The Ghost of the Grotto

A The Ghost of the Grotto egy 1947-es képregénytörténet Donald kacsa főszerepelésével. Írója és rajzolója Carl Barks. Az eredetileg egy rövid, tíz oldalas történetnek készülő The Ghost of the Grotto végül huszonhat oldalasra bővülve jelent meg először a Dell Comics Four Color című sorozatának 159. számában. A történetben Donald és unokaöccsei a Karib-térségben teszik próbára szerencséjüket és hínárhalászattal akarnak pénzt keresni. Hamarosan tudomást szereznek a szigeten több száz éve zajló titokzatos eseményekről és rátalálnak egy régi hajóroncsra is.

The Ghost of the Grotto
Eredeti cím The Ghost of the Grotto
Történetkód W OS 159-01
Kiadó Dell Comics
Ország Egyesült Államok
Nyelv angol
Kiadványok Four Color 159.
Megjelenés 1947. augusztus
Szereplők Donald kacsa
Tiki, Niki és Viki
Alkotók
Író Carl Barks
Rajzoló Carl Barks

A történet megszületése és megjelenéseSzerkesztés

A Western Publishing, a Dell Publishing partnercége 1947. április 17-én vette át a huszonhat oldalas The Ghost of the Grottót, mely egy tíz oldalas történet ötletéből nőtte ki magát, ami eredetileg a Walt Disney’s Comics című képregényantológiában jelent volna meg. Az alapgondolat az volt, hogy Donald kacsa egy hajón tengeri hínárt gyűjt, ami számos humoros helyzethez vezet. Carl Barks nyilatkozata szerint a történet felépítése közben egyre nagyobb kedvet kapott ahhoz, hogy hajókat és tengert rajzoljon, az újabb elemek és az ötletek pedig egyre inkább egymásra rakódtak.[1] Barks a The Ghost of the Grotto történetében a korábbi szokványos nyolc paneles oldalbeosztás mellett először alkalmazott fél oldalas képkockát is.[2]

A The Ghost of the Grotto első alkalommal a Dell Comics által kiadott Four Color 159. számában, 1947 augusztusában jelent meg. Eredeti kiadása után még számos alkalommal újranyomtatták, köztük elsőként 1966-ban, a The Best of Uncle Scrooge and Donald Duck első, valamint a The Best of Walt Disney Comics 96 173. számában, 1974-ben, melyek már a Gold Key Comics kiadásában jelentek meg.[1]

A cselekménySzerkesztés

  Alább a cselekmény részletei következnek!

Donald és unokaöccsei, Tiki, Niki és Viki a Karib-térségben próbálnak szerencsét. Bérelnek egy kis hajót, hogy azzal hínárt gyűjtsenek, amit majd jó pénzért akarnak eladni. A kikötőben a tengerészektől értesülnek egy régi legendáról, mely szerint valaki ötven évente egy bizonyos éjszakán elrabol a szigetről egy gyermeket. Ez az éjszaka éppen aznap esedékes, de Donald nem veszi komolyan a helybeliek figyelmeztetését, és unokaöccseivel elindul a nehezen megközelíthető Koponyaszem-zátonyhoz, ahol nagy mennyiségű hínárt remél.

A dagályt kihasználva Donaldnak sikerül hajójukat a zátonyon kikötni. Mikor elkezdik begyűjteni a hínárt, a lagúna közepén rátalálnak egy régi hajó roncsaira. Mivel azonban azt egy óriási polip lakja, gyorsan lemondanak annak felfedezéséről. Amikor este nyugovóra térnek, a roncsból egy rejtélyes, páncélba öltözött alak bújik elő. Másnap reggelre Niki eltűnik, hajójukat valaki meglékelte, rádiójukat pedig elrontotta. Miközben jelzőtüzet akarnak rakni, a zátonyon egy hasadékot találnak, mely egy barlangba nyílik. Mikor Viki bekiabál a résen a visszhang helyett Niki válaszol. Donaldék megpróbálják kiszabadítani, de a rejtélyes páncélos, aki elrabolta Nikit, azonban nem engedi bejutni őket a barlangba és a jelzőtüzüket is eloltja. Donald arra gyanakszik, hogy a páncélos majd megpróbálja megakadályozni, hogy bárkivel is tudassák felfedezésüket, ezért csapdát eszel ki.

Amikor a páncélos este ismét előmerészkedik, hogy megint eloltsa a jelzőtüzet, Donaldék meglátják, hogy a barlang titkos bejárata a polip által lakott hajóroncsban van. Másnap, hogy a polipot kiűzzék a roncsból, egy csilipaprikával beszórt húsdarabot etetnek meg vele. A trükk a vártnál jobban sikerül, a polip meglepetésében elmenekül, a korhadt hajóroncs pedig darabokra hullik, mely alatt láthatóvá válik a barlangba nyíló titkos csapóajtó is. Donaldnak ezután egy rovarirtó és egy egér segítségével sikerül sarokba szorítani a páncélost. A rejtélyes idegen, akiről kiderül, hogy egy öregember, elmeséli nekik, hogy a lagúna közepén megfeneklett hajó egykor a brit koronát szolgálta. A hajótörésnek egyetlen túlélője volt, aki egykori parancsnoka, Sir Francis Drake utasításához hűen a szerencsétlenség után is tovább a őrizte a hajó aranyrakományát, amit a barlangban helyezett biztonságba. Drake azonban évtizedek múlva sem jött el az aranyért. A tengerésznek, aki időközben megöregedett, utódra volt szüksége, aki majd átveszi a feladatát, így elrabolt egy gyermeket a közeli szigetről. Drake persze ennek az utódnak az életében sem jött el, így az újabb ötven év után ismét elrabolt egy gyermeket a szigetről, és ez így folytatódott évszázadokon keresztül.

Donald ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve, hogy megszerezze az aranykincset, megpróbálja meggyőzni az öregembert, hogy ő Francis Drake, de az persze nem hiszi el neki az ezt az átlátszó trükköt. Másnap Donaldék megmenekülnek a zátonyról, a sziget polgármestere pedig átadja nekik a város kulcsát, amiért végére jártak a több száz éves rejtélynek. Az öregember, miután feladata értelmetlenné vált, megtarthatta az általa hűen őrzött aranyat és élvezhette visszakapott szabadságát.

  Itt a vége a cselekmény részletezésének!

A történet motívumai és szereplőiSzerkesztés

A The Ghost of the Grotto Carl Barks rémtörténetei közé tartozik.[3] Ezek közös jellemzője, hogy a történet végén mindig kiderül, hogy a természetfelettinek hitt fenyegetés valójában közönséges halandó, a The Ghost of the Grotto esetében egy öregember. Barks nyilatkozata szerint a kiadónak nem volt szabályzata a természetfeletti témákkal kapcsolatban, ennek ellenére ő jobbnak látta kihagyni ezeket a munkáiból, többek között azért is, mert ő maga sem hitt ezekben a jelenségekben.[4]

A The Ghost of the Grotto cselekményének témája, amely visszatérő elemévé vált Barks későbbi Donald- és Dagobert-történeteinek is, a nyugati kultúra hódítás és gazdagodás iránti megszállottsága, mely végül elidegenedéshez vezet. Tom Andrae véleménye szerint ez igen hasonló a klasszikus rémtörténetek kedvelt eleméhez, melyben a főszereplő romboló szellemi késztetéseit az elfojtott szexuális vágy és a társadalomtól való elidegenedés idézi elő. Ebben a tekintetben Andrae párhuzamot von a The Ghost of the Grotto és Mary Shelley Frankenstein című műve között. Victor Frankenstein a tudomány segítségével, egymaga alkotja meg teremtményét, átvitt értelemben természetellenes módon reprodukálja magát. Teremtménye, csakúgy mint létrehozója Frankenstein, nem képes természetes módon szaporodni, így a folyamat hasonlóképpen folytatódik. A The Ghost of the Grotto „szellemének”, akárcsak elődeinek, szintén nincs meg a lehetősége a biológiai értelemben vett reprodukcióra. Mivel azonban utódra van szüksége, aki halála után átveszi feladatát, elrabol egy gyermeket. Így a „szellem” a társadalomtól és természetes biológiai ösztöneitől is egyaránt elidegenedik. Az évszázadok során minden „szellem” továbbörökítette ezt az elidegenedettséget az általa elrabolt gyermekbe, akik ugyanúgy kezdtek gondolkodni és cselekedni mint elődei.[3]

Andrae megítélése szerint Barks „szelleme”, összehasonlítva az 1940-es évek más, fekete-fehér ábrázolású Disney-szereplőivel és szuperhőseivel, igen összetett jellem. „Akárcsak a rémtörténetek főhősei, a szellem is egy hős-gonosztevő, aki egyszerre áldozata saját megszállottságának és jelent veszély másokra nézve.” – írja Andrae. A mű végére az olvasó számára nyilvánvalóvá válik, hogy a „szellem” maga is áldozat, egy elrabolt gyermek, nem pedig pusztán egy emberrabló. Ezáltal ő maga is, akárcsak Frankenstein teremtménye, szimpátiát ébreszt maga iránt.[5] A „szellem” bizonyos értelemben, egyes jellemvonásait figyelembe véve Dagobert bácsi elődjének is számít, aki néhány hónappal később, Barks Christmas on Bear Mountain című történetében tűnt fel először. Mindkét szereplő a pénz miatt szigeteli el magát a külvilágtól, melyet megszállottan, önsanyargató módon védelmeznek. Motivációjuk azonban különböző. Míg Dagobert kapzsiságból, addig a „szellem” hűségből őrzi kincsét, bár ezt a nemes küldetést is némiképp beárnyékolja, hogy az arany kalózkodásból, ellenséges spanyol hajók kifosztásából származik. A „szellem” egy letűnt arisztokratikus kort, a feudális erkölcs, a szolgálat és az önfeláldozás erényeit jeleníti meg.[6] A modern világban ezeket az erényeket, a „becsületkódexet”, az öncélú vagyonosodás váltotta fel. Donald a „szellemmel” szemben ezt a modern világot képviseli, különösebb morális megfontolás nélkül képes hazudni is, hogy megszerezze a kincset. Bár Donald hősként, unokaöccse megmentőjeként és több száz éves rejtély megoldójaként jelenik meg a történetben, erkölcsileg mégis megbukik, jutalmát nem nyeri el, a polgármester az aranyat annak hűséges őrzője, a „szellem” tulajdonában hagyja. Mindezek ellenére Andrae véleménye szerint Donald és a „szellem” nem pusztán egymás ellentétei. Ugyan a társadalmi fejlődés korban eltérő szintjein állnak, de az arany iránti megszállottságuk hasonlóképpen eltorzítja őket.[7]

ForrásokSzerkesztés

  • Barrier, Michael. Carl Barks and the Art of the Comic Book (angol nyelven). New York: M. Lilien (1981). ISBN 0-9607-6520-4 
  • Andrae, Thomas. Carl Barks and the Disney Comic Book (angol nyelven). Jackson: University Press of Mississippi (2006). ISBN 1-5780-6858-4 

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Barrier, 107. o.
  2. Barrier, 36. o.
  3. a b Andrae, 134. o.
  4. Andrae, 137. o.
  5. Andrae, 134–135. o.
  6. Andrae, 135. o.
  7. Andrae, 135–136. o.

Külső hivatkozásokSzerkesztés