Főmenü megnyitása

A természetfilozófia a régi filozófiai gondolkodás egyik fő területe, melynek tárgya a természet egésze; kísérlet egy eleve spekulatív úton megalkotott filozófiai rendszer alapján a természetről alkotott ismeretek lezárt rendezésére.[1]

TörténetSzerkesztés

Az ókorban keletkezett, amikor a természettudományok még nem váltak el a filozófiától. Az ókori természetfilozófusok a természet ösztönös dialektikus és materialista szemlélete alapján, sokszor fantasztikus feltételezések mellett, zseniális megsejtésekhez jutottak (pl. ókori atomisztika).[1]

A reneszánsz idején az olasz Bernardino Telesio és Giordano Bruno felfogásában csúcsosodott kiː érdeme a természeti erők anyagi egységének, a világ végtelenségének hangsúlyozása, de egészében még mindig a közvetlen természetszemlélet és a naiv dialektika alapján.[1] A reneszánsz természetfilozófia jellegzetes formája volt a panteizmus.[2]

A természettudományban akkor legfejlettebb mechanika filozófiai hatása a 17. században Francis Bacon és René Descartes természetfilozófiájában öltött testet. A német természetfilozófia idealista alapon zseniális dialektikus gondolatokat vetett fel (pl. I. Kant kozmogóniai hipotézise, Hegel elmélete a mozgásformák egymásba való átmeneteléről stb.).[1]

A tudományok specializálódásával, valamint a dialektikus materializmus létrejöttével megszűnt a természetfilozófia létjogosultsága.[1]

A természetfilozófia idealista irányzatai azonban napjainkban is tovább élnekː a kreacionizmus, a preformizmus (wd) és az energetizmus (wd) elméleteiben.[1]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d e f Új Magyar Lexikon
  2. Boros Istvánː A filozófia klasszikusai, 2001, 103. o.

ForrásokSzerkesztés

  • Új Magyar Lexikon: Új Magyar Lexikon: S-Z. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1962.