Szerkesztő:Sssipike/próbalap

Az Átlátszó Erdély (atlatszo.ro) egy független tényfeltáró on-line újság, mely azokra az erdélyi magyar témákra fókuszál, melyek a mainstream sajtóból kimaradnak.

Öndefiníciója szerint átlátható, számonkérhető és demokratikus erdélyi magyar közösségért dolgozik, ehhez elengedhetetlen a politikától független és a mindenkori hatalommal szemben kritikus sajtó. Függetlenségének garanciája, hogy nem áll mögöttük pártpolitikai vagy gazdasági érdekcsoport.

Az egyesület alapítói újságírók, a működésünkhöz szükséges pénzt részben nemzetközi tényfeltáró pályázatok, részben pedig az olvasók adományai biztosítják. Minden évben beszámolót tesznek közzé bevételeikről és kiadásaikról, a 2018-as beszámoló itt elérhető.

Működési modellje, munkamódszerei nagyrészt megfelnek az Átlátszó.hu független, oknyomozó online-újság módszereinek.

Kiadója a kolozsvári székhelyű Átlátszó Erdély Egyesület (hivatalos nevén: Asociatia „Atlatszo Erdely Egyesulet”), alapítója három újságíró: Sipos Zoltán, Egyed Ufó Zoltán és Mihály László. Az egyesület igazgatótanácsában Mihály László helyét később Szabó Tünde vette át.

Állandó témái:

szerkesztés

Díjai, elismerései:

szerkesztés

2017-ben az Átlátszó Erdély újságírója kapta a Szegő-díjat; 2018-ban a Szegénységről Méltósággal Sajtódíj Projekt első díját nyerte meg Jakab Hanga, az Átlátszó Erdély munkatársa egy kis székelyföldi település roma telepén élők sorstalanságát megmutató riportjával; szintén 2018-ban az RMDSZ által kezelt közpénzek elköltésének átláthatóvá tételéért indított kampányával bekerült a legmenőbb romániai civil szervezetek közé a Centrul de resurse pentru participare publică (CeRe) által szervezett megmérettetésen.

Partnerek, tagságok:

szerkesztés

Kiemelt partnere Magyarországon az Átlátszó, Romániában tagja a PressHub függelten média-hálózatnak, az Organized Crime and Coruption Project, valamint a Global Investigative Journalism Network nemzetközi tényfeltáró újságíró-szervezeteknek.