Szerkesztő:Rodrigo/Szaturnusz (isten)

Szaturnusz ősi római istenség, a vetések és megművelt mezők védője, amit neve is jelez (satus a.m. 'vetés'). Jelképe a sarló, mellyel apját, Uranust megszégyenítve hatalomra jutott. Feleségei Lua és Ops, gyermekei voltak Iuppiter, Ceres, Iuno, Vesta, Neptunus és Pluto.

Kronosz néven görög Isten volt, ám onnan az istenek háborújában trónjáról letaszítva el kellett menekülnie. tanította meg az embereket a mezei munkákra; uralma az aranykort jelentette az emberiségnek, amikor nem voltak háborúk, kereskedés és rabszolgaság. Erről a rómaiak évente december második felében a Saturnaliák ünnepségsorozatán emlékeztek meg; ez a féktelen jókedv, evés-ivás és ajándékozás ideje volt, utolsó napján a rabszolgák is gazdájuk asztalánál ettek, sőt azok szolgálták ki őket. ~ utóbb az igencsak eltérő jellemű görög Kronosz megfelelőjévé tették (ennek értelmében Jupiter apja és Ops férje lett), s úgy magyarázták, hogy mikor fia letaszította őt az égből, Itáliába jött, megjavult, s ott fejtette ki áldásos működését.

A szaturnália (latinul Saturnalia) ünnepeket az ókori Róma lakói december 17-én, a téli napforduló idején, az őszi vetés befejezésekor, Szaturnusz isten tiszteletére ülték meg - a hagyomány szerint az uralkodása alatti boldog aranykornak az emlékezetét erősítette.

Baál termékenység istennel való összemosódása figyelhető meg az Afrikai kontinens római befolyás alatti részein. Amikor Nagy Sándor Türoszt ostromolta, akkor — mint a római történetíró Quintus Curtius Rufus elbeszéli — „néhányan azt javasolták, újítsák fel a már több évszázada feledésbe merült szertartást, és áldozzanak Saturnusnak egy nemes származású ifjút”. A város vénjei azonban megakadályozták az áldozat végrehajtását, „amely inkább szentségtörés lett volna; mint szentáldozás”. [1]


Források szerkesztés

  1. Sarkadi István: Római kor/ Karthágó vallása