The Prodigy-diszkográfia


Az elektronikus zenét játszó brit együttes, a Prodigy (Keith Flint, Maxim Reality, Liam Howlett) 2012 végéig öt nagylemezt, három (illetve öt[mj 1]) középlemezt, huszonegy kislemezt, több válogatás-és remixalbumot, valamint néhány koncertalbumot adott ki (az év végéig az első három nagylemez bővített verzióban és ennek megfelelően jelentősen módosított címmel is megjelent).

The Prodigy-diszkográfia
Prodigy-maxim.jpg
Kiadványok
Stúdióalbumok
5
Válogatásalbumok
2
Középlemezek
4
Kislemezek
20
Videóklipek
22

Első kiadványuk a What Evil Lurks c. EP volt, első nagyobb sikerük a Charly c. dal (single). Legmagasabbra értékelt, legjelentősebb lemezeik a Music for the Jilted Generation és a The Fat of The Land voltak. 1992. szeptember 28-án megjelent első nagylemezük, az Experience, ami a brit rave történetében szinte azonnali klasszikussá vált.
1994. július 4-én megjelent második nagylemezük, Music for the Jilted Generation címmel. Megjelenése után azonnal első lett az angol albumlistán. 1999-ben jelent meg a The Prodigy's Dirtchamber Sessions Volume One, egy DJ mix album Liam Howlett-től, a British Radio 1-ben játszott zenéit jelentette meg. A negyedik stúdióalbum, az Always Outnumbered, Never Outgunned 2004. augusztus 11-én jelent meg.
2005-ben megjelent egy válogatás, Their Law: The Singles 1990-2005 címmel. Legutóbbi stúdióalbumuk, az Invaders Must Die 2009. február 20-án a Take Me To The Hospital kiadónál jelent meg, a Cooking Vinyl kiadó közreműködésével.

NagylemezekSzerkesztés

Év Album
1992 Experience
  • Megjelent: 1992. szeptember 28.
  • Kiadó: XL Recordings
1994 Music for the Jilted Generation
  • Megjelent: 1994. július 4.
  • Kiadó: XL Recordings
1997 The Fat of the Land
  • Megjelent: 1997. június 30.
  • Kiadó: XL Recordings
2004 Always Outnumbered, Never Outgunned
  • Megjelent: 2004. augusztus 11.
  • Kiadó: XL Recordings
2009 Invaders Must Die
  • Megjelent: 2009. február 18.
  • Kiadó: Take Me to the Hospital
2015 The Day is My Enemy
  • Megjelent: 2015. március 30.
  • Kiadó: Take Me to the Hospital
2018 No Tourists
  • Megjelent: 2018. november 2.
  • Kiadó: Take Me to the Hospital

VálogatásokSzerkesztés

Év Album
1997 The - The Rest, The Unreleased! The Last
  • Megjelent: 1997.
  • CD - Nemhivatalos kiadás - csak Oroszországban jelent meg
1999 The Dirtchamber Sessions Volume One
2005 Their Law: The Singles 1990-2005
  • Megjelent: 2005. október 17.
  • Kiadó: XL, Maverick
  • Megjelent CD és DVD formátumban is.

Középlemezek (EPs)Szerkesztés

Év EP
1991 What Evil Lurks
  • Megjelent: 1991. február
  • Újrakiadva: 2004. szeptember 27.
  • Kiadó: XL
1995 Voodoo People
  • Megjelent: 1995. november 7.
  • Kiadó: XL, Mute
  • Csak az USA-ban lett kiadva.
2009 Invaders
  • Megjelent: 2009. november 30.
  • Kiadó: Take Me to the Hospital

KislemezekSzerkesztés

Év Cím Album
1991 "Charly" Experience
"Everybody in the Place"
1992 "Fire/Jericho
"Out of Space"
1993 "Wind It Up (Rewound)"
"One Love" Music for the Jilted Generation
1994 "No Good (Start the Dance)"
"Voodoo People"
1995 "Poison"
1996 "Firestarter" The Fat of the Land
"Breathe"
1997 "Smack My Bitch Up"
2002 "Baby's Got a Temper" "Baby's Got a Temper" (EP)
2004 "Girls" Always Outnumbered, Never Outgunned
"Hotride"
2005 "Spitfire"
"Voodoo People (Pendulum Remix)" Their Law: The Singles 1990-2005 (Válogatásalbum)
2008 "Invaders Must Die" Invaders Must Die
2009 "Omen"
"Warrior's Dance"
"Take Me to the Hospital"

VideóklipekSzerkesztés

Év Cím Rendező
1991 "Charly" Russell Curtis
"Everybody in the Place"
1992 "Fire"[I]
"Out of Space"
1993 "Wind It Up (Rewound)"
"One Love" Hyperbolic Systems
1994 "No Good (Start the Dance)" Walter Stern
"Voodoo People"
1995 "Poison"
1996 "Firestarter"
"Breathe"
1997 "Smack My Bitch Up" Jonas Åkerlund
2002 "Baby's Got a Temper" Traktor
2004 "Girls" Mat Cook és Julian House
"Hotride"[I] Daniel Levi
2005 "Spitfire" Tim Qualtrough
"Voodoo People (Pendulum Remix)" Ron Scalpello
2008 "Invaders Must Die" Cordelia Plunket
2009 "Omen" Paul Dugdale
"Warrior's Dance" Corin Hardy
"Take Me to the Hospital" Paul Dugdale
2010 "Run With The Wolves"[I] Rob Wicksteed
2015 "Nasty" Oliver Jones
"Wild Frontier" Mascha Halberstad
"Ibiza" Roger Sargent
"Get Your Fight On" Bartleberry Logan
2018 "Need Some1" Paco Raterta
"Timebomb Zone"
  • I: Kiadatlan videóklip.

EgyébSzerkesztés

Év Album Megjegyzés
1995 Selected Mixes For the Jilted Generation[1] Válogatás a zenekar single kiadványain szereplő remixekből és B-oldal dalokból. Hivatalosan csak Ázsiában (Japán) jelent meg korlátozott példányszámban. A zenekar nem tekinti egyértelműen kalózkiadásnak, de a „discography/specials” menüpont alatt (félhivatalos, bizonytalan kilétű, ismeretlen stb. kiadványok) szerepeltetik.

HivatkozásokSzerkesztés

  1. Discogs.com adatlap

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. Az első What Evil Lurks, a második Voodoo People és egy harmadik, az újra kiadott The Fat Of The Land (15th Anniversary Edition) bónuszaként megjelenő „Added Fat” munkacímű (legújabb) EP mellett negyedikként az Invaders Must Die nagylemez többlemezes kiadásának részeként megjelent egy The Lost Beats c. EP, amit néhol önálló kiadványként is számontartanak; valamint az együttes honlapján Archiválva 2013. január 16-i dátummal a Wayback Machine-ben - valószínűleg tévesen - EP-ként szerepel a Baby's Got a Temper c., mindössze három dalt tartalmazó, és mindenhol máshol single kiadványként feltüntetett lemez is.

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés