T–44

közepes szovjet harckocsi

A T–44 a Szovjetunió első fő csataharckocsija volt, ami a T–34 közepes harckocsin alapult. Bár igen csekély példányszámban készült, fontos szerepe volt, mivel a T-54-es típuscsalád (T–44, T–54, T–55, T–62, T–72, T–90) ezen a harckocsin alapul.[1]

T-44
T-44 in the Kubinka Museum.jpg
Típus Közepes harckocsi/fő csataharckocsi
Fejlesztő ország Szovjetunió
Harctéri alkalmazás
Alkalmazó országok Szovjetunió
Szolgálatban 19441967
Gyártó Malisev gépgyár
Gyártási darabszám 1539
Háborús részvétel második világháború
Általános tulajdonságok
Személyzet 4 fő
Hosszúság6,70 m m
Szélesség3,25 m m
Magasság2,46 m m
Tömeg 32 tonna
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 90 mm (front), 120 mm (lövegpajzs), 75 mm (oldalak
Elsődleges fegyverzet 85 mm-es ZiSz-Sz-53
Másodlagos fegyverzet 2 db DTM golyószóró
Műszaki adatok
Motor V-2-44
Teljesítmény 523 lóerő
Felfüggesztés Torziós rudas
Sebesség53 km/h (műúton km/h
Fajlagos teljesítmény 16,34 lóerő/tonna
Hatótávolság300 km km
A Wikimédia Commons tartalmaz T-44 témájú médiaállományokat.

ElőzményekSzerkesztés

A T–34-es harckocsi bár igen sikeres volt, műszaki szempontból igen sok megoldatlan problémától küzdött, amik nagy része az elégtelen méretre és a BT-sorozatra vezethetőek vissza (bonyolult futómű, alulméretezett test, szűk toronygyűrű, gyenge páncélzat, szűk küzdőtér). Ezek sajnos több későbbi szovjet harckocsin is visszaköszöntek. A T–34/76-ost bár felváltotta a T–34/85, ez utóbbi szintén nem nyújtott védelmet a 75 mm-es PaK 40-es (és erősebb) lövegektől. Az egyetlen előnyös tulajdonsága a hatalmas gyártási szám, az elfogadható löveg és a relatíve jó terepjáró képesség volt. Mivel nyilvánvaló volt, hogy a T–34/85-ös elérte képességeinek határait, ezért megjelent az igény egy új közepes harckocsira. A T–34-esből ezért kialakították a T–43-ast (T–34 teste torziós rugós felfüggesztéssel), ami további fejlesztés után a T–44-est eredményezte.

KonstrukcióSzerkesztés

A T–44-es teste teljesen új fejlesztés volt, hossza és szélessége nagyobb lett az elődnél (ami miatt a V-2-44-es motort keresztben építették be), viszont alacsonyabb lett. Ezek a megoldások minden későbbi szovjet fő csataharckocsin megjelentek. A frontpáncélzat döntött, de az oldalfalak függőlegesek. A beltér tágasabb, bár a többletlőszerért feláldozták az első géppuskás pozícióját. (Ez világszerte elterjedt, és a mai napig a legtöbb sikeres harckocsin a parancsnok kezeli a rádiót.) A frontpácélzat 90, a lövegpajzs 120, az oldalak 75 mm páncélzatot kaptak. Fő fegyvere egy ZiSz-Sz-53 85 mm-es ágyú, ezen kívül két darab DP golyószórót hordozott, egyet a löveggel párhuzamosítva, egyet pedig a parancsnoki kupolán. Végsebessége 53 km/h.

FejlesztésSzerkesztés

A fejlesztés 1940-ben kezdődött, de 1941-ben leállították a német támadás miatt. A fejlesztés 1943-ban folytatódott, és az első sorozatgyártású példányok 1944. novemberére lettek készen. A típusból gyártás előtt két prototípust építettek, a T–44-85-öt és a T–44-122-t. A tesztek után viszont a T–44-85 lett a gyártásra kijelölt modell, mivel a T–44-122 lőszerkapacitása elégtelen volt. 1945-ben a típust felszerelték a D-10T-vel, viszont ehhez meg kellett növelni a tornyot, ezért e típus alapján létrehozták a T–54-est, ami később a világ legnagyobb számban gyártott harckocsija lett. 1961-ben megtervezték a T–44M-et, viszont ez nem került gyártásba.

SzolgálatbanSzerkesztés

A T–44-eseket egyetlen esetben vetették be: az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverésekor. Viszont ekkorra a típus már menthetetlenül elavult volt, és az óriási mennyiségű T–54-es feleslegessé tette a típust. Alapvetően a típus bár megfelelt, üzemképessége katasztrofális volt, motorja 3000 órát tudott üzemelni, futógörgői még kevesebbet. Emiatt a németek ellen nem vetették be, és csak a japánok ellen használták a világháborúban.

JegyzetekSzerkesztés

  1. T-44 - Elfnet.hu. elfnet.hu. (Hozzáférés: 2021. június 15.)