A To/Die/For finn gothic metal együttes. 1993-ban alakultak Kouvolában, "Mary-Ann" néven, hard rock együttesként. 1999-ben a gothic metal stílusra váltottak, így a nevük is megváltozott. 2016-ban feloszlottak, majd 2020-ban újból összeálltak.[1]

To/Die/For
Információk
Alapítva1999
Műfajgothic metal
Kiadó
Tagok
A To/Die/For weboldala
SablonWikidataSegítség

Története szerkesztés

A Mary-Ann név alatt két demo EP-t adtak ki, 1997-ben és 1998-ban. Az 1998-as demójuk lemezszerződéshez juttatta őket a Spinefarm Recordsszal. Első albumuk 1999-ben jelent meg, ekkor a zenekar a Nuclear Blasttal és a Pony Canyonnal is lemezszerződést kötött. Az albumon feldolgozták Sandra In the Heat of the Night című slágerét. (Később a többi albumukon is dolgoztak fel népszerű együttesektől/előadóktól számokat, pl. Cutting Crew, U2, Ozzy Osbourne.) 2001-ben megjelent a második nagylemezük.

2003-ban megjelent a harmadik nagylemezük. Ugyanebben az évben Jarno Perätalo énekes kiszállt az együttesből, és új zenekart alapított Tiaga néven, amelyet a To/Die/For korábbi tagjai alkotnak. Helyére Juha Kylmänen (For My Pain..., Reflexion) került. 2004-ben azonban Perätalo és a Tiaga megszerezték maguknak a To/Die/For nevet, és 2005-ben megjelent negyedik nagylemezük. 2006-ban piacra került az ötödik stúdióalbumuk. Ezután az együttes szünetre vonult.

2011-ben és 2015-ben is megjelentettek albumokat. A zenekar két korábbi dobosa is elhunyt: Tonmi Lillman 2012. február 13-án egy baleset után,[2] 2020. január 26-án pedig Santtu Lonka is elhunyt. A halál okát nem fedték fel.[3][4]

2020-ban újra összeálltak, és a Laukaa-ban tartott John Smith Festivalon játszottak.[5]

Az együttes négy dala (amelyek közül az egyik az In the Heat of the Night feldolgozása volt) és négy albuma is felkerült a finn slágerlistára.[6]

Tagok szerkesztés

Korábbi tagok szerkesztés

Vendég énekesek szerkesztés

Diszkográfia szerkesztés

Demók, EP-k (Mary-Ann néven)

  • Mary-Ann (demó, 1997)
  • Deeper Sin (demo EP, 1998)

Albumok

  • All Eternity (1999)
  • Epilogue (2001)
  • Jaded (2003)
  • IV (2005)
  • Wounds Wide Open (2006)
  • Samsara (2011)
  • Cult (2015)

Válogatáslemezek

  • Epilogue from the Past (2010)

Kislemezek

  • In the Heat of the Night (2000)
  • Hollow Heart (2001)
  • Little Deaths (2005)
  • Like Never Before (2006)
  • Screaming Birds (2014)

Források szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Archived copy. [2012. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  2. Former TO/DIE/FOR And SINERGY Drummer TONMI LILLMAN Dead at 38. Blabbermouth.net, 2012. február 15. [2012. február 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 15.)
  3. Santtu Lonka, batería de To/Die/For, ha fallecido - Fotoconciertos. Fotoconciertos, 2020. január 26. (Hozzáférés: 2020. január 26.)
  4. TO/DIE/FOR Drummer SANTTU LONKA Passes, R.I.P.. Brave Words & Bloody Knuckles, 2020. január 26. (Hozzáférés: 2020. január 26.)
  5. TO/DIE/FOR ANNOUNCE ALL ETERNITY 20TH ANNIVERSARY SHOW, 2020. január 13. (Hozzáférés: 2020. január 25.)
  6. To/Die/For Charts. Finnish Charts