Főmenü megnyitása

Mérete alapján háromféle török hűbérbirtok létezett.

A tímárbirtok a szpáhik részére adott katonai szolgálati birtok, aminek éves jövedelme a 20 ezer akcsét nem haladhatja meg. Két formája volt. A kisebb tezkeresziz a területileg illetékes beglerbég által is adományozható volt, míg a tezkereli csak a Magas Porta (nagyvezír) által. A birtokosnak minden évi 3 ezer akcse többletjövedelem után egy jól felszerelt lovast (dsebeli) kellett kiállítania.

A ziámet évi 20 és 100 ezer akcse között jövedelmező szpáhi birtok volt, a középvezetőket javadalmazták vele. Tulajdonosát parancsnoknak (záim) nevezték, s minden 4-5 ezer akcse után kellett egy dsebelit kiállítania.

A khászbirtok (szó szerint saját tulajdonú dolog) elsősorban a szultán saját birtoka, másrészt az évi 100 ezer akcsénél többet jövedelmező szolgálati birtok volt. A vezírek, beglerbégek és más magas rangú tisztek javadalmazására szolgált. Szultáni hászok voltak Magyarországon a városok, ami nagy előnyt jelentett azért, mert tulajdonosuk ritkán változott, átalány-adózhattak és belső önkormányzattal rendelkeztek.

ForrásokSzerkesztés

  • Magyar történelmi fogalomtár Gondolat, Budapest, 1989, ISBN 963-282-202-1
  • Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban. Bp. 1981.
  • Szakály Ferenc: Magyar intézmények a török hódoltságban. In: Társadalom- és Művelődéstörténeti Tanulmányok, Bp. 1997.