Főmenü megnyitása
Vámos Erika
Vámos Erika stúdiófotózás2.jpg
Vámos Erika.jpg

Vámos Erika (Budapest, 1974. szeptember 18. –) magyar műsorvezető, producer, szerkesztő.

Tartalomjegyzék

KezdetekSzerkesztés

Gyermekkora óta tudja, hogy a médiában szeretne dolgozni és mindent meg is tett ennek érdekében. Kislányként a mikrofont helyettesítő fakanállal kezében utánozta az akkori bemondónőket, majd később, 1995-ben felvételt nyert Kertész Zsuzsa bemondónő médiastúdiójába, azt követően pedig a Komlósi oktatási stúdióban[1] folytatta tanulmányait. Gyakornokként került a televízióhoz, ahol elindult pályafutása.[2]

MűsorvezetőSzerkesztés

1996-ban az M1 híradójához került, ahol gyakornokként dolgozott egészen 1997 őszéig a kereskedelmi tévék indulásáig. Ekkor az RTL Klubnál a Fókusz című műsor és az MMM gazdasági bulvármagazin szerkesztőriportere lett. Öt év televíziózás után szakmai „kirándulást” tett Egerbe, ahol további fél évtizeden keresztül a Flavin7 táplálékkiegészítőket gyártó cég résztulajdonosa lett és marketingvezetőjeként dolgozott. Ám a gyermekkori vágya visszaszólította a képernyők elé, így 2006-ban a Tv2-n elindult 2TestŐr című életmóddal foglalkozó magazinműsor műsorvezetője és szerkesztője lett. A kereskedelmi televíziók indulását követően a műsor volt az első női életmód/egészség magazin, aminek később számtalan követője is akadt. Kényszerszünet következett a műsor életében, mert Erika megbetegedett és felgyógyulása egy éven át arra kényszerítette, hogy távol maradjon a képernyőtől. 2010. szeptemberében azonban újra indult a televíziós életmódmagazin,[3] ekkor már Több mint TestŐr[4] címmel amelynek Vámos Erika nem csupán egyedüli műsorvezetője, hanem a szerkesztés mellett az egyik producere is.[5] A TestŐr[6] program, hamarosan megjelent rádióműsorként a 90.9 Jazzy-n és print magazin[7] formájában is.

MűsoraiSzerkesztés

  • Fókusz
  • MMM gazdasági bulvár magazin
  • 2 TestŐr életmódmagazin
  • Több, mint TestŐr életmódmagazin

HivatkozásokSzerkesztés

  1. Gabor, Komlosi: Vámos Erika (KOS-16.): kedvenc, vital... | kos-sikerek (hu-HU nyelven). www.riporteriskola.hu. (Hozzáférés: 2018. július 18.)
  2. Komlósi Oktatási Stúdió (2015. december 26.). „Ő is a KOS-ból indult: Vámos Erika”.  
  3. FEM3
  4. http://testor.hu/a_tv_ben. testor.hu. (Hozzáférés: 2018. július 18.)
  5. TÖBB MINT TESTŐR / Több mint TestŐr - 2018.06.03. / fem3.hu” (Hozzáférés ideje: 2018. július 18.) 
  6. http://testor.hu/. testor.hu. (Hozzáférés: 2018. július 18.)
  7. 100 módszer + TestŐr magazin. www.testor.hu. (Hozzáférés: 2018. július 18.)