Szerkesztő:Szophie/Szophie filozófiája
Összegyűjtök információkat innen és onnan. A Wikipédiásokat természetesen nem mutatom.
A halál
Vajon mi van utána? Mit gondolsz róla? Mi a véleményed? ;)
És néhány vélemény: A halál után: A fizika anyagmegmaradás törvényéből kiindulva valaminek lennie kell utána. De mi lehet az?
Egy kísérlet meg bizonyítja a lélek létezését: Egy öreg, halálosan beteg úr beleegyezett ebbe a kísérletbe, végelgyengülése pillanatában egy felettébb érzékeny mérlegre helyezték őt (természetesen teljes felületével és fekve). A tudósok pedig mértek. Még a halál előtti és a halál utáni állapotban is. A különbség 21 gramm volt. A lényeg, hogy a tüdőben levő levegő nem lehetett, mert annak súlya jelentéktelen a tényleges különbséghez képest.
És még valami: ismét az asszociáció... A következő dolog kapcsolódik a valláshoz is (erről beszéltem, hogy nagyobb keveredések lesznek, mert előbb utóbb egyik jelenségből következik a másik): A menny és a pokol létezése. Egyesek szerint az élet csupán az emberek közötti szelektálás. "Isten" így dönti el, hogy az élet után hova sorolja be őket.
Érdekes dolgok ezek, nem? Jómagam ugyan meg vagyok keresztelve, de nem gyakorlom a hitet és mindig próbálom reális szemszögből nézni a dolgokat. Megjegyzésem: ez való igaz! A kísérletet megtették, és pont annyi vlot a különbség!Baromi fontos információk ezek.Na, igen...
Hellobello!
Szerintem az van, hogy egyszerűen nincsen semmi! Én mostanában barátkoztam meg a sztoikus filozófiával, és az azt mondja, hogy ne foglalkozz olyan dolgokkal, melyek rajtad kívül állnak, értem ez alatt azt, hogy a halál mint olyan például befolyásolhatatlan, így ezzel nem szabad törődni, ha boldog életet akarsz élni. Azonban most mégis foglalkozom vele egy kicsit. Szerintem a mindenféle túlvilági gondolat pusztán emberi önzésből alakult ki, egy jól kigondolt egómentés-ről van szó. Egyszerűen elképzelhetetlen a semmi fogalma, ezért találtunk ki rá valamit, pedig egyszerűen fel kell érni értelemmel és ésszel, hogy nem lesz semmi a halálod után. Hinni hihetsz benne, de ez csak az ösztönös életbenmaradási-ösztönöd mondatja veled, semmi más. Azonkívül hozzájön a keresztény kultúrkör, amiből mi eredeztetjük magunkat, ugye, az meg vegyülni képes a mostanában oly divatos, keletről érkező hiedelmekkel. Egyszerűen kinyílt a világ. Gondolj bele, egy középkori embernek milyen halálképe volt... amilyet adtak neki. Most te megkaphatod az összeset, és pont emiatt juthatsz el oda, hogy igazából semmi nincsen. Fantáziálgathatunk a halállal kapcsolatban. Talán, ha nagyon tudományosan nézzük, akkor esetleg a szellem lehet képes megmaradni, mivel a lét és nemlét közötti pillanat válik végtelenné, ha úgy nézzük, így ami utolsó gondolatként marad, az marad örökre, de ez sem nem mérhető, sem nem bizonyítható. Látod, én is elkezdtem fantáziálni, mert mint mindenki más, én is csak ember vagyok, és a semmi fogalma egyszerűen elmagyarázhatatlan, leginkább észlelhetetlen. Azonban véleméynem mégis csak marad a semminél, mert egyenlőre erre van a legtöbb bizonyíték, ha logikailag nem is nézem, csak tényszerűen. A logika ennél sokkal szélesebb körben mondatja velem, hogy helyes, amit gondolok. Tényleg, sokat fogalkoztam mostanában ilyesmivel, meg is tudom, hogy halálfélelemből-e, vagy csak valami perverz kíváncsiságból, de egyre csak oda jutottattak gondolataim, mit fentebb már kifejtettem. Nem hiszem, hogy valaha is meg fog ez változni. Túl egyszerűek ezek az emberi gondolatok a halálról, túl kézenfekvőek, pedig vagy valami sokkal felfoghatatlanbbról van szó, emberi szavakon, észlelésen, és gondolatokon túl...
Megjegyzésem: ettől még nekem is eláll a szavam! Ilyen tudományosan leírni, és még NAGYON igaznak hallatszik! Én már szinte neki hiszek... Az ez utáni megjegyzést nem írom le, mert az szinte ilyen volt, mint az én megjegyzém, és most...
Hellobello!
Kicsit tovább gondolkodtam a halálon... Kezembe került Arthur Schopenhauer értekezése a halálról, és számomra nagyon fontos adalékokat nyertem belőle ezen gondoltkörhöz. Most egy pár mondatban összefoglalnám, ami számomra mindenképpen követendő gondolat, hogyha nem akarjuk magunkat összeszarni a haláltól... Tehát kezdődik azzal, hogy nagyvonalakban elmondja Kant tanait a 'magánvalóról' (Ding an Sich - nézz utána!), mely végülis valódi létezésében soha meg nem ismerhető számunkra. Érzékelésünk szelektív, itt jön a kérdés, hogy amikor meghalunk, a világ is elpusztul; ha már nem érzékeljük, onnantól nincs is? Na mindegy.. ez nekem magas labda... Haladunk tovább, szépen, mígnem eljutottunk ugye a magánvalótól az akaratig, merthogy az akarat táplálta belénk a halálfélelmet. Ha az embert egy fajként vizsgáljuk, márpedig a halál szempontjából szerencsés, akkor észrevesszük, hogy ugyanúgy egy akarat, mint ahogyan mondjuk a kutyák, vagy a macskák.. mert teszem azt látsz egy macskát valahol, valamikor, és rá évekre látsz megint egyet, akkor az macska marad.. egy egységet létforma, melynek mivel csekély értelme van, így nem más (létforma), mint akarat az életre, illetve annak egyfajta megnyilvánulása. Tehát az embert is így kell elképzelni, és akkor már mindjárt lefejthetjük róla a megismerés keltette éntudatot, melyet az értelem generált. Hiszen mik vagyunk mi? A gondolataink? a testünk, mely halálunkkal elenyész? Vagy esetlek az életre való akaratunk? Sch. szerint ez utóbbiak vagyunk mi valójában. Ez az akarat pedig nem bomlik egyénekre, hanem egységesen jelentkezik az egész fajon belül... az énképek pedig csak a földi élet velejárói... így kanyarodik Sch. a keleti misztériumok és bölcseletek felé. Innentől vallás témakör! A lélekvándorlás áll legközelebb Kant és Sch. felvetéséhez, meg ha igazán belátóak akarunk lenni, akkor az emberiség egészéhez is, hiszen a világ vallásainak összességéből a zsidó és a keresztény vallás azt, mely nem osztja ezt a tanítást.. na most az emberek többsége ösztönösen erre haladt vallása evolúciójában. Milyen érdekes... Csakhogy ez a lélekvándorlás nem az a lélekvándorlás, amit anyugati világba átszűrödött, mondhatni generál lélekvándorlás-kép mutat (mert azt elképesztően primitívnek tartom) ... mert hiszen a megismerés által született éned, mely halálodig formálódik, nem az igazi létformád, csak az értelem által kreált burkod, valódi létformád az akarat, melyet fajod törvényei kódoltak beléd.. ezen gondolat szerint nem énedet, hanem akaratodat viszed tovább halálod után, hiszen éned csak testedtől függ, annek egyfajta hozadéka, fizikai manifesztációja; akaratod pedig metafizikai kivetülés, mely sokkalta több lehetőséget tartalmaz értelmezésem szerint, azonban ez értelemmel soha meg nem ismerhető... Ez az akarat ülteti beléd a halálfélelmet, így mivel a megismerés (értelem) által nem lehet halálfélelmed, mivel a megismerés tapasztalatokon alapszik, és a halált ugye még soha nem tapasztaltad, így csakis az akarat jöhet szóba, mely valójában az életre való akarat, fajod motorja. Inentől kezdve nincs miért tartani a haláltól, hiszen egy olyan dolog generálja iránta való félelmünket, melyel értelmünkön keresztül soha nem fogunk találkozni, sőt nem is érzékeltünk. Úgyhogy nyugika mindenkinek, és olvassatok Kantot és Schopenhauert! Üdv!
Megjegyzésem: na, ez visszavitt a jó kerékvágásomba. XD. Jól esett ezt elolvasni. Számomra borzasztóan sok ez a filozófia! Na és most jönnek a ti megjegyzéseitek: