Toldi Éva

Toldi Éva (Topolya, 1962. április 24.) magyar irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, egyetemi tanár.

Toldi Éva
Toldi Éva
Toldi Éva
Született1962. április 24. (62 éves)
Topolya
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásairodalomtörténész,
kritikus,
szerkesztő,
tanszékvezető egyetemi tanár
KitüntetéseiMóricz Zsigmond-ösztöndíj
SablonWikidataSegítség

Életpályája

szerkesztés

Első kritikái és tanulmányai az Új Symposionban jelentek meg 1980-ban. 1984-ben diplomázott az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékén, s még abban az évben felvették az újvidéki Forum Könyvkiadóba, ahol 1995-ig szerkesztői feladatokat lát el, majd 2002-ig az intézmény igazgatója. 1984 és 1999 között a Híd irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat szerkesztője is. Szerkesztőként mintegy százötven vers-, próza- és tanulmánykötetet jegyez, egyebek mellett fiatal költők (Te-leírt világ, 1987) és fiatal prózaírók nemzedékjelző antológiáját (A varázsszobor, 1990) szerkesztette. Magiszteri tudományos fokozatot szerez 1991-ben, majd 2007-ben az irodalomtudományok doktora címet nyeri el az Újvidéki Egyetemen. 2002 és 2008 között a belgrádi Tankönyvkiadó Intézet (Zavod za udžbenike) szerkesztője. 2008-ban az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének docensévé nevezik ki, majd 2012-ben elnyeri az egyetemi rendkívüli tanár címet, 2017-től egyetemi rendes tanár, szerb nyelven is tanít, 2018-tól tanszékvezető egyetemi tanár.

Kutatási területei: mai magyar irodalom, a vajdasági magyar irodalom története, délszláv–magyar irodalmi kapcsolatok és interkulturalitás. 2010 óta főszerkesztője az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszéke tudományos folyóiratának, a Hungarológiai Közleményeknek.

  • Herceg János (monográfia). Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1993
  • „Összetartozó neszek” (versről, prózáról). Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1997
  • A múltreprezentáció lehetőségei (történelemelbeszélés a mai magyar irodalomban). Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2008
  • Egyetlen történeteink (tanulmányok, kritikák). Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2010
  • Önértésváltozatok, identitástapasztalatok. Tanulmányok; zEtna, Zenta, 2015 (Altus3)

Tankönyvei

szerkesztés
  • Olvasási munkafüzet az általános iskolák 8. osztálya számára. Zavod za udžbenike, Beograd, 2008
  • Olvasókönyv az általános iskolák 8. osztálya számára. Zavod za udžbenike, Beograd, 2010

Tanulmánykötetekben

szerkesztés
  • Halál és tisztaság. In: Kassák. Esszék, tanulmányok a költőről, íróról, művészről. Szávai János szerk. Tankönyvkiadó, Budapest, 1990
  • Epikus töltéssel (Fenyvesi Ottóról). In: (Sub)cultura interrupta. Géczi János szerk. Vár Ucca Tizenhét, Veszprém, 1997
  • Olvasónapló (Gion Nándorról). In: „… Nálunk nélkül a jelen nem létezik”, Gáspár György szerk. Hungarofest, Budapest, 2004
  • A Hajnali részegség verses olvasatai. In: Hajnali részegség. Fűzfa Balázs szerk. Savaria University Press, Szombathely, 2010
  • A saját és idegen tapasztalatának néhány aspektusa a vajdasági magyar irodalomban. In: Kultúrák határán I–II. Bányai Éva szerk. RHT Kiadó, Bukarest–Sepsiszentgyörgy, 2010
  • Szógyűjtők és más idegenek. In: Utazás a magyar nyelv körül. Csernicskó István et al. szerk. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2010
  • Interkulturalnost, interpersonalne i narativne strategije u savremenoj mađarskoj književnosti u Vojvodini. In: Susret kultura. Zbornik radova. Filozofski fakultet, Novi Sad, 2010
  • Kocsin, bárkán, gályán. Vajdasági Kocsi-út az éjszakában. In: Kocsi-út az éjszakában. A tizenkét legszebb magyar vers 8. Fűzfa Balázs szerk. Savaria University Press, Szombathely, 2011

Fontosabb tanulmányai, publikációi

szerkesztés
  • „Pontos történetek” (Mészöly Miklós: Nyomozás). Új Symposion, 1981/192.
  • Török Ádám napja (Gion Nándor: Ez a nap a miénk). Alföld, 1998/3.
  • Das braune X. Frankfurter Allgemeine Zeitung, 1999. 08. 2. 42.
  • Időn és téren túl (Sándor Ivánról). Alföld, 1999/5.
  • Eine geschichte der inneren Emigration. Die Rheinpfalz, 2000. 10. 16.
  • „mi meghalni mindnyájan / úgyis téves csatatéren” (Domonkos István). Forrás, 2000/7–8.
  • Románc, tragédia, szatíra, komédia. Emlékezés és felejtés a Vajdaságban. Árgus, 2003/1.
  • Az otthonosság és idegenség alakzatai rendszerváltozás idején a vajdasági magyar irodalomban. Kortárs, 2009/6.
  • Párbeszéd, átköltés, kultusz (Fenyvesi Ottó: Halott vajdaságiakat olvasva). Bárka, 2010/1.
  • Az egyetlen történet labirintusában (Balázs Attila: Kinek Észak, kinek Dél). Forrás, 2010/6.
  • Mai héroszok (Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet). Partitúra, 2011/1.
  • Metafore postkolonijalizma u mađarskoj književnosti u Vojvodini. Godišnjak Filozofskog fakulteta u Novom Sadu, Filozofski fakultet, Novi Sad, XXXVI. 2011.
  • Erfahrungen über das Fremde. Theorie und Praxis von Pädagogik. Proceedings of the Association of Educational Sciences. Budapest, Hersg.: Gabriella Bikics, János Tibor Karlovitz ua., Erziehungswisseschaftliches Verein, 2011/2.
  • Vendégmunkások kávézója (Melinda Nadj Abonji: Tauben fliegen auf). Új Könyvpiac, 2011/7.
  • Hovatartozás-tudat, nyelvváltás, poétikai tapasztalat (Agota Kristof, Terézia Mora, Melinda Nadj Abonji). Korunk, 2011/11.
  • Tragikus tér, léttragikum (Vörösmarty Mihály: A vén cigány). Irodalomismeret, 2012/2.
  • A lényegi magány (Fenyvesi Ottó: Némely részletek. Életünk, 2012/2–3.
  • Disszonancia nélkül (Endre Adi: Okovi strpljenja – Ady Endre: A türelem bilincsei). Tiszatáj, 2012/12.
  • My i tak umrzeć wszyscy na cudzym polu bitwy. Literatura na świecie, Kraków, 2012/11–12.

Díjai, elismerései

szerkesztés
  • Új magyar irodalmi lexikon 3. köt., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994, ISBN 963 05 6807 1
  • Ki kicsoda 2000, Greger-Biográf Kiadó, Budapest, 1999, ISSN 1215-7066
  • Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története, Forum Könyvkiadó, Újvidék–Zavod za udžbenike i nastavna sredstva, Beograd, 1998, ISBN 86-323-0469-0

Külső hivatkozások

szerkesztés
  • Gerold László: Jugoszláviai magyar irodalmi lexikon (1918–2000), Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2001, ISBN 86-323-0514-X [1]
  • Adatlapja az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának honlapján [2]
  • Kortárs magyar írók [3]