Szerkesztő:Zendia/piszkozat

Fanyúl Zenekar

Kezdetek: A Fanyúl Zenekar 1979, 1980 körül alakult. Ezt megelőzően Pallawa néven angol-szász rock zenét játszott. A Brit rock zenei emlőkön felcseperedett zenekar 1980-ra az amerikai rock zenét ötvözve saját dalokat és verseket komponált. A kezdeti Fanyulat Szele Imre, Várkonyi Zsolt, Hlavaj István, Henning Róbert, Kudella Aladár képezték (ős Fanyúl).

1980-ban ezzel a hangzással a Fanyúl együttes teljesen ismeretlenül sikeres ORI vizsgát tett. A tizenhat szak zsűriből álló bizottság első alkalommal állandó engedélyt ítélt meg a zenekarnak (ez azért érdekes a zenekar szakmaisága szempontjából, mert az akkori időkben ORI engedélyt kapni első nekifutásra elképzelhetetlen szinte lehetetlen volt). Csanády elvtárs az akkori ORI igazgató el volt ragadtatva, gratulált és közölte zenekarunkkal, hogy ilyen az ORI fennállása óta még nem történt, hogy valaki az ismeretlenség homályából első megjelenésre engedélyt kap. Az akkori sztár zenekarok is ideiglenes engedéllyel működtek az ország különböző színpadain. Csanády összetrombitálta a Kossuth Rádiót és azonnal rádióriportot rendeltetett el a hétvégi Zenéspanoráma című műsor számában. A zenekar karrierje a kezdeti stádiumban nagyon kecsegtető, és sokat ígérő volt.

1981-ben az együttes különböző tehetségkutató versenyeken mérette meg magát.

Első megmérettetés egy megyei szintű verseny volt melynek Pásztó adott otthont, a zsűriben Viktor Máté elnökölt Göczey Zsuzsával együtt. Ők, az akkori rock zenei élet rádiós műsorait irányították. Innen első díjasként még ez év nyarán a csapat Orosházára landolt a Dunán Innen Fesztiválra. A fesztiválon az általunk mélyen tisztelt fent említett személyek elnököltek, Gonda János Jazz Konzervatóriumi igazgatóval kiegészülve.

A számos fellépő zenekar közül a zsűri négy arany diplomát osztott ki a harmadik napon. Az egyik oklevél a Fanyúl együttes birtokába került, ami jogot biztosított arra, hogy a négy nyertes között a fesztivál záró estjén a Magyar Rádió által élőben rögzített gálaműsorán szerepelhessen. A gálaest utáni napon történt egy szakvéleményezés (Gonda és Viktor által) a zenekar a versenyen három dalt játszott, és e rövid intervallum alatt nem tudta igazán kibontakoztatni szakmaiságát, ezért éppen csak becsúszott, negyedik oklevelesként. A gálaest koncertje 45 perces műsorideje alatt a csapatnak nagyobb lehetősége nyílt bebizonyítania evidenciáját. Viktor Máté a gálaest után kommentárt fűzött a produkciókhoz és elmondta, hogy ismeri az országos felhozatalt, Dunántúlt és Budapestet egyaránt, így a gálaesti koncert alapján Győrben az országos összevont jazz-pop-rock tehetségkutatón a Fanyúl igazi meglepetés lehet, és elhódíthatja a fődíjat is. Jóslata Győrben beigazolódott a Fanyúl együttes a három arany diploma közül megkapta az egyiket és a fesztivál fődíját a Herendi porcelán vándorserleget is, és számos egyéni díjakat.

Ezt követően 1982-ben a Hajnal Gábor szervezte Pesti Műsor által lebonyolított KÖZGÁZ egyetemen, a Rock Reflektoron a Fanyúl együttes szintén első helyezett lett. A Rock Reflektor nagylemez pályázati kiírás volt, aki ezt a versenyt megnyerte Edda, East, Color stb… nagylemez szerződést kapott. A Fanyúl misem természetesebb ennél, nem kapta meg.

Wilpert Imre a lemezgyár akkori márka menedzsere bekérte a koncepciót a lemezzel kapcsolatosan (a dalok címeit, verseit és a lemezborító tervezetét) valamint meleg baráti kézfogással megpecsételtük a verseny után a lemezszerződést. Megbeszéltük, hogy a lemez struktúrájával menjünk be az irodájába egy meghatározott napon, ahol nemcsak szóban, hanem írásban is lefektetjük a lemezgyár által felajánlott szerződést. Az ominózus napon természetesen nem kaptuk meg a bennünket megillető nagylemez szerződést, ami már az ezt megelőző Országos Győri Fesztivál után is járt volna nekünk. Mivelhogy a Győri Fesztivál előző nyertesei és az utánunk következők is ezt mind automatikusan maradéktalanul megkapták. Már csak azért sem értetődő, ami velünk történt, mert az 1982 októberében lebonyolított Győri jazz-pop-rock tehetségkutatón Deák Tamás védnök és karnagy, Csiba Lajos és Komjáthy György rádiós szakemberek értékelése szerint szakmailag a legmagasabb színvonalú verseny volt az eddig megrendezettek között.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a 1982-ben megrendezett tehetségkutató verseny résztvevői népesítik be a mai magyar könnyűzenei palettát. Wilpert Imre is egyéb kibúvókkal, hogy a Fanyúl túl magas színvonalú és igényes műfajt képvisel és a magyar közönség még nem érett meg mert egy bizonyos white fülű réteget érint és nyereség orientáció szempontjából ez nem éri meg a befektetést. Ezért a nagylemez mindössze egy szerzeményre redukálódott nevezetesen az Őszi dal – ra amely fekete korongon több zenekarral közösen került rögzítésre a Start 1..2..3... albumon. Ez a szerzemény e lemez egyetlen értéke, a vásárlók véleménye alapján. Ez több fórumon is hangoztatják. Egy idegen hozzászóló: 2018 08 20.a fanyúl rangja zeneileg magyaroszág 1-ső helyén van lessz és volt.csak lenyúlták a zenekart. Hát abban az időben ez volt. 1981. Még jó hogy elmúlt.