Vécsey Ernő

magyar zeneszerző, zongoraművész, pedagógus
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2020. december 24.

Vécsey Ernő (Budapest, 1910. december 25. – Budapest, 1977. február 23.) magyar zeneszerző, zongoraművész, pedagógus.

Vécsey Ernő
Életrajzi adatok
Született1910. december 25.
Budapest
Elhunyt1977. február 23. (66 évesen)
Budapest
Pályafutás
Hangszerzongora
Tevékenységzeneszerző, zenepedagógus
SablonWikidataSegítség

Pályafutása

szerkesztés

Vécsey Sándor karmester örökbefogadott és Kovács Zsófia törvényes fia. A Zeneakadémiára tizenkét éves korában nyert felvételt, itt Székely Arnoldnak volt a növendéke. Miután befejezte tanulmányait, bejárta Európát és a Közel-Keletet számos könnyűzenei együttessel zongoristaként és karmesterként. 1933-ban tért vissza Magyarországra, itthon Heinemann Sándor zenekarában volt zongoraszólista. 1936-tól hanglemezfelvételei is készültek, 1942-től vezetője volt a Radiola Tánczenekarnak. 1945–46-ban a vendéglátóipari szórakoztatásban tevékenykedett. 1947-től oktatott a Hivatásos Zenészek Zeneiskolájában, 1960-tól pedig az Országos Szórakoztatózenei Központ stúdiójában tanított éneket és zongorát. 1963–67-ben karmesterként működött a győri Kisfaludy Színháznál. Mint zeneszerző, az 1940-es évektől lett ismert. Több száz táncdala közül sokból sláger lett (Én mindig Pestről álmodom, Nem tagadom, Béka-szerenád), számos világslágerhez ő írta a magyar szöveget. Nagy népszerűségnek örvendtek zenés vígjátékai, az ő nevéhez fűződik Gershwin első magyarországi bemutatása is (Rhapsody in Blue, Zeneakadémia, 1939).

Házastársa Schichler Ilona Erzsébet volt, akivel 1933. június 7-én Budapesten, az Erzsébetvárosban kötött házasságot.[1]

Szimfonikus műve

szerkesztés
  • Három arcod (1959)

Zenés vígjátékai

szerkesztés
  • A jégeső nem akadály (1957)
  • Az asszony többet keres (1961)
  • Őszi napsütés (1961)
  • Ismerem magát (1962)
  • Legfeljebb elválunk (1962)
  • Az igazi (1963)
  • A szamárlétra (1964)
  • Lúdas Matyi (1965)
  • Jazz-zongora iskola (Balassa P. Tamással és Lelkes Péterrel, Bp., 1961)