs-FTC) Eisenkrammer Károly (FTC-Jacobs) Győr 40 km
Hegyi Heuschmidt László (Szolnoki Cukorgyár) Nagy László (Győri MÁV DAC) Molnár Péter (Szolnoki Cukorgyár) Dobogókő
1993 Országúti Steig Csaba (Szolnoki Cukorgyár) Nagy László (KSI) Kiss Gábor (Tipográfia-Bianchi) Visegrád 168 km
Időfutam Molnár Péter (Szolnoki Cukorgyár) Szabó Lajos (Szolnoki Cukorgyár) Imris György (Békéscsabai ÁG) Szolnok-Jászberény 42 km
Hegyi Steig Csaba (Szolnoki Cukorgyár) Eisenkrammer Károly (FTC) Árvai Attila (FTC) Budapest, Hármashatárhegy
1994 Országúti Szuromi György (Postás SE) Heuschmidt László (Szolnoki Cukorgyár) Steig Csaba (Szolnoki Cukorgyár) Páty-Perbál-Zsámbék 171 km
Időfutam Steig Csaba (Szolnoki Cukorgyár) Szabó Lajos (Szolnoki Cukorgyár) Szekeres Csaba (KSI) Biatorbágy-Bicske 40 km
Hegyi Árvai Attila (Stollwerck-FTC) Steig Csaba (Szolnoki Cukorgyár) Kovács Gábor (Tipográfia-Bianchi-Petőfi) Kékestető 18,5 km
1995 Országúti Valter Tibor (Stollwerck-FTC) Árvai Attila (Stollwerck-FTC) Bodrogi László (Stollwerck-FTC) Orfű 155 km
Időfutam Szekeres Csaba (KSI-Snowfox-Schwinn-Csepel) Sipőcz Dávid (KSI-Snowfox-Schwinn-Csepel) Körmendi Ádám (Tipográfia-Bianchi) Zalaegerszeg 40 km
Hegyi Árvai Attila (FTC) Steig Csaba (Szolnoki Cukorgyár) Nagy (Postás SE) Kékestető
1996 Országúti Bodrogi László (AC Bisontine) Istlstekker János (Szekszárdi Bici-Tour) Steig Csaba (Szolnoki Cukorgyár) Erdőkertes 204,8 km
Időfutam Bodrogi László (AC Bisontine) Szekeres Csaba (Girardengo-Alplast) Légrádi Péter (Kaposvári KSC) Szolnok 40 km
Hegyi Steig Csaba (Szolnoki Cukorgyár) Szekeres Csaba (Girardengo-Alplast, Csepel SC) Árvai Attila (Stollwerck-FTC) Miskolc 21,4 km
1997 Országúti Istlstekker János (Szekszárdi KSC) Sipőcz Dávid (Grassi-Mapei) Bodrogi László (AC Bisontine-Schwinn-Csepel) Eger 226 km
Időfutam Bodrogi László (AC Bisontine-Schwinn-Csepel) Szekeres Csaba (Girardengo-Alplast) Sipőcz Dávid (Grassi-Mapei) Komárom 40,5 km
Hegyi Árvai Attila (Stollwerck-FTC) Rothmer Balázs (Kaposvár-Zerge Team) Víg Aurél (Stollwerck-FTC) Kékestető 16,5 km
1998 Országúti Szekeres Csaba (Girardengo-Alplast) Bodrogi László (VC Lyon-Vaulxen-Velin) Arató Dávid (GS Tasselli Elematic) Eger 221 km
Időfutam Bodrogi László (VC Lyon-Vaulxen-Velin) Szekeres Csaba (Girardengo-Alplast) Víg Aurél (Stollwerck-FTC) Biatorbágy 40 km
Hegyi Specziár Viktor (Matáv-Postás SE) Árvai Attila (Stollwerck-FTC) Eisenkrammer Károly (Postás-Matáv SE) Kékestető 16,5 km
1999 Országúti Arany Gábor (Stollwerck-FTC) Steig Csaba (Postás-Matáv SE) Arató Dávid (GS De Nardi) Eger 190 km
Időfutam Víg Aurél (Comprensorio Cuoio) Légrádi Péter (Schwinn-Csepel) Kiskó Gábor (Kanizsa KK) Biatorbágy 40 km
Hegyi Árvai Attila (Stollwerck-FTC) Vinczeffy Zsolt (Matáv-Postás SE) Szórádi Balázs (FSZSE) Kékestető 16,5 km
2000 Országúti Bodrogi László (Mapei-Quick Step) Steig Csaba (Postás-Matáv SE) Sipőcz Dávid (Grassi-Mapei) Pécs 180 km
Időfutam Bodrogi László (Mapei-Quick Step) Légrádi Péter (Cornix-Invest) Vilmányi Tamás (Mapei-Kanizsa KK) Barcs 40 km
Hegyi Valter Tibor (FTC) Lengyel Tamás (FTC) Baumgartner Tamás (Matáv-Postás SE) Miskolc-Bánkút 21,5 km
2001 Országúti Steig Csaba (Mapei-Kanizsa KK) Szekeres Csaba (Selle Italia-Pacific) Víg Aurél (Impruneta Valdamo) Gödöllő 190 km
Időfutam Bodrogi László (Mapei-Quick Step) Légrádi Péter (Cornix-Invest) Vanik Zoltán (Mapei-Kanizsa KK) Isaszeg 40 km
Hegyi Árvai Attila (Brigata Aero) Garamszegi László (FTC-Colombia) Kiskó (Mapei-Kanizsa) Kékestető 16,3 km
2002 Országúti Rohtmer Balázs (Amore e Vita) Garamszegi László (P Nívó Betonexpressz-FTC) Arató Dávid (GS Fausto Coppi Gazzera) Gödöllő 186 km
Időfutam Bodrogi László (Mapei-Quick Step) Szekeres Csaba (Colombia-Selle Italia) Légrádi Péter (Mapei-Kanizsa KK) Dány 39 km
Hegyi Árvai Attila (P Nívó Balatonexpressz-FTC) Vinczeffy Zsolt (Matáv-Postás SE) Szőke Gábor (FD System-Gyöngyös) Gyöngyös-Galyatető 33,5 km
2003 Országúti Arany Gábor (P Nívó Balatonexpressz-FTC) Garamszegi László (P Nívó Betonexpressz-FTC) Lengyel Tamás (P Nívó Betonexpressz-FTC) Eger 180 m
Időfutam Bodrogi László (Quick Step-Davitamon) Szekeres Csaba (P Nívó-Betonexpressz-FTC) Víg Aurél (P Nívó-Betonexpressz-FTC) Győr 39,3 km
Hegyi Egyfutamos versenyben felnőtt egyéni bajnokságot nem rendeztek
2004 Országúti Víg Aurél (P Nívó Betonexpressz-FTC) Garamszegi László (P Nívó Betonexpressz-FTC) Árvai Attila (P Nívó Betonexpressz-FTC) Mosonmagyaróvár 168,1 km
Időfutam Bodrogi László (Quick Step-Davitamon) Szekeres Csaba (P Nívó Betonexpressz 2000 SE) Víg Aurél (P Nívó Betonexpressz 2000 SE) Győr 39,2 km
Hegyi Egyfutamos versenyben felnőtt egyéni bajnokságot nem rendeztek
2005 Országúti Garamszegi László (P-Nívó Balatonexpressz 2000 SE) Arany Gábor (P-Nívó Balatonexpressz 2000 SE) Vizer Barnabás (P-Nívó Balatonexpressz 2000 SE) Tamási 184 km
Időfutam Szekeres Csaba (P Nívó-Balatonexpressz 2000 SE) Szuromi Bence (FTC) Kusztor Péter (P Nívó-Balatonexpressz 2000 SE) Medgyespuszta 39 km
Hegyi Szekeres Csaba (P Nívó-Balatonexpressz 2000 SE) Kusztor Péter (P Nívó-Balatonexpressz 2000 SE) Lengyel Tamás (P Nívó-Balatonexpressz 2000 SE) Esztergom-Dobogókő
2006 Országúti Bodrogi László (Crédit Agricole) Ivanics Gergely (Team Cornix) Arany Gábor (P Nívó Betonexpressz SE) Orfű 201,4 km
Időfutam Bodrogi László (Crédit Agricole) Szekeres Csaba (P Nívó-Balatonexpressz 2000 SE) Lengyel Tamás (Team Sparebanken West) Pozsony 50 km
Hegyi Szeghalmi Bálint (Potto Spec. Specialized Team) Ivanics Gergely (Team Cornix) Szekeres Csaba (P Nívó-Balatonexpressz 2000 SE) Orfű-Pécs 22,2 km
2007 Országúti Szeghalmi Bálint (Team Cornix) Bodrogi László (Crédit Agricole) Szekeres Csaba (P Nívó Betonexpressz) Orfű
Időfutam Bodrogi László (Crédit Agricole) Légrádi Péter (Team Cornix) Lengyel Tamás (Team Sparebanken West) Dunakiliti 38 km
Hegyi Egyfutamos versenyben felnőtt egyéni bajnokságot nem rendeztek
2008 Országúti Madaras Zoltán (P-Nívó Betonexpressz 2000 Corratec) Kusztor Péter (P-Nívó Betonexpressz 2000 Corratec) Ivanics Gergely (P-Nívó Betonexpressz 2000 Corratec) Sirok-Egerbakta-Bükkszék-Sirok 165,5 km
Időfutam Bodrogi László (Crédit Agricole) Madaras Zoltán (P-Nívó Betonexpressz 2000 Corratec) Berkesi András (FTC) Mezőkövesd-Andornaktálya 36 km
Hegyi Árvai Attila (P Nívó Balatonexpress 2000 Corratec) Szórádi Balázs (FTC) Madaras Zoltán (P Nívó Balatonexpress 2000 Corratec) Sirok-Kékestető 31 km
2009 Országúti Cziráki István (Betonexpressz 2000 Limonta) Cador Rida (Atlas Römer's Hausbackerei) Arany Gábor (Betonexpressz 2000 Limonta) Gúttamási 157,5 km
Időfutam Cador Rida (Atlas Römer's Hausbackerei) Madaras Zoltán (Betonexpressz 2000 Limonta) Ivanics Gergely (Betonexpressz 2000) Felsőzsolca 32 km
Hegyi Kónya Tamás (Kommuna.org KSC) Specziár Viktor (FTC-Merida-Revo2lution) Rónaszéki Balázs (FTC-Merida-Revo2lution) Kékestető 17 km
2010 Országúti Kusztor Péter (Atlas Personal) Szeghalmi Bálint (Tusnad CT) Kiss Gergely (Atlantis Casino-Kerékpársport-2000) Tiszagyenda 169 km
Időfutam Kusztor Péter (Atlas Personal) Kiskó Gábor (Atlantis Casino-Kerékpársport-2000) Hemmert János (Team Prolog) Tiszaroff-Tiszagyenda 22 km
Hegyi Buruczki Szilárd (Kőbányai TC) Szeghalmi Bálint (Tusnád CT) Fejes Gábor (Technofilm-Balatonexpressz 2000 SE) Kékestető 17 km
2011 Országúti Cador Rida (Ora Hotels-Carrera) Lovassy Krisztián (Ora Hotels-Carrera) Kusztor Péter (Atlas) Varazdin 166 km
Időfutam Fejes Gábor (Dr. Bátorfi-Agria KTK) Palotai Péter (Team Radland Tirol) Szeghalmi Bálint (Lampre-ISD) Varazdin 29 km
Hegyi Cziráki István (ORA-Hotels Carrera) Buruczki Szilárd (Kőbányai TC) Bernárd Bendegúz (ORA Hotels-Carrera) Kékestető 17 km
2012 Országúti Kusztor Péter (Atlas-Personal) Fejes Gábor (Bátorfi AKTK) Lovassy Krisztián (Tusnad Cycling Team) Hosszúhetény 167 km
Időfutam Fejes Gábor (Dr. Bátorfi-Agria KTK) Lengyel Gábor (Dr. Bátorfi-Agria KTK) Kiskó Gábor (Bianchi Club KE) Felsőzsolca 42,4 km
Hegyi Kusztor Péter (Atlas Personal Jakoo) Vígh Zoltán (Bianchi Club KE) Kiss Gergely (Bianchi Club KE) Kékestető 17 km
2013 Országúti Lovassy Krisztián (Utensilnord Ora24.Eu) Dér Zsolt (Utensilnord Ora24.Eu) Molnár István (Bianchi Club KE) Újkígyós 166 km
Időfutam Fejes Gábor (Dr. Bátorfi-Agria KTK) Dér Zsolt (Utensilnord Ora24.Eu) Kusztor Péter (Utensilnord Ora24.Eu) Rajka-Dunakiliti 30 km
Hegyi Kusztor Péter (Utensilnord Ora24.Eu) Csomor Zoltán (Team Veloki) Ivanics Gergely (Hungarofondo) Pécs 22,2 km
2014 Országúti Rózsa Balázs (Utensilnord) Kusztor Péter (Team Amplatz-BMC) Lovassy Krisztián (teamfixit.no) Ibrány 145,5 km
Időfutam Fejes Gábor (Dr. Bátorfi-Agria KTK) Lovassy Krisztián (teamfixit.no) Kusztor Péter (Team Amplatz-BMC) Felsőzsolca 32,4 km
Hegyi Fejes Gábor (Dr. Bátorfi-Agria KTK) Juhász Zsolt (Waberer's Areus CUBE MTB Team) Vörös Ferenc (Mecsek Maraton Team) Pécs 22,2 km
2015 Országúti Molnár István (Mugenrace Team Prolog) Kusztor Péter (Team Amplatz-BMC) Pályi Csaba (DKSI) Debrecen 150 km
Időfutam Lovassy Krisztián (Team Differdange Losch) Dér Zsolt (Utensilnord) Róka Tibor (Utensilnord) Debrecen 37,6 km
Hegyi Pelikán János (Utensilnord) Fejes Gábor (Bátorfi-Agria KTK) Holló Botond (Utensilnord) Pécs 22 km
2016 Országúti Pelikán János (Team Amplatz-BMC) Lovassy Krisztián (Team Differdange Losch) Dér Zsolt (Team Vorarlberg) Bonyhád 150 km
Időfutam Pelikán János (Team Amplatz-BMC) Dér Zsolt (Team Vorarlberg) Kusztor Péter (Team Amplatz-BMC) Debrecen 38 km
Hegyi D. Kovács Dávid (Tipográfia TE) Buruczki Szilárd (Cube-Csömör) Holló Botond (Dr. Bátorfi-Agria KTK) Kékestető 17 km
2017 Országúti Lovassy Krisztián (Team Differdange Losch) Dér Zsolt (Team Vorarlberg) Hartmann József (Team Amplatz-BMC) Ibrány 177,6 km
Időfutam Pelikán János (Team Amplatz-BMC) Peák Barnabás (Kontent-DKSI) Dér Zsolt (Team Vorarlberg) Ibrány 29,6 km
Hegyi[2] Csomor Zoltán (Szekszárdi Szabadidős KE) Makács Gábor (Szerpentin KE) Lóki Bence (Kőbánya Cycling Team) Orfű 22,2 km
2018 Országúti Peák Barnabás (Kontent-DKSI) Dina Márton (Pannon Cycling Team) Simon Péter (Pannon Cycling Team) Komló 157 km
Időfutam Peák Barnabás (Kontent-DKSI) Fejes Gábor (CK Spartak Tlmace) Pelikán János (MyBike-Stevens) Debrecen 38 km
Hegyi Szentpéteri András (Kontent-DKSI) Szabó Bálint Solt (Epronex-Bike Hungary) Vígh Zoltán (Kontent-DKSI) Orfű 22,2 km
2019 Országúti Szarka Gergely (Epronex-BSS Oil Team) Peák Barnabás (SEG Racing Academy) Valter Attila (CCC Development Team) Ibrány 177,6 km
Időfutam Valter Attila (CCC Development Team) Pelikán János (Pannon Cycling Team) Peák Barnabás (SEG Racing Academy) Debrecen 38 km
Hegyi Egyfutamos versenyben felnőtt egyéni bajnokságot nem rendeztek
2020 Országúti Filutás Viktor (Giotti Victoria) Dina Dániel (Epronex-BSS Oil Team) Fejes Gábor (CK Spartak Tlmace) Mád 153 km
Időfutam Peák Barnabás (Mitchelton-Scott) Valter Attila (CCC Team) Szalay Dániel (HILL Racingteam) Debrecen 38 km
Hegyi Szathmáry András (Cube-Csömör) Lovassy Krisztián (Epronex-BSS-Oil Team) Szentpéteri András (Team Novak) Kékestető 17 km
2021 Országúti Filutás Viktor (Giotti Victoria Savini Due) Istlstekker Zsolt (Epronex-GESU Bikewear Cycling) Peák Barnabás (Team BikeExchange) Ibrány 192 km
Időfutam Fetter Erik (EOLO-Kometa) Valter Attila (Groupama-FDJ) Pelikán János (Androni-Giocattoli-Sidermec) Debrecen 38 km
Hegyi Fejes Gábor (CK Spartak Tlmace) Istlstekker Zsolt (Epronex-GESU bikewear Cycling) Hrenkó Norbert (Kecskemét-Első Sor SE) Kékestető 17 km

Alapítás: 1925 https://adt.arcanum.com/en/view/NemzetiSport_1925_02/?query=hossz%C3%BAt%C3%A1v%C3%BA%20orsz%C3%A1g%C3%BAti%20ker%C3%A9kp%C3%A1r%20bajnok&pg=121&layout=s

1908: Kocsis Ferenc zsebében szögeket találtak, kizárták

1925: megismételt verseny, a 8 óra helyett 7-kor rajtoltak, így Schmidt Sebestyén győzelmét megsemmisítették

1932: a sprintben a győztes Oláh-t leszorító, 2. helyezett Győrffyt kizárták

1935: a győztes Sas (Skvarenyina) János autóval vontatás miatt hátrasorolásra kerül. a verseny egyenkénti indításos időfutam volt.

1936: ismét egyenkénti indításos versenyt rendeztek

1941-et megelőzően minden évben a Svábhegyen rendezték a hegyi bajnokságot.

A hazai hegyibajnokságok megmentője

a MAC

volt. 1898_bán irta ki az első ilyenfajta tornát a Svábhegyen. Ezt a mérkőzést Gillemot Ferenc nyerte. Az utána követ­kező esztendőben Papp Ferenc jutott a bajnoki címhez. A hazai kerékpársport visszafejlődésével a! legközelebbi bajnoki kiírásra csak 1907-ben, majd 19li-ben került sor s ezeken a tornákon Kiss Sándor, illetve Grőger Károly diadal­maskodott. Ezután megint hosseú szünet következett s végre

1921-ben a Budai Kerékpár Egylet

ú;’ra felújította ezt a versenytajfá t a azóta évről évre bajnoki vetélkedés for­májában jut dűlőié ez a sajátos tudást és felkészültséget igénylő torna, melyet

1930 óta az MKSz rendez.

1921-ben • Tóth. 1922_ben éa 1923-ban Rnspvszky, 1924-ben Maiak. 1925-ben Szekeres, 1926-ban és 1927-ben Lovas, 1928-ban Szekeres. 1929-be.n Szenes, 1930—-1932-ig Németh. 1933-ban Kaczián, 1934-ben Éles. 1935—1937-ig Fekete, (1938—1939-ben nem bonyolították le a bajnoki futamot), 1910-ben Karaki. 1341-ben Kovács. 1942-ben Nó*ás, 1943-ban, tavaly ismét Fekete nyerte a bajnok. 6ágot.

A hegyi bajnokságok zöme a Sváb­hegyen jutott dűlőre. Az utóbbi eszten­dőkben az MKSz a Hármashatárhegyen bonyolítja le ezeket a tornákat és kiszélesítette őket.

2011-ben horvát-magyar közös rendezésű országos bajnokságot rendeztek a horvátországi Varazdin környékén.

2006-ban szlovák-magyar-cseh közös időfutam-bajnokságot rendeztek

Egyéb lebonyolítású egyéni országúti bajnokságok

szerkesztés
Év Típus Győztes 2. helyezett 3. helyezett Helyszín Táv Lebonyolítás
1976 Országos hosszútávú Halász László (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Takács András (BKV Előre SC) Szemethi Dezső (Győri MÁV DAC) Budaörs, Székesfehérvár, Budaörs Háromfordulós pontverseny
1977 Hegyi Bürger Ferenc (FTC) Sztipcsevics István (Tipográfia TE) Takács András (BKV Előre SC) Dobogókő, Miskolc, Dobogókőr Háromfordulós pontverseny
1978 Hegyi Bürger Ferenc (FTC) Halász László (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Galambos (Ganz-MÁVAG SE) Dobogókő 53 + 71 + 106 km Háromfordulós pontverseny
1979 Hegyi Bürger Ferenc (FTC) Bernáth Tibor (Pécsi MSC) Szemethi Dezső (Győri MÁV DAC) Dobogókő 43 + 69 + 91 km Háromfordulós, összetett időeredmény
1980 Országos hosszútávú Szuromi György (BKV Előre SC) Nyerges Imre (Videoton SC) Halász László (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Páty 174 + 198 km Kétfordulós, összetett időeredmény
1980 Hegyi Takács András (BKV Előre SC) Halász Zoltán (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE) Csathó Tamás (Miskolci VSC) Dobogókő 69 + 89 km Kétfordulós, összetett időeredmény
1981 Országos hosszútávú Csathó Tamás (Miskolci VSC) Zámbori György (Csepel SC) Prommer Gyula (Ganz-MÁVAG SE) Páty 200 + 200 km Kétfordulós, összetett időeredmény
1988 Hegyi Weiler Gábor (Postás SE) Hirth József (Pécsi MSC) Szuromi György (Postás SE) Gyöngyös, Mátraháza-Kékestető Mezőnyverseny + legjobb 20 versenyző időfutam Mátraháza-Kékestető
1989 Hegyi Antalffy László (FTC) Nagy II Zoltán (Debreceni VSC) Szmirnyák Zsolt (Debreceni VSC) Gyöngyös Mezőnyverseny + legjobb 15 versenyző időfutam Kékestető
2003 Hegyi Lengyel Tamás (P Nívó-Betonexpressz 2000-FTC) Szekeres Csaba (P Nívó-Betonexpressz 2000-FTC) Árvai Attila (P Nívó-Betonexpressz 2000-FTC) Parád-Galyatető 18,8 + 18 km Mezőnyverseny + időfutam, összetett időeredmény
2004 Hegyi Szekeres Csaba (P Nívó-Betonexpressz 2000-FTC) Lengyel Tamás (P Nívó-Betonexpressz 2000-FTC) Garamszegi László (P Nívó-Betonexpressz 2000-FTC) Dobogókő 16 + 8 km Mezőnyverseny + időfutam, összetett időeredmény
2007 Hegyi Kusztor Péter (P Nívó-Betonexpressz 2000 SE) Szekeres Csaba (P Nívó-Betonexpressz 2000 SE) Árvai Attila (Team Cornix) Pécs 6,3 + 6,3 km Mezőnyverseny + időfutam, összetett időeredmény
2019 Hegyi Zathureczky Márk (Epronex-BSS Oil Team) Szentpéteri András (Kontent-DKSI) Móricz Dániel (Pannon Cycling Team) Orfű-Pécs 22,2 + 3,5 km Mezőnyverseny + időfutam, helyezésért járó pontszámok

Férfi egyéni országúti bajnokok éremtáblázata

szerkesztés
Név Aranyérem Ezüstérem Bronzérem Összes érem
Gillemot Ferenc 2 (1898) 2
Hóra Nándor 1 (1898) 1
Sarkady János 1 (1898) 1
Schwarz Herman 1 (1898) 1
Kirchknopf Ferenc 1 (1898) 1
Seregi Sándor 1 (1898) 1
Papp Ferenc 2 (1899) 2
Papp Gyula 1 (1899) 1
Benke József 1 (1899) 1
Gyulay László 2 (1902, 1903) 2
Bauer Sándor 1 (1902) 1
Husztolecz Ferenc 1 (1903) 1 (1902) 2
Kaupert Márton 1 (1907) 1
Tóth Gyula 2 (1921, 1922) 4 (1907, 1909, 1911, 1912) 1 (1908) 7
Giller Tamás 1 (1907) 1
Kiss Sándor 1 (1907) 1
Bakanek János 1 (1907) 1 (1910) 2
Müller István 1 (1911) 2 (1907, 1912) 3
Vass János 1 (1908) 1
Baráth Ödön 1 (1908) 1
Henzsely János 1 (1909) 1 (1917) 2
Spitz Dezső 1 (1909) 1
Gröger Károly 3 (1910, 1911, 1912) 1 (1922) 4
Rubes Ferenc 1 (1910) 2 (1911) 3
Tábi János 1 (1921) 1 (1911) 2
Bartos Béla 1 (1916) 1 (1917) 2
Dankó László 1 (1917) 1 (1920) 2
Uhereczky Ferenc 1 (1918) 1
Rusovszky Mihály 2 (1920, 1923) 1 (1925) 2 (1922, 1923) 5
Steiner Ferenc 1 (1923) 2 (1920, 1921) 3
Farkas Ferenc 1 (1921) 1
Kozdon Gyula 1 (1922) 1
Tőkés Mihály 1 (1922) 1
Horváth Lajos 1 (1922) 1
Sághy István 2 (1923) 2
Bániczky József 1 (1923) 1
Schmidt Sebestyén 1 (1924) 1
Csuthy Sándor 1 (1924) 1 (1924) 2
Bouska Rezső 1 (1924) 1
Mazák Kálmán 1 (1924) 1
Welwárt Nándor 1 (1924) 1
Rörich Ferenc 1 (1925) 1
Havrenszky József 1 (1925) 1
Szekeres Béla 2 (1925, 1928) 2
Vida László 1 (1926) 2 (1927, 1930) 3
Zakariás Bálint 1 (1926) 1
Huszka Dezső 2 (1927, 1930) 2 (1926, 1931) 4
Lovas Károly 2 (1926, 1927) 1 (1928) 3
Győrffy Imre 1 (1927) 1 (1933) 2
Vida Mihály 1 (1929) 2 (1927, 1929) 3
Wittner István 2 (1927, 1929) 2
Istenes János 2 (1928, 1929) 1 (1930) 3
Nemes István 1 (1930) 1 (1929) 2
Szenes Károly 2 (1929, 1931) 1 (1930) 3
Németh Miklós 3 (1930, 1931, 1932) 1 (1934) 4
Liszkay István 1 (1931) 2 (1934, 1936) 3
Kaczián István 1 (1933) 1 (1931) 2
Mikó II Zoltán 2 (1931, 1933) 2
Oláh Károly 2 (1932, 1935) 2
Orczán László 2 (1932) 2
Bauholczer István 1 (1932) 1
Huszák III Dezső 1 (1932) 1
Vitéz József 1 (1933) 1
Nagy 1 (1933) 1
Adorján István 1 (1936) 2 (1933, 1936) 3
Ritz István 1 (1934) 2 (1935, 1937) 3
Éles Ferenc 6 (1934, 1937, 1939, 1940, 1941, 1943) 2 (1934, 1942) 8
Boday József 3 (1934, 1935, 1937) 3
Nótás Károly 2 (1942) 2 (1935, 1946) 2 (1936, 1947) 6
Fekete Lajos 4 (1935, 1936, 1937, 1943) 4
Nyilasi Béla 2 (1937, 1938) 2 (1935, 1945) 4
Bognár János 1 (1936) 1
Erőss Lajos 1 (1937) 1
Farkas Dénes 1 (1938) 1
Brummel Ferenc 1 (1938) 1
Pelvássy Ferenc 1 (1939) 1
Gere Gyula 1 (1940) 2 (1939, 1947) 3
Ladányi Gedeon 2 (1940, 1941) 2
Karaki Zoltán 3 (1940, 1944) 2 (1942, 1943) 1 (1941) 6
Droba Aladár 1 (1940) 1
Király János 1 (1940) 1
Nagy Béla 1 (1941) 1
Kovács József 1 (1941) 1 (1943) 2
Irházy Mihály 1 (1941) 1
Vida Tibor 1 (1950) 2 (1949, 1950) 3 (1942, 1954) 6
Kiss Ferenc 2 (1943, 1944) 1 (1946) 3
Kiss István (1940-es évek) 1 (1943) 1
Ötvös János 1 (1944) 1 (1954) 2
Gál József 1 (1944) 1
Takács (Előre SE) 1 (1947) 2 (1944, 1948) 3
Jónás Ferenc 1 (1945) 1 (1945) 2
Csikós Gyula 1 (1951) 3 (1945, 1946, 1947) 4
Bíró Jenő 1 (1945) 1
Pataki József 2 (1945, 1946) 2
Hirsch József 1 (1946) 1 (1946) 2
Kovács Károly 3 (1947, 1948, 1949) 3
Faludy Miklós 1 (1947) 1
Sere Gyula 3 (1948, 1950, 1952) 1 (1952) 1 (1949) 5
Kis-Dala József 1 (1953) 1 (1948) 1 (1949) 3
Tihanyi Gyula 1 (1949) 1
Kovács (Előre SE) 1 (1949) 1
Farkas András 3 (1951, 1952, 1955) 3 (1950, 1953, 1954) 6
Kertész Géza 1 (1951) 1 (1950) 2

Felnőtt férfi magyar összetett bajnokságok

szerkesztés

Felnőtt férfi magyar összetett bajnokságok egyéni éremtáblázata

szerkesztés

Felnőtt férfi magyar páros- és csapatbajnokságok

szerkesztés

Felnőtt férfi magyar páros és csapatbajnokságok éremtáblázata

szerkesztés

Felnőtt férfi mountain bike magyar bajnokságok

szerkesztés
Év Győztes 2. helyezett 3. helyezett Helyszín(ek) Lebonyolítás
1991 Tóth István (Schwinn-Csepel SC) Szabó (Schwinn-Csepel SC) Tordai (Héró SE) Budapest (Normafa), Fót 2 fordulós pontverseny
2000 Bogár Gábor (Pilis CCC) Vinczeffy Zsolt (Postás-Matáv SE) Sass (Meditech) Budapest, Hármashatárhegy 5 fordulós Magyar Kupa, majd döntő

Felnőtt férfi magyar terepbajnokságok

szerkesztés

Felnőtt férfi magyar kerékpáros bajnokságok összesített egyéni éremtáblázata

szerkesztés

Felnőtt férfi magyar kerékpáros bajnokságok összesített klub éremtáblázata

szerkesztés
  1. Láda, amelyben a rómaiak értékeiket tartották.
  2. Zengő Sportegyesület, Hegyi OB és Csofém Kupa eredmények. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.)

Antal Zoltán - Sass Tibor: A magyar sport kézikönyve 1984 (Budapest, 1984)