A városépítő játékok a stratégiai videójátékok egyik típusa, melyben a játékos egy város, illetőleg civilizáció tervezője vagy vezetője, illetve a fejlődés irányítója. A játékos alakítja ki a városok kinézetét, működteti a várost. A városépítő játékok, mint a SimCity vagy a Caesar az építő és irányító szimulációs játékok közé tartoznak.[1]

A Lincity

Történelem szerkesztés

A városépítő játék műfaj 1989-ben indult a SimCityvel,[2] mely a győzelem helyett az építkezésre fekteti a hangsúlyt. A játékosok saját elgondolásuk szerint építkeznek. A siker a pozitív pénzügyi helyzetben és a lakók elégedettségében nyilvánul meg. A SimCity népszerűségét mutatja a számos kiegészítés és bővítés, mellyel a SimCity sorozat folytatódott.

Az első szimulációs játékot, az Utopiát a Mattel Intellivision nevű konzoljára fejlesztették ki 1982-ben,[3] melynek lehetőségeit még erősen korlátozta a kezdetleges képernyő. A néhány évvel későbbi SimCity több ezernyi épületéhez képest az Utopiában egy-egy szigeten alig egy tucat beépíthető terület volt iskolák, gyárak, egyéb épületek számára. A játékos pontszámát az embereinek jóléte alakította.

A második fellendülést 1993-ban a Caesar megjelenése okozta, mely az ókori Róma városait mintázza meg, az elektromosságot és tömegközlekedést lecserélve vízvezetékekre és utakra. A városépítőjáték-sorozat további elemei több ókori civilizáció városainak építését tette lehetővé.

A szintén 1993-ban kiadott Dungeons and Dragons Stronghold című PC-játékát úgy harangozták be, hogy a "SimCity találkozása a D and D-vel 3D-ben". Elfek, emberek, manók, egyedi építmények jellemezték. Az igazi 3D-s grafika még elérhetetlen volt abban az időben, a játék a kétdimenziós izometrikus axonometria okos felhasználásával készült.

2010-ben az IBM bemutatta saját városépítő játékát IBM CityOne vagy IBM INNOV8: CityOne néven az Impact 2010 elnevezésű szoftverkonferencián, még mielőtt az év során később forgalomba került volna a teljes verzió.[4]

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a City-building game című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források szerkesztés

  1. Rollings, Andrew, Ernest Adams. Andrew Rollings and Ernest Adams on Game Design [archivált változat]. New Riders Publishing, 417–441. o. (2003). ISBN 1-59273-001-9. Hozzáférés ideje: 2011. május 14. [archiválás ideje: 2008. szeptember 15.] 
  2. SimCity. gamefaqs.com. (Hozzáférés: 2011. május 14.)
  3. INTELLIVISION STRATEGY NETWORK. intellivisionlives.com. [2011. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 14.)
  4. Kyle VanHemert: IBM CityOne Is SimCity For the Real World. (Hozzáférés: 2011. május 14.)